A keresés eredménye 1440 találat
- Friss hírek érkeztek a székesfehérvári házomlás sérültjének állapotáról (Blikk.) Válságos állapotban van a hétfői székesfehérvári házomlás sérültje - közölte a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház az MTI megkeresésére kedden. Az egészségügyi intézmény jelezte, hogy a f
- Mikor mostad ki utoljára a sminkszivacsodat? Ennyiszer kellene a sminkesek szerint (Bien) Miközben lelkesen használod a sminkes eszközeidet, hajlamos lehetsz figyelmen kívül hagyni, hogy a nem megfelelő tisztításuk komoly egészségügyi kockázatokat rejthet.
- Borul a bili az egészségügyben: megszólalt a szívhangrendeletről a miniszter (ATV) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy álláspontja szerint nem bizonyított, hogy a magzati szívhang hallhatóvá tétele befolyásolja a terhességmegszakítás előtt ál
- Itt az igazság a tojásfogyasztásról, kiderült, mennyire egészséges minden nap enni (Velvet)
- Milyen gyakran kellene valójában testápolót használni (MHírlap) Egészséges bőr maszkhatás helyett
- Friss felmérés a magyarok egészségéről: a lakosság kétharmada beteg (SzMo.hu) A KSH legfrissebb népegészségügyi jelentése szerint a felnőtt lakosság kétharmadánál áll fenn valamilyen orvos által igazolt egészségi probléma. A megkérdezettek 37 százaléka nem jutott időben ellátáshoz, soka
- Ekkor térhet vissza a kata – Kármán András elárulta, mikortól tervezik visszavezetni (ATV) Az Országgyűlés hétfői ülésén a képviselők az uniós forrásokról, a kata visszaállításáról, az egészségügy fejlesztéséről és az uniós vállalásokról is kérdeztek.
- Pindroch Csaba nem fogta vissza magát Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban: „A következő mi ... (Blikk) Pindroch Csaba élesen bírálta Szoboszlai Dominikot, amiért a színész szerint egy egészségesnek nem nevezhető csipsz reklámarca lett. Úgy véli, a magyar futballista példaképként nagy felelősséggel tartozik a fiatal
- Gyanútlan telekvásárlás: kész szeméttelep lapulhat a földben (Agroinform) Megdöbbentő, mennyi szemét lapulhat a megvásárolt ingatlanok udvarán, ami komoly anyagi és egészségügyi kockázatot jelent.
- Hegedűs Zsolt a „szívtelen szívhangrendeletről”: nincs mögötte szakmai evidencia (Wmn) A szakma nem tartotta indokoltnak a magzati szívműködés kötelező hallhatóvá tételét a terhességmegszakítás előtt – fogalmaz Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
- Igaz, hogy a kor csak egy szám? (Vasárnap) „Az 50 az új 30?” címmel szervezett konferenciát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány (FOEA) Budapesten. A rendezvényen szakértők, kutatók és köz
- Szívhangrendelet: megszólaltak a nőgyógyászok, sosem támogatták a rendelet bevezetését és ... (hvg.hu) „A nők abortuszra vonatkozó döntéseit tiszteletben kell tartani, így azt befolyásoló, korlátozó jogszabályra nincs szükség” – írta Hegedűs Zsoltnak az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyóg
- Egészségügyi Szakmai Kollégium: Sosem támogattuk a szívhangrendeletet (MagyarHang) Hegedűs Zsolt nyilvánosságra hozta a levelüket, miután a kérdés hétfőn felmerült a parlamentben is.
- Ez a 108 éves hölgy most újította meg a jogosítványát – oké, de meddig vezethet valaki biz... (NLC) Egy 108 éves amerikai nő ismét megkapta a jogosítványát, miután sikeresen teljesítette az összes szükséges egészségügyi és kognitív vizsgálatot. A történet elsőre hihetetlenül hangzik, mégis fontos kérdést
- 3-ból 2 magyarnak van valamilyen betegsége – Mutatjuk, mi a leggyakoribb panasz (HáziPatika) A hazai felnőtt lakosság 62 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát – derül ki egy frissen publikált felmérésből.
- Hegedűs Zsolt: A szívhangrendelet nem szakmai evidenciából nőtt ki, hanem politikai döntés... (444.hu) Nem csitulnak a szívhangrendelet körüli indulatok, most Hegedűs Zsolt egészségyügyi miniszter a Facebookon magyarázta el, mi a problémája vele.
