A keresés eredménye 5811 találat
- Bevásárolt a Meta, az űrből szerezne energiát, hogy működjön a mesterséges intelligencia (hvg.hu) A Meta két stratégiai megállapodást jelentett be, amely segítené energiához jutni az adatközpontjait. A forrás az űr lehet.
- Gerendai Károly a Szigetről: Nyolc évet kimaradtam ebből a világból, újra kell tanulnom (Index - k) Gerendai Károly alapító-tulajdonossal és Kádár Tamás főszervezővel a Sziget sajtóeseményén beszélgettünk.
- A holdfázisok hatása az intimitásra: Ilyenkor vagy a legmagabiztosabb és legkívánatosabb (Bien) A holdfázisok az élet számos területére hatással vannak, így az érzelmi állapotunkra és a párkapcsolati intimitásra is.
- Varga Mihály: Jó közelítéssel tippelt a sajtó, kik a magántőkealapok tulajdonosai (Klubrádió) A jegybank elnök szerint transzparenciára van szükség, az MNB-nél is erre törekednek. Nincs szükségük ennyi ingatlanra, azok bevételéből csökkentenék az alapítványoknál eltűnt 100 milliárdok veszteségét. Varga
- Hírcunami vet hullámokat a piacokon: az OTP nagy eséssel kezdett, megütötték a forintot – ... (VG) Iráni háború, technológiai jelentések, szigorú jegybanki üzenetek és vártnál jobb magyar GDP adat – bőven van mire reagálniuk a befektetőknek csütörtökön.
- Megszólalt az MCC a Richter döntése után: készek lépni, ha változnak a keretek (VG) A Mathias Corvinus Collegium szerint a tét nem kisebb, mint Magyarország jövője: a tehetséggondozás kulcskérdés lett. Az MCC a Richterrel kötött megállapodásról és saját szerepéről is üzent.
- Csokirajongók a mozivásznon (Mark&Média) Ahogy februárban nyilvánosságra hozták, Herendi Gábor idén karácsonyra új filmmel készül. A most formálódó produkcióhoz egy szokatlan kezdeményezés is kapcsolódik: a Stühmer három civil jelentkezőnek adott lehe
- 6 gyönyörű szabadstrand Olaszországban, ahol nyoma sincs a szállodáknak (Drive) Olaszországban nem ritka, hogy a legszebb tengerparti szakaszokat nagy szállodák és strandklubok foglalják el, de még mindig találni olyan szabadstrandokat, ahol a természeté marad a főszerep. Sziklák, erdők, homokdűn
- Keményen nekimentek a közösségimédia-platformoknak, ám az eredmény egyelőre felemás (Index - kf) Még egységes szabályozásról sem sikerült dönteni.
- Megszólalt a Richter-vezér az elhalasztott osztalékfizetésről: erről egyeztek meg Magyar P... (Pénzc.) A Richter megállapodott a részvényeit birtokló közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal, így a nekik járó osztalékot a vállalat elhalasztva, legkésőbb 2026. szeptember 11-ig fizeti ki.
- Lesz 345 forint az euró? Ezt mondja róla Varga Mihály - "A piac indokolatlan elváráso... (Blikk.) Óvatosabb lenne a forint további erősödésével kapcsolatban a nemsokára már 345-ös euróárfolyamot váró elemzők helyében – mondta Varga Mihály, az MNB elnöke. A HVG-nek adott interjújában úgy fogalmazott: a pia
- Medve járkál az erdei pihenőnél a Bükkben – Ezt tegyük, ha szembejön a veszélyes állat (Blikk.) Néhány nappal a Bogácsi-tónál történt észlelés után ismét medvét láttak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Bükk egyik kedvelt erdei pihenőhelyén, az Andó-kútnál, az erdei vasút közelében. A Varbó közs
- Szakított Stohl András és Kiss Kriszta: kamerák előtt szólta el magát a Nagy Ő bombázója (Femina ) Lehetséges, hogy Stohl András és Kiss Kriszta szakítottak? Árulkodó mondat hagyta el a Nagy Ő sztárjának száját.
- Amerikai katonákat vonna ki Németországból Trump (hvg.hu) Az amerikai elnök keményen bírálta a német kancellárt, aki szerint Irán megalázta az USA-t.
