A keresés eredménye 905 találat
- Vadiúj fizetési módszert tesztel a Lidl a magyar üzletekben: hamarosan rengeteg magyar vás... (Pénzc.) Az időmegtakarítás mellett a rendszer nagy előnye, hogy a felhasználók valós időben követhetik kosaruk tartalmát és annak aktuális értékét.
- Óriási fordulat kegyelmi ügyben: Csintalan Sándor kért szabadulást nekik (Blikk.) Mind a mai napig érzi a nyomait Csintalan Sándor annak a közel húsz évvel ezelőtti támadásnak, ami miatt aztán 15 év pereskedés után végül több embert is elítéltek. Az egykori MSZP-s politikus megtámadása csak e
- Valóságos darázsfészekbe nyúlt bele Moszkva, a szomszédos atomhatalom veheti ennek hasznát (Portfólió) A Nikkei Asia annak járt utána elemzésében, hogy miképpen érinti Pakisztánt, hogy a vele rendkívül feszült kapcsolatban álló Afganisztán katonai együttműködési megállapodást kötött Oroszországgal.
- Brutális Kia-rekord: úgy veszik a hibrideket, mintha nem lenne holnap (Blikk.) A Kia elképesztő eredményeket ért el az amerikai autópiacon annak ellenére is, hogy a gazdasági bizonytalanság és a kereslet visszaesése továbbra is komoly kihívást jelent az iparág számára. A vállalat májusban 8
- Minnél sürgetőbb a béke annál nagyobb a széthúzás (MHírlap) Teherán és Washington nem jut közös dűlőre
- Annak a kereszténységnek van értelme, amiért az emberek még meghalni is hajlandóak (Mandiner) „Az állam nem tudja előírni az embereknek a kereszténységet” – mondta Habsburg Eduárd korábbi nagykövet a Danube Institute rendezvényén, ahol a Nyugat és a kereszténység jövőjéről beszélgetetett Raymond Ibr
- A NATO-főtitkár figyelmeztette az orosz fiatalokat: nagy eséllyel meghalnak az Ukrajna ell... (Naphíre) Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevbe
- Vilmos herceg megkapta a kényes kérdést, amiről sok lányos apuka hallgat (Femcafe) A közéleti szerepvállalás, a családi értékek és a társadalmi párbeszéd fontossága állt annak a különleges találkozónak a középpontjában, amelyen Vilmos herceg meglepően személyes témákat is érintett – a
- NATO-főtitkár: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút (MHírlap) Rutte szerint Ukrajna olyan eredményeket ért el, hogy Oroszország május 9-i díszszemléjének megtartása már Zelenszkij döntésétől függött
- Komoly baj lehet belőle: megszűnhet a nyugdíj folyósítása, ha nem figyelsz oda erre (Kiskegyed) Van egy nyugdíjasokat érintő szabály, amelyre különösen érdemes odafigyelni munka mellett. Aki átlépi a határt, annak a nyugdíja év végéig szünetelhet.
- Bukta a lakást, az árát, és még végrehajtót is küldtek rá, Csilla mégsem adja fel élete ál... (Blikk.) Úgy tűnik, bezárult minden kapu: Fodor Csilla álma köddé vált, vele együtt pedig a lakás, amit szeretett volna megvenni, sőt, annak ára is. A fiatal nő ráadásul még egy végrehajtást is kapott a nyakába, mégsem h
- NATO-főtitkár: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút (ProfitLine) Oroszország semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kij
- Pintér Bence kiegyezik azzal, hogy csökken a fizetése, ha ez az ára annak, hogy Győr vissz... (Telex) A győri polgármester a Szinten túl adásában arról is beszélt, támogatja, hogy valaki csak két cikluson keresztül legyen miniszterelnök, de a polgármesterek esetében ezt nem tartja jó ötletnek.
- Közeledik a nagy nap: 5+1 esküvői szabály, amit Anna hercegnő fiának nem kell betartania (Ripost) Pár szabály alól mentesül.
- Itt a NATO rendkívüli bejelentése Oroszországról – Moszkva egyre nagyobb bajban van (Liner) Moszkva semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarna állni.
- Nagy Kriszta Tereskova: „Ebben az országban a kultúrát is abuzálták” (Kontroll.hu) Hogyan élhette meg egy ismert művész évtizedeken át a családon belüli bántalmazást anélkül, hogy felismerte volna annak természetét? Mi történt a magyar képzőművészeti intézményrendszerrel az elmúlt másfél
- NATO-főtitkár: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút (hvg.hu) Mark Rutte Kijevbe látogatott, ahol Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett, illetve tartott közös sajtótájékoztatót.
