A keresés eredménye 4072 találat
- Ariana Grande a szakítása után máris új életet kezdett (BorsOnline) A Wicked sztárjának életében új fejezet kezdődött. Ariana Grande szakítása óta teljesen belefeledkezett a munkába és barátai szerint boldogabb, mint valaha.
- Újabb csapás a bajnok ETO-nak: az egyik legfontosabb szakember távozott (NB1) Az ETO FC hivatalosan bejelentette, hogy két sikeres szezon után távozik Steven Vanharen sportigazgató. A 46 éves belga szakember 2024 […] A Újabb csapás a bajnok ETO-nak: az egyik legfontosabb szakember távozott bejegyz
- Szalai Piroska lerántotta a leplet: a tények nem Magyar Pétert igazolják (Demokrata) A munkaerőpiaci szakértő szerint a friss adatok egészen más képet mutatnak, mint amit a miniszterelnök próbál kialakítani Magyarországról.
- Már nem büntethető, hogy Csiszár Jenő Bakács Tiborral íratta meg a szakdolgozatát (Index) A magánokirat-hamisítás egy évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat, csakhogy van egy csavar.
- A K&H szakértője szerint fordulat kell a magyar gazdaságban (444.hu) A tavaly ősszel Orbán Viktor célkeresztjébe került Németh Dávid szerint „hatékonysági, versenyképességi és termelékenységi” előrelépés kell.
- Ennyi év után derült ki az igazság. Ennek a híres tévésnek írta meg a szakdolgozatát Bakác... (Kiskegyed) Meglepő részletet osztott meg múltjából Bakács Tibor Settenkedő. A médiaszemélyiség egy interjúban arról beszélt, hogy évekkel ezelőtt ő készítette el Csiszár Jenő szakdolgozatát, amiért pénzt is kapott. A t
- Ne engedd le teljesen a redőnyt éjszakára! – Mutatjuk, mit ajánlanak inkább az alváskutató... (HáziPatika) Sokan csak teljes sötétségben tudnak nyugodtan aludni, a szakértők szerint azonban nem feltétlenül ideális, ha éjszakára teljesen leengedjük a redőnyt.
- Zsurzs Kati sikoltozott a szovjetek miatt – Mi történt a magyar szinkronszínészet ikonjáva... (Blikk) Öt évtizede meghatározó alakja a magyar színjátszásnak és szinkronszakmának, a hangján generációk nőttek fel, a tehetségét pedig a közönség és a szakma egyaránt nagyra értékeli. Az idei SZíDoSz-gálán Zsurz
- Edző nélkül kezdte el a felkészülést a bajnok ETO (Mandiner) Továbbra sincs meg a felvidéki szakember utódja a Kisalföldön.
- Újabb kulcsemberét veszítheti el a bajnok ETO (Blikk) A sportigazgatóját is elveszítheti az ETO FC. A Nemzeti Sport értesülései szerint Steven Vanharen is elhagyja a labdarúgó-NB I-ben bajnoki címet szerző győri együttest. A szakember korábban a Maccabi Tel-Avivval boron
- Az RMDSZ nem támogatja a szakértői kormányt (MHírlap) Kelemen Hunor szerint előbb látni kell a kormányprogramot
- Nagyot néztek a szakértők: Szinte minden olcsóbb, mint várták (ACNews) Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett. Döntően az erős forint hatásával magyarázták a fejleményt, amely zöld utat ad a jegybank monetá
- Peller Anna nem tudta feldolgozni a szakítást: „A falat kaparva zokogtam, őrjöngve sírtam” (Blikk) Peller Anna a fájdalmas párkapcsolati tapasztalatairól vallott. A 45 éves színésznő még ma is emlékszik arra, hogy fiatal nőként milyen csalódásokat élt meg a volt szerelmei miatt. Előfordult például, hogy az, aki
- Zsiday Viktor: Három erő szívja ki a pénzt a világból, ennek komoly ára lesz (SzMo.hu) A befektetési szakember szerint az állami hiányok, az AI-beruházások és a tőzsdére készülő óriáscégek egyszerre szippantják el a megtakarításokat. A folyamat végeredménye a tőkepiaci likviditás szűkülése é
- Ha Olaszországba megy nyaralni, főleg, ha északkeletre, jó eséllyel az álla is leesik (MNemzet) Lehet, helyet sem talál majd.
- Magyar szakértő segítségével vezetné Carlo Ancelotti hatodik vb-győzelmükre a brazilokat (Blikk) Magyar szakember munkája járulhat hozzá a brazil labdarúgó-válogatott világbajnoki sikeréhez. A nemzetközileg is elismert futballszakértő Kéri András Dániel közösségi oldalán számolt be a megtiszteltetésről, m
- Élete legnehezebb időszakáról vallott az Exatlon gyönyörű győztese (Ripost) Szabó Réka máris visszament dolgozni.
