A keresés eredménye 2680 találat
- Egy nap alatt százmilliárddal növelte vagyonát az AI-nak köszönhetően, cége most erre hiva... (Forbes) Az Oracle alapítója 300 milliárd dolláros üzletet ütött nyélbe tavaly egy amerikai MI-óriással. Mi történt? 21 ezer embertől vált meg az elmúlt egy évben a világ hatodik leggazdagabb emberének cége – írja az
- Kimondta Trump egykor leghangosabb híve: itt a vége, örökre elege lett az elnökből és a re... (Portfólió) Tucker Carlson, az egyik legbefolyásosabb amerikai konzervatív véleményvezér bejelentette, hogy végleg hátat fordít a Republikánus Pártnak. A Fox News korábbi műsorvezetője elsősorban az iráni háború miatt szakít
- Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdék; gyengélkedtek a tech szektor részvényei (ProfitLine) Hétfőn az S&P 500 és a Nasdaq csökkenéssel zárt, amit elsősorban a megacap technológiai részvények – köztük az Alphabet – esése húzott lefelé, miközben a befektetők az amerikai–iráni tárgyalások fejlemén
- Irányt vált a Porsche - Kevesebb modell, több profit (Portfólió) Jelentősen egyszerűsítené modellkínálatát a Porsche új vezérigazgatója, mivel a német sportautó-gyártó egyre nagyobb nyomás alá kerül a kínai kereslet visszaesése és az amerikai vámok miatt. A vállalat profit
- Ursula von der Leyen erre nem számított: Kína megmenti Oroszországot az uniós szankcióktól... (VG) Kína pedig úgy tűnik, nemcsak nyitva hagyja az ajtót, hanem már a második olyan LNG-terminált készíti elő, amely az amerikai szankciók alatt álló orosz gáz fogadására is alkalmas.
- Bruce Willisről megindítóan édes videót és fotót tett közzé a felesége (Sassy) Emma Heming Willis brit-amerikai modell, színésznő és üzletasszony, aki 17 éve házasodott össze a színésszel, nemrég töltötte be a az 50. életévét. Ebből az alkalomból osztotta meg a felvételeket és a gondolata
- Holttesteket ásott ki, emberi húst evett egy budapesti férfi – Elképzelhetetlen dolgokat t... (Blikk.) Az Ed Gein sztori elevenedett meg Budapesten. Az amerikai gyilkos és testrabló története, a Netflixen volt látható és most úgy tűnik, akadt egy magyar, hús-vér követője is. Az amerikai testrablóhoz hasonlóan a 30 é
- Trump nem tart egy Iránnal folytatott háború miatti globális gazdasági válságtól: „A nukle... (Twice) Az Egyesült Államok és Irán közötti törékeny megállapodás után ismét a világ figyelme a Közel-Keletre szegeződik. Donald Trump hétfői kijelentése újabb hullámokat vetett a geopolitikai térben: az amerikai eln
- Jelentős fordulat történt a béketárgyalásokon: ennek a magyar autósok is nagyon örülhetnek... (Pénzc.) Kedden is folytatódott az olajárak csökkenése a nemzetközi piacokon, miután a befektetők egyre bizakodóbbak az amerikai–iráni tárgyalások eredményességével kapcsolatban.
- Máris van egy jól látható eredménye Irán és Amerika békülésének (Portfólió) 24 óra alatt 24 kereskedelmi hajó haladt át a Hormuzi-szoroson hétfőn – írja az Iran International.
- Nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, zuhanás Ázsiában - Mire lehet számítani? (Portfólió) A befektetők egyszerre figyelik az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozásokat, az olajár mozgását és az iráni helyzet körüli bizonytalanságot. Az olajárak ma emelkedni kezdtek azt követően, hogy az Egyesült
- Egy év alatt 21 ezer embert rúgtak ki az Oracle-től a mesterséges intelligencia miatt (Telex) A létszámleépítés a későbbiekben is folytatódhat az amerikai techóriásnál.
- Mi történt? Jól lerántották a parkettet a tech papírok (Mfor) Így vetett véget Amerika a hét első napjának.
- Beleköptek a piacok levesébe a tech fókuszú cégek (Priv.bankár) Így lért véget Amerika hétfője.
- A közel-keleti stabilitás megteremtése érdekében utazik és tárgyal Rubio (MHírlap) Arab országokba utazott az amerikai külügyminiszter
- Az ETO csatárának gólja is kellett Algéria győzelméhez (Infostart - s) Az algériai válogatott hátrányba került ugyan, de a magyar bajnok ETO FC csatára, Nadir Benbuali góljának is köszönhetően 2-1-re legyőzte Jordániát az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-vilá
- Közel egy évig nyom nélkül eltűnt két zsiráfborjú egy amerikai állatkertből – most váratla... (Twice) Majdnem egy teljes évig senki sem tudta, mi történt azzal a két zsiráfborjúval, amelyek rejtélyes körülmények között tűntek el egy virginiai állatkertből. Az ügy hónapokon át találgatások és nyomozások közé
- Amerika hiába függesztette fel az Irán elleni olajszankciókat, Teherán máris szembeszegült (Mandiner) Teherán évtizedek óta először adhatott el dollárért olajat, miközben a nukleáris ellenőröket továbbra sem engedi be az országba.
