A keresés eredménye 262 találat
- Magyarország egyedül maradt, az EU szerint a lengyeleknél már nincs jogállamisági probléma (Economx) Az Európai Bizottság szerint Lengyelország teljesítette a feltételeket, így lezárják az ellenük folytatott eljárást.
- A lengyeleknél helyreállt a jogállamiság, özönlenek az uniós eurómilliárdok: már csak Magy... (Blikk - h) Az Európai Bizottság szerint Lengyelországban már nincs jelen a jogállamiság súlyos megsértésének a veszélye, Magyarország esetében azonban más a helyzet.
- A Bizottság lezárná a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást (444.hu) Már nem áll fenn az egyértelmű veszélye annak, hogy súlyosan sérüljön a jogállamiság.
- Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást (Híradó) Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődő, és ezért 2017-ben indított eljárásban me
- Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított eljárást (Demokrata) Most, hogy Tusk-kormány van, úgy ítélték meg, hogy már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye.
- Az Európai Bizottság meglépi azt Lengyelországgal, amit Magyarország is szeretne (Portfólió) Az Európai Bizottság hétfőn elindítja azt a folyamatot, amelynek célja, hogy hivatalosan is lezárja a Lengyelországgal a jogállamiság hiányosságokról szóló évek óta tartó vitát – közölte három, a tervet ism
- Orbán Viktornak kellene befogadnia a menekülteket Macron EP-listavezetője szerint (Propeller) Valérie Hayer, Macron elnök európai parlamenti listavezetője szerint nem Franciaországnak kell befogadnia az összes bevándorlót. Közép-Európának – így Magyarországnak, Csehországnak vagy Lengyelországnak is – s
- A méltatlankodás hete (Mandiner) Nem Lengyelország és a NATO akar háborút, hanem Oroszország akarja továbbra is folytatni elfogadhatatlan háborúját. Világos?
- Szalai Zoltán: Sem Magyarország, sem a Mandiner nem Putyin bábja (Mandiner) Aggódva figyelem, mi történik jelenleg Lengyelországban – a Mandiner lapigazgatója egy lengyel lapban válaszolt Donald Tusk miniszterelnök vádjaira.
- Megcsonkított csecsemő holtteste is előkerült Hermann Göring egykori otthonából (Naphíre) Három felnőtt, egy kamasz és egy csecsemő csontváza került elő egy lengyelországi házban, amely egykor Hermann Göring náci vezető tulajdonában volt.
- Radoslaw Sikorski: Szükség van egy európai nehézdandár létrehozására (MHírlap) Újabb drámai világháborús ötlet Lengyelországból
- Megcsonkított holttestek maradványaira bukkantak Hermann Göring egykori otthonában (Infostart) Három felnőtt, egy kamasz és egy csecsemő csontváza került elő egy lengyelországi házban, amely egykor Hermann Göring náci vezető tulajdonában volt.
- Ellenséges orosz tevékenység: Európa-szerte riadót fúj a NATO (ATV) Az Egyesült Államok vezette szövetség aggodalmát fejezte ki Moszkva "hibrid tevékenysége" miatt Csehországban, Észtországban, Németországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban és az Egyesült Királysá
- Kéz és láb nélküli csontvázakat találtak a régészek Hermann Göring egykori háza mellett (Telex) A lengyelországi Farkasverem parancsnoki központban Hitler is sokat volt.
- Rejtélyes csontvázakat találtak Adolf Hitler egykori keleti főhadiszállásánál (Híradó) Kéz- és lábnélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori náci diktátor keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén.
- Kéz és láb nélküli csontvázakat találtak egy volt náci bázison, Hermann Göring egykori ház... (444.hu) A házban évekig vendégeskedett Adolf Hitler is.
- Orbán Viktor: A szomszédos országok átlagárához kötik a magyar üzemanyagárakat (Vasárnap) A szomszédos országok átlagárához kötik a magyar üzemanyagárakat, kihagyva a regionális adatokból Lengyelországot, Csehországot és Bulgáriát – közölte a miniszterelnök...
