A keresés eredménye 27 találat
- „Nem veszünk részt Kubatov bohóc-buliján” – nem lesznek ott a szezon utolsó meccsén az Újp... (Telex) „Kubatov tegye fel a csörgős sapkát a fejére, és trombitáljon a saját bohócaival, a birka módján bólogató Fradi táborral” – írta a lilák tábora egy Facebook-posztban.
- A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép (AzÜzlet) A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől
- Továbbra is Christian Klein az SAP első embere (ProfitLine) Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgat
- Még három évig marad az SAP vezére (Portfólió) Három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát az SAP.
- Különleges bogármeglepetés (Berek) A napokban került szem elé egy díszes nyárfacincér (Saperda perforata) kifejlett példánya Kunadacs külterületén. A meglehetősen adathiányos faj megfigyelése azért is érdekes, mert a rajzása jóval később, júni
- A sápadtság lehetséges okai (Webbeteg) A sápadtság a normál bőr vagy nyálkahártyák rendellenes színvesztése. Előfordulhat érzelmek, csökkent véráramlás vagy alacsony vörösvértestszám miatt is. Egyes egészségügyi kórállapotok tünete lehet. Hacsa
- Széthordott, pár éves sapkáknak tűnnek, pedig közel négyszáz évet töltöttek a föld alatt (24) Van, ami nem változik.
- Történelmi reform jöhet az angol labdarúgásban (Mandiner) Megelégelték a Premier League klubok, hogy egyesek rendszeresen kijátsszák a szabályokat, ennek most véget vetnek. A többség megszavazta egy alternatív fizetési sapka bevezetését.
- ERP Consulting - 25 év elhivatott SAP partnerség - megjelent a ComputerTrends Lapozó (CompWorld) A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a ComputerTrends magazin 2024. április 10-én megjelent lapszámának online változata.
- Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait (DigHungary) Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, fe
- Több ezer milliárdnyi forint lakossági megtakarítás szabadulhat az ingatlanpiacra (Index - g) Van is sapka az ingatlanpiac fején, meg nincs is: élénkült a kereslet, de az árak is emelkednek.
- Jogosan háborognak Pozsonyban (MHírlap) Berlin kegyetlenül sápolja a gázt
- Orbán Viktor a magyar nyelvről: "Senki sem érti, hogy egy homo sapiens hogy képes ilyen fö... (Propeller) Orbán Viktor erről a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) megnyitóján beszélt a közönségnek. Itt a vissza nem térő alkalom, hogy a lehanyatló világszellem helyébe egy szuverenista világrendet áll
- Orbán Viktor: Magyarország konzervatív sziget a progresszív óceánban (ATV) Magyarországnak ma híre van a nemzetközi politikában. Van benne valami vonzó, valami egzotikus, senki sem érti, hogy egy homo sapiens hogy képes ilyen földönkívüli nyelven beszélni – mondta Orbán Viktor a CPAC Budap
- Órákon belül dönthet a kormány az újabb üzemanyagár-sapkáról, de addig is van egy jó hírün... (Priv.bankár) A benzinért és a gázolajért is kevesebbet kell majd fizetni péntektől. Egyelőre 3, illetve 6 forinttal, de ha a kormány szerdai ülésén rábólint Nagy Márton javaslatára, akkor jóval nagyobb árzuhanás jöhet.
- Az üzemanyagár-sapka árnyékában az autósoknak kedveznek a kutak (Mfor) A benzinért és a gázolajért is kevesebbet kell majd fizetni péntektől. Egyelőre 3, illetve 6 forinttal, de ha a kormány szerdai ülésén rábólint Nagy Márton javaslatára, akkor jóval nagyobb árzuhanás jöhet.
- Nőtt az SAP árbevétele az idei első negyedévben (ProfitLine) A német SAP, a világ vezető vállalatirányítási szoftvergyártó óriása 8 százalékkal növelte árbevételét az idei első negyedévben, elsősorban a felhőszolgáltatási szektor bevételének jelentős bővülésére
- Új világrekord: videón az 1,77 másodperces gyorsulású villanyszedán katapultálása (hvg - a) A Lucid Air Sapphire 1234 lóerős teljesítménye sportkocsikat megszégyenító elképesztő gyorsulást tesz lehetővé.
- Vicepremier ungar: Universitatea Sapientia reprezintă o energievitală nu doar în Transilva... (Híradó) Cluj-Napoca, vineri, 19 aprilie 2024 (MTI) - Universitatea Sapientia este un factor hotărâtor pentru dăinuirea maghiarilor, iar renovarea şi revitalizarea noii clădiri din Cluj-Napoca reprezintă o energie vitală nu doar în
- Semjén Zsolt: A Sapientia megtartó erőt jelent (Demokrata) A Sapientia kolozsvári épületének felújítása és élettel való megtöltése megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is.
- Semjén Zsolt szerint a Sapientia megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem a többi nem... (Híradó) A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) meghatározó a magyar megmaradás szempontjából.
- Semjén Zsolt: A Sapientia megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben (MHírlap) Míg a magyar óvoda „az oktatási piramis” alapját jelenti, a Sapientia „a piramis teteje”
- Halott nagybátyjával akart hitelt felvetetni a nő (HáziPatika) A bank alkalmazottai mondták is: „nem néz ki jól, nagyon sápadt”.
- Kerekesszékben tolta be halott nagybátyját a bankba, hogy hitelt vegyen fel a nevében (RTL.hu) A banki dolgozóknak gyanús lett, ahogy a nő a feltűnően sápadt halottal beszélgetett.
- Vége a nyárias időnek: erős széllel jön a hideg, hajnali faggyal, hideg nappalokkal számol... (SzMo.hu) Vehetjük elő ismét a télikabátot, és a sapka, sál is indokolt lesz a jövő héten. A következő napokban télies, koratavaszias napokban lesz megint részünk.
- A Skoda az SAP digitális platformját alkalmazza a gyári logisztikában (Autószektor) "Az SAP S/4 Hana platform jól helyettesíti a logisztikában jelenleg alkalmazott hagyományos rendszereinket. Jövőorientált, stabil és átfogó alapot biztosít számunkra, amelyre építhetünk, és amely a digitalizációs
- Svájc a háború nagy nyertese – a kereskedők lehúzták a sápot (VG) Az energiaválságon hatalmasat nyertek a kereskedő cégek, közülük is a szegről-végről svájci társaságok vitték a prímet.
2024.05.08
2024.05.07
2024.05.03
2024.04.30
2024.04.29
2024.04.26
2024.04.25
2024.04.24
2024.04.23
2024.04.19
2024.04.18
2024.04.17
2024.04.14
2024.04.12
2024.04.09