- Akik nélkül nincs műtét: 15 helyett akár 33 százalékkal is emelhetik egyes ápolók bérét A Válasz Online értesülései szerint jelentősen átalakítják az egészségügyi szakdolgozók bértábláját: miközben az átlagos emelés 15 százalék lesz, egyes dolgozók csak 7,5, mások viszont akár 33 százalékos
- Ott egy sír, ahogy várjuk a 7-es buszt – Budapest megrendítő új 56-os emlékjelei Acélpillérek bukkantak fel a forradalom 70. évfordulóján a főváros néhány pontján, bennük egy-egy fekete-fehér fotóval. Budapest évfordulós emlékjelei egy mára feledésbe merült tényre emlékeztetnek: azon az ő
- A Trump-évtized vége – a Watergate óta nem bukott ekkorát az elnök pártja Trump két éve korszakváltást, mély jobboldali fordulatot ígérő győzelmet aratott – hogy aztán a felhatalmazást rekordidő alatt lenullázza olyan irracionális lépésekkel, mint a vám- és az iráni háború. Ez oly
- „Szégyenemről kell vallanom” – Korniss Péter ügynökmúltjáról Az első Kossuth-díjas fotográfus. A külföldön talán legismertebb magyar fényképész. Majdnem hatvan évvel ezelőtti első széki útja óta a mára eltűnt paraszti világ megörökítője. És „Pál” fedőnéven 195
- „Másfél évtizedes rutinok dőlnek meg” – szerb újrakezdés egy friss magyar képviselő szemév... Rendszeresen tüntető állampolgárként került a szerb egyetemisták listájára Lázár Tibor zentai képzőművész, akit a többi pályázóhoz hasonlóan egy egyetemi kar szavazott meg képviselőjelöltnek. Noha október 2
- „Boldogok voltunk április 12-én” – exkluzív interjú Moldova elnökével Milyen tanácsokat adott Budapesten Magyar Péternek? Lenne-e még Moldova, ha Ukrajna nem áll ellen az orosz nyomulásnak? Mi a teendő az orosz propagandával? Lehet-e EU-tag Moldova a szeparatista Transznisztria és a Gagauz A
- ’By Blocking Moldova One Does Not Help Ukraine’ — The Maia Sandu Exclusive What advice did she offer Péter Magyar in Budapest? Would Moldova still exist today had Ukraine not resisted the Russian advance? How should one deal with Russian propaganda? Can Moldova become an EU member without resolving the
- A Válasz Online-hoz igazol a lombkoronabotrányt kirobbantó Zsilák Szilvia Rég várt örömhír: újra bővül a Válasz-csapat! Novembertől Zsilák Szilviát is munkatársaink között tudhatjuk. Aki esetleg nem ismerné új kollégánk nevét, a munkájával biztosan találkozott már, ha nem egy kő
- Udvaros Dorottya: Anyám börtönei „Nem tudom, hogy ki jelentette fel anyámat, miért lett hetedrendű vádlottként egy nyilasper főszereplője a lapok címlapján: »Korbácsos Tünde«, a szadista nyilas kémnő. Nem derült ki az sem, hogy a férfi, akit ko
- Lezárt akták is újranyílhatnak – Fejes Péter legfőbbügyész-jelölt a Válasz Online-nak Várhatóan kedden dönt a parlament az államfő második legfőbbügyész-jelöltjéről. Fejes Péterről anélkül szavaz az Országgyűlés, hogy egyetlen bizottság is meghallgatná. A Válasz Online-nak adott exkluzív inte
- Gyurgyák János: Ne adják el a Librit! – javaslat a magyar könyvkiadás jövőjéért A Librit a teljes privatizáció helyett nonprofit kft.-vé kellene szervezni, és néhány százalékos tulajdoni hányaddal a kisebb magyar kiadókat is be kellene vonni az állam mellé. Így lehetne orvosolni a könyvkiadás
- A szifilisz nagy menetelése Magyarországon – járvány van, és erről az egészségügy is tehet Európában sehol sem terjed annyira a szifilisz, mint Magyarországon az újszülöttek között. Öt év alatt triplázódott az esetek száma, a kétéves gyerekek körében 41-szeresére nőtt. Hogyan idézz elő szifiliszjár
- Gerő Tamás: A bűncselekmények üldözése kevés ahhoz, hogy a közjó védelmének garanciája leg... Újabb válasz érkezett Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent vitaindító írására, amelyben a tiszás képviselő az ügyvédek NER-bűnökben viselt felelősségéről írt. Gerő Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a D
- Budapest–Belgrád-expressz – a magyar modell is inspirálta Vučić legyőzőit Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetet
- Hamar Zsolt: Nekünk, a szakmának is fel kell nőnünk a feladathoz! Tiszta finanszírozási modell, rendszerszintű gondolkodás és demokrácia kell legyen a hármas vezérlő csillagunk. Ezek egy modern, igazságos és európai zenekari kultúra alapkövei – írja Hamar Zsolt Liszt-díjas karm
- „Nem tekintjük károsnak, ha egy folyó kiárad a földekre” – a vízügyi államtitkárság első i... Új Vituki-t, vagyis egy szakpolitikát szolgáló vízgazdálkodási kutatóintézetet hoznának létre, a civil vízőrzőket anyagilag is támogatnák, október 31-én pedig jön a vízgazdálkodási törvényre tett első mód
