A keresés eredménye 111 találat
- Tüttő Kata: Magyarország és Európa csak együtt képzelhető el (Hírklikk) Az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség Szombathelyen tartotta soron következő kampányrendezvényét. Az eseményen felszólalt Tüttő Kata, Dobrev Klára és Barabás Richárd is.
- Dobrev Klára: Orbán a kiszolgáltatott munkaerő országává tette hazánkat (Nyugatifény) Dobrev Klára Szombathelyen beszélt az Orbán-rendszer leváltásáról. A Dobrev Klára: Orbán a kiszolgáltatott munkaerő országává tette hazánkat bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler (Ma.hu) Az új létesítményben, tárgyalók, öltözők és egy nemzetközi események megrendezésére is alkalmas konferenciaközpont kapott helyet.
- Sávlezárás Szombathelynél, torlódik a forgalom a fővárosba vezető utakon (MNemzet) Nem indult zökkenőmentesen a péntek reggel az autósoknak.
- Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe (Híradó) A Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indult a kora hajnali órákban, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatabánya érintésével érkezett a budapesti Keleti pályaudvarra.
- Csak a szalagkorlát fogta meg (Autószektor) Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó M86-os autóút 82-es kilométerénél, a Szombathely felé vezető oldalon, Szombathely térségében. A város hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. Az érintett
- Újabb Schaeffler-megbízást teljesített a Siemens (CompWorld) A szombathelyi gyár bővítését segítették épületautomatikai és energiaelosztási rendszerekkel.
- Idén is megrendezik Szombathely főterén a Quadrille Fesztivált (Alon.hu) Több száz fiatal táncolja a négytételes francia négyest május 17-én, pénteken a szombathelyi Fő téren.
- Idén is megrendezik Szombathely főterén a Quadrille Fesztivált (Híradó) Több száz fiatal táncolja a négytételes francia négyest május 17-én, pénteken a szombathelyi Fő téren.
- Kivéreztetett egészségügy: a soproni kórházban nem tudnak fül-orr-gégészeti műtéteket vége... (Alfahír) Nincs elég ember, ezért kénytelenek a betegeket Győrbe vagy Szombathelyre irányítani. Ugyanaz a történet, mint bármelyik magyar intézményben: egyre kevesebb az orvos, egyre leterheltebb a személyzet.
- Egyszerre ebben a hét magyarországi iskolában volt ma bombariadó (Propeller) Hét magyarországi iskolában volt bombariadó. Volt, ahol telefonon, volt, ahol e-mailben érkezett 8 óra után a fenyegetés. Szegeden, Szombathelyen, Kulcson, Nyíregyházán és Budapesten, összesen hét iskolában történ
- Mindenkit sokkolt a hír: 14 éves lány vesztette életét a Nemeskocsnál történt vonatgázolás... (HellóVidék) Tegnap a Déli pályaudvarról Szombathelyre tartó, Ajkáról 14:37-kor továbbindult Bakony InterCity (IC 914) Nemeskocsnál elgázolt egy embert. A Vaol.hu érdeklődésére Viola István, a Celldömölki Városi Általános Is
- Óriási a baj a Haladásnál – lehet, hogy a Vasas elleni hétfői vereség volt az utolsó meccs... (Mandiner) Az MLSZ másodszor is elutasította a szombathelyi klub licenckérelmét, de még ennél is nagyob gond, hogy a csapatnak valószínűleg arra sem maradt pénze, hogy lejátssza a hátralévő két meccsét.
- Hét iskolában is bombariadó volt, de a szlovákokkal nem tudunk versenyezni (444.hu) Nyíregyházától Szombathelyig fenyegetőztek, robbanószer természetesen nem volt sehol.
- Ez van a mai sorozatos bombariadók hátterében (Naphíre) Bombariadó miatt ürítettek ki két iskolát hétfő reggel Szegeden és Szombathelyen. Emellett Kulcson és Nyíregyházán is evakuálni kellett a diákokat.
- Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler (Üzletem) A Schaefflernek Magyarországon két gyára van – Szombathelyen és Debrecenben – értékesítési központja Budapesten működik.
- Bombafenyegetés miatt ürítettek ki több magyar iskolát (ATV) Szegeden, Szombathelyen, Kulcson, Nyíregyházán és egy budapesti általános iskolában is volt bombariadó hétfőn – a fővárosi intézménnyel együtt összesen hét iskola lehet érintett az eddigi információk szerint.
