A keresés eredménye 1837 találat
- Természeti katasztrófa: Kipusztult a hazai méhállomány 34 százaléka (Kiskegyed) Élelmiszerválság fenyeget!
- „Mindenki tudja, mit művelt itt” – Bochkor Gábor élő adásban fenyegette meg Lovász Lászlót (SzMo.hu) Ezzel a mondattal reagált Bochkor Gábor a Retro Rádió adásában Lovász László interjújára. A humorista korábban a megbecsülés hiányával és belső feszültségekkel indokolta januári távozását a műsorból.
- Veszély az emberiség feje felett: önálló életre kelt az űrszemét (Propeller) Kozmikus fenyegetés leselkedik az emberi alkotásokra, az űrkutatók dominóhatástól tartanak. A Föld körüli pálya ma már egyre kevésbé emlékeztet a sci-fik tiszta, végtelen világára. A szakértők szerint inkább e
- Gyárfás Tamás ügyvédei új bizonyítékok miatt perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gyilkosság ... (Klubrádió) Gyárfás Tamás ügyvédei pénteken perújítási indítványt nyújtottak be a Fővárosi Ítélőtáblához – derül ki a Gyárfást védő Dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda közleményéből.
- Putyin fenyegetése: súlyos árat fizethet az az ország, amely Oroszország helyett a Nyugato... (Portfólió) Az ukrajnai válság hasonló helyzetből indult, mint amilyen Örményországban alakult ki - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak pénteken Asztanában.
- Itt a fordulat a kegyelmi ügyben: újra börtön fenyegeti K. Endrét (Kiskegyed) Újabb büntetőeljárás K. Endre ellen: akár ismét börtönbe kerülhet a kegyelmi ügy központi szereplője.
- Irán és Omán megbeszélést folytatott Hormuzról (MHírlap) Közben tovább nő a feszültség és a fenyegetőzések száma is
- Gyárfás Tamás ügyvédei perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gyilkosság ügyében (Népszava) Állítják, bizonyítani tudják, hogy nem Gyárfás Tamás adta a megbízást Fenyő János meggyilkolására.
- Változnak az idők: már nem igazán kérnek a dízelekből a magyarok (Economx) Az elmúlt időszakban jelentősen visszaesett a dízelautók iránti kereslet: hetedével megcsappant a korábbi volumen, erre a Használtautó.hu friss adataiból derült fény.
- Laponyi Zsolt bocsánatkérést és egy milliós sérelemdíjat követel Rétvári Bencétől, perrel ... (Index) Az egykori rendőr őrmester, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni, nyílt levelet írt a volt államtitkárnak.
- Vigyázat! Allergiás reakció léphet fel, visszahívtak egy közkedvelt nassolnivalót (Nyugatifény) Érdemes megnézni, hogy van-e otthon. A Vigyázat! Allergiás reakció léphet fel, visszahívtak egy közkedvelt nassolnivalót bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Nem múlik a gyász: nem hiszed el, mit találtunk Fenyő Miklós sírján (BorsOnline) A Hungária énekesének nyughelye szinte zarándokhely lett.
- Gyárfás Tamásék perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gyilkosság ügyében, mert új bizonyítékok... (24.hu) Akár szabadlábra is kerülhet az egykori médiavállalkozó.
- Megy a harc! Orbán Viktor beindult, ismét kemény felszólítást küldött Magyar Péternek (Nyugatifény) Egy nap két utasítást is adott az utódjának. A Megy a harc! Orbán Viktor beindult, ismét kemény felszólítást küldött Magyar Péternek bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Ügyvédei szerint Gyárfás Tamás nem bűnös, új bizonyítékokra hivatkoznak (Infostart) A Fenyő-gyilkosság ügyében perújítási indítványt nyújtottak be, az ügyvédek szerint több új tanú is jelentkezett, és az egyik azt mondta, hogy nem Gyárfás Tamás volt a felbujtó.
- Gyárfás Tamás ügyvédei perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gyilkosság ügyében (Demokrata) A jogerős ítélet meghozatala óta olyan új, perdöntő bizonyítékok kerültek a birtokukba.
- Oroszország válaszintézkedésekkel fenyegette meg Romániát a főkonzul kiutasítása miatt (10perc.hu) Az orosz külügyminisztérium válaszintézkedésekkel fenyegette meg Romániát, miután Bukarest kiutasította az orosz főkonzult és bezáratta a konzulátust a galaci dróntámadás miatt.
- Perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gyilkosság ügyében (Civishír) Ügyvédei szerint Gyárfás Tamásnak semmi köze az emberöléshez.
- Baljós: Kemény üzenetet küldött Európának Oroszország a romániai drónbecsapódás után (Nyugatifény) Nem fogták vissza magukat. A Baljós: Kemény üzenetet küldött Európának Oroszország a romániai drónbecsapódás után bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Mutatjuk a hét legizgalmasabb képeit: kánikula, cannes-i filmfesztivál, ebolajárvány (VG) A május 23 és 29 közötti időszak eseményeiből válogattuk össze fotógalériánkat az AFP hírügynökség fényképei közül.
- Óriási fordulat jöhet Fenyő-ügyben: perújítást kezdeményeztek Gyárfás Tamás védői (ATV) Új tanúk vallomásaira és eddig nem vizsgált bizonyítékokra hivatkozva perújítási indítványt nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához a börtönbüntetését töltő Gyárfás Tamás védelme.
- Nevettetni veszélyes? – Amikor a humoristákból lett vádlott, a sértettekből pedig feljelen... (Blikk) Paródia, stand-up, politikai kifigurázás: a humor régóta a közélet része, mégis több poén végződik botránnyal, felháborodással vagy jogi fenyegetéssel. A legfrissebb ügyben Semjén Zsolt korábbi miniszterelnök-
- Testközelben az új S-osztállyal Budapest szívében (Autószektor) Amikor idén februárban a Mercedes-Benz betöltötte a 140. életévét, élő adásban jelentkeztek a születésnapról Stuttgartból, Mercedes főhadiszállásáról, ahol még maga Roger Federer is emelte az esemény fényét.
- Nagy a baj a debreceni BMW-vel, visszahívják az új iX3-asokat (Infostart) Komoly technikai malőr miatt leállt a Debrecenben gyártott iX3-as BMW-k átadása, illetve a már átadott járműveket is visszahívták: áramütés veszélye fenyegeti a használókat.
- Hűha! Karácsony Gergely nagy bejelentést tett, miután a rendőrségen járt (Nyugatifény) Nem semmi. A Hűha! Karácsony Gergely nagy bejelentést tett, miután a rendőrségen járt bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Hamarosan eldőlhet a fenyegetett sziget sorsa: mindenki Pete Hegseth beszédét várja (Portfólió) Peking arra számít, hogy az idei Shangri-La Párbeszéden az Egyesült Államok visszafogottabb hangnemet üt meg Tajvan kérdésében, mint tavaly - írta a South China Morning Post.
- Épphogy ébredezni kezdett a NATO az orosz dróntámadás után, Moszkva máris nyíltan fenyeget... (Portfólió) „Válaszintézkedésekkel” fenyegette meg az orosz külügyminisztérium Romániát, amiért Bukarest ma kiutasította Andrej Koszilin főkonzult és bezáratta az orosz konzulátust az országban.
- Oroszország továbbra is fenyegetést jelent (MHírlap) Robbanótöltettel felszerelt drón zuhant egy panelházra a romániai Galacon
- Oroszország megszólalt Magyar Péter nyilatkozatáról, megdöbbentően értékelték (Nyugatifény) Erre aztán senki sem számított. A Fordulat: Oroszország megszólalt Magyar Péter nyilatkozatáról, megdöbbentően értékelték bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Perújítási indítványt nyújtott be Gyárfás Tamás védelme a Fenyő-gyilkosság ügyében (Economx) Perújítási indítványt nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához Gyárfás Tamás védelme a Fenyő-gyilkosság ügyében – derült ki a Gyárfást képviselő Dr. Horváth Lóránt Ügyvédi Iroda közleményéből. Az
- Újabb fejlemény a Fenyő-gyilkosságban: felmenthetik Gyárfás Tamást? (BorsOnline) A védők szerint új, perdöntő bizonyítékok kerültek elő.
- Gyárfás Tamás újra próbálkozik: ügyvédje azt állítja, perdöntő bizonyítékok kerültek elő (hvg.hu) Horváth Lóránt szerint a birtokukba jutott bizonyítékok tisztázhatják, hogy nem Gyárfás Tamás adott megbízást Fenyő János meggyilkolására.