- Boros Géza: ’56 korhadt kopjafái Magyar Péter miniszterelnök 2026 augusztusában azt nyilatkozta, hogy nincs az ’56-os forradalom 70. évfordulójához méltó és alkalmas emlékhely Budapesten. Szerinte a 70. évfordulón jó lett volna egy új, nagyszabás
- Tananyag lett a Válasz Online – riportunkból lett 1956-os segédanyag a felső tagozatban A napokban tanulók sokasága ismerkedhetett meg Markovics Antal történetével, aki kisfiúként 37 embert segített át a zöldhatáron az édesapjával Jugoszlávia felé 1956-ban. Markovics történetét lapunk mutatta be tav
- Matolcsy György mellett friss cikkünk két kulcsszereplőjét, Valkó Mihályt és Sándor Tamást... Nemcsak a volt jegybankelnököt vették ma gyanúsítottként őrizetbe, és adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a fia, Ádám ellen, hanem két másik személyt is elfogott a Központi Nyomozó Főügyészség. Meg is nevezz
- Ilyen még nem volt: őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt A jegybank volt elnökét szerda reggel vették őrizetbe, jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják. Kihallgatása a Központi Nyo
- Varga Mihály majdnem visszaszerzett Matolcsyéktól 200 milliárdot – de hirtelen megjelent Á... A Válasz Online ügyészségi forrásai dokumentumokkal igazolták, hogy a Varga Mihály-féle új jegybanki vezetés 2025 nyarán majdnem kicsavart 200 milliárd forintnyi vagyonelemet a Matolcsy-kör kezéből. Ezzel az elúszt
- „Kivételek miatt nem kell az ügyvédséget gyámság alá helyezni” – újabb válasz Melléthei-Ba... „Nem szelektálhatunk titok és titok között aszerint, hogy ki az ügyfél vagy az ellenfél. Az ügyvéd nem tájékoztathatja a nyilvánosságot arról, ki az ügyfele. Az állami és önkormányzati szerv azonban köteles a
- Elviszi a kormány Rákosrendező felét, jön a Hild Központ Teljesen átszerveznék az állami beruházásokkal foglalkozó cégeket, az Igazságügyi Palota rekonstrukcióját lebonyolító SIP Zrt. kapja meg az Iparművészeti helyreállításának feladatait, Rákosrendező pedig közö
- Pokoli hétvége: ez nem csak a migránsnegyedek lázadása, három krízis robbant egyszerre Fra... A másod-harmad-negyed generációs bevándorlók lakta franciaországi negyedekben veszélyes gyúanyag jött létre a feleslegesség-érzésből, a primitív iszlamizmusból, kábítószer-kereskedelemből, rapzenéből, erősza
- „Ez egy vértelen forradalom” – Baka András első államfői interjúja Antall József szavait idézve, tetszettünk volna forradalmat csinálni? Úgy gondolom, hogy végül is tetszettünk. Határozottan az a véleményem, hogy ami történt, ami történik, az egy vértelen forradalom – mondja Bak
- „Megöltük egymást a tárgyalóteremben az igazságért” – egykori kollégái Fejes Péter legfőbb... Korrekt, alapos, nagy munkabírású, rendkívül felkészült ügyész – így jellemezték a Válasz Online-nak a legfőbb ügyészi cím jelöltjét azok a jogászok, akik karrierjének legfontosabb ügyeiben bíróként vagy
- Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága „Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus zenekaroknál, mit kellene az új politikának mielőbb helyrehoznia? Hámori Máté, a Danubi
- Most még jobban megüti itt az embert a történelem rettenete – bejutottunk a bezárt mohácsi... Az augusztusi évfordulóra nem készült el a megújult Mohácsi Nemzeti Emlékhely, és a Hádész-kapu még október elején is zárva van a látogatók előtt, de a nemzeti parknak köszönhetően bejárhattuk a helyszínt. Az
- Számok a láncban – válasz Melléthei-Barna Mártonnak „A közpénzek elvonása nem csupán néhány döntéshozó magánügye, hanem összetett munkamegosztás eredménye” – állapítja meg lapunknak küldött írásában az Integritás Hatóság elnöke. Az egykor könyvvizsg
- Szemek a láncban – Melléthei-Barna Márton a NER korrupciójában segédkező jogászok és tanác... Melléthei-Barna Márton ügyvéd, az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága, valamint a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke lapunknak küldött írásában a közpénzek kicsatornázásának eg
- „Velem vagy ellenem?” – A NER lényege másfél percben Sokan úgy vélték, Orbán Viktor belökte a busz alá Hankó Balázst azon a videófelvételen, amelyen a korábbi miniszterelnök „megfejti” az NKA-ügyet. Eszerint a miniszter nem adott pénzt a „liberálisoknak”, és
- Azért nem lehet eldönteni, hogy megöl-e mindenkit az AI, mert ez hitvita A nyár óta a fél világ azon gondolkodik, hogy tényleg elpusztíthatja-e a gép az emberiséget, vagy egy kifinomult színjáték tanúi vagyunk. A vitát nehéz tényalapon eldönteni, mivel olyan technológiáról van szó,