- Német tábornok: mindent elfelejthetünk, amit eddig tudtunk a hadviselésről – Így néznek ma... (Portfólió) A drónok, a műholdas felderítés és a mesterséges intelligenciával támogatott fegyverrendszerek alapvetően átalakítják a hadviselést, ezért a jövőben a szárazföldi erőknek eltérő harcmodort kell alkalmazniuk
- Mészáros cégcsoportjának vezetője: Nyugodtan rám lehet rúgni az ajtót, de egyszerűbb, ha k... (24 - g) „Szerintem, amiket létrehoztunk, azok időtállóak" – fogalmazott Vida József.
- Asztalhoz ültek a nagy boltláncok képviselői a Tisza-kormánnyal (Portfólió) Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról - közölte a szervezet.
- Biztosan nem emlékszik a Peller nővérek utolsó RTL-es bakijára, pedig nem olyan rég volt –... (Blikk) Peller Anna és húga, Peller Mariann szerdán tudatták, hogy a jövőben már nem lesznek az RTL Reggeli műsorvezetői és kiszállnak a csapatból. A bejelentés váratlanul érte a közönséget, de a Peller-nővérek elmond
- Megint balesetet szenvedett egy motoros, most Újpesten – rohantak a mentők (Liner) Budapest IV. kerületében, az Attila utcában történt közlekedési baleset a reggeli órákban, aminek során egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
- Káosz az M5-ös autópályán, aki tudja, kerülje el (Propeller) Baleset történt az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Ócsa térségében, ezért a 27-es km-nél a külső sávot lezárták. A dugó már meghaladta a 4 kilométert, aki teheti az 5-ös főúton kerüljön. Ekö
- Hogyan kerülhetik el a gazdák a legnagyobb erdőgazdálkodási hibát? (Agroinform) Egy új magyar kutatás szerint a kezeletlen erdők nemhogy nem javulnak, hanem szénkibocsátókká és gazdasági veszteséggé válnak. Mi a megoldás?
- Amerika Kapitányra cserélték le Thanost a hamarosan érkező, sztárokkal telezsúfolt filmben (Port.hu) Miért elégedne meg valaki egy Chrisszel, amikor több Chris is lehetne?
- Jön a hosszú hétvége, kérdés, lesz-e benne köszönet (Economx) A mai nap még hűvös, szeles lesz, de a hétvégén kevés csapadékra és felmelegedésre számíthatunk.
- Komoly pillanat kapujában a Veszprém – sport a tévében (Infostart) Elődöntőnél jár már a sznúker-vb, angol elődöntő az Európa-ligában, de tenisz, golf, bringa és darts is a képernyőn, mutatjuk a teljes csütörtöki tévés sportkínálatot.
- Új sebességkorlátozó táblák jelentek meg: furcsa szövegekkel előznék meg a gyorshajtást Am... (Dívány) Az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállamában furcsa szövegű, tizedes jeggyel ellátott sebességhatárt jelölő táblákra lettek figyelmesek az autósok. Nem elírás történt, megvan az oka annak, miért alkalmazzák
- „Sarah Ferguson barátja voltam – csak egyetlen módon tud talpra állni a botrányból” (BorsOnline) Egy merész lépés mindent megváltoztathat a hercegné számára.
- Megszűnik ez a Szép-kártya felhasználási mód – itt a határidő (ATV) Már csak egy nap maradt hátra, május 1-től ugyanis lejár a Szép-kártya ideiglenes élelmiszer-vásárlási lehetősége.
- "Egy aljas rágalom. " Súlyos fordulat késő este az Exatlon Végjátékában. Palik L... (Kiskegyed) Az Exatlon nagyon kemény napja volt a szerdai.
- A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavaz... (ProfitLine) A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
- Gyáva bírói döntés és impotens technológia borzolja a kedélyeket a budapesti csúcstalálkoz... (Mandiner) „Szégyen!”
- Új rekordot döntött az olaj ára: az iráni konfliktus kezdete óta nem volt ilyen magasan (Mandiner) A Brent típusú kőolaj ára a hét során 7 százalékot ugrott.
