A keresés eredménye 5620 találat
- Áll a bál az USA-ban: Kitört a háború Trump és Elon Musk között (Nyugatifény) Trump deportálná Muskot. A Áll a bál az USA-ban: Kitört a háború Trump és Elon Musk között bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Drasztikus lépést jelentett be a Daimler Truck – Ötezer munkahelyet szüntet meg Németorszá... (Tőzsdefórum) Komoly leépítést jelentett be a Daimler Truck. A világ egyik legnagyobb haszongépjármű-gyártója 2030-ig mintegy 5000 munkahely megszüntetését tervezi Németországban. A lépés hátterében elsősorban az észak-ameri
- A nyugat-európai fiatalok egyre inkább elvesztik a demokráciába vetett hitüket (Makronóm) A TUI Stiftung 2025-ös jelentése szerint a nyugat-európai fiatalok körében csökkent a demokráciába vetett bizalom, 21 százalék nyitott autoriter alternatívákra. Az EU geopolitikai súlya is gyengül, csak 42 százalék
- Putyin szomorú, hogy halálba kergette a miniszterét (ACNews) Az orosz kormány mély megrendüléssel fogadta Roman Sztarovojt, a leváltott közlekedési miniszter halálát. A Kreml megdöbbent a kirúgott közlekedési miniszter halála miatt: tragikus és szomorú.
- Készülnek már az oroszok: itt tör ki a háború Európával (ACNews) Egyre élesebb geopolitikai nyilatkozatok jelzik az Európai Unió és Oroszország közötti feszültség növekedését.
- Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója (MNemzet) Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
- Bemutatkozott a Kia új elektromos autója (VillanyAutó) Az év második felében érkezik Európába.
- Az ATV műsorvezető szerelmespárja első gyermekét várja: babapocakos fotóval jelentették be (Femina ) Somos András közel két évtizede van együtt 14 év évvel fiatalabb párjával, Gulyás Eszterrel, aki első babájukat várja.
- Drága villamosok, szűk sínek. Mi lesz most Budapesten? (Forbes) Hiába érkezik egyre több szerelvény, túl szélesek az új CAF villamosok, és több tervezett vonalon nem férnek el. Mi történt? Hiába érkezik egyre több szerelvény, túl szélesek az új CAF villamosok, és több terv
- Milliárdok forognak kockán, de egyre romlik a helyzet: újabb lesújtó jelentés készült a ma... (Forbes) Megint szomorú jelentést tett közzé az Európai Bizottság a magyar jogállamiság helyzetéről: az elmúlt egy évben is jelentősen romlott a helyzet Magyarországon. Mi történt? Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas
- Ezért halt meg Feledy Péter (Kiskegyed) Mint azt anno megírtuk, 2025. januárjában, 81 éves korában elhunyt a legendás televíziós műsorvezető és újságíró, Feledy Péter.
- Ebben az országban már 49 évesen nyugdíjba vonulhatsz (Kiskegyed) Miért vonulhatnak nyugdíjba a törökök 52 évesen?
- Hét eleji viharok: milliárdos nagyságrendű károkkal, 3–4 ezer kárbejelentéssel számol a Gr... (Üzletem) Tömeges károkat okozott az otthonokban, gépjárművekben, nyaralókban az orkánerejű széllökésekkel, felhőszakadással, jégesővel és villámlásokkal érkező hétfői vihar.
- Túl kényelmes lett a vezetés? Kína szigorít az e-autókon (Autópro) Véget érhet a Tesla-féle egypedálos vezetés korszaka Kínában. Az új kínai fékrendszerszabvány fokozott biztonsági előírásokat vezet be az elektromos járművekre, és betiltja az alapértelmezett egy pedálos módot
- Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan? (Rakéta) Éber szemek figyelik a világot az űrből a nap huszonnégy órájában. Az űrbeli sztrádák egyre jobban benépesülnek, és felmerülhet a kérdés, mennyire fejlett a mai műholdas technológia, és mit is látnak pontosan
- Megbénult a forgalom a 4602-es úton, azonnal menteni kellett (Metropol) A forgalom jelenleg egy sávon halad.