- Komoly figyelmeztetést adtak ki a hatóságok! Akár életveszélyes is lehet a kerti medence (Kiskegyed) Komoly figyelmeztetést adtak ki a szakemberek a kerti medencék használatával kapcsolatban. A nem megfelelően kezelt vagy ritkán tisztított vízben olyan baktériumok és kórokozók szaporodhatnak el, amelyek kellemetlen, s
- Hogyan készítheti fel egy férfi a testét a fogantatásra? Szakembereket kérdeztünk (Glamour) A családalapításra való felkészülésről szóló beszélgetések középpontjában még mindig többnyire a leendő édesanya egészsége áll. Pedig a fogantatás sikeressége és a születendő gyermek egészsége szempont
- „Amit Hitler tett, azt a mesterséges intelligencia gyorsabban és hatékonyabban meg tudná t... (hvg.hu) Stuart Russell, aki a szakterület egyik legnagyobb tekintélye, a német lapnak adott interjúban kifejtette: attól tart, hogy a számítógépek propagandagépezetté válnak, és kiirtják az emberiséget.
- Elkésett az esti műszakból a légi forgalmi irányító, húsz percig körözött Eszék felett a R... (Telex) A horvát légiforgalmi irányítás belső vizsgálatot indított, és fegyelmi intézkedéseket helyezett kilátásba.
- Erőszakos migránsellenes tüntetések rázzák meg Dél-Afrikát – az elnök szigorítást ígér (MNemzet) Közben Brüsszel továbbra is a migrációs paktum végrehajtását szorgalmazza.
- Vészjelzés a magyar iskolákból: nikotinjárvány miatt indít hadjáratot az egészségügyi mini... (Mandiner) A kormányzat határozott szakpolitikai elköteleződést vállal a dohányzás és a nikotinos termékek használatának további visszaszorítása mellett.
- Szakít a hagyományos formával a következő Astra (Totalcar) Az Opel hivatalosan is megerősítette, hogy 2030-ig teljesen új generációt kap az Astra, és búcsút int a klasszikus formavilágnak.
- Szakad a dollár, jön fel a forint (VG) A kedvező közel-keleti fejlemények gyengítik a zöldhasút.
- Megállapodott Kína és Észak-Korea (MHírlap) Bővítik az együttműködést
- Hamilton szerint karnyújtásnyira van az első győzelme a Ferrarival (F1világ) Lewis Hamilton úgy érzi, karnyújtásnyira került első ferraris Forma-1-es győzelméhez, miután a 2026-os szezon eddigi szakaszában látványos fordulatot vett a hétszeres világbajnok teljesítménye.
- Fogadjunk, hogy nem fogja eltalálni, hány éves lett ma Natalie Portman! – Képeken a kortal... (Blikk.) Ma ünnepli 45. születésnapját Hollywood egyik legmeghatározóbb sztárja, Natalie Portman. Az Oscar-díjas színésznő kislánykora óta a szemünk előtt nőtt fel, és az évtizedek során a szakma legmagasabb csúcsait h
- 13 évesen meg akarták erőszakolni, nem tudta, mi a különbség a Star Wars és a Star Trek kö... (SzMo.hu) John F. Kennedyt, Anakin Skywalkert, Francisco Goyát, VIII. Henriket és Thort is magába bolondította, nem véletlenül.
- Sokkoló hír, a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni (ATV) Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni – mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
- Völgyesi Gabi keményen nekiment a techóriásoknak: szerinte a zenészek munkájából gazdagodn... (Rúzs Online) Völgyesi Gabi újabb komoly mérföldkőhöz érkezett: az énekesnő, aki ügyvédként is dolgozik, sikeresen teljesítette a mesterséges intelligencia és technológiai szakjogászi képzés államvizsgáját. A Unique éneke
- Ebből azért lesz vihar, szakmai és politikai szinten is! (Mandiner) „Az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára.” Aha.
- Egy 30 éves tévedés miatt félnek a nők ettől a kezeléstől – Sokan feleslegesen szenvednek ... (HáziPatika) A mai napig sokan félnek a hormonterápiától, illetve tartanak annak esetleges kockázataitól. Mutatjuk a szakértők véleményét a változókori hormonpótlás biztonságosságáról és hatékonyságáról.
- Az önkormányzatok a szakadék szélén egyensúlyoznak, Budapest zuhanhat bele elsőként (Index - g) Horn Gábor szerint az Orbán-kormány elszívta a levegőt a nagyobb városok elől.
