A keresés eredménye 301 találat
- Így nehezítjük meg a saját életünket: Amikor mi okozzuk magunknak a stresszt (Colore) A mindennapok során talán bele sem gondolunk, hogy mi magunk vagyunk azok, akik a legnagyobb stresszt okozzuk saját magunknak.
- Az új Office egy haldokló újság szerkesztőségének mindennapjait követi majd (Telex) A scrantoni Dunder Mifflin után egy csőd szélén álló középnyugati újsághoz költözik be az ikonikus Office-sorozat fiktív dokumentumfilmes csapata.
- Műszakállat viselt, amazonnak öltözött: Hat királynő, akik mindent megtettek a hatalomért (Colore) Néhány királynő óriási hatalomra tett szert a történelemben. Egy izgalmas dokumentumsorozatnak köszönhetően bemutatunk hat nem mindennapi uralkodónőt. Kiderül, mi hajtotta őket és, hogy hogyan erősítették meg a
- Egy szerkesztőség mindennapjairól mesél az Office-univerzum új sorozata (24) Egyre több részlet derül ki a várva-várt sorozatról, a forgatás a tervek szerint júliusban kezdődik.
- Egymillió kilométert futott tanulóautó, 82 éves hölgy oktatóval a kormány mögött (Autószektor) A tulajdonos az autót még 2007-ben null kilométeresen vásárolta, amely azóta bepedálozott oktatóautóként éli vígan mindennapjait. Az 1.9 PD TDI motorral szerelt jármű hűséges társként viszonyul tulajdonosához: p
- Fenntarthatósági tippek: tegyél te is a zöldebb jövőért (Life.hu) A mindennapi döntéseink jelentős hatással vannak a környezetünkre, ezért fontos mindenkinek lépéseket tennie a zöldebb életért. Ha változtatunk néhány hétköznapi szokásunkon, fenntarthatóbb életet élhetünk.
- A C-vitamin 5 áldásos hatása a bőrre: serkenti a bőr kollagéntermelését, megelőzi a ráncok... (Joy) Amikor a tükörbe nézel, úgy érzed, mintha önmagad árnyéka lennél, annyira száraz és fakó a bőröd? Akkor érdemes beiktatnod a mindennapjaidba a csodaszert, amit úgy hívnak, C-vitamin!
- Jöhet a life long skilling: tanulási trendek 2024-ben (HRportal) A skillek szerepe felértékelődik, a tanulást pedig be kell építeni a vállalati mindennapokba. Kampányszerű tréningek helyett folyamatos fejlesztést munka közben és másoktól tanulva - hangzott el a vállalati képzé
- Pécsre látogat a hétvégén a Zöld életre valók e-mobilitási roadshow (Híradó) A roadshow célja, hogy a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye és előmozdítsa a zöld átállást.
- Miért olyan trendi dolog káromkodni? (Life.hu) Van aki, már sportot űz belőle. A káromkodás beépült mindennapjaink nyelvhasználatába.
- Ez roppant idegtépő funkció a mikrohullámú sütőknél, de meg tudsz tőle szabadulni egy élet... (Femcafe) A mikrohullámú sütő a mindennapi életünk szerves része. Még az is be szokta vetni a rohanó világunkban, aki annyira nem kedveli az abban megmelegített ételt.
- Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót... (VG) Nem mindennapi akciók jelentek meg a hatodik legnagyobb magyarországi boltláncnál. Egyelőre senki nem érti, mi volt a cél az 1 és 4 forintos leárazásokkal.
- MInek egy nőnek a MI? (Life.hu) Sok mindenben segítheti egy nő mindennapjait a mesterséges intelligencia. Mutatjuk a lehetőségeket.
- Pogány Judit a fenntarthatóságról: Én éjszaka is kukázom a színészbüfében, 30 éve vettem a... (24) A színésznő azt mondja, biztos sok hibát követ el, de igyekszik minél környezettudatosabban élni a mindennapjait.
- Hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! új évada (Mark&Média) A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újab
- Játszva tanulni: így kapcsolható össze a matematika és a mindennapi pénzügyek (Növekedés) A tavalyi sikeres bemutatkozást követően idén még népszerűbb volt a Pénziránytű Alapítvány és a Medve Matek által szervezett PénzFutam, amely a matematika és a pénzügyek játékos összekapcsolásának „iskolap
- Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar. második évada az RTL-re (DigHungary) A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újab
- Pokoli szerencsés, aki a Ferrari-múzeumban éjszakázhat (Player) Nem mindennapi ajánlatot villantott az Airbnb a Ferrari rajongóinak, valaki ugyanis az éjszakát is a Formula–1-es versenyautók közt töltheti. Az imolai futam meglátogatása, különleges vacsora és fioranói élményaut
- „Mindenki önmaga legjobb sminkese” – Exkluzív interjú a Bobbi Brown régiós oktató menedzse... (Glamour) Természetesség és gondoskodás. Két alapelv, amely Helen Pilinis, a Bobbi Brown régiós oktató menedzsere szerint a mindennapi sminkelésünk alapja kellene, hogy legyen. Helen sokkal inkább a smink szépítő hatásában h
- Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője (Üzletem) A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
- Felháborodott a macska, amikor rájött: mit csinál a gazdája az utcán - Videó (Twn) Nem mindennap fordul elő, hogy egy macska féltékeny lesz, hiszen, ha valakik, ől igen csak magabiztosnak és függetlennek számítanak. De már videó is van az ellenkezőjéről.
- A hiteles választó nem hagyja el a süllyedő hajót – DK-sokat kérdeztünk Magyar Péterről (444.hu) Mit szólnak ahhoz, hogy Magyar Péter szerint ők a kék Fidesz? És ahhoz, hogy sokkal nagyobb rendezvényeket tart? Dobrev Klára szerint rengetegen élik összeszorított fogakkal a mindennapjaikat.
- 10 mindennapos rutin, amit a világ legboldogabb országaiban naponta sorra kerítenek (Bien) Hétfő reggel van, az ébresztő előtt kipattan a szemem és azonnal beugrik: rengeteg feladatom gyűlt össze a hétvégén. De azonnal elkapom az aggodalmakkal teli gondolatot: nem lehet így kezdeni egy napot, egy új hetet!
- A házi csodaszer: 10 mindennapi dolog, amire a WD40-et használhatod (Bien) Biztosan te is hallottál már a WD-40-ről. Cikkünk végére garantáltan be is akarsz majd szerezni magadnak egy-két flakonnal!
- Szívszorító, mit küld ajándékba Károly a kis Archie-nak: az uralkodó nem mindennapi dologg... (Femcafe) Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
- Bájos titok derült ki Sarolta hercegnőről: Egy családtag a kislány legjobb barátnője (Femcafe) Bár a brit királyi család tagjai nagyon szigorú szabályok szerint élik mindennapjaikat, olykor igazán aranyos részletekbe nyerhetünk bepillantást életükből.
- Újraalkotott egy 20 évvel ezelőtti fotót a cicájával a férfi: könnyekig hatódott rajta az ... (Femina) Nem mindennapi képet posztolt a férfi.
- Nehéz sorsú családokon segít Rákóczi Feri (NLC) A rádiós igazán szívmelengető pillanatot osztott meg mindennapjaiból.
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A kormány elkötelezett a sport támogatása mellett (Demokrata) A kormány elkötelezettsége többek között a mindennapos testnevelés bevezetésében és a Sportoló Nemzet Programban mutatkozik meg, mondta a honvédelmi miniszter.
- Balesete után le akart mondani róla, Rátonyi Kriszta mégsem adta fel a hobbiját (Híradó) Bár gyerekkorában a mindennapjai része volt, Rátonyi Kriszta csak az elmúlt években fedezte fel újra a biciklizés örömét. Bátyja 40 éves, felújított országúti versenykerékpárja hűséges társa a kilométervadá
- Kirándulók, gazdák, figyelem: elkezdődött az ellési időszak, ezt az állatot tilos megérint... (HellóVidék) Nem mindennapi felvételeket kapott a Kisalföld portál egy helyi vadásztól. Néhány napos, törékeny szarvasborjút kapott lencsevégre Hengszter Gábor Kimle és Károlyháza határában.
- Felemészt a stressz és a bizonytalanság? Ezek a gyógynövények segítenek minden bajodon (Metropol) Apró csodák a mindennapokra.
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A kormány elkötelezett a sport támogatása mellett (Híradó) A kormány mindig is elkötelezett volt a sport támogatása mellett, ez többek között a mindennapos testnevelés bevezetésében és a Sportoló Nemzet Programban mutatkozik meg – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf s
- Nem mindennapi fotókkal üzent az érettségizőknek Orbán Viktor (Index - bf) Pintér Sándor 57 évvel ezelőtti tablóképe is előkerült.
- Három betű és egy szám, amikről mostantól gyakran fog hallani: mi az a NIS2? (hvg - th) Már hatályba lépett, hamarosan élesedik is a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, amely itthon több ezer vállalkozás és munkavállalóik mindennapjait érinti. Tennivaló már most is akad vele.
