A keresés eredménye 906 találat
- Hivatalos: Mától fizetik az extra nyugdíjas támogatást, mutatjuk a pontos összeget és a ré... (Kiskegyed) Életmentő segítség ez a salgótarjáni bányászcsaládoknak.
- Karol Nawrocki lengyel elnök is fogadta Magyar Pétert (Népszava) A találkozó helyszíne a varsói államfői rezidencia, a Belweder-palota. a történész Karol Nawrocki az előző varsói kormánypárt, a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával lett elnök,
- A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttó... (AzÜzlet) Az elmúlt években gyakorlatilag beszélő viszony sem volt a két fél között. Ezt sikerült most néhány hét alatt annyira helyreállítani, hogy már ilyen megállapodások megkötése is lehetővé vált.
- Több mint százezer forintos támogatás érkezik a nyugdíjasoknak – Itt vannak a részletek (Blikk.) Május 20-a idén különösen fontos dátum lesz sok magyar nyugdíjas számára, hiszen ekkor indul a szénpénz kifizetése. Ez a több mint 118 ezer forintos támogatás hatalmas segítséget jelenthet azoknak, akiknek a minde
- Több hónap csönd után kiderült a 280 milliós állami támogatásból tervezett, NFI-s filmeket... (Forbes) A nyaranta megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál eddig rendre több száz millió forint támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől. A Forbes.hu megtudta, hogy a szervezők újraterveznek, állításuk szerint „a filmipa
- Több százmillió forint állami támogatást kapott Bóna Zoltán édesapjának szervezete (444.hu) A bűnügyi felügyelet alá kerül volt fideszes képviselő apjának alapítványa működteti a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot.
- Választás előtt két nappal kapott hatalmas állami támogatást Vári Attila alapítványa (ATV) Vári Attila, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó által vezetett Civil út Alapítvány közel hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el – mindössze két nappal az április 12-ei országgyűl
- Kimozdítanák a holtpontról a magyar-ukrán viszonyt, elkezdődtek szakértői egyeztetések (Népszava) Egyelőre nem tudni, hogy a budapesti vezetés továbbra is feltételekhez akarja-e kötni Ukrajna EU-csatlakozásának támogatását.
- Komoly pluszpénz érkezik a jogosult nyugdíjasoknak: most indulnak az utalások (Economx) Ma indul nyugdíjasok szénpénz kifizetése, a támogatásra alapesetben azok jogosultak, akik legalább tíz év bányászati szolgálati időt szereztek; az elhunyt bányászok özvegyei szintén jogosultak lehetne ...
- Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila ált... (Telex) Nem a Civil út Alapítvány az egyetlen, melynek a Dimop Pluszból ilyen nagyságrendben ítéltek oda.
- InterCity-kocsikat bérel a MÁV a nyári balatoni forgalom támogatására (Alon.hu) A MÁV-nak jelenleg kevesebb üzemképes InterCity-kocsija van, mint akár tavaly vagy tavalyelőtt.
- Több százmillió forint állami támogatást kapott az őrizetbe vett korábbi fideszes képvisel... (MNarancs) Dunavarsányi lelkészek üzemeltetik a Pest Vármegyei Civil Közösségi Szoltáltató Központot, amely az elmúlt években több mint 277 millió forint állami támogatást kapott működésre. A szakmai vezető idősebb Bón
- Több ezer nyugdíjasnak jár a 118 ezer forintos pluszpénz: indulnak az utalások (Dívány) A mai napon, május 20-án kezdődik a jogosult nyugdíjasok és özvegyek számára az úgynevezett szénpénz kifizetése. A 118 ezer 195 forintos támogatás összegét automatikusan utalják, vagy postai úton kézbesítik.
- Vári Attila alapítványa közel 3 milliárd forintot kapott két nappal a választás előtt (10perc.hu) Az április 12-ei választás előtti utolsó munkanapokon a Fidesz-kormány közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Vári Attila vezette Civil út Alapítványnak.
- Közvetlenül a választások előtt kapott hárommilliárd forint támogatást a Vári Attila vezet... (444.hu) A fideszes kötődésű Civil út Alapítvány digitális kompetenciafejlesztésre nyert támogatást.
