A keresés eredménye 556 találat
- Gajdos László felszólította a BYD-t, hogy azonnal fejezzék be a könyezetkárosító építkezés... (24.hu) A miniszter szerint a Szegeden épülő gyár súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit.
- Gajdos László felszólította a BYD vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a környezetkárosító t... (444.hu) Konzultált az illetékes szervekkel és a helyi tiszás parlamenti képviselővel, aki részletesen tájékoztatta az élő környezetért felelős minisztert a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről és a helyiek
- Középkori jegyzetfüzetre bukkantak egy német budiban (Qubit) A notesz tíz kis fatáblából áll, és a tulajdonosa egy bőrtokban tartotta. A latrina oxigénszegény környezetében még a viaszra karcolt szöveg is fennmaradt, de a megfejtésén még dolgoznak a kutatók.
- Vége az erdőbányászatnak: Gajdos László a bejelentését indokolta (Agroinform) Vadonatúj minisztérium irányítja a hazai környezetvédelmet és a vízügyet, a tárcavezető egy interjúban részletezte a terveit.
- Kormányfő a szomszédom! – Ilyennek ismerik Magyar Pétert a mellette lakók (Blikk.) A XII. kerület egyik meredek utcájában, elegáns, budai kertvárosi környezetben lakik Magyar Péter miniszterelnök. Az épületet szinte teljesen eltakarja a domboldal sűrű növényzete: az utcáról nézve valójában csa
- A változó világrendben felértékelődik a nemzetközi együttműködés (AzÜzlet) A jelenlegi világgazdasági környezetben minden korábbinál fontosabbá vált a stabilitás és a függetlenségen alapuló nemzetközi együttműködés.
- Ennyi volt, elárasztják a kérések Magyar Péter minisztereit: Vitézy és Kapitány sem söpörh... (VG) Továbbra is a hazai közúti fuvarozók versenyképessége a tét, ez pedig nagy súllyal múlik a jogszabályi környezeten is.
- Tízből nyolc magyar elszámoltatást akar és a többség arra számít, lesznek, akik börtönbe k... (Népszava) A Publicus Intézet felmérése szerint legtöbben az egészségügy és az oktatás rendbetételét várják.
- 3 csillagjegy, akik mágnesként vonzzák a negatív energiákat (NLC - h) Vannak emberek, akik szinte mindig belefutnak konfliktusokba, drámákba vagy érzelmileg megterhelő helyzetekbe. Az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyek különösen érzékenyek a környezetük rezgéseire, ezért könny
- Egyre nagyobb a baj, azbeszttel mérgezett a lukácsházi horgásztó környéke (Index) Alattomos dologgal van dolguk a környezetvédőknek.
- Keddtől drágul az üzemanyag (ProfitLine) Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
- Ezt tudja a japán szauna: a modern longevity és mélyreható sejtfiatalítás titka (Glamour) A felgyorsult mindennapokban a stressz és a környezeti ártalmak észrevétlenül is megterhelik szervezetünket, így a valódi megújulás ma már nem luxus, hanem a hosszú, egészséges élet alapfeltétele. Bár a szaunáz
- A kormányhoz fordultak civil szervezetek, a környezetvédelmi tárca hatásköreinek pontosítá... (Infostart) A Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke az InfoRádióban elmondta: a klímavédelemnek, valamint a génmódosítás és a génmegőrzés körének mindenképpen a Gajdos László vezette minisztériumhoz kellene
- Váratlan bejelentést tett Varga Mihály: kiderült a teljes igazság a magyarországi euró bev... (Pénzc.) A jelenlegi viharos világgazdasági környezetben a stabilitás és a nemzetközi együttműködés mindennél fontosabb - erről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
- Érem és különdíjak: újabb siker a diákok innovációs világbajnokságán (DigHungary) Folytatva a tavalyi sikereket, idén is fantasztikus eredményt értek el a magyar versenyzők az Amerikában megrendezett ISEF innovációs világbajnokságon. Ivánka Laura a környezetmérnöki kategóriában negyedik díjat ny
- Kormányszóvivő: a pénzügyminiszter beszámolót készít az idei költségvetés valós helyzetérő... (Hírklikk) A miniszterelnök felkérte Kármán András pénzügyminisztert, hogy készítsen beszámolót a 2026-os költségvetés valós helyzetéről, valamint arról, hogy a jelenlegi gazdasági és fiskális környezet alapján mely te
- Váratlan fordulat a hazai hitelpiacon: fittyet hánynak a válságra a magyarok, gigantikus t... (Pénzc.) A K&H Bank 2026 első negyedévében a kedvezőtlen makrogazdasági környezet és a jelentős adóterhek ellenére is stabil növekedést ért el.
