A keresés eredménye 587 találat
- Deutsch Tamás megüzente, hogy viszket a tenyere, de a „dollármédiában” nem vitatkozik (Népszava) Az állami média természetesen megfelelő terep számára. (Belföld)
- 6 fontos dolog, amit egy érett férfi semmilyen körülmények között nem csinál (Éva) Ha a pasidnak ezek természetes dolgok, már nyert ügyed van!
- Elképzeléseihez képest más fordulatot vett Oszter Alexandra élete (Híradó) A madarak és fák napja alkalmából a természet szeretetéről beszélgettek a Duna népszerű beszélgetőműsora, a Ridikül vendégei.
- Miért olyan népszerű ma is a 98 éves David Attenborough? (MNemzet) Hetvenéves karrierje során generációk otthonába csempészte be a természet varázslatos világát.
- Jane Fonda 86 évesen is ragyog, mindenkit maga mögé utasított a vörös szőnyegen (Femcafe) A napokban kezdődött el a 77. cannes-i filmfesztivál, ahol mint minden évben, természetesen idén is szebbnél szebb ruhákat láthatunk a vörös szőnyegen – az egyik legcsodásabb kreációt pedig nem más, mint Jane Fon
- Fókuszban a természetvédelem (Demokrata) Elindult a Magyar Nemzeti Parkok Hete, az év legnagyobb ökoturisztikai programja.
- Menczer Tamás elmondta, miről beszél a francia elnök olyan természetességgel, "mint hogyha... (Propeller) Menczer Tamás közölte, Magyarország békéjét csak a magyar emberek támogatásával lehet megőrizni. Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése kizárólag a magyar emberek támogatásával valósulhat meg,
- Mi a különbség a természetes és a szintetikus C-vitamin között? (EgészségKz) A C-vitamin, más néven aszkorbinsav, egy szerves vegyület, amelyet ki lehet nyerni C-vitaminban dús növényi forrásokból, például acerolából vagy csipkebogyóból, illetve elő lehet állítani szintetikusan.
- El kell fogadnunk: Újra megtelepedtek a medvék Magyarországon (Berek) Fokozott figyelemre és óvatosságra intették az embereket, miután egyre több medvét észlelnek Pest vármegye határában. Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi
- Hazafias természetvédelem (Mandiner) Szélsőséges politikusok, álszakértők és aktivisták elhitették velünk, hogy az ökológiai válságnak csak két megközelítése létezik: jobbos tagadás és balos világvégeizmus. Ezzel szemben az igazság az, hogy l
- Egyre környezettudatosabban vásárlunk bútort – a JYSK tavaszi-nyári kollekciója is ezt tük... (Egy.hu) A skandináv otthonosság és funkcionalitás mellett gyönyörű színek, modern formák, természetes és fenntartható anyagok köszönnek vissza a JYSK tavaszi-nyári kínálatban. Az új szezon lakberendezési trendjeiről, a
- Mi a normális vércukorszint 60 év felett a nők és a férfiak esetén? (ProfitLine) Az öregedés természetes folyamat, amely számos változást hoz a testünkben, beleértve a vércukorszint szabályozásának képességét is. A megfelelő vércukorszint fenntartása különösen fontos a 60 év felettiek sz
- Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban (InstyleMen) Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?
- Ijesztően néz ki ez a darázs, nagy is, a neve is nyomasztó, mégis teljesen ártalmatlan (Player - é) Májustól találkozhatunk vele, de nem kell félni tőle, ráadásul védett, 50 ezer forint a természetvédelmi értéke.
- Szlovákia nemrég bejelentette, hogy nem támogatja a WHO-szerződést, ma meglőtték a kormány... (MJelen) Természetesen ez semmit sem bizonyít, de mindenesetre érdekes egybeesés.
- Egészségmentő zöldségosztásba kezd a hajdúnánási önkormányzat (Civishír) Természetesen Tedejen, ahol a problémából a megkérdezettek nem éreznek semmit.
