A keresés eredménye 389 találat
- Ő a legszexibb magyar politikus: Radnai Márkot és Kapitány Istvánt utasította maga mögé (Femina) A legvonzóbb női politikusról is megszólaltak a megkérdezettek.
- Ebben a pillanatban jött Radnai Márktól, reagált a vádakra (Kiskegyed) Radnai Márk élesen reagált arra, hogy édesapja, Radnai László a választás után találkozott Shabtai Michaeli grúz–izraeli üzletemberrel. A Tisza alelnöke azt közölte: nem tárgyal a NER tagjaival, és senkinek nem
- Kitört a belharc a Tisza Pártban? (Demokrata) Radnai Márk nyilvánosan üzent a háttérből támadóknak.
- Kitört a belharc a Tisza Pártban, Radnai Márk kiakadt azon, hogy lefotózták az apját (MNemzet) A Tisza alelnöke tagadja a háttéregyeztetéseket, miközben egyre több találgatás övezi a párt belső viszonyait.
- Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával (SzMo.hu) A Tisza Párt alelnöke szerint többen is a nevére hivatkozva próbálnak előnyt szerezni a NER-nél. Egyértelművé tette, hogy nem tárgyal a NER tagjaival, és korábban sem tette ezt.
- Radnai Márk cáfolta a híreszteléseket a „neres” tárgyalásokról (Infostart) Nem tárgyalok a ner tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha – írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán.
- Radnai Márk: nem tárgyalok a NER tagjaival (Hírklikk) Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha - írta Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke közösségi oldalán kedden.
- Radnai Márk sistergős üzenettel tette teljesen egyértelművé a tényállást saját ügyében (Mfor) Nincs egyezkedés – közölte a Tisza Párt egyik első embere.
- Radnai Márk: nem tárgyalok a NER tagjaival (10perc.hu) Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke leszögezte, hogy nem tárgyal a NER tagjaival, és senkinek nem adott felhatalmazást a nevében egyezkedni.
- Radnai Márk: „Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha” (444.hu) A Tisza alelnöke szerint vannak, akik az ő nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, „befolyást vagy személyes előnyt próbálnak szerezni”.
- Radnai Márk: Nem tárgyalok a NER tagjaival, ahogy korábban sem tettem soha (Népszava) A Tisza alelnöke azután szólal meg, hogy kiderült, a választásokat követően Rogán Antal barátja találkozott az apjával. Radnai Márk szerint vannak, akik az ő nevére hivatkozva tárgyalnak a NER szereplőivel, befoly
- Radnai Márk: Valakiknek nagyon fontos, hogy összemossák a nevem a maffiával (24.hu) A Tisza politikusa szerint semmiféle háttéralkukról nem lehet szó.
- Rogánhoz kötődő grúz-izraeli üzletember próbált a Tisza Párt erős emberének, Magyar Péter ... (Hellomagyar) Ezt mondta el a találkozóról az üzletembert évtizedek óta ismerő apa. #radnaimárk #magyarpéter #rogánantal Continue reading: https://hellomagyar.hu/2026/06/29/magyar-peter-radnai-mark-gruz-izraeli/
- „Abban kellett neki segítség, hogy kimossa magát” – Radnai Márk apja szerint ezért kereste... (SzMo.hu) Radnai László szerint Shabtai Michaeli valódi szándéka az volt, hogy a Tisza Párton keresztül tisztázza magát a múltbeli ügyei miatt. A Jobbik egykori kommunikációs igazgatója ezért utasította vissza, hogy összeho
- Rogán Antal embere a választások után találkozott Radnai Márk édesapjával (MJelen) A 444.hu cikke szerint öt nappal a választás után, április 17-én találkozott egymással Shabtai Michaeli és Radnai László egy, a Bazilika környékén található vendéglátóhely teraszán.
- A választás után néhány nappal Rogán Antal embere felkereste Radnai Márk édesapját (Index) Az üzletember és Radnai már régóta ismerik egymást.
- Nem sokkal a parlamenti választás után Rogán Antal barátja találkozott Radnai Márk apjával (Népszava) Radnai László, a Jobbik egykori kommunikációs igazgatója elutasította, hogy összekösse a grúz-izraeli üzletembert, Shabtai Michaelit a fiával.
