A keresés eredménye 639 találat
- Polgárháborúról beszélnek Szlovákiában, a magyar kisebbség is rosszul járhat a Fico-merény... (RTL.hu) A politikai nézeteltérések fegyverrel való rendezése inkább a Balkánra jellemző, mintsem az északi szláv országokra – ez a mondat talán igaz lehetett Jan Kuciak újságíró 2018-as meggyilkolása előtt. A Robert Fi
- A turizmus lehet Észak-Magyarország kitörési pontja (VG) Erősödik az aktív turizmus szerepe, nem csak látnivalókat kell kínálni.
- A keleti országrészben is érezhetők a kilábalás jelei (VG) Látványos felzárkózás zajlik a keleti országrészben, a lakossági oldalon pedig látszanak a kilábalás jelei – derült ki a Figyelő és a Világgazdaság, valamint az Észak-Magyarország együttműködésében szervez
- Érezhetők a kilábalás jelei a keleti országrészben is (MNemzet) Ma zajlik a Figyelő, a Világgazdaság és az Észak-Magyarország szervezésében rendezett gazdaságfejlesztési konferencia Miskolcon.
- Halálra gázolt egy vonat egy embert, késnek a vonatok (10perc.hu) Csütörtök délelőtt egy embert halálra gázolt a vonat Balatonalmádiban, emiatt jelentős késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon.
- Halálos gázolás miatt nem közlekednek a vonatok a Balatonnál (Index - bf) Az észak-balatoni vonalon harminc-hatvan perccel hosszabb eljutási idővel kell számolni.
- Gázolás miatt késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon (Híradó) Az észak-balatoni vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási idővel is számolni kell.
- Baráti tűzben haltak meg izraeli katonák (Híradó) A baráti tűzben megölt katonák több, más egységgel együtt Gázaváros északi részén helyi épületekben telepedtek le.
- Bölcsődefejlesztés a baranyai Hidason (ProfitLine) Mintegy 350 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtanak végre Hidason, ezzel megduplázzák a férőhelyek számát - közölte a Baranya északkeleti határán fekvő település helyhatósága az MTI-vel.
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban (Infostart) A Hamász feltételezett támogatóinál tartott házkutatást a német rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományban csütörtökön, miután a tartomány hatóságai betiltották a gyanú szerint a terrorszervezetet támoga
- A fél ország víz alatt lesz – A viharos szélről ne is beszéljünk (Nuus) Általában közepesen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Estétől délnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet, és kiterjedt
- Öt vármegyére adtak ki figyelmeztető jelzést (Economx) Északkeleten még süthet a nap, nyugaton estére már várható csapadék, sok helyen zivatar: péntekre besárgul az egész ország.
- Eső szakítja ketté Magyarországot (ATV) A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti országrészben a legtöbb napsütéssel.
- Kim Dzsong Un úgy lopott el 3,6 milliárd dollárt, hogy a világ észre se vette (Propeller) Észak-Korea 147,5 millió dollárt mosott tisztára a Tornado Cash virtuális valutaplatformon keresztül idén márciusban, miután tavaly ellopta az összeget egy kriptovaluta-tőzsdéről – derül ki az ENSZ szankciófigyel
- Visszatámadtak az ukránok Harkivban, lángolt a krími légibázis - Ukrajnai háborús híreink ... (Portfólió) Az ukrán vezérkar szerint nagyrészt sikerült csapataiknak kiszorítania az oroszokat a Harkiv megye északi részén fekvő Vovcsanszk városából. Mindeközben Kijev rakétatámadást intézett a Krím-félszigeten találhat
- Európa felé tartanak a trópusi betegségeket hordozó szúnyogok (Prove.hu) Az emberi tevékenység következtében folyamatosan melegedő éghajlat kiváló körülményeket teremt a trópusi betegségeket hordozó rovarok számára, hogy egyre északabbra merészkedjenek. A dengue-láz kórokozóját ho
- Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre (Propeller) Míg az ország egyik részén csendes jó idő, a másik felén eső és viharos szél várható. Fotó: freepik.com Általában közepesen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyen
- Bölcsődefejlesztés a baranyai Hidason (Híradó) Mintegy 350 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtanak végre Hidason, ezzel megduplázzák a férőhelyek számát – közölte a Baranya északkeleti határán fekvő település helyhatósága.