- Amerika 60 napos engedményt adott Iránnak – Megnyugodhat az olajpiac? (Tőzsdefórum) Enyhülhet a közel-keleti olajpánik a svájci amerikai–iráni tárgyalások második napján. Washington 60 napos mentességet adott az iráni olajeladásokra. A piac gyorsan reagált. A Brent ára több mint 3 százalékkal e
- Teljes az egyetértés: ezek az amerikai részvények a profik kedvencei – akad 70 százalékos ... (VG) Rupert Murdch médiacégétől óriási ralit várnak, egy autóipari és egy szoftvercég is a brókercégek abszolút kedvencének számít.
- Újjászülető futballnemzet: a háborús ellenség döbbenetes támogatást élvez Amerikában (MNemzet) A teheráni rezsimmel többnyire ellenséges iráni diaszpóra Los Angelesben tömegesen állt a Team Melli mellé.
- Újjászülető futballnemzet: a háborús ellenség döbbenetes támogatást élvez Amerikában (MNemzet) A teheráni rezsimmel többnyire ellenséges iráni diaszpóra Los Angelesben tömegesen állt a Team Melli mellé.
- Erling Haaland is duplázott, háromból kettőt ő rúgott (Infostart - s) A norvég válogatott Erling Haaland két góljának is köszönhetően 3-2-re legyőzte a szintén duplázó Ismaila Sarrt a soraiban tudó Szenegált az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnoksá
- Együttműködést írt alá a Vértesker a világ ötödik legnagyobb targoncagyártójával (ProfitLine) Új fejezet nyílik a hazai anyagmozgatási piacon: a Vértesker 2026. január 1-jétől a Hyster és a Yale villástargonca-márkák kizárólagos magyarországi forgalmazójaként folytatja működését. A Hyster -Yale amerikai
- 4 zseniális gyakorlat, amivel úgy futhatsz, mint a vb-sztárok (IgényesFfi) Tombol az észak-amerikai foci-vb láz, de a pályán a sprint nem egyenes vonalú. Ezzel a 4 profi edzőtermi gyakorlattal brutális, robbanékony gyorsaságot és golyóálló csípőt építhetsz.
- Súlyos légi-baleset történt – lezuhant az amerikai partőrség helikoptere Alaszkában (Liner) Négy ember megsérült, amikor az amerikai partőrség helikoptere gyakorlórepülés közben lezuhant az alaszkai Sitka közelében.
- Trump az éhező Kubát is benyeli? Interjú a karibi sziget múltjáról, jelenéről és jövőjéről (Priv.bankár) Nem kizárt az amerikai katonai invázió Kuba ellen, de jelen pillanatban más forgatókönyvek valószínűbbnek tűnnek, jelentette ki Lénárt András.
- Egy tanulmány feltárja, honnan származnak valójában a lovak (146.hu) Egy úttörő genetikai tanulmány kimutatta, hogy a lovak, amelyekről sokáig azt gondolták, hogy Európából vándoroltak be, valójában észak-amerikai eredetűek voltak, és Kínán keresztül haladtak át, mielőtt...
- Győzelmet ért Kylian Mbappé duplája, a viharszünet sem jelentett akadályt (Infostart - s) A kétszeres győztes francia válogatott Kylian Mbappé duplájának is köszönhetően 3-0-ra legyőzte Irakot az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság I csoportjának philadelphiai mérkő
- Különös trükkel szerezte meg a CIA a Szovjetunió legértékesebb fémét (Liner) A hidegháború alatt az amerikai hírszerzés fedőcégeken keresztül szerzett be szovjet titánt a saját megfigyelő repülőgépéhez.
- Megütötték a technológiai részvényeket, esett a Wall Street (Portfólió) Vegyesen zártak hétfőn az amerikai részvénypiacok: az S&P 500 és a Nasdaq elsősorban a technológiai részvények gyengélkedése miatt csökkent, miközben az olajárak jelentős esést mutattak az amerikai–iráni tárgy
- Rod Stewart rosszul lett koncertje közben, oxigénpalackra volt szüksége a folytatáshoz (BorsOnline) Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi az amerikai Utah-beli rajongók. Rod Stewart koncertje közben lett rosszul és oxigénpalackra volt szüksége a folytatáshoz.
