- Kétharmados többséggel jöhet a Tisza-kormány: a választások napjának összefoglalója, íme, ... Történelmi rekord volt a részvétel, és kétharmados, alkotmányozó többsége lehet a Tisza Pártnak a következő, hárompárti Országgyűlésben az adatok 96,89 százalékos feldolgozottsága alapján. Jelen állás szeri
- 96 százalékos feldolgozottságnál kétharmados többségben a Tisza A szavazatok 96 százalékos feldolgozottsága alapján alkotmányozó többségbe kerülhet a Tisza Párt. A kétharmadhoz a 199-ből 133 képviselő kell, és a vasárnap este 11.30-as állás szerint 138-ra számíthat Magyar
- Volodimir Zelenszkij is üzent – sorban érkeznek a gratulációk a Tisza Párthoz Sorra érkeznek a gratulációk a választáson győztes Tisza Párthoz és vezetőjéhez, Magyar Péterhez.
- Magyar Péter: a Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, Sulyok Tamás mondjon le! „Köszönjük azt a körülbelül 3,3 millió szavazatot, amivel ma történelmi felhatalmazást adtatok a kormányzásra. Arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát minden magyar embernek. A Tisza nemcsak megny
- 87 százalékos feldolgozottságnál kétharmados többségen áll a Tisza Párt Rohamléptekben halad a szavazatok feldolgozottsága, és jelen állás szerint alkotmányozó többségbe kerülhet a Tisza Párt. A kétharmadhoz a 199-ből 133 képviselő kell, és jelen állás szerint 138 lehet a Tiszának.
- Elemzők: „most kezdődik a tánc”, Orbán Viktor és a Fidesz nagyon aktív ellenzék lesz Orbán Viktor elismerte a Fidesz választási vereségét a párt eredményváróján. Lakatos Júlia, a Méltányosság Központ elemzője és Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője beszélt a helyzetről.
- Kétharmada lehet a Tisza Pártnak a parlamentben – friss adatok Már eldőlt, hogy a vasárnapi választás után Tisza-kormány alakul, Orbán Viktor miniszterelnök elismerte a vereségét és gratulált Magyar Péternek. A kérdés most az, lesz-e kétharmada a Tisza Pártnak.
- Orbán Viktor a Bálnában: a választási eredmény fájdalmas, de egyértelmű – nem adjuk fel A miniszterelnök rövid beszédet mondott a Bálnában, megköszönte 2,5 millió embernek a támogatást, majd jó éjszakát kívánt.
- Magyar Péter: Orbán Viktor gratulált a győzelmünkhöz A Facebookon posztolt a Tisza Párt elnöke.
- Tisza Párt-sajtótájékoztató este 9 előtt: hatalmas felhatalmazással lehet majd kormányt al... 74 százalékos részvételt tippelt Tóth Péter kampányfőnök, 78-79 százalékos lehet a vége; „amit most látunk, hogy olyan választókerületekben is vezetünk, ahol 2002 vagy 2006 óta a Fideszen kívül nem volt más
- Az ukránok megsértették a tűzszünetet - mondják az oroszok Több alkalommal megsértette az ukrán fél az ortodox húsvét alkalmából meghirdetett tűzszünetet - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
- Orbán Viktor: „holnap már nem lehet visszacsinálni” Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat. Olyan döntés ez, amelyet holnap nem lehet visszacsinálni - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.
- Feszültség Tarnazsadányban a tiszás őrszemek és kormánypárti szimpatizánsok között Jelentős feszültség alakult ki a Heves vármegyei Tarnazsadányban, ahol a Tisza Párt önkéntes „őrszemei” és a helyi kormánypárti szimpatizánsok tartják megfigyelés alatt a szavazókör környékét. A település
- Több helyen komoly sorbanállás alakult ki, volt, ahol spanyolul beszélgettek a szavazók Az országos átlagot meghaladó választói aktivitás és az átjelentkezők magas száma miatt jelentős várakozási idő alakult ki több szavazókörben. Budakalászon nemzetközi megfigyelők előtt rögzítettek adminisztr
- Orbán Viktor már pezsgőhűtésre szólított fel A kormányfő nagyon bizakodó a magas részvégtel miatt.
- Orbán Viktor gratulálna, de azért harcolt, hogy győzzenek Orbán Viktor szavazott, majd külföldi és magyar újságírók kérdéseire válaszolt.