- Visszatámadtak az ukránok Harkivban, lángolt a krími légibázis - Ukrajnai háborús híreink ... (Portfólió) Az ukrán vezérkar szerint nagyrészt sikerült csapataiknak kiszorítania az oroszokat a Harkiv megye északi részén fekvő Vovcsanszk városából. Mindeközben Kijev rakétatámadást intézett a Krím-félszigeten találhat
- Mennyit ér az ingatlanom? Célpont lett Vecsés, Gyál, Ecser, Üllő és Ócsa is (Priv.bankár) Idén az agglomeráció még megfizethető települései kifejezetten jó beszállási pontot kínálnak azoknak, akik önálló családi házat keresnek. A drága északi, déli és nyugati körzetekhez képest a délkeleti váro
- Mit nyer Magyarország, ha hitelt ad Észak-Macedóniának? (MNarancs) A választást frissen megnyert nacionalista párt elnöke jelentette be, hogy egymilliárd dollár kölcsönt vesznek fel egy államtól. Ha ez Magyarország, akkor miért jó nekünk, és mire kell ennyi pénz?
- Ezek a legnépszerűbb belföldi úti célok pünkösdkor (Mark&Média) Pünkösdkor közel annyian utazhatnak, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb. Gyula, Siófok és Eger vezeti eddig a fogl
- Megérheti messzebb utazni használt autóért – Megyénként 2 milliós eltérések az átlagárakba... (Üzletem) Az északi és a keleti megyékben alacsonyabbak, nyugatabbra magasabbak az árak.
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij (Infostart) Ukrajna újabb orosz offenzívával néz szembe északon.
- Egyre kevesebb a jég, egyre több a medúza északon (Qubit) Egy friss kutatás szerint a század második felére a sárga hajasmedúza háromszor akkora területen lesz elterjedt, mint most, és több halfajt is kiszoríthat az élőhelyéről.
- Tovább folynak a harcok a Gázai övezetben és a libanoni határvidéken (Híradó) A Gázai övezet környékén és a libanoni, északi határnál fekvő izraeli településeken többször megszólaltak szerdán is a rakéta- vagy dróntámadásra figyelmeztető légvédelmi szirénák.
- Északi fény messze délről (Csillagászat) Május 10/11-e éjszakáját nehezen feledjük. Mindazok, akik kinn voltak az ég alatt, láthatták a csodálatos sarki fényt, amely hazánkból ritka vendég, még délebbről azonban még ritkábban látható. Bánfalvy Zoltá
- Gazdag Dániel: büszke vagyok arra, hogy Nikóval emlegetnek egy lapon (Sport365) Gazdag Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar válogatott játékosa azt mondta, nagyon büszke a múlt hétvégén elért rekordjaira és arra, hogy Nikolics Nemanjával eg
- Az oroszok már tudják, kik robbantották fel az Északi Áramlatot (Makronóm) Andrej Derkacs volt ukrán politikus arról nyilatkozott, hogy az amerikai titkosszolgálat ukránokat használt fel az Északi Áramlat felrobbantására. Szerinte az ügyben érintett az angol titkosszolgálat is.
- Hajtóvadászat: két halott börtönőrt hagyott maga után a szökött rab (ACNews) Két őr meghalt egy börtönszállítót ért brutális támadás során Észak-Franciaországban. A szállított rab és a támadók szökésben vannak.
- Gazdag Dániel nagyon büszke a rekordjaira, idén végre debütálna az Eb-n (Eurosport) MLS - Gazdag Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban szereplő Philadelphia Union magyar válogatott játékosa azt mondta, nagyon büszke a múlt hétvégén elért rekordjaira és arra, hogy Nikolics Nemanjával eg
- A gólrekorder magyar válogatott támadó az idei Eb-n debütálna (NB1) Gazdag Dániel, az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar válogatott játékosa azt mondta, nagyon büszke a múlt hétvégén elért […] A A gólrekorder magyar válogatott támadó az id
- Gazdag Dániel: Büszke vagyok arra, hogy Nikóval emlegetnek egy lapon (Híradó) Gazdag Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar válogatott játékosa azt mondta, nagyon büszke a múlt hétvégén elért rekordjaira és arra, hogy Nikolics Nemanjával eg
- Gazdag Dániel nagyon büszke a rekordjaira (Sportal) Gazdag Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar válogatott játékosa azt mondta, nagyon büszke a múlt hétvégén elért rekordjaira és arra, hogy Nikolics Nemanjával eg
- Botrányos dolgok derültek ki, ilyen undorító módon finanszírozza a rendszerét Kim Dzsong U... (ATV) A hírek szerint a Tornado Cash virtuális valutaplatformon keresztül 147,5 millió dollárt mosott tisztára csak márciusban Észak-Korea, miután ezt az összeget tavaly ellopta egy kriptovaluta-tőzsdéről.