- Sok házigazda jó szándékból követi el ezt az 5 hibát – a vendégek mégis feszengenek tőle (Elle) Kevés kellemetlenebb érzés van annál, mint amikor valaki vendégségben udvariasan mosolyog, miközben valójában egyre kényelmetlenebbül érzi magát. A furcsa helyzetet ráadásul sokszor nem a figyelmetlenség vagy a ros
- Leszúrtak egy egyetemistát, ám a brit rendőrség mégis őt gyanúsította meg (Blikk) Tragikus gyilkosság és annak következményei rázták meg Nagy-Britanniát, miután a 21 éves Henry Nowakot halálosan megkéselte Vikrum Digwa Southamptonban. Az eset nemcsak a brutális bűncselekmény miatt vált országos
- NATO-főtitkár: semmi jele, hogy Oroszország le akarná állítani a háborút (Portfólió) Oroszország semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kij
- Milliókba kerülhet ez a gyakori nyári hiba: így teszed tönkre az autódat a tűző napon (Rúzs Online) Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, ha autójuk hosszabb időre a tűző napon marad, pedig a nyári hőség komoly károkat okozhat a járműben.
- Donald Trump: Szeptemberig is fennmaradhat az Irán elleni kikötői blokád (Népszava) De azért nagyobb valószínűséget ad annak, hogy a helyzet gyorsan rendeződik.
- Vészterhes időket idéztek meg Németországban: nem fogadtak zsidókat egy bajorországi hotel... (Mandiner) Az ügy különösen érzékeny annak fényében, hogy Németországban évek óta emelkedik az antiszemita incidensek száma.
- Kemény nyarunk lesz – fontos figyelmeztetés érkezett! (Haszon - ém) Nagy eséllyel számíthatunk az El Niñóra ezen a nyáron is. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) legújabb előrejelzése szerint 80 százalék a valószínűsége annak, hogy 2026 júniusa és augusztusa között megjelenik
- Brutális szennyezés: a Shell annak ellenére pumpált éveken át egy nigériai vezetéken kőola... (Mandiner) A brit olajóriás saját szabályait és magas rangú vezetői figyelmeztetéseit is sutba dobva folytatta egy súlyosan szennyező vezeték működtetését a Niger-deltában.
- A vendégmunkások behozatalának megtiltását sürgeti a Mi Hazánk (MJelen) Lantos János arról beszélt, a kormányzat annak ellenére nem lépett az ügyben, hogy a Tisza Párt egyes prominensei korábban ígéretet tettek erre.
- Ferrari: Leclerc új szerződésével történelmi szintre nőhet a pilótabér (F1világ) Charles Leclerc új ferraris szerződése újabb látványos bizonyítéka annak, hogy a Scuderia a Forma-1-ben messze a legnagyobb összegeket fordítja versenyzői fizetésekre — és ez az előny a hosszabbítással tovább n
- Nem lépett életbe a vendégmunkás-stop, a kormány még dolgozik az új rendszer kidolgozásán (Forbes) Annak érdekében, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe több szektort is, eltolta a vendégmunkás-stop bevezetését a Tisza-kormány. Mi történt? Bár programjában június 1-re ígérte a vendégmunkások behozatalának tilalmát
- 14 év után válik a Viszkis: Ambrus Attila felesége már el is költözött, a közös lakásukat ... (Twice) Bár egyetlen jelét sem mutatták annak, hogy megborult volna a kapcsolatukban a harmónia, mégis bombaként robbant a hír: 14 év és két közös gyerek után válik Ambrus Attila és felesége, Réka. A Viszkis közeli ismer
- Így mérgez meg bennünket a mosogatószivacs − Egy módon tudjuk elkerülni (Life.hu) Aki mosogatógép vásárlásán gondolkodik, annak a tudomány most segítséget nyújt a döntéshez. Egy kutatás szerint a mosogatószivacs ugyanis mérgező anyagok millióit juttatja szervezetünkbe.
- Magyar Péter Párizsban: meghívom Emmanuel Macront október 23-ra, a forradalom 70. évfordul... (Infostart) A Párizsba tartózkodó miniszterelnök örül annak, hogy „Magyarország újra ott lehet az asztalnál”, megerősítve a jogállam ,a demokrácia és az alapvető jogok helyzetét.
- Előkerült egy fotó az Országgyűlés elnökéről, amikor 18 évesen szépségkirálynő lett (Sassy) Egy 1998-as felvétel került elő Forsthoffer Ágnesről, amin a balatonfüredi Anna-bál szépévé koronázzák. A jelenlegi házelnök akkor úgy fogalmazott, egy 18 éves lánynak nincs ennél szebb álma.
- Robert De Niro és Mickey Rourke éjsötét neo-noirja a kisképernyőn kel új életre (IgényesFfi) Az HBO és az A24 sorozatot készít az 1987-es kultikus Angyalszív című neo-noir horror-thriller és annak könyvfolytatása alapján, a főszerepben és produceri székben Zac Efronnal.
- Szolgálatteljesítés közben meghalt egy rendőr Békés megyében (444.hu) Halálos közúti balesetet szenvedett, amiben megsérült egy asszony és annak másfél éves gyereke is.