- Magyar Péter a Tisza kampányzáróján: holnap rendszert váltunk! Az Orbán-rendszert igazán csak kétharmados többséggel lehet lebontani – mondta Magyar Péter a Tisza Párt debreceni kampányzáróján. Azt ígérte, az új alkotmányt népszavazással erősítik majd meg. Orbán Viktort
- Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk ... A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartja kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólal. Cikkünk frissül!
- Dömötör Csaba: a Fidesz folyamatosan tesz bejelentéseket a Tiszához köthető választási jog... Dömötör Csaba szombati sajtótájékoztatóján közölte, hogy 443 esetben meg is született az elmarasztaló döntés, „tehát a beadvány megalapozott volt”. Egyértelmű törvénysértések esetén a Fidesz megteszi a s
- Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a... Egy pillanatra most felcsillan a béke reménye a világon – Irántól Ukrajnáig, a Szentföldtől Rómáig. Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánba
- Zsoldoskatonaként szolgált Ukrajnában, hazatérve meg akarta ölni a testvérét Zárt tárgyalásra került sor a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség tiltott toborzás bűntettével és emberölés bűntettének előkészületével vádolja a terheltet.
- Dobrev Klára a DK-kampányzárón: Orbán-rendszer vagy demokrácia, ez a kérdés Egy Baranya megyei faluban, Versenden tartotta kampányzáró gyűlését a Demokratikus Koalíció (DK).
- Orbán Balázs: rendkívül veszélyes, amit az ellenzék ajánl Rendkívül veszélyes, amit az ellenzék ajánl, mert ők lemondanának az ország cselekvőképességének bizonyos százalékáról egy „brüsszeli védőernyőért” cserébe – mondta Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőn
- Szijjártó Péter: újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz
- Folytatódtak az orosz támadások Ukrajában a húsvéti tűzszünet előtti órákban Ideiglenes, 32 órás tűzszünet lép életbe szombat délután az orosz-ukrán háborúban az ortodox húsvét alkalmából, de a fegyvernyugvást megelőző órákban is folytatódtak az orosz támadások Ukrajna ellen, halálo
- Orbán Viktor: mindenki hozzon el mindenkit! A választások előtt nagyinterjút adott a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek.
- Orbán Viktor egy nappal a választások előtt elindította az „egymillió kézfogás” akciót Kampányhajrába kezdett a Fidesz: Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli videóüzenetében elindította az „egymillió kézfogás” nevű akciósorozatot.
- Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt n
- Orbán Viktor: „Hárommillió szavazatra lesz szükség vasárnap este és ehhez szükség lesz a h... A Fidesz-KDNP elnöke Székesfehérváron tartott kampánygyűlést.
- Mesterterv: Magyar Péter g.ci nagy háborúra készül, Orbán Viktor rutinja dönthet Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, és G. Fodor Gábor, a XXI. Század
- Orbán Viktor-interjú – „jól elvégeztem a melót” Választás előtt állunk, 3 millió szavazatot szeretnénk kapni. Nekünk nincs B tervünk – fogalmazott egy pénteki tévéinterjúban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, a 2026-os, a 2027-es, de talán még a 2028-as
- Volodimir Zelenszkij: sikerült megerősíteni az ukrán légvédelmet Új elfogórakéta-szállítmány érkezett a Patriot légvédelmi rakétarendszerekhez - jelentette be az ukrán elnök.
- Ukrajna iráni drónokat lőtt le – de nem otthon, hanem a Közel-Keleten Ukrajna jelenleg három országgal folytat biztonsági tárgyalásokat a drónok elleni védelemről, és ukrán szakemberek már lelőttek ukrán gyártmányú elfogó repülőgépekkel iráni Sahed drónokat a Közel-Keleten –
- Volodimir Zelenszkij határidőt mondott a Barátság kőolajvezeték megjavítására Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, ha továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnö
- A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre „a tiszás választási csalások megakadályozására” Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője péntek délelőtt adott sajtótájékoztatót, amelyen a „tiszás választási csalások elleni fellépésként” megalapított Demokrácia Központról beszélt.
- Donald Trump: menjetek, és szavazzatok Orbán Viktorra! Az amerikai elnök a Truth Social oldalán közzétett bejegyzésében ismét kiállt Orbán Viktor mellett, és teljes támogatásáról biztosította a magyar miniszterelnököt a 2026-os választás előtt.