- Mátyus János: „Tisztelem a Haladást, de a Pécs eredményessége jobban izgat" (Sportal) A PMFC vezetőedzője korábban dolgozott Szombathelyen is, de jelenleg nem a zöld-fehérek likviditási problémáival, hanem csapata bentmaradásával foglalkozik.
- Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az "ördög ügyvédje"-perben (Infostart) Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben személyes adattal való visszaélés miatt a Veszprémi Járásbí
- Bűnösnek találták Czeglédy Csabát az „ördög ügyvédje"-perben (Hírklikk) Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben személyes adattal való visszaélés miatt a Veszprémi Járásbí
- Magyar Hang: Legalább hét magyarországi iskolában volt hétfőn bombariadó (Telex) Földrajzilag vegyes a kép, Szombathelytől Budapesten át Nyíregyházáig leállt az oktatás.
- Milyen hétfő ez? Újabb magyar iskolákat fenyegettek bombákkal (Blikk - h) Összesen hat iskolai bombariadóról érkeztek hírek hétfőn. Szombathelyen és Szegeden két-két intézményt kellett kiüríteni, de Nyíregyházára és Fejér vármegyei Kulcsra is érkezett fenyegetés. Bombákat mindeddi
- Megszületett az elsőfokú ítélet, Czeglédy Csaba volt az ördög ismeretlen ügyvédjének a bűn... (Népszava) A korábban DK-s, most független szombathelyi politikus felmentésért fellebbez. Minden titkot megőriz – ígérte. (Belföld)
- Országszerte több iskolát is ki kellett üríteni bombariadó miatt (24.hu) Bombariadó volt Budapesten, Nyíregyházán, Szombathelyen, Szegeden és Kulcson is.
- Bombariadóval tartják rettegésben a vidéki iskolákat: ezek az intézmények kaptak fenyegeté... (HellóVidék) Szegeden, Szombathelyen, Kulcson, Nyíregyházán és egy budapesti általános iskolában is bombariadó volt hétfőn – tudósított az eseményekről a Magyar Hang. A portál értesülései szerint összesen hat iskola lehet
- Nagy horderejű beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler (ProfitLine) Több mint ötmilliárd forintos beruházással 6200 négyterméter alapterületű logisztikai csarnokkal és 2200 négyzetméter alapterületű irodaépülettel fejlesztette telephelyét az autóipari alkatrészeket gyártó Scha
- Országszerte több iskolát is ki kellett üríteni bombafenyegetés miatt (MagyarHang) Szegeden, Szombathelyen, Kulcson, Nyíregyházán és a Magyar Hang információi szerint Budapesten is volt érintett intézmény hétfőn reggel.
- Gigaberuházás Szombathelyen: nemzetközi vállalat létesített új logisztikai központot (HellóVidék) Több mint 5 milliárd forintos beruházással 6200 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokkal és 2200 négyzetméter alapterületű irodaépülettel fejlesztette telephelyét az autóipari alkatrészeket gyártó Schae
- Bombafenyegetést kapott több magyar iskola is - Videóval (Tények.hu) Szombathelyen, Nyíregyházán, Szegeden és Kulcson is ki kellett üríteni az iskolákat, a rendőrök átvizsgálják az épületeket.
- Hiába a 220 milliós tao-támogatás, a szülőkkel fizettetik ki a gyerekek ruháit és utazását (Economx) Közel 223 millió forint pénzt kap a szombathelyi kézilabda akadémia, mégis a szülők pénztárcáját terhelik.
- Csődbement Mészáros Lőrinc exvejének focicsapata? (Mfor) Nem kizárt, hogy a Szombathelyi Haladás már az utolsó két fordulót le se tudja lejátszani a másodosztályban.
- Hétfői foci: képernyőn a Liverpool és a Vasas-Haladás (NB1) NB II, 32. FordulÓ 20:00: Vasas FC – Szombathelyi Haladás (Tv: M4 Sport) Anglia, Premier League 21:00: Aston Villa – […] A Hétfői foci: képernyőn a Liverpool és a Vasas-Haladás bejegyzés először nb1.hu-én jelen
- Ligeti Dániel olimpiai kvótát szerzett (Demokrata) A szombathelyi nehézsúlyú klasszis szombaton két siker után az elődöntőben kikapott, vasárnap azonban előbb a helyosztón diadalmaskodott.