- Az adatközpontok terjeszkedése társadalmi konfliktusokat vált ki Franciaországban (SG) Helyi közösségek és környezetvédő szervezetek próbálják megállítani a beruházásokat.
- Gyászol a Buckingham Palota: a király közvetlen környezetében játszódott le a tragédia (Propeller) Tragédiába torkollott a windsori rendezvény, III. Károly király is jelen volt, amikor a haláleset történt. Tragikus baleset történt a brit királyi család egyik rangos eseményén, a Royal Windsor Horse Show nevű lova
- Varga Mihály: a stabilitás lett a jegybanki működés középpontja (Növekedés) A világ gazdasági erőközpontjai átrendeződnek, Európa versenyképessége gyengül, az amerikai és kínai egyensúlytalanságok pedig új kockázatokat hordoznak. Ebben a környezetben Varga Mihály szerint a jegybanki műk
- Varga Mihály szerint egyre értékesebbek a nemzetközi együttműködések (Infostart) A jegybankelnök a 11. Lámfalussy Konferencia megnyitóján arról beszélt, hogy megszűnt a korábban jól ismert, kiszámítható világgazdasági környezet, és ma már inkább az egyensúlytalanság a jellemző. Egy ilyen h
- Forrong a kötvénypiac, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint? (Portfólió) A piac figyelme egyre inkább az iráni háború és annak gazdasági hatásai felé fordul, az olaj ára nő, a globális kockázatvállalási étvágy csökken. Ez a környezet a forint számára sem kedvező, az euró árfolyam
- Varga Mihály: a változó világrendben felértékelődik a nemzetközi együttműködés (Demokrata) A jelenlegi világgazdasági környezetben minden korábbinál fontosabbá vált a stabilitás és a függetlenségen alapuló nemzetközi együttműködés – közölte.
- Irán árnyéka vetül a piacokra, csúcson a magyar államadósság – hogyan reagál a forint? (Portfólió) A piac figyelme egyre inkább az iráni háború és annak gazdasági hatásai felé fordul, az olaj ára nő, a globális kockázatvállalási étvágy csökken. Ez a környezet a forint számára sem kedvező, az euró árfolyam
- Élő környezetért felelős minisztérium szóvivője: A természetvédelem a lakosság megszólítás... (Telex) Orbán Zoltán szerint nemcsak az állampolgárok, lakóközösségek, hanem az államigazgatási szervek gondolkodásmódját is át kell alakítani.
- Ne vágja le az elszáradt virágokat: életet menthet velük a kertben (Demokrata) Egyesek számára a rendezett, teljesen letisztított kert valójában élhetetlen környezetet jelenthet.
- Futópad vagy szabadtér? Szakértők szerint így fussunk helyesen (Blikk.) A futópadon való futás és a szabadtéri futás közötti különbségek nemcsak a környezeti feltételekben, hanem a futás technikai aspektusaiban is megmutatkozhatnak. Bár a mozgásnak alapvetően hasonlónak kell maradnia
- Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára (Ma.hu) A parlamenti államtitkár elsődleges feladata lesz a parlamenti munka koordinációja és a transzparens törvényalkotás irányítása.
- Irán hosszú árnyéka vetül a piacokra, és ez rossz hír a forintnak (Portfólió) A piac figyelme egyre inkább az iráni háború és annak gazdasági hatásai felé fordul, az olaj ára nő, a globális kockázatvállalási étvágy csökken. Ez a környezet a forint számára sem kedvező, az euró árfolyam
- Dupla parkolási díjat kell fizetned, ha ilyen autód van – tiltakoznak a budapesti szabály ... (Dívány) A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület szerint a környezetbarát technológiába fektető autósokat büntetik a dupla parkolási díjjal.
- Gajdos László újabb bizalmasa (MHírlap) Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára (Demokrata) A tárcavezető Bögi Viktória jogászt elhivatott ügyvédként és közigazgatási szakemberként mutatta be.
- Újabb nagy bejelentés: kiderült, ki lesz Gajdos László helyettese (Economx) Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára Bögi Viktória lesz.
- Gajdos László bejelentette: Dr. Bögi Viktória vezeti majd a környezetvédelmi minisztérium ... (SzMo.hu) Gajdos László bejelentette, hogy Dr. Bögi Viktória Fejér megyei képviselő lesz a parlamenti államtitkára. A miniszter szerint a jogász háttere a garancia a „magas vitakultúrájú és fegyelmezett” képviseletre.
