- 1. Alonso úgy érezte semmi esélyük, pedig lett volna Az idei Monacói Nagydíj Max Verstappen győzelmével zárult. A Red Bull holland kiválóságának ez volt a 39. győzelme, ami miatt nagyon boldog volt, és rajta kívül még Fernando Alonso, valamint Esteban Ocon is hasonló
- 2. Leclerc megvédte a legjobb ötből is kiszoruló Ferrari stratégiáját Újabb csalódást keltő hétvégén van túl Charles Leclerc. A monacói pilóta sorsát a tegnap kapott 3 rajthelyes büntetése pecsételte meg, ami miatt csak a 6. helyről kezdhette meg a versenyt, és végül ott is fejezte
- 3. Még a Mercedes sem értette, hogy gondolhatta ezt Russell Ugyan a dobogóra nem állhatott fel a Mercedes két versenyzője, ám a negyedik és ötödik pozíciót sikerült megszerezniük Monacóban. A csillagosok a Ferrarival és Esteban Oconnal küzdöttek a verseny alatt, ám az eső
- 4. Alonso újabb részleteket osztott meg a furcsa taktikai döntésről Lehet, hogy a győzelmet szalasztotta el az első kerékcserénél a slick gumik mellett való kitartással. Ő az 54., Max Verstappen az 55. kör végén állt ki először kerékcserére, miközben az eső egyre jobban rákezdet
- 5. Norris így akarta bosszantani Verstappent az utolsó körökben Lando Norris azt kívánta, bárcsak Max Verstappen is kék zászlót kapna a verseny utolsó köreiben. A McLaren versenyzője megtáltosodott a nedves aszfalton, és szinte a leggyorsabbnak bizonyult az intermediate gumikon. Mí
- 6. „Csúnya dolog”, de Hornert nem zavarja a kukkolás A Red Bull csapatfőnökét az F1-en belüli kémkedésről kérdezték, miután nem csak a Mercedes autójáról, hanem az övékéről is új(?) titkokat tudhatott meg a konkurencia. A Monacói Nagydíj hétvégéjén rendszeres
- 7. „Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák” – így telt a Monacói Nagydíj A 2023-as szezon első európai versenyéről, a méltán híres Monacói Nagydíjról hoztunk képeket nektek. A hétvégén repkedtek az autók, gyönyörködhettünk a kikötők és „lakói” látványában, miközben vasár
- 8. Mercedes: A „nem jó” autó előrelépés Monacóban bevetették a várva várt nagy frissítési csomagot az W14-en, s bár előre tudták, hogy szinte alig jutnak hasznosítható információhoz, voltak olyan jelek, amik Toto Wolff szerint bizakodásra adnak okot. Az ú