- Karácsony Gergely köszönetet mondott Ursula von der Leyennek a Pride miatt (Vasárnap) Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság (EB) elnökével tárgyalt Karácsony Gergely főpolgármester kedden Strasbourgban; a főpolgármester megköszönte az EB elnökének a Budapest Pride melletti kiállását és egy
- Lenne egy jó érve a kormánynak az orosz gáz védelmére, de azt nem mondhatja el (Válasz) Az ukrán ellátásbiztonsággal érvelhetnének Szijjártóék. Csakhogy az ellentmondana az itthoni, Putyin-párti kommunikációjuknak. Exkluzív háttér.
- Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ez... (SzMo.hu) Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.
- Orbán Ráhel szerint úgy tűnik, itt az ideje, hogy visszatérjen Amerikába (Klubrádió) "Így nemcsak én fejlődhetek szakmailag, de a gyerekek is sokat tanulhatnak egy új közegben" – írta.
- Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk. (Hóvége) A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a szülő kiesett jövedelmét. Hogy hány nap táppénz jár a gyerek után, az a gyermek életkorától függ. Mutatjuk, mikor mennyi kapható. M
- Új célpontot talált Trump, most erre vet ki vámot (Economx) Ezúttal a réz került az amerikai elnök célkeresztjébe, 50 százalékos vámot ró a nyersanyagra. De jelezte, hogy további tarifaemelésekben is gondolkodik.
- Galápagos paradicsomjai visszafelé fejlődnek a kutatók szerint (Agroinform) Az evolúció visszafordulásának gondolata nem teljesen új, ám ritka, hogy ezt a folyamatot élőben is sikerül megfigyelni.
- Palácsik Lilla várandós? Tiszta vizet öntött a pohárba a terhességéről szóló találgatások ... (Blikk) Visváder Tamás és felesége, Palácsik Lilla nagyon fiatalok voltak, amikor egymásba szerettek, és az esküvőre is hamar sor került, mivel szerettek volna fiatalon családot alapítani. 2020-ban megszületett az első gyerm
- Megnevezték az orosz-ukrán háború győztesét (MHírlap) Évtizedekkel
- Hűvösebb otthon légkondi nélkül? – Forradalmi bioműanyag segíthet a nyári forróság ellen (10perc.hu) Egy új fejlesztésű, lebomló bioműanyag akár 9 fokkal is csökkentheti az épületek hőmérsékletét a nyári forróságban – passzívan, energiafelhasználás nélkül.
- OMV: csökkenhetett a Mol osztrák riválisának eredménye (VG) Az OMV teljesítménye mérséklődhetett a gyengébb energiapiaci környezetben a második negyedévben.
- Felfogni is nehéz, amire Európa készül: éppen most adna 100 milliárd eurót Ukrajnának a há... (VG) Az Európai Unió egy 100 milliárd eurós támogatási alap létrehozását fontolgatja Ukrajna támogatására. Az új alap a korábbi uniós modellhez hasonlóan vissza nem térítendő támogatások és kedvezményes hitelek f
- Szenvedélyesek és igazi vezetők: ezért nézhetünk fel az Oroszlánokra (Bien) Az Oroszlánokból sugárzik az életöröm, a magabiztosság és az a belső tűz, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. De nem csak a stílusuk miatt nézhetünk fel rájuk – ennél jóval több rejlik ebben a karizmatikus
- Trump most a réz importjára vetne ki vámot (MagyarHang) Egyre nehezebb követni az amerikai elnök lépéseit.
- Folyamatosan érkeznek az új villamosok Budapestre, de nem férnek el, és a tárolásuk is kom... (hvg.hu) Több fejlesztésre is szükség lenne, hogy a fordulatos politikai csatározások után érkező új villamosok valóban használhatók legyenek.
- Egy 157 éves, máig működő nyomdagép került különleges helyszínre (Kultúra.hu) Ünnepélyes keretek között adták át az 1868-ban készült Sigl-féle kézisajtó-berendezést június 30-án az Mnmkk OSZK Ciszterci Műemlékkönyvtárában, Zircen. Az esemény a nyomdászattörténet, az ipartörténet és
- Tizenöt deka lett, maradhat? (Kultúra.hu) A magyar gulyáslevesről mesélő kiállítás után ismét egy hungarikummal foglalkozó tárlat nyílt meg az Mnmkk Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, Olasz örökség, magyar büszkeség – A magyar szalá
- Döbbenetes dolgokkal szemetelték tele az ikonikus tavat (Kultúra.hu) Felújítás miatt az ikonikus madridi Retiro park mesterséges csónakázó- és halastavának lecsapolására készül a városi önkormányzat.