- A védett erdők harmadát lehet megóvni az idei vágástól kormány szerint Végre érdemben megszólalt Gajdos László az erdők ügyében. Az elmúlt hetekben nagy port kavart, hogy a minisztérium nem hosszabbította meg a védett állami erdőben szeptember 30-án lejárt fakitermelési moratóriumot
- Minden időben Tisza cipőben? Az állambiztonság hálózata egy alföldi mezővárosban Hamarosan bárki böngészheti az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) őrzött hálózati nyilvántartásokat, adatokat. Papp István, a levéltár tudományos főosztályvezetője a november negyedi
- „Zelenszkij elnök dühös volt” – így értette félre egymást Magyarország és Ukrajna A magyar–ukrán viszony kormányváltás utáni biztató híreit a nyár végére aggasztó fejlemények váltották fel. Vétók, odamondogatások, az ukrajnai csúcstalálkozó körüli diplomáciai kavarás. Hogy jutottunk id
- Kiszervezett szegénység – bajban vannak a szociális segítők az Orbán-rendszer után Egy főként romákat segítő civilszervezet, a Világítani Fogok Egyesület kér segítséget a további működéshez, miután az állam hónapokig nem küldte meg a működésükhöz szükséges összeget. A pénz végül meg
- Hankó-ima, Osztie-beszéd és más túlkapások – a politikai kereszténység társadalmi és spiri... A Hankó Balázs melletti templomi demonstráció a szakrális tér nyers, manipulatív kisajátítása, mely nemcsak a hívő embert téveszti meg, de durván kihasználja a kereszténység legszentebb szimbólumait egy aktuálpo
- A boríték eltűnt, a hálapénz maradt – így él az informális korrupció az egészségügyben A boríték eltűnt, a hálapénz maradt. A K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara közös kutatása szerint a hálapénz klasszikus, borítékos formája ugyan visszaszorult, ám a rendszerben továbbra is jelen vannak a külö
- Silverana Noémi: Erősen túlszexualizált ez az interjú! Milyen úgy új, nőies testben élni, ha az embernek nemcsak hogy felesége volt, de gyerekei is vannak? El kell-e fogadni bemondásra, ha valaki egyszer csak azt mondja, ő mostantól nő? És ha az illető azt mondja, ő bizony
- Megkapta az ideiglenes műemléki védelmet a Villányi úti épület Elsőként a Válasz Online írta meg, hogy két lokálpatrióta civil szervezet, a Gellérthegyvédő Egyesület és a Szentimrevárosért Mozgalom kezdeményezte a kormánynál, hogy a Villányi út 11-13. sz. alatti volt Párti
- Az Orbán–Tiborcz-korszak kulcsembere, Nagy Márton is külföldre költözött Nagy Márton nyár óta Svájcban él, egy zürichi befektetési banknak dolgozik – értesült több forrásból a Válasz Online. Úgy tudjuk, a volt nemzetgazdasági miniszter szűk körben egyértelművé tette: végleg szak
- Most dől el, lesz-e, aki egy évtized múlva fizikát és kémiát tanít a gyerekeinknek Tízből ma már hét kémiatanár, illetve nyolc fizikatanár 50 év feletti a magyar közoktatásban, utóbbiaknál közel hatszor többen vonultak nyugdíjba 2017 és 2025 között, mint ahány új pályára lépő volt – ír
- Széchenyitől Antallig – hűséges marad-e Magyar Péter a hagyományhoz, amit Orbán elárult? Az elmúlt kétszáz év magyar eszmetörténetének egyetlen tartósan sikeres hagyománya a nemzeti liberalizmus, amely a reformkortól Tisza Kálmán és Tisza István kormányzásán át Antall Józsefig, sőt a korai Fidesz-c
- A professzor halálára – emlékezés Kósa Lászlóra „Személyében olyan professzoreszmény (egyik utolsó?) képviselője távozott, aki felett mintha nyomtalanul múltak volna el a kommunizmus évtizedei. Szertartásos volt, ódivatúan udvarias, barátságos, de sohasem frater
- Palackvadászok Budapesten – ez a válság nem csak rendőrért kiált A palackvisszaváltás környezetvédelmi sikertörténet, Budapesten azonban több ezer embert eltartó informális munkaerőpiac alakult ki körülötte, és felszínre került egy régebbi szociális és drogkrízis is. A vita
- „Majdnem ráment az ország” – Gyurgyák János az Orbán-rendszerről és magyar sorskérdésekről Három fordulópont hosszú távú társadalmi hatásai miatt lett a magyarság olyan, amilyennek ma látjuk: Mohács, Trianon és az orosz megszállás – állítja Gyurgyák János. Az eszmetörténész, az Osiris Könyvkiadó
- A fenékküszöb éppen arra bizonyíték, hogy nem kell óriásműtárgy a Dunán! Környezetvédők és technokritikusok sokasága máig nem barátkozott meg a Paksnál épített dunai fenékküszöbbel, pedig rendkívüli kivitelezése és hibái ellenére van benne valami, ami mintaértékű a jövő számár
- Bojár Iván András: Haverom, Eduardo Bojár Iván András idén nyáron tért vissza Eszékre, ahol 34 évvel ezelőtt, háborús körülmények között cimborájával, a 2009-ben Bolíviában kivégzett kalandor Eduardo Rózsa Flores-szel tartózkodott. Meg is roha