- 3-ból 2 magyarnak van valamilyen betegsége – Mutatjuk, mi a leggyakoribb panasz (Házipatika) A hazai felnőtt lakosság 62 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát – derül ki egy frissen publikált felmérésből.
- Ez az elfeledett szerv megjósolhatja, hogy meddig fog élni (Blikk.) Kutatók új bizonyítékokat tártak fel, amelyek szerint a csecsemőmirigy fontos szerepet játszhat az immunrendszer működésében és a hosszú élettartam biztosításában. Az eredmények szerint az egészségesebb csecsem
- Új országos tisztifőorvost nevezett ki Hegedűs Zsolt: nagy átalakítás indul az egészségügy... (Femina) Új vezetők és új intézményi struktúra formálja át a magyar népegészségügyet.
- Hegedűs Zsolt: A szívhangrendelet nem tudományos bizonyítékok, hanem politikai elvárások a... (Klubrádió) A szívhangrendelet körüli parlamenti vita után Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozta az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet-nőgyógyászati Tagozat elnökének általa feltett kérdéseir
- Gyomorforgató dolgokat találtak a menzás ételekben, a szülők szerint már a gyerekek egészs... (Dívány) Tarthatatlan menzai állapotokra panaszkodnak a XXII. kerületi szülők, a közétkeztetési cég leváltását sürgetik.
- Hegedűs Zsolt szerint nincs bizonyíték a szívhangrendelet szakmai megalapozottságára (Index) Az egészségügyi miniszter szerint a vita középpontjában nem az abortusz áll.
- Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos (Hírklikk) Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos - derül ki az egészségügyi miniszter hétfő késő esti Facebook-posztjából, amelyben arról számol be, hogy megkezdődött az átadás-átvétel a Nemzeti Népegészség
- Hegedűs Zsolt: A szívhangrendelet egy kormányzati megrendelés volt (SzMo.hu) Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán bírálta a rendeletet. Szerinte a jogszabályt nem szakmai evidencia, hanem politikai elvárás alapján a Belügyminisztériumban írták.
- Hegedűs Zsolt a szívhangrendeletről: Nem a szakma mondta azt, hogy bizonyítottan szükséges... (Telex) Az egészségügyi miniszter hosszú bejegyzésben magyarázta el, mi a baja a szívhangrendelettel.
- Hegedűs Zsolt: Nem a szakma mondta azt, hogy bizonyítottan szükséges a szívhang hallhatóvá... (24.hu) A hétfői parlamenti vita után hosszú bejegyzést szentelt a szívhangrendelettel kapcsolatos aggályoknak az egészségügyi miniszter.
- Évek óta harcol a démonaival: most azért küzd, hogy törvényesen véget vethessen az életéne... (Twice) A kanadai Claire Brosseau élete első ránézésre nagyszerűnek tűnhet: szerető család, sok barát, valamint eredményes karrier színészként és humoristaként. De Claire súlyos mentális egészségügyi problémákkal k
- Oroszi Beatrix lett az új országos tisztifőorvos (MJelen) Az epidemiológus és járványszakértő kinevezését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be.
- Elindult a versenyfutás az idővel: magas halálozású járvány szedi az áldozatait, rohamtemp... (Portfólió) A CEPI globális egészségügyi szervezet mintegy 60 millió dollárt biztosít a Modernának és két másik szervezetnek az ebola elleni vakcina fejlesztésére. Jelenleg sem engedélyezett oltóanyag, sem célzott kezelés nem
- Hegedűs Zsolt kinevezte az országos tiszti főorvost: az egészségügy új vezetői felsorakozt... (VG) Az országos tiszti főorvos Oroszi Beatrix.
- Elszabadultak az indulatok a szívhangrendelet miatt a Parlamentben (Kontroll.hu) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint a szívhangrendelet politikai döntés volt, amely nem csökkentette az abortuszok számát.
- Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos (MHírlap) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be
- Kinevezte az új országos tisztifőorvost az egészségügy miniszter (MNemzet) Szétválasztják a két területet, ismét külön intézményként működnek majd.
