A keresés eredménye 291 találat
- Egymilliárd euróért vásárolna katonai helikoptereket az Airbustól Németország (Telex) A húsz új helikopterből tizenöt harci feladatokra, öt pedig a különleges erők kiképzésére érkezne.
- A súlyos büntetést kapott Piastri kimondta, hogy semmit sem bánt meg + videó (MNemzet) A McLaren 24 éves ausztrál pilótájának már huszonégy pont a hátránya csapattársa, Lando Norris mögött.
- Rekordmértékben fizetjük vissza idő előtt a személyi hiteleinket, és ez nem véletlen. (Forbes) Csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, egyre többen váltják ki drága hiteleiket, sokat spórolva. A BiztosDöntés.hu szakértőjének elemzése.
- Szemétudvar felett köröznek a sirályok, keresik az okát (Infostart) A szakemberek egyelőre nem tudják, mi okozza a dankasirályok állományának jelentős csökkenését, miközben a faj egyedei télen tömegesen jelennek meg a budapesti Sashegyi hulladékudvarnál – közölte a Magyar Madár
- Egy szérum, három összetevő, szebb, ruganyosabb bőr (NLC) Akár hisszük, akár nem és akár elfogadjuk, akár nem, a bőr öregedési folyamatai már a húszas éveinkben elkezdődnek. Ebben a korban ugyanis lassan csökkenni kezd a kollagén- és az elasztin termelés, ennek következ
- 7 tuti tipp, hogy felkészülten várd a megfázás-szezont (NLC) Rövidülnek a nappalok és egyre hűvösödnek a reggelek – visszafordíthatatlanul beköszöntött az ősz, és ez nemcsak a hangulatunkra van hatással, de a szervezetünk is könnyebben megadja magát a betegségeknek, víru
- Mintha a kutya szájából húzták volna ki ezt a 300 ezres tornacipőt (InstyleMen) A Maison Margiela Loved to Death sneaker megtestesíti azt a cipőt, amit annyira imádunk, hogy nem tudunk eldobni.
- A világ legmagasabb hídja Kínában – 2 óráról 2 percre csökkent az utazási idő (Liner) Kína ismét rekordot döntött, ugyanis hivatalosan is átadták a Huajiang Grand Canyon hidat, ami a világ legmagasabb hídjának számít, és a helyiek számára forradalmi változást hozott a közlekedésben.
- A sírás éjszakája a Sztárban Sztár All Stars műsorában - képeken a legjobb pillanatok (BorsOnline) A Sztárban Sztár All Stars tizedik élő adása is érzelmi hullámvasútra ültette a nézőket és versenyzőket.
- Drámai véget ért a Sztárban Sztár All Stars: őt küldték haza a műsorból (BorsOnline) A Sztárban Sztár All Stars tizedik élő adásában a versenyben maradt hét énekes felültette az érzelmi hullámvasútra a zsűritagokat és a nézőket.
- Formabontó volt Orbán Viktor washingtoni látogatása – nem csoda, hogy Magyar Péter kétségb... (Mandiner) A miniszterelnök merész húzással csavarta ki a balliberális média kezéből az álhírfegyvert.
- Két legyet egy csapásra: hulladékból fabrikálnak akkumulátort (Economx.) Rájöttek, hogyan is készíthetnek az eldobott műanyagból aksiba való alkatrészt. Ez több más problémát is megszüntethet.
- Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati... (ProfitLine) Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzód
- Különleges halakat találtak a Dunában – itt a magyarázat (Infostart) A szakemberek 34 halfajt azonosítottak az idei dunai halmonitorozás alkalmából. Sály Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádióban ismertette a vizsgá
- Lando Norris: Ignoráltam minden hülyeséget, amit rólam mondtak (Sportal.) Lando Norris nyerte a Sao Paulo-i Nagydíjat, ezzel pedig egy rendkívül fontos lépést tett a világbajnoki cím felé, miután sikerült legyőznie mindkét riválisát, Oscar Piastrit és Max Verstappent is.
- Félbeszakadt a férfi kézilabda NB I fővárosi derbije (Origo) Elképesztő ok húzódik meg a háttérben.