- „Tiborcznak és Mészárosnak most esett le, hogy nincs alku a Tiszával” – itt a Gránit- és M... Orbán Viktor veje és felcsúti barátja számára most vált világossá, hogy nemigen tudnak kitérni a Tisza által beígért elszámoltatás elől, ezért védekező pozíciót vettek fel. Lapunknak nyilatkozott a Tiborcz-meg
- „Én beszéltem akkor Bayer Zsolttal” – az NKA-botrány legújabb hullámának háttere A szakmai szempontokat érvényesítő állandó kollégiumok megmaradásának az ára volt egy olyan, „nemzeti identitást erősítő” ideiglenes kollégium létrehozása 400 millió forinttal, amely Bayer Zsoltnak is adott h
- Már a mellrákot is magánban operálják – csak Budapesten nyolc fizetős centrum működik Miközben a magyar egészségügy évtizedek óta jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy centralizálja a melldaganatos nők ellátását, Budapesten és a nagy egyetemi városokban fordulat történt: kiépült egy párhuzamos,
- Szörnyet nevelt Amerika – az „anticionista” baloldal rossz minta az egész világnak A Balpárt minapi győzelme a berlini tartományi választáson megmutatja, hogy noha itthon ez nem feltétlenül látszik, a baloldalról beszélni kell. Főleg, hogy az Egyesült Államok éppen olyan szörnyet nevel fel, amelly
- Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos arról, lesz-e intézménybezárás Fordulat várható a kórházi fertőzések ügyében, miután az országos tisztifőorvos nyilvánosságra hozta az adatokat, és eljött a szembesülés időszaka: minden egyes intézmény láthatja, hol helyezkedik el a többi
- „Ne mossuk már össze a 16 évet!” – Lőrinczy György Lázárról, Vidnyánszkyról és saját szere... Úgy rombolt, hogy semmit sem épített – indokolja Lőrinczy György, szerinte miért kellene távoznia Vidnyánszky Attilának. Lőrinczy, aki a múlt héten pályázta meg a Madách Színház igazgatói posztját, a Válaszna
- A hét kérdése: Tiborcz Istvánnak strómankodik-e Erős János a Gránit Bankban? Varga Mihályéknak fel kellene tárniuk, hogy Erős János, a Medgyessy–Gyurcsány-korszak ismert bankára összejátszik-e Tiborcz Istvánnal, amikor be akar szállni a jelenleg még a Bdpst Group által dominált Gránitba. A
- Nemcsak a Macron-éra, hanem egy 45 éves korszak ér véget – két szélsőség példátlan küzdelm... Szeptember elején lényegében elstartolt a jövő évi francia elnökválasztás kampánya, mégpedig egy vaskos meglepetéssel: a közvélemény-kutatások szerint a második fordulóba mért Marine Le Pen ellenfele nem egy job
- Mankó, csak azért is – Deák Bill Gyula emlékére 77 éves korában meghalt Deák Bill Gyula. A hírt a zenész közösségi oldalán jelentették be, hozzátéve, hogy „egy sikeresnek mondott műtét” után, váratlanul halt meg az énekes. Elődlapunk, a Heti Válasz 2008.
- Trump megenné a feltrancsírozott, sajttal-hagymával tálalt Európai Uniót Ursula von der Leyen nem állta meg, hogy éves nagy beszédébe beleszője Magyarországot – ezúttal azonban mi voltunk a pozitív példa. Az Európai Bizottság elnöke szerint visszakerültünk a helyünkre, vagyis Európa s
- Buszsofőrök, vasutasok, erdészek – családok tízezrei szembesülnek hamarosan rokonuk ügynök... Súlyos trauma vár a magyar társadalomra az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján, mondja Cseh Gergő Bendegúz. Még soha nem került fel annyi állambiztonsági dokumentum az internetre, mint ezen a napon. Eddig sokan
- Egy konyhai beszerzés ügyében tartottak házkutatást az onkológiai intézetben Egy ipari mosogatógép-beszerzés kapcsán tartott ma házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda az Országos Onkológiai Intézetben. Az Országos Kórházi Főigazgatóság a napokban felmentette az intézet gazdasági igazgatójá
- A szürke orrszarvú nem mindenkit tapos el egyformán – ezen múlik a klímaalkalmazkodás minő... A rekordokat döntő, pusztítóan aszályos és forró nyár után nemcsak fel kell gyorsítani az alkalmazkodást a rohamosan változó klímához, hanem azonosítani kell a leginkább sérülékeny társadalmi csoportokat is. H
- A Schmidt-korszak vége és a Terror Háza Múzeum jövője Lezárult egy közel negyedszázados korszak a magyar emlékezetpolitikában: Tarr Zoltán kulturális miniszter menesztette Schmidt Máriát, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját. A Terror Háza és a körülötte lévő inté
- Globális tanulási válságot jelez a PISA, a lexikális tudásra építő „angol csoda” lehet az ... Miközben a magyar sajtó most is a lehangoló hazai eredményekre koncentrál, a friss PISA-jelentésből globális tanulási válság képe bontakozik ki. A szövegértés romlása különösen drámai világszerte, és a magyar
