A keresés eredménye 2696 találat
- Nem csillapodnak az indulatok az észak-ír fővárosban és környékén (Kontroll.hu) Második éjszaka tartanak az erőszakos zavargások Észak-Írországban, miután egy hétfői késelés nyomán bevándorlásellenes indulatok söpörtek végig az ország egyes részein. A rendőrség szerdán már vízágyút
- Nagy Ervin lép: vizsgálat indulhat az Operettszínházban, miután a dolgozók segítséget kért... (Médiapiac) A Budapesti Operettszínház dolgozói a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumhoz fordultak, mert azt szeretnék, hogy a teátrumban ismét a szakmai munka kerüljön előtérbe. A megkeresésre reag
- Vége a hagyományos élelmiszerek korának? Mutatjuk, milyen alapanyagokat keres majd a piac (Agroinform) A X. Food4Talk Konferencia szakértői a gyermekkori táplálkozás és életmód összefüggéseit vizsgálták. A legfrissebb kutatások és edukációs programok eredményei segítik az egészségtudatos generáció nevelését
- Extra pénzt kér a Ryanair a szülőktől, hogy a gyerekeik mellé ülhessenek a gépen – Vizsgál... (Blikk.) A brit versenyhatóság (CMA) vizsgálatot indított a Ryanair ellen, mivel a légitársaság extra díjat kér a szülőktől azért, hogy a gyermekeik mellett ülhessenek. Bár a szabályzat szerint a 2 és 11 év közötti utas
- Vízágyúk bevetésével próbálják megfékezni az észak-írországi zavargásokat (Kontroll.hu) Második éjszaka tartanak az erőszakos zavargások Észak-Írországban, miután egy hétfői késelés nyomán bevándorlásellenes indulatok söpörtek végig az ország egyes részein. A rendőrség szerdán már vízágyút
- Nagy Ervin: Folyamatosan jönnek a segélykiáltások a kulturális intézményekből, vizsgálatok... (Népszava) Ezt követően szorgalmazni fogják egy olyan szervezet megalkotását, amely érdemben tudja vizsgálni a visszaéléseket és etikai eljárásokat kezdeményezhet.
- Ezért vizsgálja felül az FIA Pierre Gasly monacói büntetését (F1világ) Az Alpine négy olyan, jelentősnek ítélt új bizonyítékot terjesztett elő Pierre Gasly monacói büntetésének ügyében, amelyek a csapat álláspontja szerint az eredeti döntés meghozatalakor még nem álltak a sportfel
- Belső vizsgálatot indított az MNB Matolcsy György 170 millió forintos lelépési pénze miatt (Forbes) Lehetséges, hogy Matolcsy György soha nem ment szabadságra míg a jegybank elnöke volt. Mi történt? A volt jegybankelnök, Matolcsy György 170 millió forint távozási pénzt vett fel a Magyar Nemzeti Banktól – ezt a 24
- Varga Mihály vizsgálatot rendelt el, miután Matolcsy György több mint négyszer akkora végk... (Mandiner) Kirívóan magas összes ütötte a markát a volt jegybankelnöknek.
- Késelés Bátonyterenyén: az anyós szerint önmagát szúrta szíven az áldozat + videó (MNemzet) Az áldozat állítólag a vizes kövön csúzott meg, de a rendőrök nem hisznek az asszonynak.
- Hormonkárosító anyagot találtak gyerekruhákban: a termékek felével akadt gond a vizsgálato... (Dívány) A gyermekeknek szánt UV-szűrős ruhák egy jelentős részével akadt probléma a fogyasztóvédelmi vizsgálatok során.
- „Véget vetünk a hatalmi visszaéléseknek” – Nagy Ervin azonnali vizsgálatot indít az Operet... (Blikk.) Nagy Ervin, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára reagált az Operettszínház dolgozóinak a kérésére, és azonnali vizsgálatot rendelt el az intézményben. Mint ismert, koráb
- Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt (hvg.hu) Érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság a Kúria elnöke, Varga Zs. András indítványát a Bírák Etikai Kódexének megsemmisítéséről. A bírósági törvény erre vonatkozó részét sem tar
- Belső vizsgálat indult Matolcsy György lelépési pénze miatt az MNB-ben (Kontroll.hu) Matolcsy György annyi pénzzel távozott a jegybank éléről, mintha egyetlen napot sem töltött volna szabadságon a 2013-tól 2025-ig tartó hivatali ideje során. A történtek miatt a Varga Mihály vezette jegybank vizsgál
- Egy kötelező elem miatt fizetnek a szülők, vizsgálat indult a Ryanair ellen (Index - kf) A légitársaság azonban nem lát kivetnivalót a fizetési kötelezettségben.
- Hamarosan elfelejthetjük az Ozempicet? Itt az új csodaszer fogyni vágyóknak és cukorbetege... (Sassy) Egy retatrutide nevű, hármas hatású gyógyszer komoly kihívója lehet a jelenlegi népszerű diabétesz-készítményeknek. Egy 537 fős vizsgálatban a résztvevők látványos eredményeket értek el.
