A keresés eredménye 411 találat
- Azonnal megindultak a mentők – négy autó csapódott egymásnak Budafokon (Liner) Budafokon, a 6-os főúton történt közlekedési baleset okozott fennakadást kedden reggel, miután négy személyautó egymásba hajtott a budafoki vasútállomás közelében.
- Vitézy nekiment Lázárnak: "Betiltották az információt" (Economx) Meg kell változtatni a vasúttársaság működési kultúráját: ha baj van, azt ne letagadni próbálják az utasok elől, hanem osszák meg az információkat - jelentette ki a közlekedési miniszter azután, hogy ...
- „Reméljük, hogy lesz ez még jobb is!” – így reagált a Fidesz arra, hogy a Lázár-korszakban... (SzMo.hu) A Fidesz-frakció közleményben bírálta a kormányt a kelenföldi mozdonytűz után kialakult vasúti káosz kezelése miatt. A párt szerint visszamutogatás helyett valódi kormányzást kellene folytatni.
- Vitézy Dávid a kelenföldi vasútállomásról jelentkezett be, egyből jogszabály-módosítást íg... (Index) Hétfő délután órákra leállt a forgalom, miután kigyulladt egy mozdony.
- Kirúgták a vasutas szakszervezeti vezetőt, most Magyar Pétertől kérnek segítséget (HRportal) A nyilvánosság után a miniszterelnökhöz fordul segítségért a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a nemrégiben azonnali hatállyal, szerintük jogtalanul kirúgott szakszervezeti tisztségviselő ügyében, azt kérve Magyar P
- A Fidesz szerint nem oké a korábbi kormányra mutogatni a vasút problémái miatt (Telex) A volt kormánypárt szerint az új kormány képtelen megoldani, hogy ne bénuljon meg a fél ország.
- Magyar Péter a kelenföldi mozdonytűz után mindenkitől elnézést kért (Blikk.) Magyar Péter hétfőn este arról tájékoztatott a közösségi oldalán, hogy lassan helyreáll a vasúti közlekedés a kelenföldi mozdonytűz után. A miniszterelnök elnézést kért az utasoktól kellemetlenségekért.
- Többen is végignézték, ahogy a vonat elé ugrik egy férfi Mezőkövesden (SzMo.hu) A Sátoraljaújhely felé tartó vonat gázolt halálra egy férfit szombat délután a mezőkövesdi állomáson. A szerelvényen utazó közel 300 embert le kellett szállítani, a vasúti közlekedésben pedig jelentős fennaka
- Vonat gyűrt maga alá egy autót Biharpüspökiben – ketten vesztették életüket a brutális ütk... (Metropol) Szörnyű tragédia történt vasárnap este Nagyvárad Biharpüspöki városrészében: egy személyvonat egy vasúti átjáróban eltalált egy autót, majd maga alá gyűrte a járművet. A kocsiban utazó férfi és nő olyan
- Magyar Péter Sulyok Tamás utódjáról, a kegyelmi ügyről és 4000 milliárd forint sorsáról is... (ATV) Magyar Péter hétfő este nagyinterjút adott a Telexnek, amelyben a kelenföldi vasúti káosztól kezdve az uniós forrásokon, a vagyonvisszaszerzésen és a kegyelmi ügyön át egészen Sulyok Tamás lehetséges távozásái
- Visszagyulladás nehezítette a mozdony oltását Kelenföldön – videón a küzdelem (Infostart) Mivel nem vezettek eredményre a porral és habbal való oltási kísérletek, csak a mozdony áramtalanítása után – habosított vízsugarakkal – tudtak hatékonyan dolgozni a tűzoltók a kelenföldi vasútállomáson kigy
- Kigyulladt egy mozdony Kelenföldön, lezárták a teljes vasútállomást, jelentősek a késések (Népszava) A vasúttársaság szerint a helyreállítás késő estig eltarthat, hosszabb menetidőre, kimaradó vagy rövidebb szakszon közlekedő vonatokra, pótlóbuszokra kell számítani. Vitézy Dávid, a közlekedési tárca vezetőj
- Mozdonytűz a kelenföldi vasútállomáson (MHírlap) A menetrend helyreállítása éjszakáig is eltarthat
- Égő mozdony miatt leállt a forgalom a kelenföldi vasútállomáson (10perc.hu) Elektromos mozdony tüze miatt a katasztrófavédelem leállította a kelenföldi vasútállomás forgalmát. Késések, kimaradó járatok és pótlóbuszok várhatók.
- Kigyulladt mozdony miatt zárták le a kelenföldi vasútállomást (MNemzet) A Kelenföldet érintő székesfehérvári és pusztaszabolcsi vonalak utasainak kell felkészülniük a módosításokra.