- Titokban szakított filmsztár párjával Ariana Grande, már hónapok óta nincsenek együtt (Blikk) Három év után zátonyra futott Ariana Grande és Ethan Slater kapcsolata. A szerelmesek már hónapokkal ezelőtt, a legnagyobb csendben pontot tettek a viszonyuk végére. A két sztár teljesen békében vált el egymástól,
- Karácsony Gergely: a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné válhat (Hírklikk) Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
- Felhőszakadás és nagy jég jöhet: piros riasztást adtak ki szerdára (Alon.hu) Szerdán heves zivatarok érkezhetnek, a Dél-Dunántúlon akár piros riasztást is kiadhatnak. Jégeső, felhőszakadás és 100 km/órás széllökések is várhatók.
- Deák Dániel hirtelen megvilágosodott, és kritikus lett a propagandával szemben (Refresher) A sokat látott szakértő független karrierbe kezdett.
- A Toyota az AI területén is nagyon erős az autóiparban (Autószektor) A szabadalmi bejegyzésekre szakosodott Harrity & Harrity tanácsadó és jogi képviseleti szervezet évek óta adja ki Patent 300 listáját, amely a háromszáz legeredményesebb technológiai innovátort rangsorolja az Egyesü
- Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult (Ma.hu) Lezárták a népszerű horgászparadicsomot, miután a szakemberek szerint a tó halainak gyakorlatilag 100 százaléka elpusztult.
- Kemény időszakon van túl Czerovszky Heni: „Sokan azt gondolták rólam, alkoholista vagyok” (Twice) Az utóbbi évek komoly egészségi és lelki megpróbáltatások elé helyezték a közismert énekesnőt, aki többször is kórházi ellátásra szorult. Bár a hangja számtalan népszerű slágerben hangzik fel, Czerovszky He
- Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról – nem csak az erdőben vagy veszélyben (Elle) Sokan úgy gondolják, hogy a kullancsokkal csak egy erdei kirándulás során találkozhatunk. Pedig a szakértők szerint éppen ez az egyik legnagyobb tévhit. A kullancsok ma már számos olyan helyen is előfordulhatnak, ahol
- "A pasim azt mondja, pocsék vagyok az ágyban, és nyíltan flörtöl más nőkkel" (BorsOnline) A nő tanácsért fordult az internetes szakértőkhöz. A pasija nem elég, hogy flörtöl más nőkkel, még sértegeti is.
- Orbán Viktort csak egy évre választják a Fidesz elnökének, gyökeresen átalakulhat a párt s... (SzMo.hu) A Fidesz szombati kongresszusán várhatóan egy évre választják meg Orbán Viktort, aki több új szakmai munkacsoportot is létrehozott a párt megújítására. Az átalakítás részeként a választókerületi rendszer hel
- Új sportág: így teremt esélyeket a Provident (Economx) Idén még több nehéz sorsú gyermek kap lehetőséget arra, hogy a sporton keresztül közösséget, önbizalmat és jövőképet találjon. Új szakaszba lép a Provident Pénzügyi Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélys ...
- Még a horgászok is megijedtek: fekete halszörny bukkant fel egy magyar csatornában – fotó (168.hu) Egy első látásra ijesztő külsejű, fekete halszörny bukkant fel a Lónyai-főcsatornában, a szakértők szerint azonban egy Magyarországon is terjedő inváziós faj különleges megjelenésű példányáról van szó.
- Magyar virágművész készül a világ egyik legrangosabb versenyére – Németh Attila Szingapúrb... (NLC) Németh Attila mester virágkötő az elmúlt években sorra hódította meg a nemzetközi szakmát: világbajnoki döntős szereplés, panamai győzelem és ázsiai meghívások után most a Singapore Garden Festival rangos verse
- Ínyvisszahúzódás: sok múlik a fogkefén és a fogkrémen, de nem minden – Ezt tanácsolja a sz... (Blikk.) Az ínyvisszahúzódás egy olyan probléma, amely lassan, szinte észrevétlenül alakul ki, és mire észleljük, gyakran már komoly következményekkel járhat. A wrocławi Royaldent Medicover Stomatologia klinika fogorvosa, d
- Megszólalt a Schumacher ápolónőjének megerőszakolásával vádolt pilóta: "Visszatérek a... (Blikk) Megtörte a csendet Joey Mawson autóversenyező, akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolta Michael Schumacher egyik ápolónőjét a legendás pilóta villájában. A minden vádpont alól felmentett ausztrál sportoló bejelent
- A körmök is figyelmeztethetnek a magas koleszterinszintre: ezekre a jelekre érdemes odafig... (EgészségKz) Bár a magas koleszterinszintet gyakran semmilyen panasz nem jelzi, a szakértők szerint bizonyos körömelváltozások arra figyelmeztethetnek, hogy ideje ellenőriztetni a vérzsírértékeket.
2026.06.09