A keresés eredménye 1640 találat
- A kínai Eximbank regionális központot hozhat létre Magyarországon (Demokrata) Hazánk biztosítja Európában a legjobb feltételeket a keleti-nyugati együttműködés számára.
- Északi határunk és az éghajlatváltozás (VG) Annak ellenére, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország kedvező feltételeket kínál a külföldi tőke megjelenésére, e tekintetben „fehér folt” a térképen a határsáv.
- Dőlni fog a pénz júniusig: 4 csillagjegy, akinek a Jupiter most tálcán kínálja a gazdagság... (Kiskegyed) Vége a bizonytalanságnak! Most, hogy a Jupiter, a nagy szerencse és a terjeszkedés bolygója befejezte hátráló (retrográd) mozgását, és végre egyenesen halad előre a Rák jegyében, négy csillagjegy számára megnyí
- Regionális központot hozhat létre Magyarországon a kínai Eximbank (Index - g) Szijjártó Péter a pénzintézet elnökével tárgyalt.
- Kínai banki központot hozna Magyarországra Szijjártó Péter (Priv.bankár) A kínai Eximbank kész regionális központot létrehozni Magyarországon.
- Mélyrepülésbe kapcsolt a sztárrészvény (Portfólió) A kínai Pop Mart részvényei egyetlen nap alatt értékük több mint ötödét veszítették el, a befektetők ugyanis a rekordközeli éves eredmények ellenére is megkérdőjelezték a növekedés fenntarthatóságát, kül
- Egy bűnöző elárulta: Az 5 leggyakoribb hiba, ami miatt a betörők bejutnak a házadba – észr... (Joy) A biztonságos otthon mindenki számára alapvető igény, mégis sokan követnek el olyan hibákat, amelyek szinte tálcán kínálják a lehetőséget a betörőknek.
- Az iráni háború megerősítette a kínai-orosz tengelyt (146.hu) Egy iráni háború felgyorsítja a regionális destabilizációt, aláássa az Egyesült Államok stratégiai koherenciáját és elmélyíti a globális széttöredezettséget. De a súlyosabb hatás az Oroszország és Kína..
- Vágóhídra szánták őket, de megszöktek: egymást támogatva gyalogolt 17 kilométert hazáig hé... (Blikk.) Több százmillióan nézték már meg azt a megható felvételt, amelyen hét, kínai húsfeldolgozóba szánt kutya látható. A falka megszökött az üzemből és 17 kilométert gyalogoltak az otthonukig. A különböző fajt
- Autókkal robbantott a kínai techóriás (PiacProfit) Jelentősen emelkedett tavaly a Xiaomi bevétele és profitja.
- A pályán kívül elindult az F1-es vb-harc: a Ferrari bemószerolta a Mercedest (Totalcar) A Kínai Nagydíjjal fordulóponthoz érhetett a Ferrari és a Mercedes csatája a zöldasztalnál. Már a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) is belerángatták.
- Idegen hatalmak Európában: így lett a mindennapjaink része a kínai propaganda (Portfólió) Miközben Európa az orosz befolyásszerzési kísérletekre figyel, egy másik hatalom jóval csendesebben, de ugyanolyan következetesen dolgozik saját narratíváinak beágyazásán. Kína évek óta építi jelenlétét az ö
- Újabb Mercedes-ügy: az FIA a W17-es első szárnyát vizsgálja (F1világ) A Kínai Nagydíj után újabb vitás technikai kérdés került elő a Mercedes kapcsán: ezúttal a W17-es első szárnyának állítólagos „kétfázisú” záródása miatt vizsgálódik a Nemzetközi Automobil Szövetség,
- Az FIA vizsgálja a Mercedes illegálisnak vélt első szárnyát. (MotorSp) A hírek szerint a Ferrari felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Autósport Szövetséggel (FIA), és a Kínai Nagydíj után magyarázatot vár a Mercedes első szárnyzáró szerkezetével kapcsolatban. A Mercedes jól kezdte a 2
- Elszabadult a robot egy étteremben – három ember sem bírta megfékezni (HRportal) Egy kaliforniai kínai étteremben váratlanul elszabadult egy táncoló humanoid robot: az "ünneplő" módba kapcsolt gép nem volt hajlandó leállni, csapkodni kezdte az asztalon lévő tányérokat, miközben a személyzet hi
- "Ági elvesztése óta olyan, mint a kínai" - Rettenetesen aggódik a párja Bodrogi Gyuláért (BorsOnline) Nem enyhül a gyász.
- A kínai villanyautó-gyártók nagyot nyerhetnek a történelmi olajválságon (Forbes) A kínai elektromos autógyártók az olajválságnak köszönhetően új piacokat találhat magának.