- Rogán Antal embere a választás után találkozott Radnai Márk apjával (444.hu) A 444-hez eljutott fotók tanúsága szerint a választások után találkozott egymással Rogán Antal barátja, a grúz–izraeli nagyvállalkozó Shabtai Michaeli, és Radnai László, Radnai Márk édesapja. Radnai László la
- Radnai Márk is stresszes, furcsa dolgot húzott elő a zsebéből a parlamentben + videó (MNemzet) Egyre feszültebb a Tisza Párt vezetése
- Radnai Márk üzent a magyaroknak, és ezt tényleg érdemes megfogadnunk (Glamour) Több mint két hónap telt el a választások óta, Radnai Márk pedig elárulta, milyen gondolatok kavarognak benne azóta. Elgondolkodtató sorait mindenkinek érdemes végigolvasni, a Tisza Párt alelnöke fontos dologra mutat
- Nyomoz a rendőrség Radnai Márk riválisa miatt, tovább gyűrűzik a kampánybotrány (Index) Hatósági ügy lett a korábbi fideszes képviselő aláírásgyűjtése.
- Radnai Márk komoly ígéretett tett a közmédia vezetőinek megválasztásáról (Index) A kormánybiztos szerint soha korábban ilyen nem történt.
- Kifakadt a kormánybiztos: „Nem nézzük hülyének az embereket, pont ebből lett elegünk” (Economx) Félreértést tisztáz a Tisza alelnöke: miközben a 16 évig folyamatosan kormányzó Orbán Viktor pártja politikai taktikázást emleget, Radnai Márk közölte, az elnöki tisztség maximalizálása nem az emberek ...
- „Senki nem építhet magának maffiahálózatot!” – Radnai Márk történelmi posztban indokolta m... (Contextus) Radnai Márk a közösségi oldalán reagált azokra az egyre hangosabb véleményekre, amelyek egyszerű politikai taktikaként...
- „Van itt egy félreértés” – Radnai Márk megszólalt a Tisza Párt legutóbbi döntéséről (ATV) Reagált a kritikákra Radnai Márk az Alaptörvény tizenhatodik módosításának megszavazása után. A politikus határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a miniszterelnöki tisztség hosszá
- Radnai Márk a miniszterelnöki cikluskorlátról: Senki nem építhet magának évtizedekre szemé... (SzMo.hu) A Tisza Párt politikusa szerint nem politikai taktikáról van szó, hanem a kampányban tett ígéretük betartásáról. Hangsúlyozta, hogy elegük lett a régi politikából, ezért szavazták meg ezt az alkotmánymódosítá
- Mi történt? Radnai Márk különös kijelentést tett a miniszterelnök hivatali idejének korlát... (Nyugatifény) Szerinte félreértésről van szó. A Mi történt? Radnai Márk különös kijelentést tett a miniszterelnök hivatali idejének korlátozásáról bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Radnai Márk szerint van egy félreértés az Alaptörvény-módosítással kapcsolatban (Index) Nincs taktikázás, csak az ígéretek megtartása.
- Radnai Márk szerint van egy félreértés a „lex Orbán” körül: „Ez pontosan az a régi politik... (Blikk.) Az Országgyűlés hétfőn 135 igen, 50 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett elfogadta azt az Alaptörvény-módosítást, amely nyolc évben maximalizálja a miniszterelnöki mandátum hosszát. A szabályozás 1990. május
- Hétfő reggel megszólalt Radnai Márk: elmondta, ki állt a radnaimark.hu oldal mögött (Rúzs Online) Most mindent tisztázott.
- Radnai Márk bejelentette, mi a célja a radnaimark.hu weboldallal – A korábbi tulajdonosról... (Blikk.) Bő két hónap után, vasárnap este újra frissült a radnaimark.hu, amely a választási kampány idején hetekig tartotta lázban az országot. Idén februártól ugyanis ezen a felületen egy Magyar Péterre nézve kellemetle
- Megérkezett a „leleplező videó” a radnaimark.hu-ra (MJelen) A radnaimark.hu oldal vasárnap este aktiválódott, majd rövid időn belül Magyar Péter és Radnai Márk is reagált rá.
- Magyar Péter Rost Andreát, Radnai Márkot és Bódis Krisztát kormánybiztosnak nevezte ki (Alon.hu) Rost Andrea kormánybiztos feladata lesz többek között a magyar zenekultúra népszerűsítése, társadalmasítása; Bódis Kriszta feladata lesz kidolgozni a nemzeti társadalompolitikai stratégia alapjait, Radnai Márk pedi
- „A propaganda ezen biztosan megdöbben!” – Felkerült egy videó Radnai Márk honlapjára, a ra... (Contextus) Radnai Márk egy rövid videóval leplezte le az eddig zsarolásra használt weboldalát. A fiatal politikus...