- Orbán Viktor: A szomszédos országok átlagárához kötik a magyar üzemanyagárakat (Híradó) A szomszédos országok átlagárához kötik a magyar üzemanyagárakat, kihagyva a regionális adatokból Lengyelországot, Csehországot és Bulgáriát – közölte a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt,
- Egész Lengyelország a Mandiner interjújáról beszél – a legsúlyosabb vádak is elhangzottak (Mandiner) Donald Tusk szövetségesei nem hagyják, hogy összezavarják narratívájukat a tények.
- Szalai Zoltán: Lengyelország jobb miniszterelnököt érdemelne! (Mandiner) A Mandiner lapigazgatója szerint alaptalanul nevezte oroszpártinak lapunkat Donald Tusk.
- Oroszpárti, Pan Tusk, a nénikéje. Z wielkim poważaniem (Mandiner) Lengyelország jobbat érdemel egy olyan vezetőnél, akiben nincsen semmi tisztelet a sajtó, az igazság és a politikai ellenfél iránt. Kohán Mátyás írása.
- A lengyel és a német külügyminiszter szerint Putyin nem diplomáciai eszközökkel győzhető m... (Ma.hu) A két külügyminiszter a Lengyelország európai uniós (EU) csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt Slubicében.
- Komoly csörte robbant ki Lengyelországban, miután Mateusz Morawiecki interjút adott a Mand... (MNemzet) Keményen összecsapott a lengyel kormánypárt és az ellenzék.
- „Megelőztük Magyarországot” – büszkélkedett a román miniszterelnök, aki szerint hamarosan ... (Népszava) Marcel Ciolacu úgy véli, a románok lesznek a térség legjobban fizetett munkavállalói. (Gazdaság)
- Román miniszterelnök: Magyarországot már megelőztük, most Lengyelország jöhet (hvg - g) Marcel Ciolacu az Eurostat friss jelentését kommentálta május 1. alkalmából.
- Lengyelország és Románia is előzött minket - Miért maradt le Magyarország? (Portfólió) Hazánk immár két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás makrogazdasági aspektusait vizsgálva elmondható, hogy Magyarországnak az uniós tagság nagyjából annyira meghatározó, mint az embernek a levegővét
- Tízéves mélyponton van a hazai ingatlanpiac forgalma (SzMo.hu) A régió többi országában is hasonló folyamatok zajlanak. A legnagyobb mértékben Lengyelországban és Romániában csökkent a befektetési forgalom.
- Csak nyelvében élne (MNarancs) Śląsk lengyelül, Schlesien németül, Slezsko csehül, Ślůnsk sziléziai nyelven – Lengyelország délnyugati csücskének nem csak a múltja hányatott, a jelene sem könnyű. A helyi, alapvetően lengyel tudatú kisebbsé
- Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára (MHírlap) Egyre erőszakosabb a zsidógyűlölet Lengyelországban
- Áll a bál Lengyelországban Donald Tusk döntése miatt (MNemzet) Egy olyan gigaprojekt látszik elúszni, ami az európai elithez repítené Lengyelországot.
- Magyarország 20 éve az Európai Unió tagja: jöhet az újabb mérföldkő? (Pénzc.) 2004. május 1-jén tíz európai ország - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia csatlakozott az EU-hoz.
- „Hogy nem sül le a bőr a pofájukról?!” – így fogadták a lengyelek az ukránok legújabb ötle... (Mandiner) Az utca emberét kérdeztük Lengyelországban, mi a véleményük arról, hogy Ukrajna lengyel légvédelemmel biztosítaná nyugati légterét. Íme.
- Magyarország eltékozolta a történelmi esélyt, 20 évvel az EU-csatlakozás után is a felzárk... (Népszava) Magyarország 2004. május 1-jén az Európai Unió történetének eddigi legnagyobb bővítési lépéseként Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia társasá
- Andrzej Duda: az EU-tagság lengyel államérdek (MHírlap) A lengyel közszolgálati televízióban is sugárzott ünnepi beszédben Duda rámutatott: Lengyelország és az EU számos biztonságpolitikai és gazdasági kihívás előtt áll, a jövőnk az azokra adott válaszoktól függ
- Megugrott a lengyel infláció (Economx) Lengyelországban megugrott az éves infláció áprilisban, és a jegybank kamatdöntő bizottságának egyik tagja szerint a fogyasztói árak tovább nőnek júniusig.