- Akár szívritmuszavart is okozhat egy népszerű kapszula – sokan naponta szedik (Prove) A szív egészségének támogatásáért szednek sokan halolajkapszulát, kutatók azonban rámutattak, hosszú távon ezzel akár komolyabb egészségi kockázatoknak tehetik ki magukat. A szívbetegségek megelőzése egyébké
- Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vez... (24.hu) A volt vízilabdázó, korábbi fideszes polgármesterjelölt több rendőrségi nyomozásban is érintett.
- Támogatás: több mint 100 ezer forintos pluszpénzt kapnak ezek a magyar nyugdíjasok napokon... (Ellenszél) Támogatás: több mint 100 ezer forintos pluszpénzt kapnak ezek a magyar nyugdíjasok napokon belül. Az elmúlt tovább »
- Ismerős minta: az EU milliárdos támogatást ad Ukrajnának, cserébe azonban újabb fájdalmas ... (Mandiner) Új adóügyi reform teljesítését kötheti ki az EU a következő makrofinanszírozási támogatási részletek folyósításának feltételeként. A tervezett intézkedés összhangban áll az IMF korábbi elvárásaival, Ukra
- Benyújtották Janez Jansa miniszterelnök-jelöltségét a szlovén parlamentnek (MHírlap) 90-ből legalább 46 képviselő támogatása szükséges titkos szavazáson
- Továbbgyűrűzik a botrány: Csak az biztos, nem tudják a pályázók, mire számíthatnak az NKA-... (Népszava) A támogatások befagyasztása elvileg nem érint mindenkit.
- A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttó... (ProfitLine) Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
- Patriot légvédelmi rendszert telepít Németország (MNemzet) A rendszert Törökországban, a NATO keleti szárnyának integrált védelmének támogatása részeként építik ki.
- Nem csak az energiánál okoz bajokat Trump közel-keleti háborúja az EU-nak (Telex) A harcok a műtrágyapiacnak is odacsapnak, az Európai Bizottság többek között támogatással és szabályváltoztatásokkal készül.
- Siessenek a társasházak a pályázattal. (Azénpénzem) Már csak szűk két hetük maradt a társasházaknak és a lakásszövetkezeteknek, hogy vissza nem térítendő támogatásra pályázzanak az OTP Banknál. A 18 éve futó társasházi pályázat idén megújult feltételekkel
- Brüsszel politikai feltételekhez kötné a fejlesztési támogatásokat (MNemzet) Kallas szerint az EU-nak mérlegelnie kell, hogy az uniós pénzek ne geopolitikai riválisokat erősítsenek.
- Megindultak a milliók: sosem látott demográfiai válság fenyeget, kongatja a vészharangot a... (Portfólió) Az ENSZ kedden 529 millió dolláros (164 milliárd forint) tervet jelentett be a Pakisztánból és Iránból hazatérő, összesen mintegy 2,7 millió afgán támogatására. A Kabulban bemutatott programban a tervek szerint tö
- Ezen megy a vita Brüsszelben: zöldebb műtrágya és válságkezelés (Agroinform) Az Európai Bizottság ipari kvótakedvezményekkel válaszol a műtrágyakrízisre. A tüntetők szerint a gazdákig nem jut el a támogatás.
- Politikai helyett érdemi és szakmai támogatást ígér az új kulturális miniszter (Economx) Tarr Zoltán szerint a legjobb forgatókönyvnek, rendezőnek és történetnek kell támogatást kapnia.
- Furcsa repülőgépet kapnak az amerikai katonák: pillanatok alatt darabokra szedhető, de mes... (Portfólió) Az L3Harris Technologies a tampai SOF Week 2026 rendezvényen mutatta be az OA-1K Skyraider II könnyű csapásmérő repülőgépet. A típust kifejezetten az amerikai különleges műveleti erők támogatására fejlesztették k
- Kiszámíthatóbb szabályozást és a támogatási rendszer fenntartását várják a miskolci vállal... (Portfólió) A hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének megőrzése, a küszöbön álló modernizációs kihívások, valamint a pénzügyi stabilitás megteremtése állt a Kavosz és a Portfolio miskolci szakmai fórumá
- Mihez kezd a Tisza-kormány a támogatásokkal? (Ripost) Riasztó előjelek...
- Az állami támogatásokkal megtolt Fidesz a veszteséges évek után 1,5 milliárdos pluszban zá... (SzMo.hu) A párt 2024-ben még több mint 450 millió forintos mínuszban volt. Idén azonban milliárdokkal több állami támogatást kaptak.
