A keresés eredménye 68 találat
- Tragédiába torkollott a családlátogatás, testvérei szeme láttára hunyt el a négyéves kislá... (Ripost) Barátnőjét és öt gyermekét támadta meg az elvetemült férfi.
- Megerősítették: szétdarabolnák az akadémiai kutatóhálózatot (Portfólió) Az ELTE megkereste a HUN-REN vezetését azzal, hogy szívesen átvenné egy feltételrendszer szerint annak négy, humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységét - olvasható az egyetem közleményében.
- A 62 éves Helen Hunt címlapfotói: rá sem ismerni a 90-es évek imádott színésznőjére (Femina ) Helen Hunt a 90-es évek imádott színésznője volt, 62 évesen rá sem lehet ismerni.
- A saját udvarán kapott lángra egy férfi, nem tudták megmenteni (MNemzet) A nyílt utcán pedig egy nő hunyt el.
- Fenyő Miklós elárulta, ki hangolta ellene Dollyt a Hungária évei alatt: Duruzsolt éjjel-na... (168.hu) Fenyő Miklós új kötetében bepillantást lehet nyerni abba, hogyan alakultak a belső feszültségek annak idején a Hungáriában.
- Ki volt valójában Murád szultán, Hunyadi legyőzője? – világhírű oszmanista a Mandinernek! (Mandiner) Murád nem volt hódító szultán, a diplomáciát előnyben részesítette a háborúval szemben és valóban önszántából mondott le a trónról fia javára – tudjuk meg Ágoston Gábor történészprofesszortól.
- Egyetemmel fűzi szorosabbra kötelékét a HungaroControl, nagy fába vágják fejszéjüket (Economx) Sok más mellett a drónok hatékony kezelési módozatainak vizsgálatát is napirendre tűzik.
- A kutatók háta mögött eldöntötték: az ELTE-hez kerül a HUN-REN négy humántudományi kutatók... (Qubit) A bölcsészet-, társadalom-, nyelv- és közgazdaságtudományi központok is az ELTE fennhatósága alá kerülnének. Egyes kutatók szerint „ez egy felszalámizás, az első lépés a megszüntetés irányába”.
- Az ELTE-hez kerülhet a HUN-REN négy kutatóközpontja (Telex) Az átalakítás a humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységeket érintheti.
- Új meteorológussal bővül az RTL Híradó csapata (DigHungary) Gaál Áron a HungaroMet Nonprofit Zrt.-től érkezik, képernyős szerepvállalása mellett főállásban továbbra is az állami szervezet munkatársa marad.
- Búcsúzik a nézőktől a Hunyadi sorozat sztárja: „Nem az én döntésem volt” (Femina ) Dino Benjamin nem az egyetlen, aki távozik a Vígszínháztól.
- Katzenbach Andrea kitálalt: ezt gondolja Kulcsár Edináról (Kiskegyed) A Miss World Hungary győztese, Katzenbach Andrea, őszintén beszélt arról, miért érzi úgy, hogy ideje lenne túllépni a Kulcsár Edina-hasonlóságon.
- Íme az új Audi Q3, amin mostantól a németországi Ingolstadttal osztozkodik a győri gyár (Telex) 2026-tól a tervek szerint Ingolstadttal osztozik a Q3-as modellek gyártásán a győri Audi Hungária. A Q3 világpremierjét Ingolstadtban tartották, a kocsi újdonságait is mutatjuk.
- Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyet... (Növekedés) Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl Zrt. és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), az egyezmény új távlatokat nyit a magyarországi légi közlekedés fejlesztésében és a műszaki felsőoktatás m
- Nagy bejelentés: biztosan lesz magyar dartsos a PDC-vb-n (Sport365) Lesz magyar játékos a 2026-os darts-világbajnokságon, a sportág legnagyobb eseményén, amelyet hagyományosan a londoni Alexandra Palace-ben rendeznek meg. A Hungarian Darts Trophy-t... Read More... A Nagy bejelentés: bizto
- Fónagy: Azért kapja euróban a fizetését az állami turisztikai cég vezetője, mert sok a kül... (Telex) A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a Visit Hungary cégvezetője olyan sokat tesz hozzá az országos turizmushoz, hogy nemzetközi normák alapján belefér, hogy euróban kapja a fizetését.
