A keresés eredménye 323 találat
- Az Erkel Színház új évadának ilyen lesz a repertoárja (Kulturzone) A várakozásokat felülmúló évadot záró Erkel Színház, a következő szezonban is műsoron tartja idén bemutatott darabjait, de több új produkcióval is várja majd a közönséget – tájékoztatta a teátrum csütör
- Június közepén dönthet Eszenyi Enikő sorsáról a hazai színházi szakma (Blikk) Megtörtént, amire a színházi szakma hat éve várt, Eszenyi Enikő szerdán nyilvánosan bocsánatot kért azoktól a kollégáitól, akiket megsértett, megalázott, félelemben tartott a közös munkájuk során. Feloldozás
- „Ezt a narratívát határozottan vissza kell utasítanunk” – A színházi dolgozók is reagáltak... (Blikk) Eszenyi Enikő ügye kapcsán csütörtökön délután közleményt jelentetett meg a Színházi Dolgozók Szakszervezete a Facebookon. Az Állásfoglalásunk a munkavállalói biztonságról és a hatalmi visszaélésekről cím
- Szabó Erika nagy öröme: először vitte színházba a kisfiát a Thália sztárja (Blikk) Megható pillanatot osztott meg a követőivel Szabó Erika: a színésznő mérföldkőhöz érkezett az életében, ugyanis először látogatott el a színházba a kisfiával. A közös élmény nemcsak a gyermek számára volt
- Hogyan jelenik meg Magyar Péter politikai színháza külföldön? – Kováts Eszter a Föld/osztá... (24.hu) A Bécsi Egyetem politológusával Magyar Péter Közép-Európa-politikájáról beszélgettünk a 24.hu külügyi podcastjában.
- Van, akit kielégít Eszenyi Enikő bocsánatkérése (Blikk) A színházi világ hosszú éveken át várta Eszenyi Enikő bocsánatkérését — ez a pillanat pedig tegnap végre elérkezett. A megszólalás sokak számára fordulópont lehet: Csőre Gábor szerint ez a gesztus nem hagyha
- A színházi szakszervezet szerint Eszenyi Enikő bocsánatkéréséből a valódi felelősségvállal... (Telex - k) A Szidosz részletes állásfoglalást tett közzé a hatalmi visszaélésekről, szerintük transzparens vizsgálatok nélkül nem rendezhetők az Eszenyiéhez hasonló esetek.
- Várakozásokat felülmúló évadot zárt az Erkel (Metropol) Az évad során összesen 250 533-an látogattak el a színházba, ezzel az Erkel már az első évében elérte a 102%-os nézettséget.
- Várakozásokat felülmúló évadot zárt az Erkel - Videó (BorsOnline) Hatalmas sikerrel robbant be a hazai színházi világba.
- Nagy Ervin visszavonul a színészettől (Librarius) Nagy Ervin az elmúlt években aktív szerepet vállalt a közéletben, miközben továbbra is rendszeresen játszott színházban és filmekben.
- Elhiszi Eszenyi Enikőnek, hogy őszinte a bocsánatkérése, és hogy meg tud változni? (Blikk) Eszenyi Enikő rendezését felfüggesztette a debreceni Csokonai Nemzeti Színház a társulat jelzései és a biztonságos munkakörnyezet védelme érdekében, amire reagálva a rendezőnő a minap hat év hallgatás után nyí
- Leállított taps és 1 perces néma csend – Scherer Péter előadásainak felét nem játsszák töb... (Port.hu) Posztumusz életműdíjat kapott a művész az Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, Nagy Ervin kulturális államtitkár pedig posztumusz Kossuth-díjban gondolkodik.
- Kaszab Zoltán: Politikai színházzá silányult a parlament (Vasárnap) Komoly várakozások előzték meg a parlament e heti ülését, ez volt ugyanis az első alkalom, hogy az új összetételű országgyűlés a normál menetrend szerint végezte a munkáját. Előzetesen minden a várakozások sz
- Magyar Péter úr, több tiszteletet a 3,4 milllió tiszás szavazópolgárnak! (Mandiner) A L'art pour l'art Társulat idején az efféle jeleneteket még abszurd humorként adták el, színházban vagy tévében, erre most miniszterelnöki felszólalás formájában kapjuk. Francesca Rivafinoli írása.
- Bocsánatot kért Eszenyi Enikő (Infostart) A debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója szombaton a színház honlapján és Facebook-oldalán tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, Es
- Kiderült, hogy mit tervez a Soproni Petőfi Színház a következő évadban (Kulturzone) Öt nagyszínházi és három kamaraszínházi bemutatóval készül a Soproni Petőfi Színház a 2026-2027-es szezonra, amely A legek évada címet kapta – jelentette be a teátrum igazgatója szerdán sajtótájékoztatón So
- Eszenyi Enikő nyíltan elmondta, hogy mi történt pontosan a vígszínházban (Naphíre) Miközben a hazai közélet figyelme a legfrissebb politikai átrendeződésekre és a kulturális szféra gazdasági átvilágítására fókuszál, a színházi világban egy olyan drámai és váratlan fordulat ment végbe, ame
- Bocsánatot kért Eszenyi Enikő (Klubrádió) Nem volt igazam - írta közösségi oldalára feltöltött nyílt levelében a színész-rendező, akinek a debreceni Csokonai Nemzeti Színház néhány napja függesztette fel a következő évadra meghirdetett Primadonnák cí
- Több színházi előadás is Nagy Ervin nélkül folytatódik (Index - k) A Tisza Párt kultúráért felelős államtitkári pozíciója miatt.