- Törvénysértő volt a Nemzeti Petíció közmédiás sulykolása, a Médiatanács mégsem lépett azon... (Klubrádió) Ugyan a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely beadványa nyomán a médiahatóság megbírságolta a köztévék üzemeltetőjét és annak vezetőjét, de a Médiatanács nem lépett fel időben a Fidesz
- Reagált a Fidesz az óbudai korrupciós ügyre: Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget tet... (Telex) A két éve indult, és eddig csak az óbudai önkormányzatot és annak cégeit érintő ügy nyomozása a héten már két másik baloldali vezetésű önkormányzatra is kiterjedt.
- A Fidesz is reagált a budapesti önkormányzatoknál zajló korrupciós nyomozásra (Infostart) A Fidesz-frakció szerint mindenkinek vállalnia kell a felelősséget tetteiért – ezt annak kapcsán tették közzé, hogy az „óbudai korrupciós ügy” kapcsán több budapesti önkormányzatnál is nyomoznak, többeket e
- Forsthoffer Ágnes 18 évesen ilyen gyönyörű szépségkirálynő volt: ritka fotó került elő az ... (168.hu) Forsthoffer Ágnes 1998-ban lett a füredi Anna-bál szépe, ekkor készült róla a most újra előkerült fotó. És nem is ő az egyetlen szépségkirálynő a Tisza háza táján.
- A magyar sztorit nagyon szeretik a befektetők – Klasszis Podcast (Mfor) Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupia
- Ezért permeteznek ecetes sós oldatot a bejárati ajtók köré (Blikk.) Ki gondolta volna, hogy a konyhában lapuló egyszerű hozzávalók, mint az ecet és a só, nemcsak a saláták ízesítésére, hanem a ház tisztán tartására is tökéletesek? Egy régi, de annál hatékonyabb módszer újra
- „Az El Niño már a küszöbön van” – figyelmeztet a Meteorológiai Világszervezet (24 - td) A WMO szerint több mint 90 százalék az esélye annak, hogy még idén kialakul az El Niño, ez pedig legalább mérsékelt – de inkább erős lesz.
- Novák Katalin neve eltűnt: cenzúrázhatta a Sándor-palota Sulyok Tamás interjúját (Hírklikk) A Sándor-palota által közzétett magyar fordításból több érzékeny részlet is hiányzik annak a német lapnak adott interjúnak a szövegéből, amelyben Sulyok Tamás köztársasági elnök nyilatkozott – írta meg a T
- Brüsszel nem az „orbáni korrupciót” vezetteti ki a Tiszával, hanem a patrióta gazdaságpoli... (Mandiner) Miközben az úri közönséget Integritás Hatósággal meg vagyonnyilatkozatokkal szórakoztatják, jön a különadók kivezetése meg a nyugdíjreform. Kohán Mátyás írása.
- Sebestyén Balázs az átlagbér 50-szeresét kereste meg: ennyi pénzt kaszált tavaly (Femina ) Sebestyén Balázs keresete még annál is több, mint gondolnád.
- Mihamarabb munkába kell állnia annak a diáknak, aki szeptemberben saját albérletbe szeretn... (ProfitLine) Lassan véget ér a tanév, a vizsgaidőszak finisével párhuzamosan pedig a diákok tízezrei jelennek meg a hazai munkaerőpiacon. A nyári szezon nemcsak a fesztiválokról és a pihenésről, hanem egyre inkább az anyagi fü
- „Roma” civil platformot építene ki az oktatási miniszter – a cigányok javaslatait a döntés... (MJelen) Lannert Judit szerint a szegregáció csökkentése közös ügy annak ellenére, hogy egy 2018-as tanulmányban szerzőtársaival Nagyecseden már megpróbálta felszámolni az iskolai szegregációt, de ennek eredménye végül
- Több mint hatszázezer német kiskorú kapott levelet a hadseregtől: tudták, hogy eljön ez a ... (VG) Annak ellenére, hogy Németországban minden 18 éves fiatal kap egy kérdőívet, amelyben megkérdezik, érdekli-e őket a katonai szolgálat, felháborodást okozott a német fegyveres erők lépése.
- Nagy Ervin nem távolodik el a színháztól, feleségével szerepel a következő évadban (ATV) Nagy Ervin kulturális államtitkár a következő évadban is színpadra áll a feleségével közös Életünk című előadásban, annak ellenére, hogy korábban arról szóltak a hírek, hogy politikai pályafutása miatt vis
- Senki nincs Verstappen szintjén? Három név, akik talán legyőzhetnék (MotorSp) A Forma–1 jelenlegi mezőnyében aligha van nagyobb kihívás annál, mint legyőzni Max Verstappent.
- Forgatás közben, hirtelen meghalt a világsztár, fiatal volt még nagyon: a filmet így fejez... (Joy) Vannak filmek, amik annak ellenére is befejeződtek, hogy a főszereplő színész időközben elhunyt.
2026.06.04
2026.06.03
2026.06.02