- EBRD: jelentős lendületet adott az EU-tagság húsz éve a közép-európai uniós gazdaságoknak (Infostart) A legnagyobb egyedi relatív növekedés e két évtized alatt Lengyelországban zajlott le:
- Lengyelország az unió beleegyezését várja a hadköteles ukrán menekültek hazaküldéséhez (VG) Nem ússzák meg a háborút a Lengyelországba menekült ukránok.
- Magyar nemzeti színeiben lesz kivilágítva a római Colosseum (ATV) Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Szlovénia, Ciprus és Málta mellett Magyarország nemzeti színei is megvilágítják a Colosseumot kedd este.
- A háborús helyzet fokozódik: Franciaország és Lengyelország is atomfegyverekről beszél (Metropol) A lengyel elnök szavaira máris reagált Oroszország.
- Atomháborús fenyegetés Európában: Lengyelország atomfegyvereket telepítene (Ripost) Aggasztó hírek érkeztek Lengyelországból.
- Újabb lépés a világháború felé: Lengyelország atomfegyvereket akar (BorsOnline) Van okunk aggódni.
- Nagy a feszültség a rzeszów-jasionka-i katonai légibázisnál (MHírlap) A lengyelek nem kérnek az atomfegyverekből, amelyek esetleges Lengyelországba telepítését az egy héttel ezelőtt megjelent sajtóinterjújában helyezte kilátásba Andrzej Duda lengyel elnök
- Nem lehetne úgy, mint Lengyelországban? (Mandiner) Lengyelországban egy 5-6 év körüli kislány tapsolt, táncolt, énekelt 50 ezer ember között. Vasárnap délután Kazincbarcikán egy 6 éves kisfiú sírt rémülten
- Összefog az orosz félretájékoztatási próbálkozásokkal szemben a weimari háromszög (Portfólió) A közelgő európai parlamenti (EP-) választásokkal kapcsolatban az úgynevezett weimari háromszög államai - Németország, Franciaország és Lengyelország - fokozzák a küzdelmet az orosz félretájékoztatási próbálk
- Óriási magyar siker: világbajnokok lettek a Dancing with the Stars táncosai (Origo - tv) Lengyelországban nyertek világbajnokságot.
- Világbajnokságot nyertek a Dancing with the Stars táncosai (BorsOnline) Világbajnok lett a magyar tánccsoport, a Fever Dance Group. A Lengyelországban megrendezett világbajnokságon többek között Molnár Andi, Szőke Zsuzsi, Bődi Dénes és Bonyhádi Ferenc is táncoltak.
- Őrült ötlet Kijevből: lengyel légvédelemmel védetnék Ukrajna nyugati részét (Mandiner) Úgy tűnik, az ukránok minden gátlásukat levetették, és akár nyíltan be is hurcolnák Lengyelországot a konfliktusba.
- Új fokozatra kapcsolhat az ukrán férfiak kényszersorozása (Mérce) Új rendelettel kényszerítené haza a kijevi kormány a hadköteles ukrán férfiakat, akiket katonaszökevénynek tekint. Lengyelország együttműködne velük, Németország nem, Magyarország pedig már szeptemberben jelezte
- Nem lehetne úgy, mint Lengyelországban? (MJelen) Az egész ország látta, mi is történt a Kazincbarcika–Budapest Honvéd másodosztályú labdarúgó mérkőzésen. Ezúttal saját élményeimet és gondolataimat szeretném megosztani, nem csak erről a találkozóról.
- Megszűntek a gazdatiltakozások Lengyelországban (PiacProfit) Befejeződött a gazdatiltakozás a Hrebenne-Jahotyin lengyel-ukrán határátkelőn, ez volt az utolsó átkelő, amelyet a február eleje óta tüntető földművesek blokád alatt tartottak - közölte a lengyel média.
2024.05.06
2024.05.05
2024.05.04
2024.05.03
2024.05.02
2024.05.01
2024.04.30
2024.04.29