A keresés eredménye 2109 találat
- 6 elhagyatott hely, ami misztikus élménnyel várja a kalandorokat (DriveMag) Legyenek hátborzongatóak, mesebeliek vagy furcsák, az elhagyatott helyek mindig is foglalkoztatták az emberek fantáziáját. Bizonyos helyeket visszavett a természet, mások pedig úgy néznek ki, mint egy posztapokaliptikus
- Egy békés hely az Adriai-tenger mellett, ami az élet ünneplésének helyszíne is lehet (Roadster) Egy 15. századi kolostor, ahol a művészet, az építészet, a természet, a csúcsgasztronómia és a személyre szabott szolgáltatások tökéletes szimbiózist alkotnak.
- Szavaztak a világ legszebb országairól, csodás versenyzőé lett az aranyérem (DriveMag) A természeti látnivalóktól kezdve a káprázatos templomokon át az apró falukig, Földünk szerencsére tele van szemet gyönyörködtető úti célokkal. Persze az, hogy mit találunk a legszebbnek relatív, de az is igaz,
- Ezért szagolgatják egymás hátsóját a kutyák (HáziPatika) A kutyák számára teljesen természetes, hogy amikor egy fajtársukkal találkoznak, gyorsan megszagolják egymás hátsóját. Lássuk, mi mindent tudnak kideríteni a másikról ennek révén.
- A leghosszabb séta Budapesten (444.hu) A főváros egyik végétől a másikig 44 kilométert kell gyalogolni, Érdtől egészen Pécelig. A belvárostól távol egészen más Budapest: látszanak a lovardák, a természet, a régi és új gyárak, az agglomeráció, a
- Túracipőt fel! Az időjárás is a természetjáróknak kedvez ma (Híradó) Szerda délutánig csak kevés izgalom várható az időjárásban.
- Normális, ha a szemszín megváltozik felnőttkorban? Több betegség is állhat a háttérben, ér... (Joy) Gyermekkorban teljesen természetes, ha az íriszünk idővel új árnyalatban ragyog. Idősebb korban azonban Azonnal érdemes orvoshoz fordulnod, ha ilyesmit tapasztalsz!
- Íme a belga város, ahol a családok pszichiátriai betegeket fogadnak be (MHírlap) A családok természetesnek tekintik az általuk nyújtott ellátást
- 4 szenzációs treehouse hotel Európában, ahol csak a madárcsicsergés zavarhat meg (DriveMag) A városi élet minden előnyének ellenére időnként jól tud esni, ha mindentől távol, a természet közelségében töltünk el egy kis időt. A magasba épült faházas szálláshelyek pedig szuper lehetőséget biztosíta
- Lázár János egészen váratlan dolgot mondott Magyar Péterről (Naphíre) A közlekedési és építési miniszter friss interjút adott, ami során természetesen Magyar Péter is szóba került.
- Zölddé varázsolnák a Balatont, jöhet a környezetvédelmi minimum (168.hu) A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége szeretné elérni a Balaton ökoszisztémájának, értékeinek megőrzését, az állapotromlása megállítását és egy nagyléptékű természet-helyreállítási folyamat elin
- Környezetvédelmi minimumot vezetnének be a Balatonnál (Telex) A Balatoni Zöld Minimum fő célja az, hogy elősegítse a jelenlegi zöldfelületek, természeti kincsek megóvását, illetve a balatoni beépítések további növekedését megállítsa.
- Végre kiderült, mikor jobb a szex: reggel vagy este? (Sassy) Természetesen akkor, amikor mind a ketten akarjátok. De mikor kellene akarnotok mind a kettőtöknek? Egy vizsgálatból kiderült.
- Mágneses vihar: a Yettel is reagált – a mobilok elvileg bírni fogják (VG) A Yettelnél nem számítanak arra, hogy a természeti jelenség befolyásolná a szolgáltatás minőségét – de azért figyelnek.
- Nagymamám ezt a fűszert használta, ha fájtak az ízületei: seperc alatt helyretette őt (Blikk Rúzs) Egyszerű és természetes gyógymód!