- Idén korán indult a Balaton algásodása (hvg.hu) A Balaton vizének hőmérséklete már meghaladja a 20-22 °C-ot, amely ideális a nyárra jellemző algák megjelenéséhez – írja közösségi oldalán a tihanyi székhelyű HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLK
- Furcsa színe lett a Balaton vízének, árvaszúnyog-rajzásra is figyelmeztetnek (HáziPatika) A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat - közölte a HUN-REN Balat
- Beismerte bűnösségét az orvos, aki ketamint adott Matthew Perrynek (Demokrata) A Jóbarátok egykori sztárja 2023 októberében hunyt el túladagolás következtében.
- Hat megyére érkezett figyelmeztető előrejelzés (Infostart) Vészjelzését adott ki Hungaromet. Jégeső is előfordulhat
- Hidegfront érte el Magyarországot (Portfólió) Nyugat felől lassan vánszorgó hidegfront érte el hazánkat, írja a HungaroMet.
- Kapás Boglárka húga minden előjel nélkül hunyt el: így vallott élete tragédiájáról (Femina ) Kapás Boglárkát az olimpiai felkészüléskor érte a szörnyű hír, hogy elvesztette testvérét, erről az időszakról vallott őszintén.
- Így csökkent Mészáros Lőrinc cégének nyeresége (Forbes) 2023-ban még 4,1 milliárdot termelt az állami támogatásokkal kitömött Hunguest Hotels. De két korábbi tulajdonosával összeolvadva csökkent a nyeresége.
- Bemutatkozott a győri Audi legújabb modellje (Autópro) Június 16-án este Ingolstadtban bemutatták az új, győri gyártású Audi Q3 modellt. A nemzetközi és magyarországi sajtó jelenlétében megrendezett eseményen az Audi Hungaria munkatársai is részt vettek. Az autó soro
- Pusztító jégeső csap le hamarosan, itt várható ítéletidő (Propeller) Jégeső veszélye miatt hat megyére adtak ki figyelmeztetést kedden. Egy-egy helyen felhőszakadás sem zárható ki, erre nagyobb esély a Dunakanyar térségében van. Vészjelzést adott ki a Hungaromet hat megyére, közt
- Seraphine, a Hungary Helps Program kenyai támogatottja (Vasárnap) „Seraphine élete nagy részét a világ egyik legkilátástalanabb helyén, a kenyai főváros egyik nyomornegyedében töltötte. Ezeket az afrikai slumokat a reménytelenség, a teljes kiszolgáltatottság, a járványok és
- Parajdi katasztrófa: Semjén Zsolt forró drótról írt (24.hu) Kelemen Hunorral egyeztetnek a szükséges segítség különböző formáiról.
- Beismerte bűnösségét az orvos, aki ketamint adott Matthew Perrynek és ezzel hozzájárulhato... (Híradó) Az egykori Jóbarátok sztárja 2023 októberében hunyt el túladagolás következtében. Az orvost akár 40 év börtönbüntetés is fenyegeti.
- Új csillagpárost lepleztek le a kutatók: így még sosem láthattuk a különleges rendszerüket (HellóSajtó) A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport új kettőscsillagot fedezett fel, amely különleges poros korongrendszerrel rendelkezik. A T Coronae Australis rendszeréb
- Harctéri hőstettektől a vállalati vezetésig (DigHungary) Porkoláb Imre a 30. Digital-Media Hungary konferencián tartott előadásában arra mutatott rá, hogyan alakította az emberi történelem hadviselése a vezetésről alkotott képünket. Az evolúció kezdeteitől a modern geri
- Ma még nyitva lesz, utána hosszú időre bezárják ezt a közkedvelt piacot (Metropol) Június 17-én lesz utoljára nyitva a Hunyadi téri csarnok!
