A keresés eredménye 3037 találat
- Súlyos ára lett a menő autós fotózásnak (Vezess) A filmekből ismert ikonikus helyszínen gyűltek össze az autósok, de a békés találkozónak végül a rendőrök vetettek véget.
- Két megoldást kínál egy problémára a BYD új autója (Vezess) Plug-in hibrid kisautót mutatott be a BYD, ami önmagában nem újdonság, az viszont igen, ahogy a Dolphin G DM-i ezt a feladatot megközelítette.
- Hibrid a big block Clio. - Renault Clio full hybrid teszt (Autószektor) Új Cliot tesztelni mindig örömünnep. Végre újra egy nagy múltú, európai utakra szánt, európai méretű, európai gyártású autót vezethet az ember ebben a mostani bámulatos autóipari átrendeződésben. Az új Clio
- Hamilton a hetedik, aki kihagyja az FP1-et (Formula) Már hét F1-es csapat nevezett be újoncot a barcelonai első szabadedzésre, köztük a Ferrari is, amely Lewis Hamilton helyére a svéd Dino Beganovicot ülteti autóba.
- Csodafegyvert is bevet a magyar rendőrség a traffipaxok mellett (MNemzet) Egyre több autóst ér kellemetlen meglepetés, amikor azt hiszi, a Véda-kameráktól távol bármit megtehet.
- Autós üldözés volt Budapesten, a rendőröknek hajtott az ámokfutó (Vezess) Hétköznapi szabálysértés miatt akartak megállítani egy autóst a rendőrök Budapesten, kerületeken átívelő üldözés lett belőle.
- Ámokfutás Budapesten: motorosrendőröket sodort el a menekülő sofőr (Economx) Filmszerű rendőri üldözés zajlott szerda délelőtt Budapesten, miután egy autós nem állt meg az intézkedő rendőrök jelzésére.
- Vége a klasszikus Astrának, új irányba fordul az Opel (Autópro) Az európai autópiac egyik legismertebb neve hamarosan teljesen új formában térhet vissza. Az Opel és a Vauxhall megerősítette, hogy még az évtized vége előtt érkezik az új Astra-generáció, amely szakíthat a hagyom
- Hatalmas lángokkal égett egy autó Budapest szívében (Metropol) A Zsinór utcában dolgoznak a tűzoltók.
- Mutatjuk a legbizarrabb dolgokat, amiket az emberek egy Uber hátsó ülésén hagytak (Velvet) Az Uber friss elveszett tárgyas listája alapján az utasok néha egészen elképesztő dolgokat hagynak az autókban.
- Bíróság elé állították a belfasti késelés gyanúsítottját, Starmer az internetes uszítókat ... (444.hu) Elon Musk is megosztotta azokat a bejegyzéseket, amelyek után kedd éjszaka maszkos csoportok etnikai kisebbségek otthonaira támadtak, valamint több házat és autót is felgyújtottak.
- Motoros rendőröknek hajtott egy autós ámokfutó a Budai Várnegyedben (Klubrádió) Még az Andrássy úton akarták megállítani, a lezárt Lánchídon át a várnegyedig menekült. Egy rendőrautónak is nekitolatott.
- Ez történik, ha valaki menet közben rükvercbe vált (Vezess) Nem biztos, hogy azonnal szétrobban a váltó, de nagyon rossz ötlet kipróbálni, hogy mi történik, amikor menet közben rakjuk hátramenetbe az autót.
- Ukrán bomba végezhetett Putyin egyik bizalmasával Moszkva közelében (Kontroll.hu) Autóba rejtett pokolgép végzett Damir Davidovval, az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztjével, Vlagyimir Putyin bizalmasával Moszkva közelében. A robbanás kedd hajnalban történt Balasihában, az orosz f
- A családi ház kamerája videóra vette a betörőt: nem csak egy háznál készült róla felvétel (Femina) Mielőtt megpróbált bejutni a házba, az autókat is fel akarta törni az illetéktelen betolakodó.
- Elképesztő autós trükkökkel hódítottak a retró Trabantok és Wartburgok (Metropol) Kétütemű legendák árasztották el a Bükköt a hétvégén.
- Kisteherautós és autó karambolozott, rohantak menteni (Metropol) Az Ország utat lezárták.