- A Tisza megszerezte a Radnai Márk nevét viselő honlapot, a kamerát elvitte a cica (Népszava) Magyar Péter és Radnai Márk együtt belépett a szobába.
- Magyar Péter politikai csalinak használta a radnaimark.hu-t (Infostart) Tudatosan elhelyezett politikai csalinak nevezte Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője a Radnai Márk nevét viselő honlap vasárnapi frissítését, amelyre korábban a hazai sajtó több vezető orgánuma is tényként hivatko
- Frissült a radnaimark.hu oldal, elérhető egy videó Magyar Péterről és Radnai Márkról (10perc.hu) AI-videóval frissült a radnaimark.hu oldal.
- Felkerült egy videó a Radnaimark.hu oldalra (Telex) A 14 másodperces videón Radnai Márk és Magyar Péter szerepelnek, de nem úgy, mint amit fideszes oldalak a kampányban sugalltak.
- AI-videó jelent meg a radnaimark.hu oldalon Magyar Péterrel és Radnai Márkkal (Index) Megint frissült az oldal.
- Radnai Márk új feladatot kapott: egy új intézet létrehozásán dolgozik kormánybiztosként (SzMo.hu) Radnai Márk a Működő és Emberséges Magyarországért felelős kormánybiztosként kezdik meg a munkát. A politikus feladata egy új, társadalmi részvételt segítő intézmény felállítása, kinevezése pénteken vált
- Radnai Márk saját feladatáról posztolt (Tudás.hu)
- Bódis Krisztát, Rost Andreát és Radnai Márkot is kormánybiztossá nevezték ki (10perc.hu) A Magyar Közlöny szerint Bódis Kriszta, Rost Andrea és Radnai Márk kormánybiztosi kinevezést kapott – feladataik a társadalompolitikától a zenekultúráig terjednek.
- Megjelent Rost Andrea, Radnai Márk és Bódis Kriszta kormánybiztosi kinevezése (MHírlap) A Kossuth-díjas operaénekes feladata lesz a fiatal tehetségek támogatása és a zenei nevelés megerősítése
- Kormánybiztos lesz Bódis Krisztából – a társadalompolitikába és az oktatásba is lesz beles... (MJelen) Kinevezték Rost Andreát és Radnai Márkot is.
- Rost Andreát, Radnai Márkot és Bódis Krisztát is kinevezi kormánybiztosnak Magyar Péter (Blikk.) Három új kormánybiztost nevezett ki Magyar Péter miniszterelnök, akik különböző stratégiai területeken vállalnak kulcsszerepet. Rost Andrea Kossuth-díjas operaénekes a magyar zenekultúráért felel majd, Bódis Kris
- Magyar Péter Rost Andreát, Radnai Márkot és Bódis Krisztát is kinevezi kormánybiztosnak (Index) Mostmár hivatalos.
- Magyar Péter kormánybiztosnak nevezte ki Rost Andreát, Bódis Krisztát és Radnai Márkot (444.hu) Rost Andrea egyebek mellett a magyar zenéért, Bódis Kriszta a nemzeti társadalompolitikai stratégiáért, Radnai Márk pedig a közélet működésének megújításáért lesz felelős.
- Vasárnapi hatállyal kinevezték kormánybiztosnak Bódis Krisztát, Radnai Márkot és Rost Andr... (Népszava) A Magyar Közlönyben egyidejűleg megjelentek az Orbán-kormány több tucatnyi helyettes államtitkárának felmentéséről, a Magyar-kormányban ilyen pozíciót betöltők kinevezéséről szóló miniszterelnöki határozato
- Három alapemberéből is kormánybiztost csinált Magyar Péter (Mandiner) Bódis Kriszta, Rost Andrea, valamint Radnai Márk is szombattól tölti be új pozícióját.
- Bódis Krisztát, Rost Andreát és Radnai Márkot is kormánybiztosnak nevezték ki (24.hu) A péntek esti Magyar Közlönyben lett hivatalos a kinevezésük.
2026.06.30
2026.06.29
2026.06.22
2026.06.18
2026.06.17
2026.06.16
2026.06.15
2026.06.14
2026.06.13
2026.06.12