- Bodrogi Gyula magába zárkózott Voith Ági halála után: „Olyan, mint a kínai, nem tudom megf... (Blikk) Bár Bodrogi Gyula és Voith Ági hosszú ideje külön éltek, a színésznő két hónappal ezelőtti halála láthatóan megtörte a hamarosan a 92. évét betöltő színművészt. A Nemzet Színészének élettársa, Vass Ang
- Véget értek a szűk esztendők a kínai bankoknál? (Portfólió) Kína öt legnagyobb állami bankja idén visszatérhet a nyereségnövekedés útjára. Elemzői előrejelzések szerint a közel 8000 milliárd dollár értékben lejáró, magas kamatozású lekötött betétek átárazása ér
- Kimi Antonelli nem tudta, felmenjen-e egyáltalán a dobogóra a győzelme után (MotorSp) Andrea Kimi Antonelli nyilatkozott a Kínai Nagydíj mókás esetéről, amikor győztes versenyzőként véletlenül Kimi Raikkönent szólították a dobogóra helyette. A Kínai Nagydíj hétvégéjén remekelt a fiatal olasz,
- Hét ellopott kutyus szökött haza egy kínai húsüzemből (Propeller) Kínai húsüzemből szökött meg hét lopott kutya, 17 kilométeres menekülés után visszatértek a gazdáikhoz. Kínában a tolvajok ugyanabból a faluból lopták el a hét kutyát, hogy egy húsfeldolgozóba vigyék őket.
- Kína szívesen terjeszkedne Európában – az is kiderült, hol (Infostart) Az Európában működő kínai vállalatok többsége a következő három évben növelni tervezi beruházásait az Európai Unióban az egyre szigorúbb szabályozási környezet és a növekvő politikai bizonytalanság ellen
- Vb, rájátszás és bokszgála – sport a tévében (Infostart) Műskorcsolya, kézilabda, ökölvívás, jégkorong rengeteg sí és kerékpár szerepel a szerdai élő kínálatban.
- Megfizethető lakhatási hullám közeleg. Több ezer új lakás fog megjelenni a piacon (Kiskegyed) Jelentős változás közeledhet az ingatlanpiacon: szakértők szerint hamarosan több ezer új lakás kerülhet a kínálatba, ami enyhítheti az árnyomást. A bővülő kínálat kedvezhet a vásárlóknak, különösen azokna
- Az Apple nem kegyelmez: 15 eszközt nyugdíjaznak, köztük 2025-ös modelleket is (Rakéta) Az Apple termékstratégiájának szerves része a kínálat folyamatos frissítése, ami egyúttal bizonyos modellek értékesítésének lezárását is jelenti. A március elején bemutatott újdonságok érkezésével a válla
- Kína rákapcsolt, nő a vasúti áruszállítás Európa felé (Autópro) Erős növekedéssel indította a 2026-os évet a Kína és Európa közötti vasúti áruszállítás. A China-Europe Railway Express forgalma látványosan bővült, ami jól tükrözi a két térség közötti kereskedelmi kapc
- Kínai húsüzemből szökött meg hét lopott kutya, 17 kilométer után jutottak vissza gazdáikho... (Index - kf) Senkit sem hagytak hátra.
- Semmi pánik: komoly kínálati űr jöhet a sárgarépa piacán (Agroinform) A tavalyi túltermelési válság után az európai sárgarépa-készletek most nem kiemelkedően magasak. Ez bizakodással tölti el a termelőket.
- Egy kínai cég lemásolta a Tesla nagy reménységét, és még Trump vámjain is csak röhög (Forbes) A Windrose megkezdte egy Kínában gyártott, elektromos nehéz-teherautó értékesítését, amely feltűnően hasonlít a Tesla Semire. A vezérigazgató szerint még 70%-os importvám mellett is nyereséget termel minden egyes
- Elkaszálta a Netflix, pedig ez lehetett volna az új Yellowstone (Liner) Az elhagyottak egy évad után véget ért, mégis erős karakterdrámát kínál.
- A Volkswagen vezérigazgatója szerint a német gyártóknak a kínaiaktól kellene tanulniuk (Twice) A globális autóipar erőviszonyai látványosan átalakulnak, és ezt már a legnagyobb európai gyártók vezetői sem hagyják szó nélkül. A Volkswagen vezérigazgatója, Oliver Blume szerint a német autóiparnak ideje új
- Ez az 1 szokás blokkolja a szerencséd 2026-ban, a Tűz Ló évében a kínai horoszkóp szerint (Femcafe - h) A kínai horoszkóp szerint 2026 különleges energiákat tartogat, amelyek sokak életében hozhatnak váratlan fordulatokat. Az azonban korántsem mindegy, hogyan hangolódunk ezekre a hatásokra, mert egy apró, hétköznapi sz
- Félelmetes terven dolgoznak a kínai hajók az óceán mélyén: a szakértők szerint már a harct... (Pénzc.) Kína nagyszabású tengerfenék-feltérképezési és megfigyelési műveleteket folytat a Csendes-óceánon, az Indiai-óceánon és a Jeges-tengeren.