- Ez a legjobb magyar válogatott keret? Marco Rossi nem akar alibiző játékosokat (BorsOnline) Természetesen a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki kerete megosztotta a közvéleményt. A Szpíker Korner legújabb adásában Marco Rossi választottjai kapcsán beszélgettünk.
- Megkezdődött az évszázad csalása – természetesen csak a képernyőkön (VG) Az évszázad csalása a Direct Now alkalmazásában, illetve a Direct One csatornán elérhető.
- Ancelotti "merész" tippje az Aranylabda-győztesre (Sport365) Természetesen egy Real Madrid játékos, de nem az, akit mindenki várna
- Szabó Győző bizarr gyógymódra esküszik: piócaterápián járt - te kipróbálnád? (Sassy) Tudjuk, hogy hasznos a természetgyógyászat, a gyógyfüvek, de azért a pióca…?
- Kegyetlen drágulásra számíthatunk a Balatonnál, ennyit fognak kérni a lángosért (Femcafe) Tényleg jobban járunk, ha kiveszünk egy konyhával felszerelt apartmant, és magunknak főzünk otthon. Természetesen vannak spórolási tippek, amikkel meg lehet úszni a drágulást.
- MME: Nem kell félni az óriás tőrösdarazsaktól – De mi félünk (Tudás.hu) Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek – figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME). Az Egyesült k
- Hihetetlen fotón, ahogy nemzeti színű lobogót festett a természet a zagyvarékasi gátra (Mandiner) A vörös pipacsok, a fehér margaréták és zöld fű egymás alatt valóban olyan hatást keltenek, mintha egy hatalmas zászlót látnánk.
- Lázár János: A Fertő tó partjának fejlesztése folyamatban van (Demokrata) „Meg kellene találni a harmóniát és az egységet a természet és az oda látogatók érdekei között.”
- David Attenborough üzeni: július közepéig rakd el a kaszát és a fűnyírót (Agroinform) A britek 60 év alatt elveszítették a természetes legelőik és kaszálórétjeik 97%-át!
- Jön a darázsinvázió – Mit lehet tenni? (Propeller) Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek – figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME). Az Egyesült a
- Ezekkel a természetes módszerekkel elűzöd a szúnyogokat a bőrödtől (BorsOnline) Csak természetesen!
- Hatalmas, de ártalmatlan - ne bántsuk a tőrösdarazsat (Házipatika) Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME).
- Ne csapd agyon ezeket az ártalmatlan bogarakat: 50 ezres bírságot kaphatsz, ha elpusztítod... (HellóVidék) Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyes
- Ez a közelgő halál 12 jele (Velvet) A szervezetünk természetes módon felkészül a halálra. Ennek jeleiről beszélt nyíltan egy hospice nővér.
- Szürreális: Karácsonyt a saját sajtósa interjúztatta meg az RTL Klub nevében +videó (MNemzet) A kérdéseket természetesen előre megbeszélték.
- Kavicsokból és sárból alkot a legismertebb magyar land art művész (Kultúra.hu) Kánya Tamás nem évezredekre tervezi alkotásait: kőszobrai, mandalái és sárszobrai a pillanat átmenetiségéről szólnak, miközben új perspektívába helyezik a természet és a művészet kapcsolatát.
- Ismét meghonosodtak a barnamedvék Magyarországon (Hírklikk) Egy ilyen nagyragadozóval nem lehet együtt élni, csak együtt létezni, és ennek alapja a kölcsönös félelem – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi
- Szabó Győző hisz a természetgyógyászatban, a piócaterápiát is kipróbálta (24) Tisztítókúrán járt a színész.
- Szabó Győző piócaterápia után: „Sokkal inkább hiszek a természetgyógyászatban, mint a gyóg... (Blikk) Tisztítókúrán járt Szabó Győző, ahol különleges népi gyógyászattal kezeltette magát. A színész Tápióságra vonult el, ahol léböjtkúrán és piócaterápián is részt vett.