- Rászálltak a fapadosra: a családokat érintő díjak miatt vizsgálódnak (Economx) Vizsgálatot indított a brit versenyhatóság a Ryanair ellen, mert aggályosnak tartja, hogy a kisgyermekkel utazó családoknak fizetniük kell azért, hogy a szülő a gyermeke mellett ülhessen a repülőn.
- Kimegy a divatból a bor és a sör: földbe állt az alkoholfogyasztás, több ok áll a háttérbe... (Portfólió) Az IWSR piackutató vállalat első, tíz évre szóló, 160 piacot vizsgáló előrejelzése szerint a globális alkoholfogyasztás csökkenése várható a következő évtizedben. Ez a trend annak ellenére is érvényesül, ho
- Érettségi 2026: Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák (Alon.hu) A középszintű érettségivel folytatódnak a vizsgák június 15 és július 1. között.
- Hosszú ideje nem tettek semmit a Velencei-tó megmentéséért, de idén bekopog a száraz valós... (Válasz) Már most közelíti a valaha mért legalacsonyabb értéket a Velencei-tó vízszintje, pedig még csak a nyár elején járunk. Idén olyan drámai helyzet állhat elő, amilyet még soha nem tapasztaltunk. Az új kormány törv
- Óriási végkielégítést kapott Matolcsy György, Varga Mihály belső vizsgálatot indított az ü... (MNemzet) A belső ellenőrzés célja annak feltárása, hogy a végkielégítés összegének meghatározása, valamint a kifizetés minden részletében megfelelt-e a jogszabályoknak.
- A tuja nyári öntözését sokan rosszul csinálják - emiatt kezd barnulni a növény (Agroinform) A tuja nyári barnulása gyakori probléma, de megfelelő öntözéssel és talajtakarással megelőzhető. Megmutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a helyes vízellátásról, a túlöntözés és kiszáradás jeleiről, hogy tuj
- Trump belengette, kiket engednek be a focivébén: történelmi siker lehet a torna, de nem mi... (VG) Donald Trump a legsikeresebb világbajnokságot vízionálta.
- Matolcsy György 170 millió forint lelépési pénzzel távozott az MNB-től (Telex) Nem nagyon mehetett szabadságra, mert ebből bruttó 122 millió szabadságmegváltásért járt. Az MNB belső vizsgálatot indított.
- Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György (Priv.bankár) A jegybank belső vizsgálatot indított.
- 10 perce jött a súlyos hír. Varga Mihály azonnal belső vizsgálatot rendelt el. Minden magy... (Kiskegyed) Erre aztán tényleg senki se gondolt.
- Sorsdöntő időszak előtt áll a magyar gazdaság, válságkezelésből vizsgázhat a Tisza-kormány (Mandiner) Közeleg az első igazi erőpróba, most bizonyíthat Magyar Péter és a Tisza Párt.
- Brutális végkielégítést kapott Matolcsy György, belső vizsgálat indult a jegybankban (Blikk.) Több mint 170 millió forintos végkielégítéssel távozott a Magyar Nemzeti Bank éléről Matolcsy György korábbi jegybank elnök. A rendkívüli összegű juttatás jelentős részét, több mint 122 millió forintot szaba
- Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák (MHírlap) A vizsgaeredményeket a közép színtű szóbelik után hirdetik ki
- Brutális! Kiderült, mennyi pénzt vitt el Matolcsy György az MNB-ből (Nyugatifény) Varga Mihály belső vizsgálatot indított. A Brutális! Kiderült, mennyi pénzt vitt el Matolcsy György az MNB-ből bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Nem állt le, sőt aktívan folyik az a NAV-os nyomozás, ami Rogán Antal találmányának előzmé... (444.hu) A Telekom 2015-ben egy összegben fizetett a találmányért, aminek Rogán az egyik szerzője, tudta meg a 444. Azaz nem az óriáscég állja évről évre a volt propagandaminiszter mostanra több mint 2 milliárdosra hízott f
- A kormány év végéig meghosszabbítja a diákhitel kamatstopot (10perc.hu) A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a diákhitel kamatstopot – Magyar Péter utasította a Magyar Fejlesztési Bankot a jelenlegi 9,65 százalékos kamat csökkentési lehetőségeinek vizsgálatára.
- Majdnem kisiklott az HBO új Trónok harca-sorozata (Liner) A heves esőzések miatt víz alá került a díszlet Gran Canarián, átmenetileg leállt a forgatás.