- Angyalföldön játszhatja utolsó mérkőzését a Haladás (MJelen) Ugyan három találkozója lenne az idei kiírásból a szombathelyi csapatnak, a hírek szerint az utolsó két fordulóra már nem áll ki az együttes. Ez azt is jelentheti, hogy hétfő este Angyalföldön játszhatja utolsó
- Íme, a vidék bakancslistás kertje: ezer színben virágoznak most a páratlan rododendronok (HellóVidék) A 27 hektáros Kámoni Arborétumban található az ország legnagyobb fásszárú növénygyűjteménye. Évszaktól függetlenül üde színfoltja Szombathelynek, de a klímakutatással kapcsolatban is komoly kísérletek folyna
- Óriási csatát nyertek a pedagógusok: Perek százait indították el a szombathelyi tankerület... (Nyugatifény) Ki kell fizetniük a túlórákat. A Óriási csatát nyertek a pedagógusok: Perek százait indították el a szombathelyi tankerület ellen bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- A Haladás közleményt adott ki, a szurkolók keményen reagáltak (NB1) Ahogy korábban megírtuk, az Elsőfokú Licencadó Bizottság a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. nemzeti első osztályú (NB I) licenckérelmét […] A A Haladás közleményt adott ki, a szurkolók
- Modern logisztikai csarnokkal és irodaépülettel bővült a szombathelyi Schaeffler (Autópro) A Schaeffler szombathelyi telephelyén évről évre újabb beruházások és fejlesztések zajlanak. A Schaeffler Savaria Kft. célja a folyamatos növekedés, az ipari trendek változásainak és igényeinek való megfelelés, i
- Rosszul értelmezték a túlórák kifizetését, három tanár már győzött a Szombathelyi Tankerül... (hvg - bf) Összesen 147 pedagógus perelt, de most csak egy ügyben született jogerős ítélet.
- Továbbra sem kapott NB II-es licencet a Haladás, alsóbb osztályban folytathatja a klub (MJelen) Úgy tűnik, egyelőre nem oldódtak meg a pénzügyi problémák a szombathelyi futballklubnál.
- Csúcsra járatják a vidék legújabb színházát: még Alföldi Róbert is visszatér rendezni (HellóVidék) Hat új bérletes bemutatót tervez a szombathelyi színház a 2024/2025-ös évadban: Alföldi Róbert, Béres Attila, Halasi Dániel, Horváth Csaba, Kondákor Ajsa Panka és Telihay Péter rendezésében. A társulatból távoz
- Tangabugyi automatát helyeztek el a szombathelyi kisbolt előtt, a helyiek nem értik, mi sz... (Promotions) Tokióban nem lepődnénk meg, de hazánkban furcsának hat.
- Alföldi Róbert Kis Mari főszereplésével rendez darabot Szombathelyen (Librarius) Tracy Letts Augusztus Oklahomában című színművét láthatja a szombathelyi közönség, Alföldi Róbert rendezésében. Olvass bele!
- Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház (Alon.hu) Dátumok és a program.
- Érezd Szombathelyt! - Több mint száz program harminc helyszínen (Alon.hu) Koncertek, mozifilm-vetítések, tárlatvezetések, táncos rendezvények, ínycsiklandó gasztro-estek, interaktív művészeti és sportprogramok szerepelnek a kínálatban.
- Vendégjátékok májusban a Nemzeti Színházban (Infostart) Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendége
- A zebránál ütközött össze két jármű Szombathelyen, egy gyalogos az utolsó pillanatban ugro... (Telex) A balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, a furgon a piroson hajthatott át, a másik kocsiban két kisgyerek is utazott.
- Bajnoki cím 10-0-s kiütéssel, 125 gól, szombathelyi öröm és öldöklő csaták az NB III-ért (NB1) A végéhez közelít a 2023/24-es szezon a magyar labdarúgásban is, így hamarosan eldől, melyik csapat melyik osztályban folytathatja a következő […] A Bajnoki cím 10-0-s kiütéssel, 125 gól, szombathelyi öröm és
- Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos utolsó pillanatban ugro... (hvg - a) A furgon vezetője a piroson mehetett át.
- Érezd Szombathelyt! – Több mint száz progam harminc helyszínen (Híradó) Koncertek, mozifilm-vetítések, tárlatvezetések, táncos rendezvények, ínycsiklandó gasztro-estek, interaktív művészeti és sportprogramok szerepelnek a kínálatban.
2024.05.19
2024.05.18
2024.05.17
2024.05.16
2024.05.15
2024.05.14
2024.05.13
2024.05.12
2024.05.10
2024.05.09