A keresés eredménye 286 találat
- Kihúzták a Hatoslottó vasárnapi nyerőszámait, 60 millió forint volt a tét (Ripost) Mutatjuk, mely számokat húzták ki a 45. héten megtartott Hatoslottó számsorsoláson vasárnap.
- Ezek az ételek szó szerint rombolják az agyat – tudósok kimutatták, mennyire veszélyesek (Economx) Egy több ezer embert vizsgáló amerikai kutatás szerint az ultrafeldolgozott húsok és italok akár 17 százalékkal növelhetik az Alzheimer-kór és a demencia kockázatát. A szakértők szerint a friss, otthon főzött ét
- A Veszprém elleni mérkőzés közben lett rosszul, és hunyt el a Pick Szeged technikai vezető... (ATV) A Pick Szeged kézilabda-csapat technikai vezetője, Dobozi Iván, rosszul lett épp, amikor csapata a Veszprém elleni mérkőzését vívta.
- A végéhez közeledik az ISS küldetése (MHírlap) Huszonöt év után megkezdődik a Nemzetközi Űrállomás kivonásának előkészítése
- Bő húsz perc alatt kivégezte az MTK a DVSC-t (NB1) Amíg a mezőnyben az MTK fölényével indult a mérkőzés, addig az első helyzetüket a fővárosiak és a debreceniek is szabadrúságból […] A Bő húsz perc alatt kivégezte az MTK a DVSC-t bejegyzés először nb1.hu-é
- A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények (ProfitLine) Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, am
- Lenyűgöző lett a Nagy Egyiptomi Múzeum (10perc.hu) Több mint húsz év tervezés után megnyílt a Nagy Egyiptomi Múzeum Kairó mellett.
- Két nő, két világ, egy kapcsolat (Demokrata) A Koloniál egy hetvenes, valamint egy húszas éveinek végén járó nő kapcsolatának elmélyülését mutatja be.
- Ezt gondolja Brüsszel az Orbán–Trump-találkozón létrejött energiamegállapodásról (ATV) Az Európai Bizottság a Portfolio.hu hírportálnak válaszolva jelezte, hogy az új magyar–amerikai megállapodás nem befolyásolja az EB tervét, ami 2027-ig teljesen kivezetné az orosz olaj- és gázimportot.
- Védi az AI-t az Amazon főnöke: semmi köze az elbocsátásokhoz. Más a cégnél azt mondja: deh... (hvg.hu) Egymásnak ellentmondó értékelések érkeznek az Amazonnál tapasztalható, és mostanság ismét fellángoló elbocsátási hullámmal kapcsolatban. Míg jó pár elemző szerint a mesterséges intelligencia mind szélesebb k
- Meccs közben hunyt el a kézilabdaklub technikai vezetője (HáziPatika) Nem sikerült megmenteni az életét.
- Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára (Racingline) Verstappen és a Red Bull bevállalta a büntetést azok után, hogy nem jött be a kockáztatás nekik az időmérőn. A hír Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára először Racingline.hu jelent m
- Ilyen lesz az időjárás az F1-es Brazil Nagydíj idején (F1világ) A szombati esővel és viharral tarkított nap után jelentősen javul az időjárás vasárnapra Interlagosban – a 2025-ös Brazil Nagydíj rajtjára a meteorológiai előrejelzések szerint száraz, hűvösebb és szeles kör
- „Jövőre a bajnoki cím esélyesei között fogunk szerepelni” – Álex Márquez szerint természet... (MotorSp) Az idei második helye után már csak hely lenne feljebb Álex Márqueznek. Álex Márquez kirobbanó formában teljesített az idei szezonban, ahol volt egy kicsi hullámzás a sérülésének köszönhetően, de meg tudta tarta
- Lord Beckham, szuperhold, humanoid robotok a hét képein (24.hu) Halottak napja Haitin, áradás Vietnámban, aszály Görögországban, választások az Egyesült Államokban és Indiában.
- Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne Los Angelesben hunyt el (Librarius) Kálmán Yvonne nemcsak a zene világában, hanem elkötelezett állatbarátként az állatvédelem terén is maradandót alkotott.
