A keresés eredménye 437 találat
- Dua Lipa kitette a popsit – őrült, szexi show-val kápráztatta el rajongóit (Nuus) Argentínában turnézik Dua Lipa, a koszovói albán származású brit popcsillag. A feltűnően hiányos öltözetben előadott performanszairól is híres énekesnő ezúttal sem hazudtolta meg magát. Dua Lipa olyan fülledt
- Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke (ATV) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd labdarúgóklub elnöke. A csapat költségvetési mozgástere a következő négy évben egy új szponzornak köszönhetően több százmillió forin
- Szijjártó Péter érkezik és új korszak jön a Budapest Honvéd életében (Hír TV) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
- Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor (Sportal) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
- Rétvári Bence: Nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége (Demokrata) Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége.
- Rétvári Bence: Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radik... (Vasárnap) Csak Orbán Viktor és Donald Trump személyes kapcsolatának, egy évtizede tartó szövetségének köszönhető az, hogy a magyar emberek könnyebben tudnak belevágni ebbe a télbe, mert nem fog radikálisan megnőni sem a rez
- Köszönjük, román barátaink! (Mandiner) És köszönjük, erdélyi magyar testvérünk!
- Áll a bál a vb-selejtezőt játszó csapatban: gyermekpornográfia bűntette miatt kerül bírósá... (Mandiner) A vezetőedző ugyanakkor hozzátette, hogy a botrány ellenére a játékos továbbra is a válogatott keretének tagja marad.
- Nem ismerték fel az Észbontók új házigazdáját a játékosok (Tények.hu) A műsorban szereplő két játékosnő eleinte teljes magabiztossággal állította, hogy a fotón Matyi az énekes szerepel, míg a kép az Észbontók házigazdáját, Szépréthy Rolit ábrázolta...
- Bayer Zsolt: Köszönjük román barátaink! (MNemzet) És köszönjük erdélyi magyar testvérünk!
- Megvált edzőjétől a fehérvári kosárcsapat (Sportal.) Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata hétfőn felmentette a munkavégzés alól spanyol vezetőedzőjét, Lluis Riera Martít.
- Katalin hercegné gyermekei az elsők között tudták meg, hogy az édesanyjuk rákos (Life.hu) Katalin hercegnéről tavaly év elején derült ki, hogy daganatos megbetegedéssel küzd. Férje, Vilmos herceg úgy gondolta, hogy mindegy mennyire fáj, a gyermekeiknek joga van tudni az igazságot.
- Budapest-Belgrád vasútvonal: megerősítette a MÁV, ez a bejelentés mindent megváltoztat – „... (VG) A gigaberuházás azon túlmenően, hogy a szerb és magyar fővárost is összeköti majd, alig több mint 2 és fél órás menetidővel, a MÁV és az osztrák állami vasút megállapodásának köszönhetően egészen Bécsig
- Hernádi Zsolt: Drasztikusan megdrágult volna az üzemanyag, ha nincs a washingtoni megállap... (MNemzet) A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a szankciók alóli mentességnek köszönhetően lesz idő megfelelően felkészülni az orosz olajról való leválásra.
- „Megvéd a spekuláció ellen” – Pásztor Szabolcs tisztázta, mi az a pénzügyi védőpajzs (Infostart.) Egy pénzügyi védőpajzs jött létre Magyarország körül az Egyesült Államok és Magyarország közötti megállapodásnak köszönhetően, ami spekuláció idején tudna mozgásteret nyújtani a jegybanknak és a magyar p
- Az összes feleségükhöz ragaszkodnak a migránsok, Nyugat-Európában is elterjedhet a poligám... (Híradó) A Nyugat-Európában élő muszlim bevándorlók a jogi kiskapuknak köszönhetően gyakran magukkal hozzák az összes feleségüket.