- Kigyulladt egy mozdony Kelenföldön, lezárták az állomást (Klubrádió) Hétfő délután lezárták a kelemföldi vasútállomást, miután tűz ütött ki egy villanymozdonyban. A nyugat-magyarországi vonalakon fennakadások vannak pünkösdhétfő délután.
- Kigyulladt egy mozdony Kelenföldön (Economx) Kigyulladt egy bérelt használt francia villanymozdony Kelenföld vasútállomáson. Vitézy Dávid azonnal intézkedett.
- Lángba borult egy mozdony Kelenföldön: azonnal lezárták az állomást, megbénult a vasúti fo... (Pénzcentrum) Füst, lezárás és visszafordított vonatok: komoly fennakadást okozott a kigyulladt mozdony Kelenföldön.
- Lezárták Kelenföld vasútállomást, miután kigyulladt egy villanymozdony (444.hu) Vitézy Dávid szerint egy 27 éves mozdony gyulladt ki.
- Kigyulladt Kelenföldön egy mozdony, teljesen lezárták az állomást (ATV) Kigyulladt egy 27 éves villanymozdony a kelenföldi vasútállomáson, emiatt komoly fennakadások alakultak ki a nyugat-magyarországi vasútvonalakon Pünkösdhétfőn délután. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási mi
- Most érkezett: lángra lobbant egy mozdony Kelenföldön, leállt a vasúti forgalom (Mandiner) Vitézy Dávid közlekedési miniszter is megszólalt.
- Tűz miatt teljes leállás Kelenföldön (Infostart) Szünetel a forgalom a kelenföldi vasútállomáson, a vonatok várakozni kényszerülnek. A pályaudvar közlekedését a katasztrófavédelem állította le egy elektromos mozdonyban keletkezett tűz miatt – közölte a Mávi
- Kigyulladt egy mozdony Kelenföldön, lezárták az állomást (MagyarHang) A közlekedési miniszter ezt írta: „A mi feladatunk most a szó szerinti tűzoltás és a MÁV működésének biztonságos fenntartása mellett az, hogy az uniós pénzeket hazahozzuk, és a vasútfejlesztéseket és járműb
- Kigyulladt egy mozdony Kelenföldön, leállították a vasútállomás forgalmát (Index) A győri, a székesfehérvári és a pécsi vonalakon is fennakadásra kell számítani.
- Pünkösd után jön a nyári vasúti káosz: két fővonalat is lezár a MÁV (ACNews) A pünkösdi hosszú hétvége utáni időszakban a vasúti közlekedés jelentős átalakulására kell számítani Magyarországon, mivel a MÁV két nagy volumenű pályakarbantartási munkát indít el, amelyek egész nyáron
- A vasutasok a miniszterelnök segítségét kérik (Hírklikk) A miniszterelnök segítségét kéri levélben a Vasutasok Szakszervezete olyan konkrét ügy megoldásához, amely véleményük szerint egy konkrét személyes történeten keresztül túlmutatva veszélyezteti a magyar munkav
- Műszaki hiba miatt csak online lehet jegyet vásárolni a MÁV-csoport járataira (hvg.hu) A vasúttársaság közölte, hogy dolgoznak a hiba elhárításán.
- Sokkoló tragédia a balatonszárszói állomáson: Mozgó vonat alá zuhant egy budapesti férfi (Kiskegyed) Súlyos vasúti baleset történt a Balatonnál: kórházba kellett szállítani egy 40 év körüli budapesti férfit, aki eddig tisztázatlan körülmények között egy mozgó vonat alá zuhant a Somogy vármegyei balatonszárs
- Nagyobb projektbe vágtak, mintha összekötnék Budapestet Párizzsal, aztán szembejött a való... (Telex) A nagy tervek ellenére az 1500 km-es új mexikói vasút jegybevételei a működési költségek töredékét fedezik csak, a dzsungelt is átszelő vonal mentén épült szállodák szinte üresen állnak, az őslakosok életé
- Nyári vágányzár jön a pécsi és a nyíregyházi vasúti vonalon + videó (MNemzet) Pünkösd után kezdődnek a munkálatok.
- Nagy munkába kezd a MÁV, komoly korlátozások jönnek két fontos vasútvonalon (Index) Megkezdődik a nyári vágányzárak és pótlóbuszok időszaka.
- Vasút - Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik (Alon.hu) Mindkét vágányzár komoly forgalomkorlátozással, autóbuszos pótlással, átszállással, többlet menetidővel jár.