- Elveszíti a forgalmi engedélyt az az autós, aki elmulasztja ezt a határidőt (168.hu) Már nincs sok idejük cselekedni azoknak az autósoknak, akik eddig nem rendezték a tartozásukat.
- Átalakítja magyarországi tevékenységét a thyssenkrupp Automotive Technology (Autószektor) Ezek az intézkedések a thyssenkrupp Automotive Technology folyamatban lévő stratégiai repozícionálásának folyamatához tartoznak. A változó ügyféligényekre, a változékony keresleti mintákra és a folyamatos költs
- Brutális autótűz Angyalföldön: A Zsinór utcában dolgoznak a tűzoltók (Ripost) A katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották.
- Lángba borult egy elektromos autó Angyalföldön szerda délután (Liner) Elektromos személyautó gyulladt ki szerda délután Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön. A tűzeset a Zsinór utcában történt, a Reitter Ferenc utca közelében, ahol a fővárosi hivatásos tűzoltók gyors beavatko
- Nekiment két motoros rendőrnek egy ámokfutó a Budai Vár környékén (Totalcar) Szabálytalankodás miatt szerették volna megállítani, autós üldözés lett a vége.
- E-autót venne? Megemelték az állami támogatási program limitjét (Portfólió) Miközben Magyarország hivatalosan is benyújtotta az Európai Bizottságnak az átdolgozott helyreállítási tervét, már a futó RRF-programoknál is látszik a zárás előtti igazítás. Szerdán a vállalkozások elektromo
- Őrült autós üldözés Budapesten: nekihajtott a rendőröknek az ámokfutó, ez lett a vége (Rúzs Online) Buszsávból indult, a Lánchídon át menekült, végül az egyenruhásokba hajtott a szabálytalankodó sofőr.
- Motoros rendőröknek hajtott egy menekülő autós a budai Várnegyedben (SzMo.hu) A sofőr egy buszsávos szabálytankodás után fogta menekülőre: az autósüldözés az Andrássy útról indult, végül a Csónak utcában ért véget. A két elgázolt motoros nem sérült meg, egy másik rendőr viszont kö
- Drámaian átalakulhat Alonsóék autója a Magyar Nagydíjra (Totalcar) Megszerezte ugyan idei első pontját Fernando Alonso és az Aston Martin, a hibalista is hosszabb lett a Forma–1-es Monacói Nagydíjon. A kétszeres világbajnok elmondta, mikorra lehetnek túl a legnehezebb időszakon.
- Elvesztette a bal szemét a belfasti késelés áldozata, bíróság elé állt a migráns gyanúsíto... (MNemzet) Belfastban súlyos zavargások törtek ki: házakat, autókat és egy buszt is felgyújtottak.
- Rendőröknek hajtott egy autós a budai Várnegyedben (Telex) Egy rendőr megsérült.
- Rendkívüli közlemény – rendőröknek hajtott egy menekülő autós a Budai Várnegyedben (Liner) Rendőri intézkedés elől menekülő autós okozott veszélyes helyzetet kedden délelőtt Budapesten.
- Június végéig lépnie kell: 170 ezer autós kerülhet komoly bajba Magyarországon (Blikk.) Komoly figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): több mint 170 ezer gépjármű-üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Az érintetteknek érdemes mielőbb lépniük, mert a tartoz
- Zavargások Belfastban egy késes támadás után — bevándorlóellenes tömeg gyújtott fel autóka... (Ellenszél) Zavargások Belfastban egy késes támadás után — bevándorlóellenes tömeg gyújtott fel autókat és házakat. Kedd este tovább »
- Motoros rendőröknek hajtott, majd rendőrautónak tolatott egy autós a Budai Várnegyedben (Népszava) Egy rendőr könnyű sérülést szenvedett, a jármű vezetőjét a helyszínen elfogták.