- Gyászol a sportvilág! Hatalmas legenda hunyta örök álomra a szemét (Kiskegyed) Tőle búcsúzunk.
- Ha így étkezel, az ADHD jele lehet (Dívány) Ezek az evési szokások nem biztos, hogy lustaságról árulkodnak, lehetséges, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar húzódik meg a háttérben.
- Szegregátumokkal a Fidesz sikeréért – a helyi független lapok legérdekesebb cikkei (MagyarHang) Orbán Viktor ígéreteit veszik számba Miskolcon, a debreceni akkugyárból Komáromba szállítják a magzatkárosító hatású hulladékot, Szolnokon a fiatal Orbán-Lévai házaspárra emlékeznek, Veszprémben brutálisan m
- A rangadó alatt hunyt el a sportvezető (Civishír) Közel 40 évet dolgozott a szegedieknek.
- Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghi... (ProfitLine) Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelm
- Egy hónapon belül három mentős halt meg Balaton fővárosában (Infostart) Halottak napján elhunyt kollégáitól búcsúzott az Országos Mentőszolgálat, amely közösségi oldalán tudatta: egy hónap leforgása alatt három, hosszú éveken át a Siófoki Mentőállomáson szolgáló munkatárs hun
- Már 15 millió forintot is adnak a bankok ingatlanfedezet nélkül (Priv.bankár) Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelm
- Norris tart a Mercedesektől (Formula) Lando Norris pole-pozícióból várja a Sao-Pauló-i Nagydíjat, ám a McLaren versenyzője szerint a vasárnapra jósolt hűvös időjárás a Mercedes kezére játszhat.
- EY: a vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmé... (Növekedés) Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, am
- Az ág is húzza: besültek a sültkrumpli-eladások (MNemzet) Itthon elfogy a krumpli, de Európában túltermelés van.
- Orbán érezte, hogy nagy a baj, veszélyről és hurokról beszélt a miniszterelnök (ATV) Orbán Viktor miniszterelnök egy a Szijjártó Péter külügyminiszter oldalára feltöltött videóban beszélt arról, hogyha Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, nem menti fel Magyarországot az Oroszországra kivetet
- Keletre húzódnak az esőfelhők vasárnap (Házipatika) A nyugati országrészben már némi napsütésnek is örülhetünk, keleten azonban még borús és esős marad az idő.
- Páros lábbal beleszállt Donald Trumpba a Tisza-közeli volt kémfőnök (MNemzet) Hübrisz, erőszakosság, direkt és durva nyomásgyakorlás, a részletek iránti érzéketlenség, az „enciklopédikus tudatlanság” – ilyen és ehhez hasonló jelzőket emlegetett az Egyesült Államok elnöke kapcsán Te
- Munkába menet halt meg egy háromgyermekes ápolónő – rádőlt a fa (Liner) Tragikus körülmények között hunyt el a háromgyermekes édesanya.
- Popey a lehetetlen legyőzése mellett szán időt a családtervezésre is (Ripost) Popey behúzott kézifékkel húzta el a rendőrségi furgont.
- Kolléganőnk megnézte, milyen Bécs legizgalmasabb piaca és mennyibe kerül ott a rántott hús (Kiskegyed) Bécsben járunk, a város szívében, ahol a színek, illatok és ízek kavalkádja fogad – ez a híres Naschmarkt, vagy ahogy sokan nevezik: Bécs hasa. Nézzük, mitől olyan különleges ez a hely.
- Így óvd bőröd ősszel: 3 lépés a hidratálástól a fényvédelemig (RTL.hu) Ahogy beköszönt az ősz, a hűvös szél és a száraz levegő könnyen megviselheti bőrünket. Az évszakváltás idején különösen fontos a tudatos hidratálás, a fényvédelem és a bőr barrierjének erősítése, hogy
- A meccs, ami bebizonyította, hogy Mike Tyson nem megtörhetetlen (Player) Huszonkilenc évvel ezelőtt csapott össze először Mike Tyson és Evander Holyfield.