- Nagy Ervin búcsút int a színháznak, miután megkapta az államtitkári pozíciót (Twice) Nem vállal új színházi szerepeket és a meglévőket is fokozatosan hátrahagyja a Kincsem sztárja. Nagy Ervin már nem tervez szerepelni a következő színházi évadban, miután megkapta a kulturális államtitkári kineve
- Itt lesz látható Nagy Ervin utoljára – Több szerepét is visszaadja (Médiapiac) Visszaadja a szerepeit Nagy Ervin. Miután a népszerű színész kulturális államtitkár lett, fokozatosan visszavonul a színházi szerepektől, következő évadtól nem lesz a produkciókban látható.
- Eszenyi Enikő bocsánatot kért, miután a debreceni színház felfüggesztette az új rendezését (444.hu) A Vígszínház volt igazgatója szerint semmilyen előadás nem ér annyit, hogy közben emberek sérüljenek.
- Nagy Ervin visszavonul a színészettől (Propeller) Politikai szerepe miatt búcsút int a színháznak Nagy Ervin, utoljára júniusban áll színpadra. Nagy Ervin hamarosan végleg elköszön a színpadtól. A színész kultúráért felelős államtitkári pozíciója miatt ú
- Magyar Péter Gulyás Gergely elé ülve rendezett politikai színházat (Hír TV) Magyar Péter miniszterelnök váratlanul helyet változtatott, és közvetlenül az ellenzéki politikus elé ült be a parlamenti patkóban
- Nagy Ervin visszaadja a színészi szerepeit (Blikk) Nagy Ervin visszaadja szerepeit, miután kulturális államtitkári pozíciót kapott. Döntése értelmében fokozatosan visszavonul a színházi szerepektől, és a következő évadtól már nem játszik a korábbi produkcióib
- Zsámbéki Gábor a Világyítornyokban (Port.hu) A színházi élet két meghatározó egyénisége találkozik június 14-én a Társaskör színpadán. A Világítótornyok Extra vendége Zsámbéki Gábor lesz, beszélgetőpartnere Bodó Viktor. A program nemcsak a színházs
- Júniusban is pezseg a színházi élet a Nemzeti Színházban (Mandiner) Klasszikus magyar művek, nagyszabású előadások, különleges vendégjátékok és fesztiválszereplések várják a közönséget júniusban a Nemzeti Színházban. Az évad utolsó heteiben a budapesti nézők még számos k
- Badár Sándor teljesen összetört Scherer Péter halálhírétől: "Beteg volt, mégis mindenkit v... (BorsOnline) Életének 65. évében elhunyt a kortárs magyar színművészet egyik legmeghatározóbb, legmelegszívűbb alakja. Scherer Péter Jászai Mari-díjas művész színházi és filmes alakításaival – köztük Pepe karakter
- Mi történt Molnár Áronnal? A pszichológus látott már ilyet, elmondta, mi várható (Blikk) Molnár Áron az egészsége, a mentális állapota megőrzése érdekében egy időre visszavonul a színpadtól, és közös megegyezéssel kiszáll a Loupe Színházi Társulás készülő új előadásából. A produkció zök
- Alföldi Róbert rendezéséről ájuldozott az egészségügyi miniszter (Propeller) Alföldi Róbert örülhet, óriási dicséretet zsebelt be Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztertől. Aki a színházban Alföldi Róbert rendezésében Julius Caesar tekintette meg. Utána pedig dicshimnuszt zengett róla
- Nagy Ervin megdöbbentő módon értesült Scherer Péter haláláról (Propeller) Nagy Ervin régóta tudta, hogy Scherer Péter beteg és nagyon szorított érte. Szerinte Pepével a magyar filmes és színházi szakma egyik óriási egyénisége távozott. Nagy Ervin úgy véli, Scherer Péter nem kapta meg a
- Rangos szakmai díjat kapott a sepsiszentgyörgyi színház szÍnésze (MHírlap) Idén Bukarestben Pálffy Tibor vehette át az Uniter-díjat
- Pintér Tibor váratlanul megszólalt a mémmé vált majonézes botrányról (Blikk) Az internet egyik legismertebb magyar mémje lehet az a felvétel, amelyen Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója fejtette ki radikális véleményét a vendéglátásról egy gyorséttermi incidens kapcsán. A szín
- Don Quijote, Frankenstein, Kosztolányi és a többiek – 5 szuper színházi előadás Budapesten... (NLC) Színházba járni jó. Jó darabokat nézni még jobb. A legtöbb színház június közepéig üzemel, de már az sincs messze. Íme, az NLC ajánlatai erre a szűk 1 hónapra.