- Orbán Viktor rendkívüli üzenetet tett közzé, és egységre szólított fel „Az a veszély fenyeget, hogy amit felépítettünk, elveszíthetjük, ráadásul ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza, hogy megszerezzék a hatalat, külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, tüntetést és balh
- Putyin után Zelenszkij is bejelentést tett a fegyverszünetről Ukrajna betartja a húsvéti tűzszünetet – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon, miután a Kreml egy 32 órás fegyvernyugvást jelentett be az ortodox húsvét alkalmából.
- Valami pusztítja a vaddisznókat a Tisza mentén Tömegesen pusztulnak a vaddisznók a Beregszászi járáshoz tartozó, Tisza menti erdészet területén.
- Az ukrán elnök szerint Moszkva segíti Iránt Az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyta azokat a "meggyőző bizonyítékokat", amelyek szerint Moszkva segíti Iránt az amerikai támaszpontok elleni támadásokban a Közel-Keleten – jelentette ki Volodimir Zelenszkij
- Orbán Viktor Debrecenben: mindeki hozzon el mindenkit! Debrecenben folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.
- „Lehullt a lepel” – Orbán Viktor reagált Magyar Péter szavaira Három nappal a választás előtt ez egy komoly beismerés, lehullt a lepel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában arra reagálva, hogy egy kiszivárgott hangfelvételen Magy
- Hajmeresztő rekord születhetett az ukrajnai háborúban – videó Állítólag az eddigi legnagyobb távolságból lőtt ki egy ukrán Leopard tank egy orosz harckocsit.
- Orbán Viktor: a kormány válságkezelő üzemmódban működik Az energetikai és gazdasági válság kezelésére készül a kormány – erről beszélt Orbán Viktor az Indexnek adott interjújában, aki szerint Magyarország a háború kitörése óta válságkezelő üzemmódban működi
- Barátság-kőolajvezeték: Szlovákia műholdfelvételt lobogtatva tagadja az „oroszozást” A szlovák kormány képviselői szerint nem külföldi, hanem saját forrásból származnak azok a felvételek, amelyeket a sérült Barátság kőolajvezeték kapcsán mutattak be a nyilvánosságnak. Robert Fico miniszterelnö
- Orbán Viktor bejelentést tett Véget ért a Nemzeti Petíció. A magyar emberek rekordszámban mondtak nemet az olajblokádra, és a háború finanszírozására – írja közösségi oldalán a miniszterelnök.
- Volodimir Zelenszkij: a magyar emberek kezében van a döntés, nem akarok beleszólni a válas... Az ukrán elnök egy politikai podcast vendégeként arról beszélt, hogy sérelmezi, hogy a Trump-kormány egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatot Vlagyimir Putyinnal, miközben rá csak egyre nagyobb nyomást helyez. Az sem tetsz
- Századvég: 57 százalék szerint a Tisza Párttal háborúba sodródhat Magyarország A magyarok 62 százaléka valószínűnek tartja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt, kormányra kerülve, Brüsszel elvárásainak megfelelően kitiltja az orosz olajat és gázt Magyarországról, 57 százalékuk pedig azt, ho
- Az ukránok már célba vehetik Moszkvát: új rakétát építenek A legnagyobb ukrán drón és rakétagyártó vállalat, a Fire Point bejelentette, hogy legújabb ballisztikus rakétája már el fogja érni az orosz fővárost is.