- Megszólalt Magyar Péter a köztársasági elnök bejelentése után (Nyugatifény) Dagad a botrány. A Durva! Megszólalt Magyar Péter a köztársasági elnök bejelentése után bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Botrány! Megvizsgálták az egyik akkumulátorgyárból kiszivárgó bugyogó neonzöld folyadékot (Nyugatifény) Elképesztő dolgot reagált a vállalat. A Botrány! Megvizsgálták az egyik akkumulátorgyárból kiszivárgó bugyogó neonzöld folyadékot bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- „Lejárt a panaszkodás, az állandó csőddel fenyegetés ideje” – A Tisza és a Fidesz is nekim... (SzMo.hu) Az országgyűlési választás utáni első ülésen az új frakcióvezetők azonnal felelősségvállalást kértek számon a főpolgármesteren. A tiszás Orbán Árpád a panaszkodás végét, a fideszes Szepesfalvy Anna pedig
- Gyárfás Tamás ügyvédei új bizonyítékokkal álltak elő, perújítást kezdeményeztek a Fenyő-gy... (Telex) A védők szerint olyan tanúk jelentkeztek náluk, akik vallomásai alkalmasak lehetnek Gyárfás ártatlanságának a megállapítására.
- Három szín, több információ: új hátsó LED-fényeket próbáltak ki az F1-ben (F1világ) Az FIA a pilóták visszajelzései alapján Kanadában egy új hátsó LED-fényrendszert tesztelt, amely három szín — kék, lila és sárga — segítségével jelezné az MGU-K működési állapotát, attól kezdve, hogy az
- A Ferrari F1-es pilótáinak bejön a Luce (Autópro) Enyhén szólva vegyes fogadtatást kapott a Ferrari első tisztán elektromos autója. A korábbi elnök, Luca di Montezemolo szerint az egész márkát veszélyezteti a Luce, de a részvények sem fogadták valami fényesen a mo
- Fejlemény a Fenyő-gyilkosság ügyében: ezzel a bizonyítékkal felmenthetik Gyárfás Tamást? (Blikk.) Új fordulat jöhet a Fenyő-gyilkosság ügyében. Gyárfás Tamás védői szerint olyan új, perdöntő bizonyítékok kerültek elő, amelyek alapján perújításra van szükség, és amelyek szerint védencük nem adott megb
- Fenyő-gyilkosság: újabb bizonyíték került elő, ártatlan lehet Gyárfás Tamás az ügyvédei sz... (Index) Ismételten bíróságra kerülhet az ügy.
- Váratlan fordulat: Németh Szilárd lemondott (Nyugatifény) Ki gondolta volna. A Váratlan fordulat: Németh Szilárd lemondott bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Kitört a botrány! Rendkívüli nyilatkozatot tett Sulyok Tamás, nekiment Magyar Péternek (Nyugatifény) Egyre súlyosabb a helyzet. A Kitört a botrány! Rendkívüli nyilatkozatot tett Sulyok Tamás, nekiment Magyar Péternek bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Vészjósló kijelentést tett a lengyel külügyminiszter a Romániát ért orosz dróncsapás után (Nyugatifény) Baljós. A Vészjósló kijelentést tett a lengyel külügyminiszter a Romániát ért orosz dróncsapás után bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Megszólalt a rendőrség K. Endre előállításáról (Nyugatifény) Hiába a kegyelem. A Megszólalt a rendőrség K. Endre előállításáról bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- A talajban a megoldás: Hogyan tartsuk meg a csapadék utolsó cseppjét is a szántóföldön? (Agroinform) Az Agroinform következő online konferenciája a talajművelés, vízmegőrzés és tarlókezelés új kihívásait járja körül a klímaváltozás fényében.
- Magyar Péter bejelentést tett az ukrajnai háborúról, miután a NATO-főtitkárral találkozott (Nyugatifény) Ígértet tett. A Magyar Péter bejelentést tett az ukrajnai háborúról, miután a NATO-főtitkárral találkozott bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Újabb magyar áldozata van az orosz–ukrán háborúnak (Nyugatifény) Nyugodjon békében! A Szívszorító: Újabb magyar áldozata van az orosz–ukrán háborúnak bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Váratlan fordulat a Huszti ikrek halála ügyében: Újraindulhat a nyomozás (Nyugatifény) Vizsgálat indult az ügyben. A Váratlan fordulat a Huszti ikrek halála ügyében: Újraindulhat a nyomozás bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Donald Trump-nak nagyon elege van – kész kiadni a tűzparancsot Irán ellen (Liner) Donald Trump ismét katonai csapással fenyegeti Iránt, ha nem születik Washington számára kedvező megállapodás
- Saját sorozatot kap Sherlock Holmes legendás főellensége (Port.hu) Kiderül, hogy a gonosz Moriarty bűnbirodalmát is fenyegetik riválisai.
2026.05.29