- Ez a három város a legkeresettebb magyar úti cél pünkösdkor (Hírklikk) Pünkösdkor közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb, a települések között Gyula, Siófok
- Nem kímél minket a szerda – Viharos széllel érkezik a hét közepe (Nuus) Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél
- Kim Dzsong Un meghalt, feltámadt, majd ellopott 3,6 milliárd dollárt (Naphíre) Észak-Korea 147,5 millió dollárt mosott tisztára a Tornado Cash virtuális valutaplatformon keresztül márciusban, miután tavaly ellopta az összeget egy kriptovaluta-tőzsdéről - derül ki az ENSZ szankciófigyelőinek bi
- Kettészakad az ország időjárása: ezekben a megyékben lesz durva zápor ma (Pénzc.) Pest vármegyétől észak és északkelet felé alakulhatnak ki záporok és zivatarok, estére a levegő is lehűl emiatt.
- Ők robbantották fel az Északi Áramlatot? (MNemzet) Egy ukrán származású politikus megnevezte az állítólagos elkövetőket.
- Elmondta az ukrán vezérkar, hol indulhat meg a következő orosz támadás (Portfólió) Ukrán katonai vezetők szerint Oroszország előrenyomulást tervez a Szumi régióban, amely Kijevtől mintegy 350 kilométerre északra helyezkedik el - írta meg a The Independent.
- Több százezer forintba kerülhet a pünkösdi pihenés a magyar családoknak: ki bírja ezt megf... (HellóVidék) Pünkösdkor közel annyian utazhatnak, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb. Gyula, Siófok és Eger vezeti eddig a fogl
- Új atomfegyvert állított szolgálatba Oroszország, új frontvonal nyílhat Ukrajna északi rés... (Portfólió) Az orosz fegyveres erők szolgálatba állították a nukleáris töltet hordozására is alkalmas Bulava interkontinentális ballisztikus rakétát. Miközben tovább folynak a harcok Harkiv megye Oroszországgal határos terüle
- Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra (Propeller) Az ország egy részét nem kíméli a viharos szél. Fotó: freepik.com Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti
- Az oroszok azonosították az Északi Áramlat felrobbantóit, egytől egyig (Mandiner) A CIA és a brit MI6 is segíthette az ukrán csoportot az oroszok szerint.
- Pünkösdkor majdnem annyi az utazó, mint húsvétkor (ProfitLine) Pünkösdkor közel annyian utaznak idén, mint húsvétkor a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb, a települések között Gyula, Siófok
- Aláaknázták Ukrajna második legnagyobb városának környékét az oroszok (Növekedés) A kelet-ukrajnai Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet, az ukrán erők visszaszorítják az ellenséget a területről, az északkeleti, Oroszországgal úgyszintén határos Szumi megyében pedig még nem észlelté
- Az amerikai csapat bejelentette a világbajnok támadó érkézését (Sportal) Az AC Milantól az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles FC-hez igazol Olivier Giroud, a francia válogatott gólrekordere - írta az MTI.
- Hivatalos: Los Angelesben folytatja Olivier Giroud (Sport365) Az AC Milantól az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Los Angeles FC-hez igazol Olivier Giroud, a francia válogatott gólrekordere.
- Kétezer éve nem volt olyan meleg nyár, mint 2023-ban (Qubit) Kutatók i. sz. 1-től rekonstruálták a Föld északi féltekének trópusokon kívüli régióiban a nyári hőmérsékletet, és azt találták, hogy a kétezer év átlagát 2,2 fokkal lőtte túl a tavaly június-augusztus k
2024.05.16
2024.05.15
2024.05.14