A keresés eredménye 4065 találat
- Idén csak a kármentés maradt, szezon helyett katasztrófa készül a Velencei-tónál (Népszava) Az idén már biztosan nem lehet pótolni a rekordalacsony Velencei-tóba a vizet. A minapi civil és szakmai egyeztetés alapján az sem látszik, hogy a kormányzat támogatná a Dunából való pótlást, ami a helyiek szerint
- „Az ügy felvet szakmai és erkölcsi vonatkozásokat is” – nyílt levélben tiltakoznak az ELTE... (24.hu) Az előző kormány köznevelési államtitkára tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani, kollégái nehezményezi, hogy mindezt úgy teszi, hogy az elmúlt másfél évrizedben a kormány, amit szo
- Négy szakember, köztük Simek Péter És Fehér Csaba is csatlakozott az Újpesthez (NB1) Régi újpesti ismerősök is szerepet kapnak a klub utánpótlásának megújításában. Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás érkezik […] A Négy szakember, köztük Simek Péter És Fehér Csaba is
- „Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánna... (SzMo.hu) A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.
- Megkezdődött a tiszavirágzás – érkeznek a lélegzetelállító felvételek (Mandiner) Szakértők szerint a leglátványosabb időszak még hátra van.
- Aranyat érő tippek: így ellenőrizheted könnyedén, hogy igazi mézet vásároltál-e (Kiskegyed) Biztosan veled is előfordult már, hogy a mézesbödön után nyúltál, hogy megédesítsd a teádat, vagy feldobj egy házi süteményt. Az utóbbi években azonban a szakemberek egyre hangosabban kongatják a vészharangot, ug
- Vízbe fulladt egy kisfiú, vádat emeltek az édesanyja és két úszómester ellen (MHírlap) Az agyhalál állapotából a szakszerű kórházi ellátás sem tudta visszahozni
- Tarr Zoltán minisztériuma a kultúrharc helyett a bizalmi újjáépítés terepe lesz? (MHírlap) Nem egyszerű kultusztárca lesz. Egyetemi tudás, színészi hitelesség, muzeológiai szakma és közigazgatási tapasztalat állhat Tarr Zoltán mögé
- 2026-os labdarúgó-világbajnokság: Páros lábbal szállt bele a HR a szurkolói lázba? (HRportal) A napokban rajtoló 2026-os labdarúgó-világbajnokság kapcsán a munkáltatóknak nemcsak a szurkolói láz, hanem a várható termelékenység-visszaesés miatt is fájhat a fejük. A szakértők szerint a rendhagyó kezdési
- Mi fordult meg Antonelli és Russell között a Monacói Nagydíjon? (Formula) A Monacói Nagydíj átfordított valamit Kimi Antonelli és George Russell párharcában: trenddé alakult az olasz domináns fölénye. Lehet-e még innen visszaút, vagy a szakadék szélére került a brit?
- Miért dolgoznának egyre többen Szlovákiában? (Növekedés) A határ menti térségek munkaerőpiaci helyzete érzékenyen tükrözi egy-egy régió gazdasági fejlettségét, demográfiai folyamatait és infrastrukturális adottságait. A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakos
- Magyarország túlélte a tavaszi vizsgaidőszakot, de még messze nem került ki a veszélyzónáb... (Forbes) Az uniós forrásokhoz szükséges feltételek teljesítése, pótköltségvetés összeállítása, és intézményi reformok szükségesek, hogy Magyarország ne kerüljön bóvli kategóriába az ősszel a hitelminősítőknél
- Kiderült, mekkora a valós szakácsfizetés a Balatonnál (Haszon) Bár a nyári szezon kezdetével újra szárnyra kaptak a milliós balatoni luxusfizetésekről szóló pletykák, a Világgazdaság körképe szerint a valóságban a szakácsok többsége nettó 500 és 850 ezer forint közötti
- Mobilappon is jelenthető az amerikai szőlőkabóca (Agroinform) A szakemberek már okostelefonon is azonnal rögzíthetik a veszélyes szőlőkártevő észlelési adatait.
- Akár börtön is lehet a vége: ezt az autós javítást nem érdemes „okosban” megoldani (Femcafe) Sokan próbálnak spórolni az autó fenntartásán, különösen akkor, amikor egy-egy javítás vagy csere több tízezer forintos kiadást jelent. Van azonban egy terület, ahol a szakértők szerint különösen veszélyes leh
- Matt Damon drámai vallomása – a hollywoodi karrierje az apaságát teszi tönkre (Sassy) A világsztár Matt Damon szerint a hollywoodi életmód és a szakmai bizonytalanság komolyan rányomja a bélyegét az apai szerepére. A színész elárulta, a folyamatos bizonyítási kényszer miatt nehezére esik a jelenben
- Ez a fogszuvasodás valódi oka a fogorvos szerint – Nem a cukor az. (Life.hu) Egy fogorvos súlyos tévhitre hívta fel a figyelmet. Az orvosi szakértő szerint hamis az a közkeletű tévhit, hogy a cukor okozza a fogszuvasodást. Mutatjuk, mitől függ valójában a fogaink állapota!