- A kínai naptár szerint ez a tökéletes időzítés, ha kislányt szeretnétek (Colore) A kínai fogantatási naptár szerint nem mindegy, mikor esik teherbe valaki. A hagyomány úgy tartja, bizonyos időszakok kifejezetten kedveznek a kislány érkezésének.
- Csak hibajavításokra alapoz az új GeForce driver (Prohardver) A WHQL minősítésű, 595.97-es eszközillesztő új képességeket nem kínál.
- 100 városból áll a lista, amelynek élén Budapest végzett (Drive) A világ egyik vezető, ingyenes városnéző sétákat kínáló platformja, a freetours.com legfrissebb rangsorában Budapest végzett az első helyen. A „100 Best Cities for Free Tours in 2026” című toplistát maguk az ut
- Kína már nyert az iráni válságon (MHírlap) Nagy ország - gigászi tartalékok
- Egy átlagos magyar éves fizetése volt rajta – Várkonyi Andrea kórházi megjelenése most kom... (Contextus) Mészáros Lőrinc felesége ismét nem gondolta át, hogy hová is öltözik fel. Tálcán kínálta viszont...
- A kínai cégek tovább növelnék európai beruházásaikat (Priv.bankár) Az egyre szigorúbb szabályozási környezet és a növekvő politikai bizonytalanság ellenére is.
- Növelnék európai beruházásaikat a kínai cégek a szabályozási bizonytalanság ellenére is (Növekedés) Az Európában működő kínai vállalatok többsége a következő három évben növelni tervezi beruházásait az Európai Unióban az egyre szigorúbb szabályozási környezet és a növekvő politikai bizonytalanság ellen
- Diplomáciai feszültséget okozott a japán férfi, aki bemászott a kínai nagykövetségre (444.hu) A kínaiak szerint azzal fenyegetőzött, hogy Isten nevében azzal fenyegetőzött, hogy megöli a kínai diplomáciai személyzet tagjait.
- Valódi horror a képernyőn: élő adásban nézték végig az influenszer haláltusáját (Propeller) Saját kamerája előtt halt meg a népszerű influenszer, követői tanúi lehettek a tragikus esetnek. Sokkoló tragédia rázta meg a kínai online közösséget: egy népszerű influenszer, a 39 éves Vang Jefej élő adás k
- Vészjósló adatok érkeztek: autóipari csődhullám indulhat el Európában (Portfólió) Globális átmeneti sokk rázza meg az autóipart 2025-ben, miközben az európai gyártás és kereslet egyre inkább lemarad a piacot növekedési pályán tartó Kína mögött. A szektor európai szereplőit a szigorodó körn
- A hazai üzemekben is átalakul a fizikai munka (Autópro) Néhány éven belül alapjaiban alakíthatják át a gyárak működését az emberszerű robotok. A becslések szerint Kínában és az Egyesült Államokban akár egymillió humanoid robot állhat munkába, miközben Európa sz
- Jönnek a kínai milliárdok (PiacProfit) Kockázatok mellett is Európára építenek a kínai vállalatok.
- Ezek a következő háború eszközei? Mélytengeri csatára készülődik Kína (Economx) Kína alaposan feltérképezi az óceánok mélyét, hogy felkészüljön egy esetleges tengeralattjáró-háborúra az Egyesült Államokkal - állítják haditengerészeti szakértők.
- Visszatér a tél? Veszélyben a korai vetés és a gyümölcsfák (Agroinform) A vetés és a növényvédelem sikere idén azon múlik, ki tudja jobban kihasználni azt a pár napos „aranyablakot”, amit az április közepi anticiklon kínál.
- Videón a kínai csoda: robotok vették át az egyik legveszélyesebb szakmát (Portfólió) A világ legnagyobb közműszolgáltatója, a State Grid Corporation of China, radikális lépést tett az energiaszektor egyik legkockázatosabb munkakörének átalakításában. A vállalat – amely több mint 1,1 milliárd em
- Kína épp a lefejezést tanulmányozza (Makronóm) Az iráni vezetés elleni precíziós csapások után új helyzet állt elő: mi történik, ha a háború első órájában eltűnik a politikai és katonai irányítás? Tajvan és Kína ugyanazt a konfliktust tanulmányozza –
- Sör a levegőből: ezzel az új technológiával felesleges a fosszilis szén-dioxid (Üzletem) Légköri szén-dioxid segítségével dúsított sör jelent meg egy forgalmazó kínálatában. A projekt különlegessége, hogy az ital gyártása nem függ vegyipari melléktermékektől.
2026.03.25
2026.03.24