- 6+3 mesés panoráma a Balaton körül: nem egy helyen még fizetni sem kell a pazar kilátásért (HellóVidék) A Balaton nem csupán Magyarország legnagyobb tava, hanem egy olyan természeti csoda is, amelynek környéke számtalan lenyűgöző panorámát kínál. Hozzuk is a magyar tenger legjobb kilátóit, de vigyázat, a HelloVidék
- Ezt csorgasd a vizedbe és nem lesznek édesség-rohamaid (Bien) Napjainkban mindenki a természetes gyógymódokat keresi és annyi csodaszerről hallunk a közösségi médiában és a tévében, hogy nehéz eldönteni, mi igaz és mi a humbug. Jó esetben csak simán nem használnak a gyógy
- Tavaszi teakúrák gyógynövényekkel a jó közérzetért (SzMo.hu) A jó idő beköszöntével ideális alkalom nyílik a tisztításra, méregtelenítésre, ehhez pedig a természettől kapunk hathatós segítséget gyógynövények képében. Mit válasszunk közülük, ha szeretnénk frissen n
- CIO Hungary: nem csak egy újabb törvény, hanem a nagy lehetőség (BitPort) Beszámolónk negyedik része a tizenötödik CIO Hungary konferencia első napjáról, ahol természetesen a NIS2-es felkészülés is kiemelt témaként szerepelt.
- A hatóság inkább nem mondta el, honnan került a méreg a gödi földekre (Economx) De az már biztos, hogy kijutott a természetbe a szennyezés.
- Közel 20 éve nem történt ilyen, közeledik az űrből érkező természeti csapás (Híradó) Az elmúlt húsz év legerősebb napkitörése után, szombat hajnalban éri el a Földet egy erős geomágneses vihar.
- Kesereg a Politico: Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia (Mandiner) 16 milliárd eurónyi befektetés és regionális központ, mit lehet erre mondani? Természetesen azt, hogy „Orbánt csak a pénz érdekli”.
- Kutyákkal segítik a természetvédelmet (MHírlap) Egy kutatócsoport tesztelte a kutyás keresés hatékonyságát
- Folyékony föld (Demokrata) Hazai alapanyagokból dolgozik és gyűjti, kutatja a természet kincseit. Néma Júlia Ferenczy Noémi-díjas porcelán- és kerámiatervezővel beszélgettünk.
- 8 természetes módszer, amivel növelheted a libidódat (Bien) Számos gyógyszer és csodabogyó létezik, ami a szexuális vágy növekedését ígéri, de vannak kevésbé drasztikus módszerek is, amelyek segítenek ismét rátalálni a belső tűzre. Mutatunk néhányat!
- Ilyen vagy, ha májusban születtél – a számmisztika szerint (Bien) A számmisztika és az ezotéria szorosan összefügg egymással, nem meglepő tehát, ha azt is közelebbről lehet elemezni, milyen személyiségjegyeket örököltünk a születési hónapunktól. Természetesen nem csak ez az
- Miskolc környéki barangolások: Lillafüred, Molnár-szikla és Szeleta-barlang (Egy.hu) A Bükk-hegységbe ékelt Szinva-patak völgye önmagában is kedvelt kirándulóhelynek számít Észak-Magyarországon. Ám nem csupán természeti adottságai azok, ami idevonzzák a látogatókat.
- Fél év pokol, fél év menny, drámai változás megy végbe ebben a misztikus sivatagban (Promotions) Elképesztő mekkora a természet ereje.
- Puerto Rico szükségállapotot hirdetett a súlyos áradások és földcsuszamlások nyomán (Liner) Természeti katasztrófa sújtja Puerto Ricót.
- Argentin világbajnokot igazol a Barcelona (Player) Hiányposztra, de természetesen ingyen.
- Sok nyugdíjas egészségesnek hitte ezt az ételt, de pont, hogy káros a számukra (Femcafe) Természetesen az időseknek már alapból kicsivel más étrendet kell követni. Sokan hihetnek egészségesnek egy ételt, de pont, hogy nem az.
- Akváriumokban elhelyezett víziszobrokat állítanak ki Budapesten (MNemzet) A tárlat azt mutatja meg, ahogy a természet visszafoglalja a területet az embertől.
- Mikroműanyagok: vízforralással meg lehet szabadulni tőlük? Itt a válasz! (EgészségKz) A mikroműanyagok egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen a természetben.