- Életműdíjjal tüntették ki Tompa Gábor rendezőt (MHírlap) A 34. Uniter-gálán a 2025-ös színházi év legjobb színházi előadásait és alakításait díjazták
- Megszólalt Molnár Áron a visszavonulásáról: jelzett a szervezete, és orvoshoz kell forduln... (Blikk) Molnár Áron az egészségi és mentális állapota megőrzése, valamint a fizikai kimerültség miatt ideiglenes szünetet tart, és radikálisan átalakítja az életvitelét. A Loupe Színházi Társulás a minap közleményb
- Molnár Áron: 5 napja újra edzem, alszom, voltam kardiológián, megyek dietetikushoz és pszi... (SzMo.hu) Molnár Áron egy Facebook-posztban írt arról, hogy a kiégés határára került, ezért visszalépett egy szerepétől. A döntést a Loupe Színházi Társulás „Emberek, helyek, dolgok” című darabjának próbái előtt
- Kálomista Gábor visszavonul az aktív filmezéstől (Librarius) Kálomista Gábor távozik a Megafilm éléről, amelyet feleségére és alkotótársára, Helmeczi Dorottyára bíz, a Thália Színházat megtartja.
- Tényleg végleg meg kell szabadítani a színházi világot Eszenyi Enikőtől? (Blikk) Az évekkel ezelőtt kirobbant botrány hullámai újra feltámadtak és elsodorni látszanak Eszenyi Enikő újraépülő karrierjét. Lengyel Tamás színész nyilvánosan nehezményezte, miszerint a mai napig nem tudni, mi tör
- Felfüggesztették Eszenyi Enikő rendezését – a munkakörnyezet biztonságára hivatkoznak (HRportal) A debreceni Csokonai Nemzeti Színház felfüggesztette Eszenyi Enikő jövő évadra tervezett rendezését. Az igazgató szerint a döntés oka, hogy a tervezett együttműködés több társulati tagban bizonytalanságot és ro
- Molnár Áron váratlan bejelentést tett a színházi jövőjével kapcsolatban (ATV) Molnár Áron színész-aktivista úgy döntött, hogy kiszáll a Loupe Színházi Társulás készülő darabjának próbafolyamataiból, és mentális egészségének megőrzése érdekében pihenésre szánta el magát.
- Hatalmas névvel erősít az egri színház: legendás sorozatsztár csatlakozik a társulathoz (Blikk) Horváth Lajos Ottó Jászai Mari-díjas színművész csatlakozik a Gárdonyi Géza Színház társulatához, amely hatalmas elismerés az egri színház számára. A 2026/2027-es évadtól kezdve a közönség rendszeresen láth
- Pihenésre van szüksége: Molnár Áron váratlan döntést hozott (Médiapiac) Közös döntést hozott a Loupe Színházi Társulás vezetése és Molnár Áron: a színész egészségi és mentális állapota megőrzése érdekében kiszáll a készülő Emberek, helyek és dolgok című előadás próbafo
- Janza Kata: „A fiam elképesztően céltudatos" (Metropol) A színésznő életében a színház mellett mindig is a család és az anyaság állt az első helyen. Janza Kata végtelen büszkeséggel és szeretettel mesélt arról, milyen különleges utat választott magának a fia, Samu
- Molnár Áron mentális okokra hivatkozva kiszáll egy készülő színdarabból (Refresher) A Loupe Színházi Társulás a színésszel közösen kiadott közleményében írt a változásokról.
- „Kimerült és önmagára figyelne” – Molnár Áron most kiszáll egy készülő előadásból, és az o... (Contextus) Molnár Áron kiszáll a Loupe Színházi Társulás készülő előadásának próbafolyamatából – egészségi és mentális állapotának...
- Eszenyi Enikő rendezői munkáját felfüggesztették a debreceni színházban (Librarius) Eszenyi Enikő tervezett rendezői együttműködése a színház több kollégájában bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat.
- A lét elviselhetetlen könnyűsége három felvonásban: Kritika Tarnóczi Jakab legújabb rendez... (Refresher) Április 25-én debütált a fővárosi Katona József Színház színpadán Tarnóczi Jakab legújabb alkotása, amely vizualitásában visszatér a rendező stílusához, témafelvetésben mégis új szintre lép, a halál és a
- Molnár Áron egészségi és mentális okokból kiszáll a színházi előadásokból (Blikk) Váratlan bejelentést tett Molnár Áronról a Loupe Színházi Társulás. A független színházi formáció és a színész közös döntése alapján új szereplővel folytatják az egyik készülő előadásukat, míg Áron
- Meghozta a nehéz döntést Molnár Áron. Visszavonul (Kiskegyed) Őszintén beszélt kimerültségéről és lelki állapotáról Molnár Áron. A színész elárulta, egy időre kiszáll a Loupe Színházi Társulás működéséből, mert úgy érzi, mentálisan elfáradt, és most saját mag
2026.05.28
2026.05.27
2026.05.26
2026.05.25