- Kardiológusok elárulták, mi az a 6 „egészségtelen” étel vagy ital, amiről ők maguk sem haj... (Twice) Két kardiológus elárulta, melyek azok az ételek és italok, amelyeket továbbra is fogyasztanak, annak ellenére, hogy köztudott, hogy nem éppen a legegészségesebb választások, és azzal érveltek, hogy minden az egészs
- Ő lesz az új országos tisztifőorvos (ATV) Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos - derül ki az egészségügyi miniszter hétfő késő esti Facebook-posztjából, amelyben arról számol be, hogy megkezdődött az átadás-átvétel a Nemzeti Népegészség
- Egészségügy: Hegedűs Zsolt két új vezetőt jelentett be (24.hu) Oroszi Beatrix lesz az országos tisztifőorvos, Szepezdi Zsuzsanna vezeti az Országos Gyógyszerészeti Intézetet.
- Kapaszkodjon meg: Tasnádi Péter börtönbe küldené Takács Pétert (Mandiner) A „magyar keresztapa” szívesen adna tanácsokat is a volt egészségügyi államtitkárnak.
- Szabad szülészválasztást? – ezért menekülnek a fizetős egészségügybe a kismamák (Válasz) Miközben az állam százmilliárdokat költött a születésszám növelésére, maga a szülés veszteséget és feszültséget okoz az egészségügyben, és a nők tömegesen menekülnek a magánellátásba. 2025-ben a top 10
- Rendkívüli bejelentés hétfő este: Hegedűs Zsolt megnevezte az új országos tisztifőorvost (Kiskegyed) Véget értek a találgatások a hazai egészségügy kulcspozícióit illetően. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn késő este a közösségi oldalán jelentette be, hogy ki veszi át az országos tisztifőorvosi
- Oroszi Beatrix az új tisztifőorvos (Klubrádió) Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Oroszi Beatrix epidemiológus, járványügyi szakértőt nevezte ki Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter országos tisztifőorvosnak.
- Kinevezték az új országos tisztifőorvost, aki korábban bírálta a kormányt (SzMo.hu) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Oroszi Beatrix epidemiológust nevezte ki az új országos tisztifőorvosi posztra. Oroszi korábban a kormány járványmatematikai tanácsadó testületének tagjaként többször bírál
- Zajlik az átadás-átvétel az egészségügyben: újabb fontos vezetőket mutatott be Hegedűs Zso... (Economx) Az egészségügyi miniszter már a leendő új tisztifőorvos és az Országos Gyógyszerészeti Intézet leendő vezetőjének társaságában kezdte meg az átadás-átvételt a népegészségügyi és gyógyszerészeti közpon
- A máj betegsége is jól látszik a körmön: ezekre a jelekre figyelj oda (Femina) A köröm elváltozások jelei apró figyelmeztetések is lehetnek, amelyeket érdemes komolyan venni, többet elárul az egészségedről, mint gondolnád.
- Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette az új országos tiszti főorvost (Blikk.) Véget vetett a találgatásoknak hétfőn Hegedűs Zsolt, és közölte, ki lesz az új országos tisztifőorvos. Az egészségügyi miniszter emellett az Országos Gyógyszerészeti Intézet leendő vezetőjét is megnevezte.
- Az egészségügyi miniszter bejelentette az új országos tisztifőorvost (Mandiner) Oroszi Beatrixra komoly kihívások várnak.
- Oroszi Beatrix az új országos tisztifőorvos (10perc.hu) Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn megkezdte az átadás-átvételt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban; az új tisztifőorvos Oroszi Beatrix lesz.
- Bemutatta az új országos tisztifőorvost Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter (Infostart) Oroszi Beatrix lesz az új országos tisztifőorvos – derül ki az egészségügyi miniszter hétfő késő esti Facebook-posztjából, amelyben arról számol be, hogy megkezdődött az átadás-átvétel a Nemzeti Népegészs
- Gyomos a gyeped? Ilyen egyszerűen lesz gyommentes. (Agroinform) Sok kerttulajdonos álma a dús, egészséges gyep, azonban a gyomosodás gyakran keresztülhúzza a számításokat. Szerencsére erre is vannak hatékony módszerek!
- Kiabálásba ment át Hegedűs Zsolt válasza a szívhangrendeletről (Twice) Parázs vita bontakozott ki az Országgyűlésben a szívhangrendelet kapcsán, miután Máthé Zsuzsa, a KDNP képviselője interpellációban kérdezte az egészségügyi minisztert a szabályozás jövőjéről és a kormány
- Szívhangrendelet – Mit gondolna, mit mondana, mit tenne Jézus? (Mandiner) Nem várt fordulatot hozott a nagy tekintélyű református püspök, Hegedűs Lóránt fiának miniszteri meghallgatása az egészségügyi miniszteri pozícióra.
2026.06.02
2026.06.01