- „Nem tudják, hol érjék el Szijjártót” – exkluzív háttér az új magyar külügyről Cikkünkben külügyi államtitkár, külügyi bizottság-tag kormánypárti képviselő és még jónéhány, névtelenséget kérő forrás segítségével világítjuk meg az Orbán Anitáék előtt álló problémák összetet
- Nem igaz, hogy leomlott a fenékküszöb, de a meder mélyülését tényleg meg kell állítani – e... Tereprendezéssel együtt novemberre készülhet el a paksi fenékküszöb, amely vízszintemelő funkcióját már hetek óta teljesíti. Enélkül a paksi áramtermelést szeptember elejére valószínűleg teljesen le kellett v
- Légy a sebben – bocsánatot kért a Szegedi Tudományegyetem A Szegedi Tudományegyetem közleményben ismerte el a gyermeksebészeti ellátás 2024-es hét és fél héten át tartó leállását és kért bocsánatot az érintettektől. Pontosan azért, amiért néhány nappal korábban m
- Kedves eddigi propagandisták! Most ti jöttök! Szólítsátok fel Mészáros Lőrincet, hogy tetesse szépen vissza az ügyvédjével a Válasz.hu-t a helyére, hogy legalább az archívum hozzáférhető legyen! Ha nem akar vesződni a visszakapcsolással, át is vesszük a d
- A futball szabadsága ott kezdődik, ahol a politika véget ér – a sport valódi értelme és a ... A falusi Magyarország legszebb és legszomorúbb arcát mutatja meg az egy évtizede cikksorozatként indult, 2022 óta élő közösségi mozgalommá alakult Hátsó füves futballmentő túra. Legszebb, mert a vidék szunnyadó
- A szürke orrszarvú bedurvul – a paksinál is súlyosabb krízisek jönnek, ha nem vetünk véget... Évek óta látjuk a figyelmeztető jeleket, asztalfiókok mélyén végig ott pihentek még a rendkívül alacsony dunai vízhozamról szóló modellek is – mégsem gyorsítottuk az alkalmazkodást.
- „Erőnk végén járunk” – Mohács miatt rájuk figyelt az ország, mégis a túlélésért küzdenek a... Az előző kormány által létrehozott tudománypolitikai vízfej, a HUN-REN ötmilliárd forinttal tartozik az ELTE-hez kényszerített négy bölcsészeti kutatóközpontnak. A Tisza-kormány egyelőre eddig csak egyeztetett ve
- Egymásra mutogatnak a Fidesz kinevezettjei: külföldre küldték az onkológiai botrány kirobb... A Válasz Online hétfőn számolt be arról, hogy Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója jelentette fel az Egészségügyi Minisztériumban az intézet jelenlegi vezetését egy rákbeteg miatt,
- „Lábmentők” és a drasztikus számok háttere – miért háromszorosa a magyar adat a nyugat-eur... Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek lakosságarányosan, mint Nyugat-Európában. Fontos egészségügyi mutató, mert a teljes rendszer működési problémáit jelzi. A magyar egészségügy pénzhiányát, s
- „A NER bukott meg, nem a konzervativizmus!” – a Schmidt Mária által megtámadott Egedy Gerg... Fontos nagyon határozottan elhatárolni a konzervativizmust a Fidesz nemzeti radikalizmusától – véli Egedy Gergely, akit ezért az egyik legfőbb NER-ideológus, Schmidt Mária vett elő nemrégiben, meglehetősen hisztérik
- Tamási Miklós: Nem újabb emlékmű kell 1956 kerek évfordulójára, lehet ennél jobb ötletünk ... Alig ötven nap múlva ismét október 23-a lesz, a forradalom 70. évfordulója. 1956 a 20. századi magyar történelem legnagyobb dobása volt, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan ünnepeljük az évfordulót – mondja Tam
- Két és félmillió forintos számla egy rákbetegnek – az onkológiai botrány háttere Bejelentés érkezett arról, hogy egy rákbeteg nőt a magánegészségügybe irányítottak, és ott közel két és fél milliót fizetett ki a műtétjéért. Ugyanannak az orvosnak. Csakhogy ez nem szabálytalanság. A helyze
- Van-e bátorságunk meghallani a kritikát? Ezt üzeni II. János Pál pápa életműve Kereken harminc évvel II. János Pál pannonhalmi látogatása után nemcsak azt érdemes megkérdeznünk, mit mondott nekünk a pápa, hanem azt is, mit valósítottunk meg tanításából. A magyar egyház visszanyerte szabads
- Feltártuk: négy fedőcég 125 milliárdot termelt titokban a Tiborcz-körnek A Bdpst-csoport és majd’ kéttucatnyi magántőkealap működtetése mellett legalább négy „üres” részvénytársaságot is használt Tiborcz István köre – jellemzően sápszedésre. A Válasz Online összesítése s
- Oroszok Észtországban – a kisebbségi kérdés fordított szemszögből A határon túli magyarság szempontjából nagyon rossz precedens, hogy egy EU-állam teljesen megszünteti a kisebbségi oktatást. Hogy miért teszik ezt mégis az észtek, a maguk szempontjából nagyon is érthető. Háttér.