- Nem vette észre az aknát, elnyelte a föld Boráros Gábort (Nuus) Megdöbbentő baleset érte Boráros Gábort: saját otthonában zuhant bele egy aknába, miután annak fedele kicsúszott a lába alól. A sportoló humorral mesélte el a történteket, de a helyzet korántsem volt veszélytele
- Bértranszparencia: A tükör, amibe minden szervezetnek bele kell néznie (HRportal) Bérkülönbségek, egyéni alkuk, kimondatlan feszültségek. Sok szervezet működik így évtizedek óta. A bértranszparencia most nemcsak láthatóvá teszi mindezt, hanem változásra is kényszerít. Készen állnak a cége
- „A szexuális fájdalmat nem egy pohár bor oldja meg” – Rengeteg nő magára marad az endometr... (HáziPatika) Az endometriózis egyik kevésbé ismert tünete a fájdalmas szexuális együttlét, amely sok nő életét megkeseríti. A probléma kezelését nehezíti, hogy a téma tabunak számít, az érintettek nehezen mernek beszélni r
- Orosz kerozin behozatalára szólítanak fel német és görög ellenzéki képviselők (Ripost) Több százezer ember megélhetése kerül veszélybe.
- A választási vereség miatt lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere (24.hu) Lemondott miskolci alpolgármesteri tisztségéről Hollósy András, aki szerint a választási eredményeket mindenkinek értékelnie kell. Szintén távozik pozíciójából a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, egy k
- Hold-Antares együttállás: égi látványosság ragyogja be az éjszakát (Metropol) Szabad szemmel is felejthetetlen élményben lesz részünk.
- Filmreform: 80 filmes szakember tárgyalt a filmfinanszírozás átalakításáról (Librarius) A Filmreform nem egy zárt csoport kiváltsága kíván lenni, hanem egy nyitott szakmai platform minden filmes számára.
- Bővült a magyar gazdaság - megérkeztek a friss GDP-adatok (Növekedés) Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy
- Figyelmeztetést adott ki a Katasztrófavédelem: hétfőn fontos változás jön (Femina) Fontos bejelentést tett az állami szerv.
- Arcpirító az Újpest mérlege a Fradi ellen – Eltűnt csapatokkal vannak egy szinten a lilák (Blikk) Amikor vasárnap délután elkezdődik az Újpest–Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés, éppen 3795 napja lesz annak, hogy a lila-fehérek utoljára legyőzték az ősi riválisukat. A 10 év 4 hónap és 9 nap alatt sok
- Balesetet okozott, majd elhajtott: nagy erőkkel keresi a rendőrség a pécsi férfit (BorsOnline) Egy segédmotoros kerékpár és egy személyautó ütközött.
- Már csak napok maradtak a tavasz kiemelkedő vállalati energetikai konferenciájáig – mutatj... (Portfólió) Már csak napok vannak hátra a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2026 konferenciáig. A program idén négy nagy kérdés köré épül: mire számíthatnak a vállalatok az energiaárakban és a beszerzési stratégiákban
- Rosszul alszol? A fogorvosok szerint az ok a szádban keresendő (Bien) Valószínűleg még sosem gondoltál arra, hogy a fogaidnak köze lehet ahhoz, milyen rosszul alszol. A fogorvosok szerint az ok néha sokkal közelebb van, szó szerint a szádban.
- Nagy Márton most nagyon boldog lehetne, három és fél éve nem látott ütemben nőtt év elején... (444.hu) A GDP az év első negyedévében 1,7 százalékkal tudott növekedni, amire 2022 harmadik negyedéve nem volt példa. A növekedés beindulását folyton csak váró Nagy Márton elégedetten csettintene egy jó nagyot az adat l
- Itt az elavultnak hitt szoknyatrend, ami idén nyárra hatalmas sláger lesz (Elle) Egyre népszerűbb a nők körében.
- Lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere és frakcióvezetője (Infostart) Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz–KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
- Magyar Péter darabokra szedi a csúcsminisztériumot: Vitézy kapja meg a legvitatottabb giga... (Pénzc.) Megkezdődött az átadás-átvétel a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Magyar Péter kormánya az eddigi csúcsminisztérium feladatait több tárca között bontja szét.
- Akár üzletbezárás is lehet a vége! Adóellenőrök járják a boltokat a hosszú hétvégén (Blikk.) A hosszú hétvégén országos ellenőrzéssorozatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely ezúttal különösen a szezonális, forgalmas árusítóhelyekre fókuszál. A revizorok a virág-, ékszer-, édesség- és ajá
- Gazdag gólt szerzett (MHírlap) Negyeddöntős a Columbus
2026.04.30