- Orbán Balázs: a választás tétje, hogy ki fizeti meg a válság árát Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz-KDNP választási kampányfőnöke és az InfoRádiót 75 százalékban tulajdonú MCC kuratóriumának elnöke először JD Vance budapesti látogatásáról besz
- Ukrajna tűzszünetre készül Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a
- Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé... J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapeste
- Schiffer András az Arénában: a Tisza-projekt egy politikai piramisjáték, ahol a reményt ár... A Tisza angolnataktikájáról, a Fideszre győzelem esetén is váró, elkerülhetetlen változtatásokról, lehallgatásokról, az egykori szocialista vezetők aktivitásáról, vagy éppen a kémügyről is beszélt Schiffer An
- Szlovákiában Orbán Viktor nyerné a választásokat A szlovákiai SCIO közvélemény-kutató ügynökség március végi felmérése szerint a Szlovákiában élő, a magyarországi eseményeket figyelemmel kísérő válaszadók körében Orbán Viktor élvez előnyt. A Tisza eln
- Orbán Viktor: az előny megtartására koncentrálunk Egész Európában elkerülhetetlen lesz az energiaválság, ami után kamatemelkedések és áremelkedések jöhetnek – mondta Orbán Viktor a Blikknek. A miniszterelnök szerint ha válságkezelés jön, nem szabad, hogy az em
- Dobrev Klára újabb fejleménnyel állt elő a kémügyben, a Tisza szerint alaptalan hazugságok... A Demokratikus Koalíció elnöke szerint „az EU ellen kémkedő tiszás politikusoknak azonnal távozniuk kell a közéletből”. A Tisza Párt ugyanakkor cáfolta a kedden nyilvánosságra hozott információkat, és közölt
- Új NAV-os közlés az ukrán „aranykonvojról” A nyomozás során több arra utaló bizonyíték keletkezett, amely szerint a Magyarországon áthaladó ukrán pénzszállítás háttere tisztázatlan, a páncélozott autóban szállított pénz és arany eredete és felhaszn
- „Ne hagyjuk!” – fontos felhívást tett Orbán Viktor Orbán Viktor szerda reggel üzenetet küldött a külföldön élő honfitársainak. A miniszterelnök közösségi oldalára feltöltött videóban arra kérte a határon túli magyarokat, hogy 2022 után idén ismét a Fidesz
- Orbán Viktor: föltartóztathatatlan menetelésben vagyunk Arra készülünk, hogy megnyerjük a választást, semmilyen más forgatókönyvben nem gondolkodunk – jelentette ki a miniszterelnök kedden az Ultrahang adásában, ahol Király Tamással beszélgetett.
- Az amerikai alelnök Orbán Viktor miniszterelnök mellett kampányolt – a nap hírei 35 év után Magyarországon járt az amerikai alelnök, aki Orbán Viktor miniszterelnök mellett kampányolt. Az Egyesült Államok légiereje ismét támadta az olajkitermelésben stratégiai jelentőségű Kharg szigetet. A Ne
- Így zárja kampányát Orbán Viktor Az intenzív országjárás Budapesten ér véget.
- Itt nézheti vissza Orbán Viktor és J. D. Vance beszédét – budapesti nagygyűlés A magyar miniszterelnök és az amerikai alelnök is felszólalt a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett nagygyűlésen az MTK Sportparkban.
- J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot az Orbán Viktorral tartott nagygyűlésen A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartanak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Cikkünk frissül.
- Orbán Viktor: az amerikai–magyar barátság civilizációs és spirituális természetű A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartanak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
- „Amerika velünk!” – üzent Orbán Viktor J. D. Vance amerikai alelnökkel való találkozója ut... Videót tett közzé Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán az alelnöki találkozó leglátványosabb pillanatairól.
- J. D. Vance Orbán Viktornál – Négy területen folytatódik tovább az együttműködés Közösen tájékoztatja a sajtót Orbán Viktor miniszterelnök és rangos vendége, James David – közismert nevén: J. D. – Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke. Cikkünk frissül.
- Felcsuti Péter szerint a Tisza Párt eltörölné a rezsicsökkentést és a 14. havi nyugdíjat i... A Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója, a Bankszövetség volt elnöke úgy véli, ezek az intézkedések a legnagyobb „ostobaságok”.
- Orbán Balázs: mérföldkő J. D. Vance budapesti látogatása J. D. Vance látogatása egy olyan időszakban történik Magyarországon, amikor Európa jövőjéről, biztonságáról és identitásáról zajlik a vita, az Egyesült Államok alelnökének álláspontja pedig több ponton is
- Dobrev Klára tiszás nevekkel állt elő a brüsszeli kémügyben Azonnali választ vár a DK Orbán Viktortól és Magyar Pétertől, valamint kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását – írta a Facebookon a pártelnök.
- Oroszország ajánékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsor
- Orbán Viktor támogatásáról nyilatkozva indult Budapestre J. D. Vance – videó Az amerikai alelnök repülőgépe úton van Budapest felé.
- Megcsinálják a hiányzó négy kilométert a Duna-Tisza közi Homokhátság vízátemelő rendszeréb... Megkezdődik a homokháti vízpótlás befejező ütemének kiépítése – erről számolt be az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.
- Sajtóhír: egyre több DK-s és kutyapártos kap tiszás fenyegetést A Nyugati Fény információi szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a DK több jelöltjét is érte inzultus a Tisza Párt támogatói, sőt sokszor kifejezetten jelöltjei részéről.