- Kiderült, ki lesz Gajdos László miniszterhelyettese az Élő Környezetért Felelős Minisztéri... (Mandiner) Gajdos László tárcavezető szerint Bögi Viktóriával közösen elszántan hisznek abban, hogy a természeti értékeinket meg kell óvni az indokolatlan beavatkozásoktól.
- Bejelentették Gajdos László miniszterhelyettesét (Blikk.) Dr. Bögi Viktória jogász, ügyvéd és közigazgatási szakember lett az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára – jelentette be Gajdos László miniszterhelyettes. A kinevezésről szóló Faceb
- Bejelentette Gajdos László a miniszterhelyettesét - Nagy múltú politikust hoztak a legnehe... (Portfólió) Dr. Bögi Viktória jogász, országgyűlési képviselő tölti be az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkári és miniszterhelyettesi posztját. Gajdos László miniszter bejelentése szerint az új
- Parlamenti államtitkárát is bejelentette Gajdos László (hvg.hu) Bögi Viktória vezeti majd az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti munkáját. A transzparens jogalkotás biztosítását várja tőle Gajdos László.
- Gajdos László bejelentette, ki lesz a környezetvédelmi tárca miniszterhelyettese (24.hu) Ügyvéd és közigazgatási szakember.
- Gajdos László bemutatta az utódját a Nyíregyházi Állatpark élén (Népszava) A élő környezetért felelős miniszter szerint a legjobb kezekben lesz a kelet-magyarországi állatkert jövője.
- Nagy szerelmeket hozott az Exatlon: "Egyből elcsattant két puszi, mintha ezer éve ismernén... (BorsOnline) A világtól elzárva, gyönyörű, trópusi környezetben forgatják a műsort több hónapon át, fiatal, kisportolt testű fiatalokkal. Nem csoda, hogy a szingli versenyzők között akadtak, akiknek megtetszett egy csapattárs
- Gajdos László miniszter bemutatta az utódát (Infostart) Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, a Nyíregyházi Állatpark korábbi igazgatója egy videóban mutatta be az utódát, aki 30 év sikeres munkáját viheti tovább.
- Lakossági tiltakozás miatt bukott el egy új ausztrál adatközpont terve (SG) A fejlesztők szerint a projekt fontos digitális infrastruktúra lett volna, a lakosok azonban a környezetet, az iskolákat és a kulturális örökséget féltették.
- Miniszteri bejelentés: Brüsszelt és a civil szektort is megjárta az új államtitkár (Agroinform) Kelemen Ágnes környezetgazdász veszi át az éghajlat-politika irányítását a hazai klímastratégia megerősítése érdekében.
- A fizika egyszerűen bemondta az unalmast: Ezért nem nőhetnek a fák az égig (Rakéta) A kaliforniai vörösfenyők elképesztő magasságukat nemcsak kedvező környezetüknek, hanem egy rendkívül kifinomult biológiai egyensúlynak is köszönhetik, amelynek azonban a fizika törvényei végső korlátot szabnak
- Megnyitott a világ első olyan privát strandja, amit a nap 24 órájában kizárólag nők látoga... (Roadster) A koncepció lényege a nyugodt, biztonságos és diszkrét környezet
- Egyszerűen csökkenthető lenne a szívbetegségek kockázata – a magyarok mégis az ellenkezőjé... (Prove) A feldolgozatlan növényi fehérjeforrások, például a bab és a borsó jelentősen csökkenthetik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ráadásul kisebb környezeti terheléssel járnak, mint a feldolgozott alte
- Ennyire tart önzőnek a környezeted, csillagjegyed szerint (Bien - h) Az asztrológia szerint bizonyos csillagjegyek hajlamosabbak lehetnek önérvényesítésre, míg mások inkább a kompromisszumokat keresik. Vajon a te jegyed mennyire tűnik önzőnek a barátaid, családod vagy kollégáid szem
- Gajdos László újabb államtitkárt jelentett be, a Fidesz-média már a háttérben meghúzódó So... (SzMo.hu) Gajdos László miniszter bejelentette Kelemen Ágnes környezetgazdász kinevezését a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkári posztra. A szakember feladata a hazai klímastratégia megerősítése és a vízga
- Hol a legjobb élni a világon? Egész előkelő helyre került Magyarország (Economx) A US News idei összeállítása szerint összesítésben Svájc végzett az élen, míg Magyarország lett a 31. legjobb ország a világon. A legelőkelőbb helyezést a "természetes környezet" kategóriában kaptuk, ...
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.17
2026.05.16