- A közelgő halál 12 jele (HáziPatika) A szervezet természetes módon felkészül a halálra, ennek pedig vannak árulkodó jelei – állítja egy amerikai hospice nővér.
- 10 millió forint alatti villanyautót hoz Európába a Stellantis (Totalcar) Természetesen Kínából.
- Amerikai atomrakéta – és mellette egy kínai kriptobánya (ITbusiness) Ritka eseményre kerül sor az Egyesült Államokban: egy magánvállalkozást köteleznek arra, hogy ingatlanát sürgősen eladja valaki másnak. Természetesen nem véletlenül választották ki a kriptóban érdekelt MineOne
- Arnold Schwarzenegger otthoni edzőterme szebb, mint gondolnád (Otthonok) Láttál már valaha olyan edzőtermet, amire az volt a legtalálóbb jelző, hogy „otthonos”? A Terminátor olyat rendezett be magának, ami egyszerre időtlen, természetes és stílusos.
- Nem elég, hogy szintet lépett, még ingyenes is lett a ChatGPT új zászlóshajója (Player) Az OpenAI bemutatta a legismertebb generatív mesterséges intelligencia, a ChatGPT soron következő verzióját, a GPT-4o-t. A szoftver elképesztő természetességgel beszél, és rögtön tud hangban, szövegben és képben m
- Ez az 5000 forintos kezelés áll Amal Clooney csodásan fénylő frizurája mögött (Colore) Amal Clooney-nak nemcsak a ruhatára és a stílusa irigylésre méltó, de természetesen dús és fénylő sötétbarna haja is.
- Ismered a lézeres szőrtelenítés előnyeit? (Alfahír) A nők és a férfiak számára egyaránt jelenthet problémát a szőrösödés. A természetes folyamat sokak számára okoz kellemetlen pillanatokat, főként a nyári időszakban, amikor testrészeink jobban láthatóak.
- Heltai Miklós: ismét meghonosodtak a barnamedvék Magyarországon (Infostart) Egy ilyen nagyragadozóval nem lehet együtt élni, csak együtt létezni, és ennek alapja a kölcsönös félelem – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi
- Céllövölde, háborús héják, műanyag svájci bicska és természetesen Brüsszel - Orbán átadta ... (hvg - kkv) Három évet csúszott, de elkészült a Mol 1,3 milliárd eurós poliol komplexuma Tiszaújvárosban, ezzel akkorát gurítottak, mint a régióban senki: a kőolajkitermeléstől a kulcsfontosságú műanyag-alapanyag gyártás
- Súlyos bírságra vagy akár börtön-büntetésre is számíthat, aki homokot lop el erről a stran... (Roadster) Természetes dolog, hogy a nyaralásból szuvenírrel térünk haza, de maradjunk inkább az édességnél, a hűtőmágnesnél vagy a hógömbnél.
- Eltűnik a polcokról a magyarok kedvenc gyümölcse (ACNews) Az éghajlatváltozás szörnyű hatással van a természetre, így rengeteg gyümölcsre is. Friss jelentések szerint eltűnhet a polcokról az avokádó.
- Milyen élelmiszerek tartalmaznak antioxidánsokat? (MHírlap) A szervezet természetes pajzsa
- Ez az állat a természet egyik legfurcsább adaptációja (Origo - tud) A kabócák nagy számban talán idegesítők és egyenesen ijesztők lehetnek, de egyáltalán nem károsak
- Káprázatos videón, amint a természet erői összecsapnak (Tények.hu) Elképesztő természeti jelenséget kaptak lencsevégre.
- Macerátummal és tinktúrával zárjuk üvegbe a természet gyógyító erejét (Kultúra.hu) Hogyan készül a tinktúra? Mi az a macerátum? Mire érdemes figyelni a gyógynövények felhasználásakor? A Petőfi Akadémia legújabb epizódjában a gyógynövénykivonatok készítésébe nyerünk bepillantást.
2024.05.16
2024.05.15
2024.05.14