- Napos időjárásra számíthatunk kedden, de néhol előfordulhat zápor és eső (Híradó) A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésben lesz részünk, ugyanakkor a középső és nyugati tájakon délelőtt felhős területek is lesznek, amelyek délután fokozatosan csökkennek – írja a Hungar
- Kutató: Akár algás, borsópüré szerű, zöld tóvá változhat a Balaton (Tudás.hu) Egy új magyar kutatás szerint a Balaton vize háromszor annyit melegedett az előző 30 évben, mint az azt megelőző 120 évben. Tóth Viktor, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa, és Li Huan, a
- Nem túl rózsás a helyzet a Balatonnal (Infostart) A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat – közölte a HUN-REN Bal
- Olyan várost találtak Ázsiában, aminek van magyar neve is, ami rendkívül ismerős lesz? (Promotions) Megtalálták az ősi hun fővárost, a világ leghíresebb építménye mellett fekszenek a romok.
- Egy zenésztársuk miatt veszett össze Fenyő Miklós és Dolly, 12 évig nem beszéltek egymássa... (Blikk) A legendárium szerint egy nyugat-berlini fellépés vetett végett 1983-ban a Hungária zenekarnak. Ám Fenyő Miklós a Free Spirit Publishing kiadó gondozásában Mélyvíz, csak megúszóknak címmel megjelent önéletrajza e
- Megkerült Mátyás király koponyája? (MHírlap) Egy koponya, egy arckép és a DNS: lehet, hogy megtalálták Hunyadi Mátyás földi maradványait?
- Tragikus hirtelenséggel, a biliárdverseny közben hunyt el a játékos (BorsOnline) A biliárd játékos a szünetben lesz rosszul, majd kis időn belül elhunyt.
- Hidegfront vonul át Magyarországon: már kiadták a riasztásokat, akár jégeső is jöhet (Portfólió) Hétfőn hidegfront érkezik Magyarországra, amely esőt, zivatarokat és csupán átmeneti lehűlést hoz magával. A front felhőzete már elérte a Duna vonalát és kelet felé terjeszkedik - tudósít az Időkép és a Hunga
- Mérhetetlen a gyász, az Újpest legendás alakja hunyt el (Kiskegyed) A lila-fehér klub gyászol: Ambrus Imre, azaz „Pipi bácsi” életének 81. évében távozott közülünk. A szertárosként és menedzserként is maradandót alkotó sportember emlékét örökké őrizni fogják.
- Petrol prices in Hungary could rise by 10–15 forints following Israeli strike on Iran (24.hu) Petrol and diesel could become 10 to 15 forints more expensive if the price of oil remains at the high level it reached following Friday's Israeli attack on Iran — according to an expert interviewed by 24.hu.
- Folytatódik a tudásmegosztás a 21. századi közlekedés biztonságáért (Autószektor) A vállalat megalapítása óta (1996) szoros szakmai kapcsolatot ápol a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). Az együttműködés keretében egy
- Még lehet pályázni a CSR Hungary Díjra (Mark&Média) 2025-ben ismét lehet pályázni a Magyar üzleti Felelősség Díjra, a CSR Hungary Díj pályázatára. 18. alkalommal kerül meghirdetésre a Díj. Évről évre lehetőséget kínál a Magyarországon működő cégek, vállal
- Hidegfront hoz lehűlést délután (Telex) Zivatarok miatt az ország kétharmadára elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet.
- Magyar kutatók kimutatták, mennyit számít, ha tudatosan védekezünk egy járvány idején (HellóSajtó) Magyar kutatók a koronavírus genetikai mutációi alapján kimutatták, hogy a tudatos védekezés jelentősen befolyásolja a járvány terjedését. A HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tanulmánya új módszer
- Hidegfront szeli ketté az országot: nyugatra érkezik a lehűlés, keleten marad a perzselő h... (Híradó) Nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de a keleti országrészben még a nap döntő részében derült marad az idő – írja a HungaroMet.
- Mercedes-Benz Hovány Budaörs, világelső újgenerációs autóskomplexum a 2024-es Év Márkakere... (Vezess) A legpatinásabb prémium márka hazai importőre, a Mercedes-Benz Hungária nemrég a budaörsi Mercedes-Benz Hovány világelső telephelyét – a modern luxus megtestesítőjét –választotta az év márkaképviseletévé.
- Időjárás: ma még reménykedhetünk csapadékban (Nuus) A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfőn nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Dé
- A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar (ProfitLine) A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
- Tragikusan fiatalon, 19 évesen hunyt el a tehetséges focista (BorsOnline) Tragédia rázta meg a kisvárost.
2025.06.17
2025.06.16
2025.06.15