- Itt a lista: ezek a műszaki vizsga legnagyobb buktatói (168.hu) A műszaki vizsgára nem érdemes rutineljárásként tekinteni, mivel egyes hibák bukáshoz vezethetnek.
- Megható összefogás: 8,8 millió forint gyűlt össze a rászoruló színházi dolgozóknak (Blikk) Komoly összefogással 8,8 millió forint bevételt hozott a Színházi Dolgozók Szakszervezetének idei jótékonysági gálaestje, amelynek a Vígszínház adott otthont június elején. A befolyt összegből közel 60 rászoru
- Szirénázva sietett a mentő, brutális baleset történt EZEN a forgalmas magyar szakaszon (Kiskegyed) Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn az 55-ös főúton Baja térségében. Két személyautó ütközött össze, a helyszínre tűzoltók és mentők is nagy erőkkel vonultak ki. A baleset miatt jelentős forgalmi f
- Tuzson Bence szerint csak egy jó hangulatú szakmai beszélgetésre hívta be magához miniszte... (hvg.hu) Bíró Ferenc szerint az akkori igazságügyi miniszter azért hívatta be az IH Országos Kórházi Főigazgatóságnál tartott helyszíni szemléje után, hogy felszólítsa: ne tartsanak helyszíni szemléket. Tuzson szerint e
- Tételes listával készült: újabb elbocsátásokat jelentett be Magyar Péter (Demokrata) Hangsúlyozta, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás.
- „Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka őszintén beszélt arról... (Blikk) Első alkalommal rendeztek Magyarországon nemzetközi női filmfesztivált, és Gryllus Dorka a rangos esemény egyik meghívott vendégeként, több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött kapcsolódott be
- Aggasztó figyelmeztetést adtak ki a szakértők: veszélyes fordulat jött el az atomfegyverek... (Portfólió) A világ mind a kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező országa fejlesztette és bővítette arzenálját a növekvő globális feszültségek közepette – hívta fel a figyelmet hétfőn kiadott jelentésében a Stockholmi Ne
- Milliók isszák naponta, pedig akár 10 fajta rákot is okozhat (Origo) Aggasztó összefüggéseket tártak fel a szakértők az itallal kapcsolatban.
- 7 éve nem volt példa erre Észak-Koreában – óriási a készülődés (Liner) Hszi Csin-ping hét év után először utazik Észak-Koreába, miközben Peking erősítené befolyását Moszkva árnyékában.
- Kinyílt a Bernabéu kapuja José Mourinho előtt (Infostart - s) Elhárult az utolsó akadály, napokon belül várható José Mourinho kinevezése a Real Madrid vezetőedzői posztjára. Szabad az út a portugál szakvezető visszatérése előtt, miután Florentino Pérezt újraválasztották
- Óriási nevet hozhat vissza Mourinho a Real Madridhoz (Liner) Ramón Álvarez de Mon szerint Pepe esélyes, hogy Mourinho szakmai stábjához csatlakozzon Madridban.
- Vége a repülés közbeni offline időszaknak: a Wizz Air minden gépére megérkezik Elon Musk i... (Twice) Hamarosan gyökeresen megváltozhat az utazási élmény a Wizz Air járatain. A légitársaság bejelentette, hogy 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet, így az utasok akár 10 k
- Nők40: sokan elrontják ezt a lépést, jelentős időt veszíthetnek vele (168.hu) Van egy hiba a Nők40 kapcsán, amit a szakértők szerint sokan elkövetnek.