- Amerikai tőzsde Június 22. – Vegyesen áll a Wall Street, az olaj 77 dolláron (Tőzsdefórum) Vegyesen alakult a hétfői nap az amerikai tőzsdéken. A SpaceX közel 10 százalékot esett. A DJIA pluszban, a Nasdaq és a S&P mínuszban állnak. Európában Párizs mínuszban halad, míg London és Frankfurt indexei emelke
- Elhunyt a pop- és rockzene egyik legnagyobb hatású producere (Infostart) Életének 95. évében elhunyt Clive Davis legendás zenei producer, az amerikai rock- és popzene egyik legbefolyásosabb alakja, aki olyan sztárok karrierje felett bábáskodott, mint Bob Dylan, Whitney Houston és Bruce Sprin
- Messi-show: A vb-történelem új gólkirálya büntetőt rontott, majd duplázott; Argentína elin... (CsakFoci) A 2026-os észak-amerikai világbajnokság J-csoportjának rangadóján Argentína 2-0-s győzelmet aratott Ausztria felett Dallasban. Lionel Messi a mérkőzés elején még büntetőt hibázott, ám a 38. percben szerzett talál
- Megfejtették, miért játszanak olyan sokan rózsaszínű cipőben (Infostart - s) Érdekes gondolatra jutott az egyik amerikai televíziós társaság sportoldala: július 19-én, röviddel azelőtt, hogy a világbajnoki trófeát a győztes csapat kapitányának kezébe adják a MetLife Stadionban, egy csillog
- Olyan hatása is lehet az övsömör elleni védőoltásnak, amire senki nem gondolna (hvg.hu) Amerikai kutatók 509 926 idős ember egészségügyi adatait vizsgálták meg, és érdekes összefüggésre bukkantak az övsömör elleni vakcina és a demencia kialakulása között.
- Előrelépésről beszélnek a közvetítők az amerikai–iráni tárgyalások első köre után (Kontroll.hu) Biztató eredménnyel zárult az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások első fordulója. A közvetítésben részt vevő Katar és Pakisztán közös közleménye szerint a felek egy hatvan napos menetrendben állap
- Irán felmentést kapott a kőolajra vonatkozó szankciók alól a béketárgyalások idejére (Index - kf) Az amerikai pénzügyminiszer szerint „produktívak” a tárgyalások.
- A szemünk előtt zajlik a technológiai forradalom: Kína egy az egyben átírja a globális erő... (VG) Kína folyamatosan erősödik, Amerika keresi az útját, Európa pedig még mindig nincs sehol.
- Fontos amerikai döntés: két hónapra feloldották az Irán elleni olajszankciókat (SzMo.hu) Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma két hónapra felfüggesztette az Irán elleni szankciókat, így az ország augusztus 21-ig ismét exportálhat kőolajat. A döntést a Svájcban zajló béketárgyalásokon elért e
- Titkos SpaceX-projektre bukkantak az amerikai hatósági dokumentumokban (Portfólió) Egy eddig nem ismert, Starfall nevű visszatérő kapszula részletei jelentek meg az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) dokumentumaiban. A SpaceJunkie beszámolója szerint a SpaceX új fejlesztése nem emberek, hanem
- Világhódító útra készül a Tesla musical – Müller Péter Sziámi: „Ami most történik, az maga... (Blikk) A világhírű szerb-horvát-amerikai Nikola Tesla Pomázhoz is kötődik, hiszen két évig itt élt. Jó évszázadot kell várni arra, hogy visszajöjjön ide, igaz, ezúttal teljesen más formában. Az éppen 170 éve születe
- Veszélyben a magyarok kedvenc gyümölcse: brutális betegség tarolja le az ültetvényeket (ACNews) A Fusarium TR4 nevű talajgomba Latin-Amerikában terjed, és komoly veszélyt jelent a banánültetvényekre – új, ellenálló fajtákkal próbálják megmenteni a termést. A Veszélyben a magyarok kedvenc gyümölcse: brutá
- Megrázkódtatás előtt az NBA: LeBron James a visszavonulást fontolgatja, Giannisért harcoln... (10perc.hu) Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) történetének egyik legizgalmasabb átigazolási időszaka áll előttünk. Miközben a 40 éves LeBron James a visszavonuláson gondolkodik, a sérülésekből lábadozó Giannis Antetok
- Nagy fordulat az amerikai szankciós politikában: Washington újra utat nyit az iráni olaj e... (Pénzc.) A döntés fontos lépés az Egyesült Államok és Irán között a múlt héten létrejött keretmegállapodás végrehajtásában.
- Trumpék dollármilliárdos alkujától rettegnek az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese... (Portfólió) Marco Rubio amerikai külügyminiszter kedden háromnapos közel-keleti körútra indul. Útja során az Egyesült Arab Emírségekbe, Kuvaitba és Bahreinbe látogat, hogy személyesen ismertesse az Öböl menti arab szövetsége
- Trump iráni kudarca (Telex) Hogy néz ki az amerikai–iráni békekötés folyamata, miért csalódott Trump Netanjahuban, és bízhatunk-e abban, hogy a mostani megállapodás már tényleg a háború végét jelenti? Videós elemzés a Telex újságírói
- Scaloni bírálja az ivószünetet (MHírlap) Észak-Amerikában kötelezően bevezették a mérkőzéseken
- Meghalt a magyar származású Alan Greenspan, a 2008-as válság egyik kulcsszereplője (Blikk.) Elhunyt Alan Greenspan, az amerikai jegybank, a Federal Reserve egykori elnöke, aki négy amerikai elnök alatt, öt hivatali cikluson keresztül irányította az Egyesült Államok monetáris politikáját. A magyar gyökerekkel
2026.06.23
2026.06.22