- Kiderül, hol lesz a Tisza eredményvárója Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy hova várják a támogatóikat a központi eredményvárójukra. Az eseményt élőben is közvetítik majd.
- Orbán Viktor: Szabad itt durvát mondani? – videó Húsvétvasárnap különleges adással jelentkezik a Hotel Lentulai: a műsor vendége ezúttal Orbán Viktor volt. A miniszterelnök nemcsak a kampány utolsó napjairól, hanem Európa jövőjéről, a háborús helyzetről és
- Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kel... Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóa
- Az ukrán kormány reagált a Török Áramlat gázvezeték elleni szerbiai szabotázsakció ügyére Az ukrán külügyi szóvivő szerint Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz, Ukrajna szerint „hamis zászlós orosz akcióról” lehet szó a magyar választásokba való
- „Szabotázsakció” – Orbán Viktor videót tett ki a szerbiai gázvezeték ügyéről „Szabotázsakció – elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét” – ezzel a kísérőszöveggel tett ki Orbán Viktor miniszterelnök egy vi
- Eltaláltak egy orosz kőolajfinomítót az ukránok Ukrán drónok csapódtak be a közép-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban a Norsi vállalat kőolaj-finomítójába – közölte szombaton Robert Brovdi, az ukrán drónerők parancsnoka.
- Orbán Viktor a megújult Citadella átadásán: birodalmak jönnek, mennek, de mi, magyarok, ma... Húsvétvasárnap ünnepélyes keretek között adják át a Gellért-hegy csúcsán magasodó, teljes körűen rekonstruált Citadellát. A 2020 őszén indult beruházás zárásaként az egykori elzárt erőd nyitott, akadálym
- Robbanószerek: Orbán Viktor rendkívüli védelmi tanácsülést hívott össze ma délutánra „A szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak” – közölte Facebook-oldalán Orb
- Isztambulban tárgyalt Volodimir Zelenszkij, majd Donald Trump veje érkezhet Kijevbe Ukrajna fokozza a biztonsági együttműködést Törökországgal – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Isztambulban, Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott találkozója után. Steve Witkoff
- Az oroszok ukrán olajlétesítményeket támadtak Az ukrán állami Naftohaz energiavállalat szombati közlése szerint Oroszország támadta a közép-ukrajnai Poltava megyei létesítményeit, ami tűzesetet okozott.
- Húsvét vasárnap Orbán Viktorral nyílik meg a nagyközönség előtt a megújult Citadella Holnap 14 órakor, ünnepélyes keretek között adják át a Gellért-hegy csúcsán magasodó, teljes körűen rekonstruált Citadellát. A 2020 őszén indult beruházás zárásaként az egykori elzárt erőd nyitott, akadály
- Orbán Viktor követeléseket fogalmazott meg az Európai Unió számára Azonnali válságintézkedéseket és az orosz energiahordozókat érintő korlátozások haladéktalan feloldását követeli az Európai Uniótól Orbán Viktor. A miniszterelnök szombaton a közösségi oldalán jelentette be,
- Orbán Viktor unokája szerint büdös helyre mentek, a kormányfő azonnal korrigálta Orbán Viktor miniszterelnök unokái társaságában indult el a húsvéti bevásárlásra, amelyről közösségi oldalán osztott meg videós beszámolót. A kormányfő Johival, Fülöppel és Zsigával látogatott el beszerez
- Ismét civil áldozatai vannak az orosz csapásoknak Ukrajnában Oroszország csaknem ötszáz drónnal és manőverező robotrepülőgépekkel támadta Ukrajnát.
- Közös naggyűlést és sajtótájékotztatót is tart Orbán Viktor és J.D Vance Húsvét után érkezik az amerikai alelnök Budapestre.
- Példátlan külföldi nyomásról írt Orbán Viktor az újabb hangfelvétel után A miniszterelnök szerint súlyos nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel az a frissen nyilvánosságra került hangfelvétel.
- Az oroszok újabb célpontjairól beszélt az ukrán elnök Az ukrán hírszerzés szerint fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország hidakat, gátakat, vízerőműveket, valamint az ivóvízellátást biztosító szivattyúállomásokat támad - közölte Volodimir Zelenszkij újságí
- Szerda óta nincs gázszállítás Magyarország irányából Ukrajnába – a nap hírei Több mint 5 dollárral emelkedtek az olajárak az amerikai elnök beszéde után. Ma, Nagycsütörtökön kezdődött a keresztény húsvéti szent 3 nap.