- A gyermekvédelmi ellenőrzés lehetett az utolsó csepp a pohárban? Nagyon úgy tűnik, hogy sz... (BorsOnline) Múlt héten megjelent a gyermekvédelem a ketrecharcos családi házánál, aki szerint egy rosszakarója hívta rájuk a hatóságot. Ha ez nem lenne elég, a rajongóknak feltűnt, hogy Boráros Gábor és párja Instagram-olda
- Ezek voltak a Tony Awards legszebb ruhái, csak kapkodjuk a fejünket a sztárok szettjei lát... (Glamour) A New York-i Radio City Music Hallban rendezték meg az idei Tony Awards díjátadó gálát, ahol a Broadway legkiemelkedőbb produkcióit és művészeit ünnepelte a szakma. Bár az estét a zseniális színpadi produkciók ura
- Vízbe fulladt a strandon egy ötéves kisfiú – anyja nem figyelt rá, az úszómesterek nem vet... (SzMo.hu) A Fővárosi Főügyészség a 34 éves anya és a két fiatal úszómester ellen is vádat emelt a 2024-es haláleset miatt. A vád szerint a szülői és a szakmai felügyelet hiánya vezetett a gyermek tragédiájához egy buda
- A Parlament elnöke benyújtotta vagyonnyilatkozatát: Teljes reformot sürget a rendszer ela... (Estiharsona) A magyar vagyonnyilatkozati rendszer teljes alkalmatlanságára hívta fel a figyelmet a Parlament elnöke. Pénzügyi szakemberként rámutatott: a hatályos, évről évre összehasonlíthatatlan adatkérés nem biztosítja a tr
- Kitálalt az új házelnök: Forsthoffer Ágnes beadta a vagyonnyilatkozatát, majd döbbenetes t... (Contextus) Hivatalosan is benyújtotta első vagyonnyilatkozatát az Országgyűlés új házelnöke, aki szakmai hátterét alapul véve azonnal...
- Meghalt Mihalecz István (Blikk) Meghalt Mihalecz István, aki több hazai NB I-es csapatnak volt a vezetőedzője. A szakember 79 évesen hunyt el. A hírt a Haladás jelentette be a közösségi oldalán.
- Egyikük börtönbe került Irakban, másikuk bejutott Észak-Koreába is: elképesztő sztorik a M... (Sassy) Portugáliában találkozott a Most Traveled People nevű közösség mintegy 200 tagja, közülük 103-an igazoltan jártak már a bolygó mind a 193, ENSZ által elismert országában. A hihetetlen történetek mellett azt is el
- Elstartolt az óriásberuházás: évente 30 milliárd köbméter gáz érkezhet Európába (Portfólió) Algéria hivatalosan is elindította a transzszaharai gázvezeték (TSGP) saját szakaszának építését. A több mint négyezer kilométer hosszú projekt Nigériából juttathatna évente akár 30 milliárd köbméter földgá
- Osztrák kocsikkal és 160-as tempóval indul meg a roham a Balatonhoz - erre számíthatnak az... (Pénzcentrum) A Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszon a korszerű Flirt és KISS motorvonatok már kihasználhatják a 160 km/h-s megengedett pályasebességet.
- Tévhitben élt a világ: az egészségesnek hitt diéta valójában nagyon is káros lehet (Portfólió) Rohamosan terjed világszerte a „tiszta élelmiszereket” hirdető diéta, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet a szakembereknek, hogy számos tévhit ugyanúgy ezzel párhuzamosan éri az embereket – közölte a Science Al
- Még féken tartja az árakat az erős forint, de sötét felhők érkezhetnek a Hormuzi-szoros fe... (VG) A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint a jelenlegi alacsony inflációs környezetet jelentős részben átmeneti tényezők alakítják.
- Ő a katasztrófavédelem új főigazgatója – ezt kell tudni Varga Ferencről (Blikk.) Varga Ferenc édesapja példájára lett tűzoltó Óbudán. Az évek során különböző pozíciókban dolgozott, 2012-től pedig egy évtizeden át a fővárosi katasztrófavédelmet vezette. A szakemberek szerint személye gar
- Hszi Csin-ping megérkezett Észak-Koreába (MHírlap) Ritka csúcstalálkozóra készül Kim Dzsong Unnal
- Bíróság elé kellett állnia Sági Szilárdéknak: óriási a dráma (Kiskegyed) Hosszú ideje húzódó ügy végére kerülhet pont Sági Szilárd életében. A televíziós személyiség és gasztroszakember ellen egy korábbi Gerilla Grill-akció kapcsán indult eljárás, amely végül bírósági szakasz
- Meghalt Michalecz István (Blikk) Meghalt Michalecz István, aki több hazai NB I-es csapatnak volt a vezetőedzője. A szakember 79 évesen hunyt el. A hírt a Haladás jelentette be a közösségi oldalán.
- Magasról lehet nagyot zuhanni – az idei év sztártőzsdéje omlott össze, megszakadt a keresk... (VG) A kereskedést is meg kellett szakítani a hétfői napon.
- Új szakszervezet alakult a BYD-gyárban (MagyarHang) A kínai munkásokat is várják.
- Hét év után újra Észak-Koreába látogatott Hszi Csin-ping (Népszava) A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről tárgyal Kim Dzsongunnal.
- A kínai munkásokat is beszerveznék a BYD-gyárban alakult új szakszervezetbe (Telex) Az új szakszervezet a BYD dolgozóinak megkeresésére jött létre, de más gyárak dolgozói is beléphetnek.
- Új szakszervezet alakult a BYD szegedi beruházása nyomán (Autópro) A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresései nyomán jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet. Az új érdekképviselet nemcsak a magyar, hanem a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók ké
2026.06.08