- „A műtő ablaka nem nyílik, légkondi nincs” – a szegedi egyetem tagadja a felelősségét A Szegedi Tudományegyetem tagadja, hogy 2024-ben hét és fél hétig állt a dél-alföldi régióban a gyermeksebészeti ellátás, és az életmentő műtétek kivételével a beteg vagy sérült gyerekeket Debrecenbe, Pécsre
- Ide nem Meki kellett volna: jól elbántak az egykori Design Terminál épületével Méltatlan a 20. századi magyar építészet egyik főművéhez, hogy a NER-es bérlő McDonald's-ként hasznosítja. A volt Design Terminál kulturális funkcióját már rég elvesztette, az újabb átalakulással műemléki é
- Polt távozásával vége Orbán védőpajzsának – így gyengítette meg a Fidesz az Alkotmánybírós... Az Alaptörvény módosítása révén Polt Pétert három társával szeptember elsejével kiteszik a testületből. A Válasz Online ebből az alkalomból nyolc pontba szedte az Alkotmánybíróság elalkotmánybíróságtalaní
- „Ez az ember nem menekült sehova, kivégezték” – lemészárolt foglyok fekszenek a szombati m... A szultán vérgőzös győzelmi ünnepe során kivégzettek történetét és azt feltáró gigantikus kutatás fordulatait felidézve emlékezünk a csatában elesett több mint tízezer keresztény katonára. A legyilkoltak kö
- Ideiglenes műemléki védelmet kérnek a Villányi úti épületnek a civilek A Válasz Online múlt heti cikke után a Gellérthegyvédő Egyesület és a Szentimrevárosért Mozgalom kezdeményezte a kormánynál, hogy a Villányi út 11-13. sz. alatti volt Pártiskola épületét helyezzék ideiglenes m
- Egy 500 éves fegyver életre kel – ott voltunk a mohácsi puska első éles tesztjén Igazi történelmi kuriózum: a mohácsi csata 500. évfordulója előtt nem sokkal lőtéri körülmények között, autentikus célponton tesztelték az első hazánkban rekonstruált, működőképes 16. századi kézi tűzfegy
- Három szerda és az örökkévalóság – Nádas Péter halálára A Válasz felkérésére Szegő János irodalmár, a Magvető Kiadó szerkesztője helyezi képbe az olvasót a tegnap (szerdán) elhunyt Nádas Péter életművének egyes motívumaival. Olyan írónk távozott, aki kapcsán az e
- Csődeljárást kér maga ellen a NER kedvenc építőcége Augusztus 26-án csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a bíróságon a Bayer Construct. Ez abból a levélből derült ki, amit Balázs Attila küldött ki ma délután a cég dolgozóinak. Ez azt jelenti, h
- Fantomfájdalom: polgári és demokrata illúziók a Fidesz romjain A borzalmas kórság neve polgárimagyarországitisz, lényege pedig, hogy hirtelen önnön porhüvelyükben kezdik érezni a polgári Magyarországot azok, akik az elmúlt években a leglátványosabban, vagy éppen a leggaládab
- Rejtélyes funkciójú, impozáns római épület került elő Óbudán a szeszgyár alól Budapest egyik legnagyobb lakótelep-építése zajlik az egykori Óbudai Szeszgyár területén. A területen már közel két évezrede is laktak emberek: korábban Mithras-szentély, most egy meghökkentő méretű épület rom
- „Mi van? Magyarország van!” – Cserna-Szabó András új családregényében az eltiport nemesi k... „Múltnélküli nemzedék a miénk, de tulajdonképpen már a szüleink generációja is” – mondja Cserna-Szabó András az év egyik legfontosabb szépirodalmi könyvéről, Anya csak egy nincs című regényéről. Nótás
- Megosztottság, hiszterizált légkör, kiútkeresés – egyelőre lassan ébredezik a katolikus eg... Több száz hívő imádkozott a hétvégén Óbudán Bús Balázsért, KDNP-s politikusok pedig az ellenállás bázisának szerepét szánták a katolikus egyháznak. Viszont a múlt héten a püspöki kar már ott ült Baka And
- Nagy Márton elintézte: állami pénzből épülhet a környék léptékéhez nem illő óriástömb a Fe... Annak már híre ment a nyilvánosságban, hogy 140 lakásos óriástömb épül a Villányi úton, a Feneketlen-tó és Szent Imre-templom tőszomszédságában, a volt Mszmp pártiskola helyén. Annak szintén, hogy az „óelle
- A Magyar-kormány nekimegy a Jászai Gellért-féle 4iG-nek – mutatjuk a hátteret Miután a kormány határozatot hozott az állam és a 4iG közötti kapcsolat átfogó vizsgálatáról, a miniszterelnök ma külön Facebook-bejegyzésben kommentálta a döntést. Magyar Péter szerint „a 4iG-cégcsoport a N
- „Várni kell a pofonokat” – így kezelnék Jordán Ferencék a jövő válságait „A környezeti témákat nem lehet önmagában nézni és megoldani, azaz lehet, de akkor elbeszélünk egymás mellett, egymással ellentétes célokat fogalmazunk meg, nem jutunk előre. Sosem volt ekkora szükség valamire, a
- „Ez is egy nyomozás. Gyilkosság, de nagyobb léptékben” – fémkeresővel kutatják a mohácsi c... Amatőr és profi régészek csapata kutatja közösen a mohácsi síkot, hogy rekonstruálják az egykori csatatér pontos helyét, és felkutassák az elesettek tömegsírjait. Hogy lehet ez? Nem tudjuk, hol volt pontosan a moh