- Orbán Viktor: nehéz és igazságtalan négy esztendő van mögöttünk A Fidesz-KDNP elnöke Szombathelyen tartott kampánygyűlést.
- „Ments meg a hazádat”, üzente Orbán Viktor a lengyel kormányfőnek Európa történetének egyik legsúlyosabb gazdasági válsága felé tart – figyelmeztetett csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az X-en, reagálva Donald Tusk lengyel kormányfő egy korábbi bejegyzésére ugyanezen
- Aknamentesítési pénzeket sikkasztottak el Ukrajnában Az ukrán főügyész, Ruszlan Kravcsenko bejelentette, hogy lelepleztek egy, a humanitárius aknamentesítéssel kapcsolatos költségvetési források eltérítésére irányuló csalást, a keletkezett kár összegét egyedül
- Csatatér: komoly hármas csata alakulhat ki a budapesti 7-es számú választókörzetben Arató Gergely, a DK színeiben újrainduló jelenlegi országgyűlési képviselő próbál meg beleszólni a D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármestert elindító Fidesz és a Trentin Balázst rajthoz állító Tisza Pá
- Itt is van Orbán Viktor válasza az Európai Bizottságnak Az Európai Bizottság a védett üzemanyagár azonnali megszüntetésére szólította fel a magyar kormányt – derült ki a Kormányinfón.
- Orbán Viktor visszavágott Donald Tusknak Azért állok ki, ami a legjobb a magyaroknak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Donald Tusk lengyel kormányfőhöz intézve szavait szerdai, angol nyelvű X-bejegyzésében, amelyet egy videófelvétel nyomán tett
- Orbán Viktor: „mindenhol győzelemre állunk!” – videó A választás tétje, hogy nemzeti vagy ukránbarát kormánya lesz-e Magyarországnak – fogalmazott Orbán Viktor országjárása szentesi állomásán szerda este. A kormányfő szerint, ha nem akarják, hogy kizsebeljék Magy
- Megosztó: aktmodellt nevezett ki konzulnak Zelenkszkij Az ukrán elnök egy volt erotikus modellt nevezett ki arra, hogy Ukrajna konzuljaként képviselje hazáját a Dominikai Köztársaságban. A döntés sokaknál kiverte a biztosítékot.
- Dobrev Klára: Ukrajnát feltételekkel, de fel kell venni az EU-ba Pártja terveiről, koalíciós készségéről, a többi indulóhoz való viszonyáról, a jelöltjeik megzsarolásától, valamint az Európai Egyesült Államok fontosságáról és Ukrajna támogatásáról is beszélt Dobrev
- Orbán Viktor: egymillió forinttal nőne a családok terhe a tiszás energiaterv miatt A miniszterelnök a szerdai kormányülés kapcsán közölt adatokat.
- Nem léptet vissza többet a DK, mert a Tisza sem A Demokratikus Koalíció nem léptet vissza több jelöltet a Tisza javára, mert az ellenzéki párt nem viszonozta a gesztust. A DK választási kampányának legfrissebb eseményei.
- Az átjelentkezési határidőre figyelmeztet a Tisza Párt Magyar Péter szerint az ő kormánya sem lesz ukránbarát. A Tisza elnöke a magyar vidéket járja, de pártja Londonban és Párizsban is kampányol.
- Hatmillióan hagyták el Ukrajnát 2022 óta Az orosz-ukrán háború 2022. februári kezdete óta mintegy 6 millióan hagyták el Ukrajnát a harcok miatt, 57 százalékuk nő – közölte Olekszandr Gladun ukrán demográfus.
- Húsz hónapig nem nyit meg a Barátság kőolajvezeték? Kiírták a javítási pályázatot Ukrajnáb... Megindulhat a Barátság-vezeték kulcselemének helyreállítása: Ukrajna tendert írt ki a brodi szivattyúállomás felújítására, ami az első konkrét lépés a januári leállás óta. Ez nem az orosz támadások miatti,
- Orbán Viktor: ez lesz a kormányülésen Egy átlagos magyar család a tiszás energiatervvel évente összesen több mint egymillió forintot "bukna" – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
- Az ukránok kilőtték az orosz olajexport jó részét Két balti-tengeri kikötő és egy, a közelükben lévő hatalmas olajfinomító elleni tömeges ukrán dróncsapások jelentős veszteséget okoztak Moszkvának.