- „Mondták, hogy óvatosan sátrazzunk, mert egy jaguár szokott itt ólálkodni” – A kuna indián... (SzMo.hu) Eredetileg Panamából egészen Kolumbiáig szeretett volna eljutni négy társával, végül módosítaniuk kellett a terven, de egyáltalán nem bánják. Két hétig függőágyakban aludtak az érintetlen természetben, és te
- Többé nem engedte eladni a képeit, nem tudni, miért (Index - k) A nehéz természete is közrejátszhatott ebben.
- Kínai-magyar kapcsolatok: ezért utazott Magyarországra Hszi Csin-ping (ATV) Magyarországra érkezett Hszi Csin-ping kínai elnök. Húsz éve, azaz két évtizede nem járt a legmagasabb szintű kínai vezető Magyarországon. A Külügyminisztérium természetesen történelmi jelentőségűnek nevezi a
- Ritka védett állat tűnt fel Kunadacsnál (Házipatika) Természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
- Ezekkel a praktikákkal gyógyítható házilag a köhögés (Velvet) Egyre többen érdeklődnek a különböző készítmények helyett a természetes „gyógyszerek” iránt.
- Kitiltanák Karácsonyék a tíz évnél idősebb az autókat Budapest egyes kerületeiből - Videó (Tények.hu) „Természetesen” az autók tulajdonosainak megkérdezése nélkül – mutat rá a főpolgármester kihívója.
- Kiderült, melyik ország lehet a legbüszkébb a strandjaira (Infostart) Idén is Spanyolország kapta a legtöbb, 638 kék zászló elismerést természetes fürdőhelyeinek kiváló állapotáért – ismertette az eredményt a Környezetvédelmi Nevelési és Fogyasztóvédelmi Egyesület (Adeac).
- 8 tavaszi ruhadarab, ami 45 év felett is tökéletes választás. (Éva) A tavasz egyértelműen kedvenc évszakom, és nemcsak azért, mert a természet valami egészen csodás pompában tündököl ebben az időszakban, hanem azért is, mivel a legstílusosabban ilyenkor lehet öltözni. Mutatunk is
- Természetes permet védhet a kullancsoktól (Házipatika) A számos betegséget okozó vérszívó kiirtása komoly kihívást jelent, a kutatók ezért most egy innovatív megoldással álltak elő.
- Arany János próbált segíteni a meg nem értett nyelvzseninek (Origo - tud) Makacs, konfliktuskereső természete is hozzájárult ahhoz, hogy Szentkatolnai Bálint Gábort ma alig ismeri valaki.
- Űrfotón a természet végtelen ereje, a vulkánkitörés, ami a Földre is árnyékot vetett (Player) A felvétel körbejárta a világot.
- Jákob Zoltán elsüllyedt szégyenében a Nagy Ő forgatásán, csak ennyi idő elteltével merte e... (Femcafe) Jákob Zoltán milliárdjai természetesen már a Nagy Ő forgatása előtt is megvoltak. A celebvilágba akkor lépett be, amikor csatlakozott a TV2 műsorához.
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek (Infostart) Mesterséges intelligencia által generált virágokat tukmálnak rá a hiszékeny vevőkre
- Smink nélküli arcukat mutatták meg a szépségverseny döntősei (Life.hu) A természetes belső szépség kiemelése volt a célja az Instagram versus valóság című kampánynak, amelyben a szépségkirálynő-jelöltek megmutatták valódi énjüket.
- ENSZ: A korábbi évekhez képest több természeti katasztrófa sújtotta tavaly Latin-Amerikát (Híradó) Az El Nino időjárási jelenség és az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a korábbi években feljegyzettnél jóval több természeti katasztrófa sújtotta Latin-Amerikát 2023-ban.
- Figyelmeztet az ENSZ: egyre több a természeti katasztrófa (Portfólió) Az El Nino időjárási jelenség és az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a korábbi években feljegyzettnél jóval több természeti katasztrófa sújtotta Latin-Amerikát 2023-ban - közölte szerdán a Met
- A Pest vármegyei településen szörnyűség történt, óriási a baj, egy helyi lakos vette észre (Promotions) Videón a rettenetes természetpusztítás, felkavaró képsorok.
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09
2024.05.08