- NAV: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról! (Üzletem) Még több százezren nem rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról. Erre május 20-án éjfélig van lehetőségük. A határidő fontos, mert a késve beküldött felajánlás érvénytelen. Az érvényesség másik lényeges fe
- Tarr Zoltán leállíttatta az összes NKA-támogatást, és felfüggesztette a pályázatokat felüg... (Kontroll.hu) Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter elrendelte a Nemzeti Kulturális Alap összes kifizetésének felfüggesztését, és felfüggesztette a pályázatok felügyelését végző igazgatót
- Újabb akadály a 90 milliárd eurós ukrán támogatás útjában (146.hu) Az Európai Unió a 90 milliárd eurós Ukrajna-segély egy részét a Nemzetközi Valutaalap által korábban követelt népszerűtlen adóváltozások végrehajtásához köti – jelentette a Bloomberg a helyzetet ismerő f
- Több ezer nyugdíjas kap pluszpénzt, napokon belül érkezik a támogatás (NLC) Május 20-án kezdik el kifizetni a támogatást.
- Az NKA kifizetésstopját azok szívják meg, akik a legkevésbé sem szolgáltak rá (444.hu) A vitatott támogatások már kimentek, így az irodalmi folyóiratok járhatnak rosszul Tarr Zoltán döntésével.
- Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek (PiacProfit) A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
- Kivizsgálják a Mága Zoltánnál landoló milliárdokat, elzárta a pénzcsapot a miniszter (168.hu) Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter felfüggesztette a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő igazgatóját, Mága és Fásy pénzeit kivizsgálják.
- A pápalátogatás miatt sürgette K. Endre kegyelmi ügyét 2023-ban az államfő (Telex) Hamarosan nyilvánosságra hozzák az iratokat. A miniszterelnök azt már előre elárulta, hogy K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit támogatás nélkül küldte fel a volt köztársaság
- Mága Zoltán félmilliárdos támogatást kért Hankó Balázs minisztériumától, hogy koncertsoroz... (SzMo.hu) A Hankó Balázs vezette minisztériumhoz benyújtott pályázatban egy 495,5 millió forintos koncertsorozatra kértek támogatást. A dokumentum szerint a program célja a „nemzeti oldal” választási győzelmének segítés
- NKA-botrány: Tarr Zoltán felfüggesztette a támogatáskezelő főigazgatóját és a kifizetéseke... (MagyarHang) „A magyar emberek joggal várják el, hogy a közpénzek sorsáról felelősen, átláthatóan és elszámoltatható módon szülessenek döntések. Ennek érvényt fogunk szerezni” – ígérte.
- Döntést hozott Magyar Péter kormánya: eltávolítják tisztségéből Krucsainé Herter Anikót (Portfólió) Meneszti az Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) vezérigazgatóját, Krucsainé Herter Anikót Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Ezt a politikus jelentette be Facebook-oldalá
- Kirúgta Tarr az NKA-s pénzek kiosztásáért felelős NKT igazgatóját (Klubrádió) Felfüggeszte tisztségéből a kultúráért is felelős miniszter Krucsainé Herter Anikót, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját, aki "az elmúlt napokban napvilágra került, közpénzmilliárdok ki
- Félmilliárdos kampánykoncert-sorozatot kérhetett Mága Zoltán a minisztériumtól (Estiharsona) Egy újonnan nyilvánosságra került belső minisztériumi levelezés és pályázati anyag szerint közel 500 millió forintos NKA-támogatást igényeltek és kaptak Mága Zoltánhoz köthető szereplők egy nyíltan politikai
- Felfüggesztették az NKA kifizetéseit (MNemzet) Minden támogatást felülvizsgálnak.
- Tarr Zoltán leállította az NKA összes támogatásának kifizetését (SzMo.hu) A kulturális miniszter munkáltatói utasításban rendelte el a Nemzeti Kulturális Alap összes kifizetésének leállítását. Akinek pénze ragadt bent, nem kell aggódnia, a jogos összegeket átvilágítás után utalják.
- Újraindul a szalloda.blog – visszatér a független szakmai párbeszéd platformja (HellóSajtó) A szalloda.blog 2020-ban indult a turizmus és vendéglátás szakmai párbeszédének támogatására, különösen a Covid okozta nehéz időkben. 2021-re valódi szakmai platformmá vált, ám egy konfliktus miatt öt év szün
- Tarr Zoltán leállíttatta az NKA összes támogatásának kifizetését (444.hu) Véget vet az indokolatlan pénzszórásnak.
2026.05.20
2026.05.19