- Az uniós biztos bíztatót mondott a Barátság vezetékről A gáz ára mintegy 70 százalékkal, az olajé pedig 60 százalékkal emelkedett az Európai Unióban a közel-keleti konfliktus kezdete óta; a konfliktus első 30 napja már 14 milliárd euróval növelte az unió fosszilisener
- Az ukrán fiatalok simán elintéztek a magyarokat A magyar U21-es labdarúgó-válogatott házigazdaként vereséget szenvedett az ukránoktól az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, ezzel még messzebb került attól, hogy ott legyen a jövő évi kontinensto
- Orbán Viktor ezúttal egy Pest vármegyei kistelepülésen kampányol, ahol nem látott tiszások... A miniszterelnök országjárása a Pest vármegyei Ócsán folytatódott kedden.
- Nagy János: a miniszterelnök személyes kapcsolatrendszerét mutatja be a Levelek Orbán Vikt... Levelek Orbán Viktorhoz címmel, a Hitel Kiadó és a Batthyány Lajos Alapítvány gondozásában, Heil Kristóf Mihály jogtörténész szerkesztésében jelent meg az az új könyv, amely 144 politikus, közéleti személy, tu
- Ukrajnai segélydollárok Amerikába jutását is vizsgálja J. D. Vance bizottsága Ennek a gigantikus ügynek a felderítését tűzte zászlajára J. D. Vance amerikai alelnök a félidős választási kampányban. A Trump-kormányzat igyekszik fellépni a szociális programokkal kapcsolatos visszaélések elle
- Ukrajna hitele: Kaja Kallas elmondta, mikorra születhet meg a megegyezés Magyarország mesterséges akadályt hozott létre az Ukrajna számára fontos döntések elfogadásának útjában az Európai Unió szintjén - jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter újságírók előtt kedden, a
- Vérig sértette a fronton harcoló ukránokat a Rheinmetall vezérigazgatója, a vállalat bocsá... Onnan jött a sértés, ahonnan az Oroszország által több mint négy éve ostromlott Ukrajna aligha várta. Európa egyik legnagyobb fegyvergyártó vállalata, a Rheinmetall vezérigazgatója ugyanis az ukrán dróngyártókat
- Tordai Bence visszalépne, de még kivár, hátha tiszás riválisa teszi meg előbb A politikus szerint „meg kell szabadulni a Fidesztől”, azonban három nap haladékot adott Koncz Áronnak, a Tisza Párt jelöltjének, hátha mégis inkább ő szeretne visszalépni.
- Orbán Viktor: Magyarországnak a saját érdekeit kell követnie Csak az nemzet lehet sikeres, amely a maga ura – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Nobel-díjas Krausz Ferenc fizikus által kezdeményezett Élvonal Alapítvány által kezdeményezett kutatási
- Újabb ukrán dróncsapás érte a legnagyobb balti-tengeri orosz kikötőt Harmincnyolc ukrán drónt lőttek le keddre virradóra a leningrádi régió felett, az uszty-lugai kikötőben károk keletkeztek, három ember, köztük két gyermek, megsebesült - közölte Alekszandr Drozgyenko kormányzó a
- Orbán Viktor: aki Szolnokon nyer, választást nyer A miniszterelnök Szolnokon indította a kampány utolsó előtti hetét.
- Orbán Viktor: Szabó Bence rendőrtiszt nem hős, hanem balek Orbán Viktor Hont András vendége volt az Öt című műsorban, ahol Szabó Bence rendőrtiszttel kapcsolatban úgy fogalmazott: „nagyon egyszerű a történet. Valami kiugrik, azt hiszi, valami nagy felfedezés birtokában va
- Orbán Balázs: a Tisza energiaátállási terve óriási kockázatot jelent Kiszivárgott a Tisza Párt egyik tervcsomagja, a nyilvánosságra került dokumentumokra Orbán Viktor miniszterelnök mellett a politikai igazgatója is reagált.
2026.04.12
2026.04.11
2026.04.10
2026.04.09
2026.04.08
2026.04.07
2026.04.06
2026.04.05
2026.04.04
2026.04.03
2026.04.02
2026.04.01
2026.03.31
2026.03.30