- Hibátlan mérleggel távozik Norris Brazíliából, Verstappen a boxból indulva dobogóra állt, ... (MotorSp) Az eseménydús Sao Pauló-i Nagydíjat Lando Norris megnyerte, ezzel tovább tudta növelni előnyét a bajnokságban. A szezon huszonegyedik futamán a pole pozícióból Lando Norris indulhatott, mellőle Andrea Kimi Antonelli,
- „Az is hülye volt, aki ezt így megcsinálta.” – Aranyigazságok szakikról (Bien) Egészen bizonyosan tudom, hogy a szerelők és mesteremberek között is vannak kedves, lelkiismeretes és profi szakemberek, de mindenki tudja: ha találomra hívunk egy számot, jó eséllyel nem egy ilyen szaki veszi fel a tel
- Valamit valamiért – BMW X3 30e teszt (Autószektor) Nem egészen egy éve, hogy először teszteltem az akkor még friss és ropogós, harmadik generációs BMW X3-at. Akkor még fennakadtunk a hatalmas, körbevilágított veséin és az új hullámos, szoborszerűen lesarkított f
- Tragikus nap a Kanári-szigeteken: három halott, tizenöt sérült (Alon.hu) Tragikus nap Tenerifén: három ember életét vesztette, és tizenöt megsérült, amikor a négy méteres hullámok elárasztották a partokat. A hatóságok vészjelzést adtak ki a veszélyes tengeri körülmények miatt.
- Szijjártó Péter: Lehet hülyeségeket beszélni, de a nemzetközi politika komoly dolog (SzMo.hu) A külgazdasági és külügyminiszter szerint ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, akkor a magyar családoknak karácsonyra már háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája
- Pillanatok alatt csapott le a tenger – halálos áldozatai is vannak az óriáshullámoknak Ten... (Economx) Több embert ragadtak magukkal a hatalmas hullámok Tenerifén, a sziget északi és déli partjain is tragédiák történtek. Egy idős holland nő a helyszínen meghalt, egy horgász és egy ismeretlen áldozat holttestét a te
- Íme 5 európai úti cél, ahol még novemberben is meleg van (Femcafe) Ahogy Európa nagy részén megérkezik a hűvös idő, sokan vágyunk arra, hogy meghosszabbítsuk egy kicsit a nyarat. Jó hír, hogy ehhez nem kell messzire utazni.
- Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények (AzÜzlet) Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, am
- Tovább emelik a bankok a limiteket a személyi kölcsönöknél (Üzletem) Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelm
- Hullámvölgyben a Real Madrid, a bajnokságban sem lőtt gólt Xabi Alonso csapata (Index - s) Ezúttal is gyenge teljesítményt nyújtott az éllovas.
- Jim Carrey 25 év után újra találkozott A Grincs egykori gyerek szereplőjével, Taylor Momse... (Blikk) Huszonöt év után ismét találkozott egymással Jim Carrey és Taylor Momsen. A színész, és az énekesnő a Rock and Roll Hírességek Csarnokának beiktatási ünnepségén találkozott egymással, mint kiderült, először
- Nem a kamaszkor a legnehezebb: egy tanulmány szerint ebben a korban vagyunk a legboldogtal... (Kiskegyed) Mindannyiunk életében vannak hullámvölgyek, amikor nehezebben találunk örömet a mindennapokban. Egy friss tanulmány szerint azonban nem a fiatalkor vagy az időskor a legnehezebb érzelmi időszak, hanem egy egészen mási
- „Tragikus nap Tenerife partjain” – óriáshullámok miatt haltak meg többen Spanyolországban (hvg.hu) A Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén ősszel és télen fordulnak elő nagy hullámok az Atlanti-óceánon tomboló viharok miatt.
- Most közölte a HungaroMet: meglepő fordulatokat hoz az ősz a következő napokban (Pénzc.) Jövő héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol süt a nap, 11 és 15 fok között valószínű.
- Brutális ködcsapda és majdnem 20 fok: igazi hullámvasút lesz az időjárás a jövő héten (SzMo.hu) Jövő héten igazi időjárási hullámvasút érkezik: egyes városokban fázós, nyirkos lesz a levegő, máshol tavaszias enyheség várható. Az autósoknak és frontérzékenyeknek sem lesz könnyű dolguk.
- Fülhallgatóteszt: kipróbáltunk 3 megfizethetőmodellt, mutatjuk, melyik mire képes (24 - th) Leteszteltünk három vezeték nélküli fülhallgatót: Huawei Freebuds 7i, Soundcore Liberty 5 és Googel Pixel Buds 2a. Mutatjuk mire képesek, és szokás szerint kitérünk arra is, hogy melyik kinek lehet jó választás.