- Tű a szénakazalban? – Előjáték az állambiztonsági akták megnyitásához „Csatornabúvártól segédpüspökig lesznek nevesíthetők olyan magyar állampolgárok, akik a rendszerváltás előtt hálózati személyek voltak, ha októberben szélesebb nyilvánosságot kapnak az állambiztonság hatos
- Amikor győztünk Mohácsnál: egy elfelejtett diadal évfordulója Magyarország ezekben a hónapokban Mohács ötszázadik évfordulójára készül. Csakhogy ennek árnyékában feledésbe merül a „második mohácsi csata”, a törökök fölött aratott döntő nagyharsányi diadal: egy ol
- Végre ez is kiderült: a NER-építők öt Puskás Aréna árával rövidíthették meg az államot Mára szinte minden olyan csoportszintű pénzügyi beszámoló elérhetővé vált, amely alapján meg lehet vonni a leglopásgyanúsabb szektor, vagyis az építőipar NER-mérlegét. A Válasz Online számításai szerint az ö
- A Duna vízszintje nem csak gátakkal emelhető – hét megoldás fő folyónk legégetőbb gondjair... A közbeszédet uraló vízlépcsővitában csak a lényeg sikkadt el: hogy a Duna egyik legnagyobb problémáját, a medersüllyedést nem kis részben pont a felvízi duzzasztók okozzák. Paks környezetében mintegy 80 cm-nyi
- A Válasz törzsgárdája sok sikert kíván a közmédiába távozó kollégáknak Arról már júliusban hírt adtunk, hogy Magyari Péter a Kossuth Rádió főszerkesztő-helyetteseként folytatja, most pedig Benyó Rita és Sashegyi Zsófia is távozik. Szintén a közrádióhoz. Jelentjük ugyanakkor: a Vál
- A bábjáték vége – Baka András leendő államfő portréja Báb helyett bábot? Ez lehetett volna a legveszélyesebb forgatókönyv Sulyok Tamás menesztése után. Baka András köztársasági elnöki jelölésével azonban egy jogállamot védő, megkérdőjelezhetetlen integritású sz
- Stankovics Ábel: Magyarországnak félparlamentáris rendszerre van szüksége A Választás tudásbázis szerzője amellett érvel, hogy inkább Ausztrália modelljéből inspirálódjunk az új alkotmány kialakításánál.
- „Csak egyszer lehet elrontani” – exkluzív fotóriport ukrán ejtőernyős kiképzésről Harcászati jelentősége jelenleg nincs, annyira fejlett a dróntechnika és a légvédelem, pszichológiailag viszont továbbra is fontos az ukrán hadseregben az ejtőernyős képesség. Az elitkatonáknak számító deszantoso
- Viccjelöltek és permanens kormányválság – miért vált tragikomédiává a brit politika? A modern parlamentarizmus hazája újabban gyorsabban fogyasztja a kormányfőket, mint Olaszország, évszázados kétpártrendszere öt egymást marcangoló középpárttá esett szét, amit választási rendszere nem követett
- Nincs tökéletes választási rendszer – de lehet végre közös Szabó Andrea politológussal és László Róbert választási szakértővel arról beszélgettünk, mitől lehetne arányosabb, tisztább és önkorlátozó az új választási rendszer, szavazhassanak-e a 16 évesek, és mi leg
- „Ki kell nyitni a Tisza felé is, vagy be kell zárni az egészet” – megszólal Tusványos erdé... Tusványos erdélyi szervezője, az Erdélyi Magyar Szövetség stratégiai bizottságának elnöke szerint vagy ki kell nyitni a rendezvényt és visszavinni az eredeti, vitázós, az értékek különbözőségét elfogadó irá
- A szalmabáb nem vízlépcső – néhány megjegyzés Lányi András írásához Nem azt kérem, hogy bárki higgyen a vízlépcsőben. Azt kérem, hogy ne hit kérdése legyen. Számoljuk ki! – írja Wagner Ernő. A Magyar Mérnöki Kamara elnöke Lányi András lapunkban megjelent írására reagál érthe
- Nincs is vége? – a szlovák Orbánnak sikerült visszatérnie a hatalomba Korrupt rendszerének bukása után a büntetőügyek fenyegette politikus radikalizálódott, önmagát kormányra került riválisai politikai bosszújának áldozataként állította be, az önkritikát mellőzte, szétesett p
- Lányi András: A vízlépcsős hazugság megint futótűzként terjed Létezik Magyarországon egy elszánt csoport, amelynek az elmúlt évtizedekben nagyjából mindenről a meg nem épült dunai vízlépcsők jutottak az eszébe mint csalhatatlan gyógymód energiaválság, aszály, infláció, e
- A legkárosabb paksi átverés: nem igaz, hogy „volt már ilyen” és hogy „megoldjuk erőből” Felrobbantotta a Facebookot az Orbán-kormány volt igazságügyi miniszterének bejegyzése a hétvégén, miszerint ha 1983-ban, a Duna akkori „kiszáradásakor” sikeresen megoldották Paks hűtését, és nem kellett leáll
- Eláll a zuglói kormányzati negyed megvásárlásától a Tisza-kormány Nem vásárolja meg a már elkészült zuglói kormányzati negyedet a Tisza-kormány a NER-milliárdos, Balázs Attila cégétől, jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A NER egyik legjelentősebb szimbolikus örökségét
- Légy a sebben – egy gyermeksebészet összeomlásának története Két évvel ezelőtt a teljes dél-alföldi régió gyereksebészeti és -traumatológiai centrum nélkül maradt hét és fél hétre, miután a műtőfelújításra szánt uniós fejlesztési forrást más célra elköltötték.