- 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv-hitelt (Üzletem) Soha nem látott roham indult az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelekért; a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitel
- „Olyankor szoktak ilyen megoldásokhoz fordulni, amikor válság van” – Bod Péter Ákos szerin... (SzMo.hu) A volt jegybankelnök szerint az lehet a terv, hogy a mi jegybankunk dollárt, az amerikai pedig forintot kap. Ezzel papíron megvédhető a magyar fizetőeszköz, de a lépés elismerése annak, hogy a hazai gazdaság sérüléke
- Egy evőkanálnyi ebből az ablakmosó vízhez és az ablakaid heteken át ragyogni fognak (Kiskegyed) Egyetlen hozzávalónak köszönhetően olyan ragyogóak lehetnek az ablakaid, mint még soha. A pornak és az esőnek esélye sem lesz, és a kilátás az ablakból hosszabb ideig kristálytiszta marad.
- Visszautasítja a nő a közös zuhanyzást: a férje reakciója pusztító - Videó (Twn) Több millió kattintást szerzett a közösségi oldalán az a férfi, aki egy videóban mutatta meg a reakcióját, miután kosarat kapott egy pikáns csábításra.
- Újabb NB II-es csapat köszönt el az edzőjétől (NB1) A Budafok jelenleg az utolsó helyen áll az NB II-ben. A nehéz helyzetben lévő klub hétfőn bejelentette, hogy Mészöly Géza […] A Újabb NB II-es csapat köszönt el az edzőjétől bejegyzés először nb1.hu-én jelent
- A minisztérium közölte, 5 ezer vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos k... (Híradó) A fix 3 százalékos kkv-hitel indulását követő 18 munkanap alatt 240 milliárd forint értékben érkezett be likviditási típusú hiteltermékre igénylés.
- Sterbinszky lánya rendkívül édes fotóval köszöntötte fel az édesapját (Femcafe) Sterbinszky Károly és lánya, Mynea már bebizonyították, hogy a zene össze tudja hozni a generációkat.
- Ezt tényleg jó, ha tudja: így javítja az ARC- és az eARC-technológia az otthoni tévés hang... (Blikk.) A televíziók hangminősége régóta komoly kihívás a gyártók és a felhasználók számára egyaránt. Bár a televíziók képminősége – az egyre fejlettebb kijelzőtechnológiáknak köszönhetően – kiváló, a be
- A kísérletező professzor, akitől élmény volt fizikát tanulni (Kultúra.hu) Százharminc éve, 1895. november 10-én született a Zala vármegyei Pákán a Kossuth-díjas Öveges József piarista szerzetes, főiskolai tanár, fizikai szakíró, a magyar természettudományos ismeretterjesztés meghatároz
- A TV2 riportere a washingtoni csúcsról: A Jóistennek köszönhetem, hogy ott voltam (24 - bv) A TV2 újságírója jelen volt a nagy csúcson.
- Már 5 ezer vállalkozás kért a 3 százalékos hitelből (Priv.bankár) Soha nem látott roham indult az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitel
- NGM: már az első hónapban ötezer vállalkozás igényelte a három százalékos hitelt (Infostart.) A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint a kis- és középvállalkozások körében nagyon pörög a fix 3 százalékos kamatozású hitel, már 280 milliárd forintnyi kérelem érkezett be.
- "Játékosok és edzők generációinak életére volt hatással" - Elhunyt Lenny Wilkens, az NBA l... (BorsOnline) Nevéhez számtalan siker fűződik.
- Ezek a legjobb őszi/téli szoknyák, amiket most érdemes a kosaradba tenni (Bien) Itt az idő, hogy elővedd az őszi szoknyáid, és a fehér len anyagokat borvörös szaténre cseréld. Összegyűjtöttük a szezon legszebb őszi szoknyáit, hogy stílusosan felkészülhess a lehűlő napokra.
- NGM - Történelmi rekord született a fix 3 százalékos kkv hiteleknél (Növekedés) Soha nem látott roham indult az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitel
- Hadházy Ákos: Mészáros Lőrincet vagy nagyon átverték, vagy hazudik (MagyarHang) Hadházy Ákos szívesen megmutatná neki a zebrákat.