- Nagy változás jön a MÁV-nál – itt a bejelentés (Liner) A pünkösdi hosszú hétvége utáni időszakban megkezdődik a nyári vágányzárak szezonja a MÁV hálózatán, aminek részeként két jelentős volumenű felújítási és karbantartási munka indul el több fontos vasútvo
- Felújítások indulnak a magyar vasúti vonalakon (Demokrata) A MÁV tervei komoly forgalomkorlátozással, autóbuszos pótlással, átszállással, többlet menetidővel járnak.
- A pünkösdi csúcsforgalom után jön a nagy nyári vasúti vágányzár (444.hu) A MÁV két nagy volumenű munkába kezd. Komoly forgalomkorlátozásokra, autóbuszos pótlásra, átszállásokra, többlet menetidőre kell számítani.
- Gázolás bénítja meg a balatoni közlekedést (Propeller) A dél-balatoni vasútvonalon késésekre és pótlóbuszokra kell készülni. Jelentős fennakadások alakultak ki vasárnap a dél-balatoni vasútvonalon, miután a Budapestről Keszthelyre tartó Balaton InterCity Balatonszeme
- Rendkívüli járatokat indít a MÁV (Totalcar) Gőzerővel készül a nyár első hétvégéjére a vasúti társaság.
- Ezért nincs biztonsági öv a vonatokon – itt a szakértők válasza (Blikk.) A vonatokon nincsenek biztonsági övek, és ennek oka nem csupán a megszokás vagy a technológiai elmaradás. Az autókban és a repülőgépeken a biztonsági övek bizonyítottan életeket mentenek, ezzel szemben a vasúti k
- Tragédia a Balatonnál (Infostart) Jelentős forgalmi fennakadások és menetrendi változások alakultak ki vasárnap délelőtt a dél-balatoni vasútvonalon, miután a Budapestről Keszthelyre tartó Balaton InterCity vonat Balatonszemesen elütött egy embert
- Gázolt a vonat Balatonszemesen: fennakadások vannak a dél-balatoni vasútvonalon (Blikk.) Gázolás okoz fennakadást a dél-balatoni vasútvonalon. Vasárnap napközben jelentős késésekre, hosszabb eljutási időre, valamint kimaradó és rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra kell számítani – közölte a M
- Elütött egy embert a vonat – azonnali közleményben reagált a MÁV vasárnap (Liner) Fennakadás alakult ki vasárnap a dél-balatoni vasútvonalon, miután a Déli pályaudvarról Keszthelyre tartó Balaton InterCity Balatonszemesen elütött egy embert.
- Tragédia Mezőkövesdnél: embert gázolt az InterCity, nagy késésekre kell számítani (Blikk.) Embert gázolt a vonat Mezőkövesd közelében, a Dózsa György úti átjáró térségében, ezért a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonalon jelentős fennakadások alakultak ki.
- Helyreállították Gyománál a kisiklásban megrongálódott vasúti vágányt (ATV) Gyománál helyreállították a múlt heti kisiklásban megrongálódott vágányt, így ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán szombaton.
- Vonat helyett busz közlekedik Vác és Diósjenő között június 1-jétől közel három héten át (10perc.hu) Június 1-jétől 19-éig vonat helyett busz szállítja az utasokat Vác és Diósjenő között a 75-ös vasútvonal lezárása miatt. Kerékpár nem vihető fel.
- Hegyi Zsolt: helyreállították a Gyománál megrongálódott vasúti pályát (Blikk.) Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán számolt be arról, hogy befejeződött a múlt heti siklásban megrongálódott pályaszakasz helyreállítása Gyoma térségében. Mint írta, a munkálatok ut
- Helyreállították a múlt heti kisiklásban megrongálódott vasúti vágányt (Demokrata) Ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok, közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója.
- Egy hét után helyreállt a gyomai vasúti szakasz, miután kisiklott egy InterCity (Index) Újra két vágányon közlekedhetnek a vonatok Budapest és Lőkösháza között.
- Megszólalt a MÁV-vezér a vasúti balesetről (Portfólió) Helyreállították a Gyománál múlt héten kisiklás miatt megrongálódott vasúti vágányt, így mától ismét mindkét sínpáron közlekedhetnek a vonatok – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
- Magyar Péterhez fordult segítségért a Vasutasok Szakszervezete (ATV) A nyilvánosság után a miniszterelnökhöz fordul segítségért a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a nemrégiben azonnali hatállyal, szerintük jogtalanul kirúgott szakszervezeti tisztségviselő ügyében, azt kérve Magyar P
- Kritikus a vasút helyzete, a szakszervezet kitálalt (Economx) Miközben a Budapest–Belgrád vasútvonal építése több mint ezer milliárd forintba került, a személyforgalom továbbra sem indulhat el a kínai biztosítóberendezések problémái miatt. A Vasutasok Szakszerve ...
2026.05.26
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23