- Gigabázist húz fel a Lidl az Alföldön (Infostart.) A Lidl Magyarország Kiskunfélegyháza határában építi fel az ország eddigi legnagyobb logisztikai központját, amely várhatóan 2026 októberére készül el – közölte a vállalat. A beruházás 2024 őszén indult, a
- Felkötheti a szoknyáját Japán első női miniszterelnöke, brutális belpolitikai hullámvasút ... (Növekedés) Takaicsi Szanae miniszterelnöksége történelmi jelentőségű, elvégre Japánban első nőként töltheti be a pozíciót. Ugyanakkor ingoványos talajon áll. Kormányát politikai alku, belső megosztottság és társadalmi
- Az Apple új laptopja a netbookok örökségét idézi majd meg (SG) Egy olcsó MacBookot tervez piacra dobni az Apple, amely nagy hullámokat kavarhat az alsó kategóriás laptopok piacán.
- Itt a válasz a nagy kérdésre: az állati vagy a növényi fehérje jobb a szervezetnek? (Blikk.) "Hogyhogy nem eszik húszt? Majd szütünk neki bárányt!" – hangzik a halhatatlan poén a Bazi nagy görög lagzi című filmben, azt sulykolván, hogy hús nélkül élni butaság. De mi a helyzet, ha valaki egészségi vagy
- Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden (Promotions) Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.
- Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak (MNemzet) A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.
- Sofia Vergara közös fotót posztolt a húgával (MHírlap) Miamiban tartották a Toty termékbemutatóját, amelynek a filmsztár volt a házigazdája
- Az orvos figyelmeztet: ez a zöldség több vasat tartalmaz, mint a hús és a szívedet is védi (Kiskegyed) Kelkáposzta – a zöld szuperélelmiszer, ami több vasat tartalmaz, mint a hús.
- Miért beszél most mindenki a Roblox részvényeiről? (ProfitLine) A Roblox (NYSE: RBLX) 2025 egyik legtöbbet emlegetett tőzsdei sztorijává vált. A néhány évvel ezelőtti hullámvasút után a játékplatform ismét reflektorfénybe került – ezúttal nemcsak a felhasználók, hanem a b
- Orbán Viktor: Már benne volt a hurokban a nyakunk (Index - g) A miniszterelnök szerint rengeteg munkanélküli lett volna, ha nem járnak sikerrel Washingtonban.
- Elhunyt Horváth Ferenc, a legendás iskolaigazgató (Infostart) Életének 65. évében elhunyt Horváth Ferenc, a gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott igazgatója – közölte Kammerer Zoltán polgármester a közösségi oldalán.
- Kérlel a szakértő: 17:30-kor ereszd le a redőnyt és húzd be a függönyt otthon (Kiskegyed) Ereszd le a redőnyt 17:30-kor – így spórolhatsz a fűtésszámlán!
- Bognár érzi a hullámvölgy végét, Révész nem kímélte néhány játékosát (Sportal) Az NB I 10. fordulójában a Paks 5–3-ra nyert a Kisvárda ellen és felugrott a tabella élére. A találkozó után a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
- Egy rendkívül humoros sci-fi, amiben támadást indítanak a háztartási robotok (Liner) A Bigbug egy 2022‑ben bemutatott francia sci‑fi vígjáték, amely jelenleg is elérhető a Netflixen. A film Jean‑Pierre Jeunet rendezésében készült, és egy különleges, retrofuturista világot mutat be, ahol a házta
- Ugyan a Toyota tarolt a szezonzárón, a Ferrari húzott be mindent a világbajnokságban (MotorSp) Lezajlott a WEC idei szezonjának utolsó futama. A Bahreini 8 órással zárult a WEC 2025-ös kiírása, ahol a Hypercar kategóriában négy esélyes is volt a végső sikerre. A legesélyesebb az #51-es Ferrari volt, a kihív
- Hullámzó érzelmek, parázs viták - Nézd vissza a Megasztár harmadik élő adásának legjobb pi... (Ripost) Sokszor előtörtek az érzelmek ma.
2025.11.09
2025.11.08