- A hatos lottó nyerőszámok és a nyeremények a 45. héten - 2025. november 9. (Alon.hu) 2025. november 9-én, vasárnap a következő számokat húzták ki a hatos lottón. Itt vannak a nyeremények is 45. héten.
- Egyetlen lépés választotta el a haláltól az ausztrál sztárbanda tagjait Budapesten (MNemzet) Húst lehetett volna sütni a Parkway Drive koncertjén.
- Nagyon súlyos ára lesz az amerikai kormányzati szektor megbénulásának (Priv.bankár) Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt – jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húz
- Makacs köd és napsütés váltják egymást a jövő héten (Liner) A HungaroMet Zrt. vasárnap közzétett előrejelzése szerint a következő napokban változatos időjárásra kell számítani: Lesznek tartósan ködös, borult tájak, ugyanakkor több helyen napos idő is kialakulhat.
- Max Verstappen nem lehet ott a rajtrácson Brazíliában (Blikk) Szegény hollandot még az ág is húzza. Max Verstappen a Forma-1 szombati időmérőjén csak a 16. helyen végzett, ami már önmagában sem túl jó, de vasárnap délutánra kiderült, hogy nem lehet ott a rajtrácson sem. A
- Kongatja a vészharangot a pénzügyminiszter: a kormányzati leállás a gazdaságot is térdre k... (Portfólió) Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzód
- Hullámvasutazás közben sikoltott fel a lány, kioldódott a biztonsági öve (24 - bv) A 63 méteres, 120 kilométer/órás zuhanás közben az előtte ülő házaspár próbálta visszanyomni a lányt az ülésébe.
- Kihúzták a Hatoslottó vasárnapi nyerőszámait, 60 millió forint volt a tét (Ripost) Mutatjuk, mely számokat húzták ki a 45. héten megtartott Hatoslottó számsorsoláson vasárnap.
- Ezek az ételek szó szerint rombolják az agyat – tudósok kimutatták, mennyire veszélyesek (Economx) Egy több ezer embert vizsgáló amerikai kutatás szerint az ultrafeldolgozott húsok és italok akár 17 százalékkal növelhetik az Alzheimer-kór és a demencia kockázatát. A szakértők szerint a friss, otthon főzött ét
- A Veszprém elleni mérkőzés közben lett rosszul, és hunyt el a Pick Szeged technikai vezető... (ATV) A Pick Szeged kézilabda-csapat technikai vezetője, Dobozi Iván, rosszul lett épp, amikor csapata a Veszprém elleni mérkőzését vívta.
- A végéhez közeledik az ISS küldetése (MHírlap) Huszonöt év után megkezdődik a Nemzetközi Űrállomás kivonásának előkészítése
- Bő húsz perc alatt kivégezte az MTK a DVSC-t (NB1) Amíg a mezőnyben az MTK fölényével indult a mérkőzés, addig az első helyzetüket a fővárosiak és a debreceniek is szabadrúságból […] A Bő húsz perc alatt kivégezte az MTK a DVSC-t bejegyzés először nb1.hu-é
- A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények (ProfitLine) Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, am
- Lenyűgöző lett a Nagy Egyiptomi Múzeum (10perc.hu) Több mint húsz év tervezés után megnyílt a Nagy Egyiptomi Múzeum Kairó mellett.
- Két nő, két világ, egy kapcsolat (Demokrata) A Koloniál egy hetvenes, valamint egy húszas éveinek végén járó nő kapcsolatának elmélyülését mutatja be.
- Ezt gondolja Brüsszel az Orbán–Trump-találkozón létrejött energiamegállapodásról (ATV) Az Európai Bizottság a Portfolio.hu hírportálnak válaszolva jelezte, hogy az új magyar–amerikai megállapodás nem befolyásolja az EB tervét, ami 2027-ig teljesen kivezetné az orosz olaj- és gázimportot.
- Védi az AI-t az Amazon főnöke: semmi köze az elbocsátásokhoz. Más a cégnél azt mondja: deh... (hvg.hu) Egymásnak ellentmondó értékelések érkeznek az Amazonnál tapasztalható, és mostanság ismét fellángoló elbocsátási hullámmal kapcsolatban. Míg jó pár elemző szerint a mesterséges intelligencia mind szélesebb k
- Meccs közben hunyt el a kézilabdaklub technikai vezetője (HáziPatika) Nem sikerült megmenteni az életét.
2025.11.10
2025.11.09