- Stop a mohácsi hídnak: Augusztusig biztosan nem épül tovább (Economx) A kormány teljes körűen felülvizsgálja a Mohács térségében épülő új Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat beruházását. A vizsgálat egyik lehetséges iránya a műszaki tartalom csökkentése is lehet, beleért
- Magyar tulajdonú bobtail lett a világ legszebb kutyája Bolognában (MHírlap) Magyar vizsla tarolt a World Dog Show 2026-on Bolognában
- Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult (24.hu) A számok alapján úgy tűnik, mintha az MNB volt elnöke a 12 éves hivatali ideje alatt egyáltalán nem ment volna szabadságra.
- Nem csak az orvosi vizsgálat számít: Ezekben az esetekben jár még fizetett szabadság (Kiskegyed) Sok alkalmazott automatikusan szabadságra megy, amikor orvoshoz kell mennie, családi ügyeket kell intéznie, vagy fontos életeseményen kell részt vennie. Erre azonban gyakran nincs is szükség Szlovákiában.
- Ólom a csapvízben: kiderült, hogy tulajdonosként mi az, amiért felelős vagy (Dívány) A Fővárosi Vízművek összegezte mindazt, amit a csapvízben lévő ólomról, a vízvezetékek karbantartásáról, illetve a vízminőségről tudni érdemes.
- Legkésőbb 2026 október végéig elfogadják a törvényt a vagyonadóról (Népszava) Vagyonadó: több opciót vizsgáltak, rendeget kérdés merült fel, és szerinte érdekes módon azok, akik érintettek pénzt költenek arra, hogy cikkek jelenjenek meg arról, ez miért nem jó. Várhatóan úgy lesz a szabál
- Nukleáris hűtőberendezésekkel válhat fenntarthatóbbá az AI-adatközpontok üzemeltetése (Qubit) Egy amerikai startup által fejlesztett vízmentes hűtőtechnológiát olyan régiókban is lehetne alkalmazni, ahol nagy mennyiségű napenergia érhető el, azonban vízhiány uralkodik.
- Nőtt Rubint Réka daganata, ezért új kezelést kap, mintáit most Amerikában vizsgálják (SzMo.hu) Rubint Réka orvosai kezelésváltásról döntöttek, miután a fitneszedző primer daganata 8 milliméterről 1 centiméterre növekedett. A család a hazai ellátás mellett a vérmintát és egy friss májbiopsziát is kiküld
- Rekordalacsony a Velencei-tó vízszintje: így alkalmazkodik a turizmus és az ingatlanpiac (VG) A Velencei-tó vízállása kritikus szintre süllyedt, de a környék nem veszítette el vonzerejét.
- A lényeg az, hogy ellenőrizni lehessen, hogy Rogán Antal tényleg feltaláló-e (Népszava) A hvg a vagyonnyilatkozati rendszer szigorításáról kérdez. Szondi Vanda szerint elsősorban nem a tartalomra vonatkozó szabályok módosultak, hanem a vizsgálatok lehetősége, tehát az, hogy hogyan lehet ellenőrizni a me
- Ettől érzed magad öregnek: 5 ismert használt autó ami már idén veterán vizsgát tehet (Vezess) Hihetetlen belegondolni, de azok a modellek, amelyeket ma a használtautó-piac legolcsóbb igáslovaiként tartunk számon, 2026-ban átlépték a 30 éves határt.
- Véget értek az emelt szintű szóbeli érettségik (Blikk.) Sikeresen lezárultak az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, amelyeken több mint 74 ezer diák adott számot a tudásáról – adta ki a tájékoztatást az Oktatási Hivatal. A végzősöknek azonban nincs sok idejük
- Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát (DigHungary) Elkeserítő hírek érkeznek a Velencei-tó vízállásáról, egyelőre az új kormányra vár a feladat, hogy valamilyen módon megoldja Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavának vízpótlását. Az ingatlanpiacon
- Sejteket programozna át egy bostoni cég, azonban a katasztrofális mellékhatások kockázata ... (Rakéta) A vizsgálaton egy olyan innovatív technológiát tesztelnek, amely három gén aktiválásával részlegesen újraprogramoz öreg sejteket, hogy azok fiatal, őssejtszerű állapotba térjenek vissza, anélkül, hogy elveszíten
- Vizsgálatot indított a rendőrség a magyar–kazahon történtek miatt (Mandiner) Akár emberéletet követelő katasztrófa is történhetett volna kedd este.
- Vitézy Dávid vizsgálja a 451 milliárdos mohácsi Duna-hídról szóló beruházást (Népszava) Magyar Éva mohácsi Duna-híd projekttel kapcsolatban arról beszélt: a beruházás összesen 451 milliárdba kerülne. A kivitelezőnek kifizethető az előleg mértékét is felemelték. A kormány a beruházás teljes körű
- Magyar Péter üzent Windisch Lászlónak, haladékot kapnak a babavárósok, nem biztos, hogy mi... (hvg.hu) Vagyonadó, a babavárósok kimentése, mohácsi Duna-híd, a nemzeti hitvallás és a vizuálisan szennyező reklámok – bőven van téma a Miniszterelnökségen tartott szóvivői tájékoztatón a szerdai kormányülés után
2026.06.11