- Kiderült, mikor gördülhet le az első BYD Szegeden (Autópro) A BYD 2026 negyedik negyedévében indíthatja el a termelést szegedi üzemében, miközben a korábban bejelentett törökországi gyárprojektet egyelőre háttérbe szorítja. A kínai autógyártó európai terjeszkedéséér
- Lángba borult utcák és autók – szudáni menedékkérő gyilkossági kísérlete miatt forrnak az ... (Infostart) Egy brutális gyilkossági kísérlet miatt zavargások törtek ki Belfastban. Az északír fővárosban hétfőn egy menedékjogot kapott szudáni férfi próbált meg lefejezni egy lakost az utcán. Az eset azonnal felszította
- A BYD letaszítaná a Toyotát a trónról – Öt éven belül világelső lenne, de közben nagyot es... (Tőzsdefórum) A kínai autógyártó merész kijelentést tett. A BYD elnöke szerint a vállalat öt éven belül a világ legnagyobb autógyártójává válhat. A nagyratörő cél különösen érdekes időzítéssel érkezett, hiszen a tá
- Ámokfutás Budán: rendőröknek hajtott a menekülő autós (Index) Két motoros rendőrnek, és egy rendőrautónak hajtott.
- Pokolgépes merénylet történt Moszkva mellett (Priv.bankár) Autóba rejtett bomba ölt meg magas rangú orosz katonai tisztet.
- Elszabadult egy sofőr Budapesten: két motorosrendőrnek is nekihajtott (Mandiner) Autóüldözés volt a fővárosban.
- Durva autós üldözés Budapesten: Motoros rendőröknek is nekihajtott az ámokfutó (Nyugatifény) A jármű vezetője gázt adott és menekülni kezdett. A Durva autós üldözés Budapesten: Motoros rendőröknek is nekihajtott az ámokfutó bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Motoros rendőröknek és rendőrautónak hajtott egy autós a budai Várban, egy rendőr megsérül... (444.hu) Még az Andrássy úton akarták megállítani, a lezárt Lánchídon át a várnegyedig menekült.
- Rendőröknek hajtott egy ámokfutó a Budai Várnegyedben (Infostart) A BRFK közleménye szerint a rendőrök a buszsáv szabálytalan használata miatt akarták megállítani az autóst az Andrássy úton.
- Német autógyárak hányattatásai: a Volkswagen után a Mercedes is beszállt a hadiiparba, ott... (VG) Egyre nagyobb a kereslet Európában a kritikus infrastruktúrát védő drónelhárító rendszerekre.
- A BYD már látja, mikor nő a világ legnagyobb autógyártójává – már közel van, ehhez kell Sz... (VG) Amerika fogja eldönteni a BYD–Toyota-versenyt.
- Hatalmas csattanás rázta meg a Budai Várnegyedet: rendőröket gázolt el a Lánchídon át mene... (BorsOnline) Az ámokfutásban egy rendőr is megsérült.
- A dízel autók végét jelentheti az új elektromos autó-technológia - az ígéret szerint hatót... (Blikk.) A dízelautók korszaka hamarosan véget érhet, ahogy az elektromos autók technológiája rohamosan fejlődik. Az új akkumulátorokkal felszerelt elektromos autók akár 1600 kilométeres hatótávolságot is elérhetnek, ami j
- Csak integetni akartam neki, de valami megdobta a kocsimat - vallotta a biztonsági őr, aki... (Klubrádió) Megkezdődött a tárgyalás.
- Lángba borult Belfast: zavargások törtek ki a brutális késelés után (Hír TV) A város több pontján zavargások robbantak ki: buszokat és autókat gyújtottak fel, rendőröket támadtak meg.
- Most érkezett: 170 ezer magyar autót vonhat ki a forgalomból a NAV (Vezess) Több mint 170 ezer hazai autós még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Aki nem fizet, akár súlyos következményekkel is számolhat.
- Most érkezett: rendőröknek hajtott egy ámokfutó autós a budai várnegyedben (Blikk.) A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint június 10-én 10 óra 40 perc körül a rendőrök az Andrássy úton akartak megállítani egy autóst a buszsáv szabálytalan használata miatt. A jármű vezetője
- Öt hiba, ami tönkreteszi az autó klímáját: ez a leggyakoribb és könnyen megoldható (Blikk.) A nyári hőségben szinte nélkülözhetetlen a légkondicionáló hatékony működése az autóban, a járműbe való beszállás sokak számára kellemetlen élmény, ha ez a funkció nem működik megfelelően. Ha a hidegebb
2026.06.10