- Rekordméretű a kereslet a fix 3 százalékos vállalkozói hitelek iránt: ötezer igénylés futo... (VG) A Széchenyi Kártya Program új, fix 3 százalékos kamatozású hitelterméke iránt hatalmas az érdeklődés.
- Nagyszerű egyszerűség: 10 adventi koszorú minimál stílusban (Bien) Az adventi koszorúk többnyire színesek, és tele vannak csillogó díszekkel. De ha hozzád a minimalista stílus áll közelebb, idén ezeket érdemes beszerezned - vagy akár otthon elkészítened!
- Soha ennyi vállakozás nem ugrott rá úgy hitelre, mint most a 3 százalékosra (Economx) Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv hitelt. A Széchenyi Kártya MAX+ átlagos hitelösszege meghaladta a 65 millió forintot.
- Balásy Gyula két és fél hektáros vidéki birtokáról tett közzé fotókat Hadházy Ákos (Népszava) Dubajban is megy a bevásárlás – állítja a független országgyűlési képviselő.
- Elhunyt a legendás NBA-vezetőedző (Sportal.) Meghalt Lenny Wilkens, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legtöbb mérkőzésén edzősködött szakembere, aki az atlantai olimpián aranyérmes hazai válogatott szövetségi kapitánya volt.
- Lázár János: Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbántól (24.hu) Lázár szerint Trump megtisztította Washingtont „a kosztól, piszoktól meg az illegális migránsoktól”.
- Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött (Sportal) Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
- Beismerő vallomást tett az élre álló Inter kulcsjátékosa (MNemzet) Nagyon szoros az olasz bajnokság élmezőnye.
- Hatalmas a boldogság a parketten: ünneplik a kormányzati leállás végéről szóló hírt a befe... (Priv.bankár) Erős indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az amerikai kormányzati leállás lehetséges befejezésének köszönhetően.
- Meghalt az NBA legendája, akit csak Michael Jordan tudott megállítani (Origo) Az amerikai válogatottal később olimpiai aranyérmet nyert edzőt egy katolikus pap ajánlotta kosarasnak.
- Versenybe szállnak az állampapírokkal a bankok: egyes lekötésekkel akár 7 százalékos hozam... (VG) Az év végi jutalmak, bónuszok lekötéséért harcba szálltak a bankok.
- Balásy Gyula kéthektáros birtokáról posztolt Hadházy Ákos (444.hu) A kormányzati kommunikációs megrendelésekből meggazdagodott Balásy Florida és Tihany után Veszprém megyében is bevásárolt.
- A Mérleg ma vigyázzon a szavaival, a Kos hallgasson a szívére - Napi horoszkóp 2025. novem... (Rúzs Online - h) Nézd meg, mi vár Rád ma!
- Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos (Sportal) A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
- Szandi felkészült a búcsúra, már hetekkel ezelőtt tudta, mit fog mondani a Sztárban Sztár ... (Tények.hu) Az énekesnő méltósággal köszönt el a versenytől, és azt is elárulta, mi vár rá a következő hetekben.
- Kevés esélyt adtak a túlélésre az orvosok: felesége kitartásának köszönhetően épült fel a ... (BorsOnline) A család életét felforgatta a betegség, de nem adták fel.
- Ebben rejlik az Audi Hungaria titka (Autópro) A jó termékportfóliónak és a hatékony működésnek köszönheti a győri Audi Hungaria, hogy járműgyára szinte teljes kapacitás-kihasználtsággal működik – nyilatkozta Les Zoltán, az Audi Hungaria Zrt. járműgyá
- Egészséghoroszkóp: az Ikrek gyomorbántalmakra, a Bak epebajokra számíthat, a Kost a párjáv... (Kiskegyed) Kedves Oroszlán! A hét elején gyakran érezheted magad nyugtalannak, álmatlanság is megnehezítheti az éjszakáidat
2025.11.10