- A kutatók és a klímamodellek rég jelezték, hogy nagy baj lehet a Dunával A következő évszázadban ennél még kisebb vízhozamok is előfordulhatnak a Duna magyarországi szakaszán, sőt a meder is mélyebbre vágódhat, gyorsítva az olyan extrém kisvizes helyzetek kialakulását, mint ami most a
- Babocsay Gergely lett a Természettudományi Múzeum főigazgatója Mától Babocsay Gergely vezeti megbízott főigazgatóként az elmúlt években kényszerköltöztetéssel fenyegetett, szétzilált intézményt, amely egyelőre még a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központhoz (Mnmkk
- Az oroszok elsőre hazudni szoktak – de most akkor tűz alá vették Romániát vagy sem? A múlt héten három egymást követő napon is kilőtt a román légierő egy-egy orosz drónt a NATO légterében. Csütörtökön pedig kétszer is felszálltak a román F-16-osok és spanyol katonákat veszényel a NATO a té
- Erdélyi kopó – visszahoznák a köztudatba az őshonos magyar kutyafajtát Bödők Gergely és felesége, Zsuzsanna több mint nyolc évvel ezelőtt kapta első erdélyi kopóját, akkor esküdtek fel a fajta népszerűsítésére. Nemcsak ismeretet terjesztenek, de vadászatokra is viszik kutyáikat, ad
- „Én is túléltem, te is túléled majd” – a magyar közoktatásról Sziklai Péter egyetemi professzor szerint amíg a szülők nem várják el, követelik meg az iskolarendszertől, hogy gyereküknek a maximumot nyújtsa adóforintjaikért cserébe, addig nincs, ami ezt kikényszerítse. Lapunkba
- „A felvételi a legjobb szándék mellett is tökéletlen eszköz” – folytatódik az oktatási vit... Hogyan segítjük elő, hogy a kiválasztott tehetség a lehető legjobban kiaknázza a rendelkezésére álló lehetőségeket? Kelenhegyi Andor szerint erre a kérdésre kellene inkább válaszolni ahelyett, hogy a felvételikr
- A remény kézbesítői – életveszélyben dolgoznak az ukrán frontpostások Hiába tart több mint 1600 napja a nagyléptékű háború Ukrajnában, a normalitás jelei a front közelében is megvannak még. Működik például a posta. A Válasz Online riportere az oroszok által megszállt Kinburn-féls
- Előkerültek a rejtett feljegyzések: így döntöttek milliárdokról? – Vitézy Dávid Belső jegyzetek, megőrzött post-itek és száz-, sőt ezermilliárdos ügyek: Vitézy Dávid szerint ezek maradtak a Lázár János vezette tárca után, több vizsgálat pedig büntetőeljárással végződhet. A közlekedési
- „Az Alföld nagy részén fel kell hagyni a szántóföldi növénytermesztéssel” – tabudöntő kuta... Összesen csaknem egymillió hektárnyi szántóföldön kellene megváltoztatni a művelési ágat vagy a -módot az Alföldön egy friss kutatás szerint. Ilyen kiterjedésű tájhasználatváltás már érdemben javíthatná a
2026.11.05
2026.11.04
2026.11.03
2026.11.02
2026.11.01
2026.10.30
2026.10.29
2026.10.28
2026.10.27
2026.10.26
2026.10.22
2026.10.21
2026.10.20
2026.10.19
2026.10.16
2026.10.15
2026.10.13
2026.10.12
2026.10.09
2026.10.08
2026.10.07
2026.10.06
2026.10.05
2026.10.02
2026.10.01
2026.09.30
2026.09.29
2026.09.28
2026.09.25
2026.09.24
2026.09.23
2026.09.22
2026.09.21
2026.09.18
2026.09.17
2026.09.16
2026.09.15
2026.09.14
2026.09.11
2026.09.10
2026.09.09
2026.09.08
2026.09.07
2026.09.04
2026.09.03
2026.09.02
2026.09.01
2026.08.31
2026.08.28
2026.08.27
2026.08.26
2026.08.25
2026.08.24
2026.08.19
2026.08.18
2026.08.17
2026.08.14
2026.08.13
2026.08.12
2026.08.11
2026.08.10
2026.08.07
2026.08.06
2026.08.05
2026.08.04
2026.08.03
2026.08.02
2026.07.31
2026.07.30
2026.07.29
2026.07.28