- Ezért boldogabbak a dán gyerekek: az iskolai mindennapok nagyon másképp alakulnak, mint it... (Femina) A dán kisiskolások több órát töltenek a szabadban, sokat énekelnek együtt, házi és dolgozat helyett pedig inkább gondolkodni és érvelni tanulnak.
- Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek (Metropol) Hétfőn magyar nyelv és irodalom írásbeli várja az érettségizőket.
- A legszebb Ferrari-modellek között tölthetünk el egy éjszakát idén nyáron (DriveMag) A Musée d'Orsay kiállítóterme, a Fel! című Pixar-mese inspirálta kunyhó vagy a Ferrari maranellói főhadiszállása. Többek között ezeken a nem mindennapi helyszíneken is megszállhatunk most az Airbnb új, „Ikonok"
- Károsítja a hormonokat, mégis mindennap érintkezel vele (Dívány) Több kutatás is kimutatta, hogy a hormonrendszert károsítva fejlődési rendellenességeket okozhat és súlyos betegségek forrása lehet.
- Közel sincs vége: Méretes port fog kavarni, amivel most sújtják a magyar kórházakat (Nyugatifény) Pintér Sándor ellenőrzései mellett a NAV végrehajtási eljárásai is nehezítik a magyar kórházak mindennapjait. A Közel sincs vége: Méretes port fog kavarni, amivel most sújtják a magyar kórházakat bejegyzés elős
- Csillagjegyek, akik megalapozhatják jövőjüket – Heti horoszkóp 2024. május 6-12. (NLC - h) Fogalmazzuk meg a jövőre irányuló szándékainkat, különös tekintettel arra, hogy mit szeretnénk fenntartani és erősíteni mindennapjainkban.
- Fenntarthatósági trendek az élelmiszerpiacon – világpiaci áttekintés (Egy.hu) Számunkra elsősorban a lokális lépték jelenti az élhető, belátható és épeszű cselekvési keretet és viszonyítási alapot a mindennapokban, de néha nem árt kitekinteni ebből, hogy megértsük: a mi helyi cselekvés
- Ez az 5 szokás növeli a demencia kialakulásának kockázatát: ártalmatlannak tűnnek, de öreg... (Femcafe) Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.
- Íme a villalakók: ők nyolcan költöznek be ma este a ValóVilág luxusbörtönébe (Blikk) Vasárnap elindult a ValóVilág 12. szériája, amely az RTL+ streamingplatformján lesz nyomon követhető. A villába nyolcan költözhettek be, a lakók pedig egyáltalán nem mindennapi figurák, így biztosak lehetünk abban
- Putyin kivágta egy szarvas szívét és odaadta Silvio Berlusconinak: az olasz elnök állítóla... (Blikk - h) Vlagyimir Putyin kivágta egy szarvas szívét, és átadta Silvio Berlusconinak - idézte fel a a nem mindennapi vendégség gyomorforgató pillanatait a néhai volt olasz miniszterelnök egyik közeli szövetségese. Berlusconi
- A népi iparművész TikTok-sztár, aki a villamoson is saját tervezésű kollekciójában utazik (Kultúra.hu) Németh Hajnal Auróra a népi kultúra újrateremtésére buzdít, arra, hogy a családi örökség tárgyait forgassuk vissza az élet körforgásába. A mindennap viseletben járva a nőiséget pompájában hordozó, ötszörö
- Megdöbbentő, miért szégyenkeznek legtöbbet a magyarok (Glamour) A szégyenérzet a mindennapi létünk velejárója. Ráadásul ma már azt, hogy mi jó vagy rossz, kevésbé a szokás, inkább az aktuális közösség ítélete határozza meg. A cancel culture tombol, egyre több a szorongó
- Ma látható lesz a sarki fény Magyarországon, itt vannak a részletek (Ellenszél) Nem mindennapi eseménynek lehetünk tanúi ma, ha felnézünk az égre. Olyan sarkköri jelenség mutatja meg gyönyörű valóját, amit hosszú utazás során láthatnánk csak a hétköznapokban. --> tovább
- 1,6 millió ember előtt koncertezett Madonna szombat este – Lélegzetállító felvételek (NLC) A 65 éves Madonna Celebration turnéjának utolsó állomása nem mindennapi esemény volt: Brazíliában 1,6 millió ember volt kíváncsi az énekesnő ingyenes bulijára, ami egyben világrekordnak is tekinthető.
- Miért fáj a hátam? Ez az 5 dolog okozhatja a leggyakrabban (EgészségKz) A hátfájás igencsak meg tudja keseríteni az emberek mindennapjait. Tudja, hogy mik váltják ki leggyakrabban a panaszt és mit lehet ellene tenni?
2024.05.09
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.06
2024.05.05