- Viharhelyzet: továbbra sem lehetünk nyugodtak (ATV) Az ország keleti vidékein nagy méretű jéggel, károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarokra is számítani kell.
- Trump egy újabb termékre jelentett be 50 százalékos vámot (24.hu) Az óriási rézvám leginkább Chilét, Kanadát és Mexikót érinti.
- Nem csillapodik a vihar az északkeleti régióban (Hír TV) Az áramkimaradások száma nő, egyre több otthon marad sötétben. A szolgáltatók és a hatóságok folyamatosan dolgoznak a helyreállításon – közölte az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
- Már nem a Ryanair a legolcsóbb fapados légitársaság (Drive) Bár a repülőjegyek árai az elmúlt évhez képest emelkedtek, a fapados légitársaságok továbbra is jóval kedvezőbb árakat kínálnak, mint a hagyományos vállalatok. Míg tavaly a Ryanair számított a legolcsóbb disz
- Von der Leyennel tárgyalt Karácsony Gergely – Erről ment a diskurzus (Propeller) Karácsony Gergely Strasbourgban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A megbeszélésen szó esett a Budapest Pride támogatásáról és a fővárost érintő uniós források elmaradásáról
- „Azt a babát akarom.” – Rárontott a dédnagymamára, hogy elrabolja a csecsemőt (Ripost) Még a kisbabát is bántotta.
- Döntött a pilótája jövőjéről a Ferrari (Origo - sp) Nyolc éve kezdte pályafutását az olasz csapatnál.
- 1 millió fa elültetésével megy neki a klímaváltozásnak egy ország (Portfólió) Egymillió fát terveznek ültetni egyetlen nap alatt, szeptember 24-én Dél-Afrikában a klímaváltozás elleni küzdelem, a munkahelyteremtés és az élelmezésbiztonság jegyében.
- Pokoli erejű pusztítás: drámai videón, ahogyan házakat sodort el az áradás Új-Mexikóban (Liner) Legalább három embert keresnek eltűntként a Dél-Új-Mexikóban található Ruidoso hegyi faluban, miután a hirtelen lezúduló monszunesőzés következtében villámáradás öntötte el a térséget kedden.
- Az új 63 milliós igazolás két óriási góllal lőtte a klub-vb-döntőbe a Chelsea-t (Player) Korábbi csapata ellen szerzett két fantasztikus gólt a brazil támadó.
- „Démon van benned.” – Saját kezűleg tépte ki kislánya fogait egy anya (Metropol) Ördögűzésre hivatkozott az anya.
- 28. Kárpát-medencei Nyári Egyetem és Határon Túli Intézmények Fóruma az ELTE-n (HellóSajtó) Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2025. július 8. és 13. között rendezi meg a 28. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet, amely határon túli magyar anyanyelvű egyetemistáknak kínál szakmai továbbképzést. A programban h
- Értékes tudást visznek magukkal a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának frissdiplomás... (HellóSajtó) A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán több mint száz hallgató szerzett diplomát, köztük zeneművészek és design szakosok. Az ünnepségeken elismeréseket adtak át kiemelkedő tanulmányi és közösségi munká
- Soproni PhD-hallgató lett a szudáni doktoranduszok DOSZ-nagykövete Magyarországon (HellóSajtó) Abdalrahman Ahmed, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának doktorandusza elnyerte a Magyarországon tanuló szudáni PhD-hallgatók DOSZ-nagykövete címet a 2025/2026-os tanévre. A rangos elismerés jól tükrözi az intézmé
- Az ukrán hadsereg főparancsnoka már semmit sem tud ígérni, csak vért és verejtéket (Mandiner) A finisébe érhetett a háború.
- Nyilvánosságra hozták az „ukrán Voks2025” eredményeit: sajátjai ítélték halálra Zelenszkij... (Mandiner) Megdöbbentő adatokat közölt a kijevi intézet.
2025.07.09