A keresés eredménye 910 találat
- Heti szerelmi horoszkóp: a Kos életébe váratlanul csap be a villám, az Oroszlán rózsaszín ... (Kiskegyed) A szerelem ezen a héten nem hangos szavakkal, hanem halkan, de annál elemibb erővel kopogtat az ajtónkon.
- Donáth Anna: Elképzelni sem tudtam volna, hogy emberek bizalmat szavaznak valakinek, aki a... (Nyugatifény) Két év után szólalt meg a Momentum volt elnöke. A Donáth Anna: Elképzelni sem tudtam volna, hogy emberek bizalmat szavaznak valakinek, aki a rendszer élvezője volt bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Nem hiszed el, kivel jött össze az F1 világbajnok pilótája: hivatalos lett a kapcsolatuk (Joy) Az F1-pilóták WAG-jei (wives & girlfriends), azaz a versenyzők feleségei és barátnői közül többen is annak köszönhetik a reflektorfényt, hogy testközelből szurkolnak a párjuknak – a(z Instagram) követőik száma
- Donáth Anna: El se tudtam volna képzelni, hogy a választók bizalmat szavaznak valakinek, a... (Klubrádió) "El se tudtam volna képzelni, hogy emberek nagyobb bizalmat szavaznak valakinek, aki a rendszer élvezője volt szinte végig, mint azoknak, akiknek soha semmilyen köze nem volt ehhez a rendszerhez" – mondta Donáth Anna, a M
- Donáth Anna nem érti (Infostart) Két évvel a politikai nyilvánosságtól való visszavonulása után adott interjút Donáth Anna, a Momentum Mozgalom volt elnöke és korábbi európai parlamenti képviselője. Krug Emília Szinten túl című műsorában az
- Donáth Anna: El se tudtam volna képzelni, hogy emberek nagyobb bizalmat szavaznak valakine... (Telex) A Momentum korábbi elnöke Krug Emília műsorában arról beszélt, április 12. után szorongott a kétharmados felhatalmazáson.
- Gál Katalin: az idei Ünnepi Könyvhét lényegében „a könyvszakma ajándéka az olvasóknak” (Infostart) A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a 97. Ünnepi Könyvhét előtt az InfoRádióban arról beszélt, hogy a rendezvény annak ellenére is rekordszámú kiállítóval és programmal várja jún
- Elment Zimba, a Gyöngyösi Állatkert legendás oroszlánja (Blikk.) Szomorú hírt osztott meg a Gyöngyösi Állatkert: 18 éves korában elpusztult Zimba, az intézmény ikonikus hím oroszlánja, akivel annak idején az állatkert története is elkezdődött.
- Donáth Anna: Elfogadhatatlan az a hatalmi logika, amely szerint tizenhat évig a nevem kuss... (SzMo.hu) A Momentum volt elnöke a jelenlegi politikai helyzet veszélyeire hívta fel a figyelmet egy interjúban. Donáth Anna szerint inkább lélekben felkészül a lehetséges veszélyekre, mert nem akarja, hogy meglepetés érje.
- Ingyenes ChatGPT-t kaptak az észt diákok egy országos kísérlet részeként (SG) Egy egész ország keresi a módját annak hogyan lehet az MI-t tanulási eszközzé és nem mankóvá tenni.
- Megvan, ki lesz az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt a Momentumnál (Mandiner) Donáth Anna viszont nem tervez országos tisztséget vállalni.
- Kanada Csernobil után (Mandiner) Annak idején úgy szólt a refrén: nem volt öröm Mexikóban magyarnak lenni. Negyven év múltán azt kell mondanom: kivételes öröm volt.
- Donáth Anna: Elfogadhatatlan viselkedés az, hogy tizenhat évig a nevem kuss volt, akkor mo... (24.hu) Szerinte a NER is valahogy így kezdődött.
- Pofonegyszerű trükk a kánikulában: így hűtsd le percek alatt az autót (Life.hu) A kánikula alatt nincs is annál rosszabb forgatókönyv, mikor napon hagyott, tűzforró járműbe kell beszállnunk.
- Alaposan lecsekkolod a neten a randipartnered? Ez a szokás meg is mérgezheti az induló rom... (Bien) Az online „nyomozás” valóban segíti a bimbózó kapcsolatot, vagy inkább már az elején aláássa annak alapjait?
- Donáth Anna: Amíg egy villany ég egy irodában, aminek Momentum van a kirakatára írva, addi... (444.hu) A Momentum korábbi elnöke Krug Emília műsorában a kiégéséről és a választás utáni szorongásáról is beszélt. Szerinte utólag fog eldőlni, valóban rendszerváltásnak nevezhető-e az, ami történt.
- "Rengeteg támadás ért minket" – Szinetár Dóra megrázó vallomása arról, mi történ... (Kiskegyed) Szinetár Dóra, a Jászai Mari-díjas színésznő és énekesnő, az Anna Grand Lounge esték powered by Glamour beszélgetéssorozat vendégeként mesélt szakmai és magánéleti döntéseiről.
- 24 milliárd dollár sorsa dölhetett el (Infostart) Az amerikai kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy iráni eszközöket használhassanak föl a háború okozta károk helyreállítására a szövetséges öbölmenti országokban - közölte az ügyre rálátó több fo
- Asztalra vág a miniszter: nem praktizálhatna a gyerekorvos, aki oltásellenes szülőkön nyer... (Pénzc.) Az egészségügyi miniszter szerint nem lenne szabad praktizálnia annak a gyermekorvosnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzért állított ki hamis igazolásokat kötelező védőoltásokról.
- "A sztori teljesen hihetőnek tűnt" - így vágták át nem létező jegyekkel Annát a csalók, tö... (Ripost) Kilencezer forinttal vágták át Annát.
- Ha nem tudod simán elfogadni a dicséretet, annak komoly oka van (Bien) Gyakran reflexszerűen utasítjuk vissza a dicséreteket, de ennek mélyebb oka lehet. Fedezd fel, hogyan befolyásolja ez az önértékelésed és kapcsolataid.
- Kétségbeesett lépésre készül az olajkartell (Portfólió) Az OPEC+ a vasárnapi ülésén várhatóan már a negyedik egymást követő hónapban növeli az olajkitermelési kvótáit, annak ellenére, hogy az amerikai–iráni fegyveres konfliktus történelmi méretű ellátási váls
- A repülőn ezt az italt mindenképp meg kell rendelned − A légiutas-kísérők szerint ennél ni... (Life.hu) A repülés maga a kaland része. Annak érdekében, hogy az utazás során a lehető legjobban érezd magad, érdemes megfogadnod a légiutas-kísérők tanácsait is.
- A Magyar Termék több cége együtt indul a PET Kupán (DigHungary) Egy PET-palackot átlagosan néhány percig használunk. Utána viszont akár 450 évig is a természetben maradhat. Ez az egyik oka annak, hogy ma már nem elég csak beszélni a környezetvédelemről. Szelektív gyűjtésről,
- Volt üzlet, amit bebukott, közben vett két fociklubot is: Messi már az ötödik leggazdagabb... (Forbes) Az argentin szupersztár mindössze a negyedik sportoló, aki még aktív pályafutása alatt lépett be a milliárdosok klubjába – és egyike annak a két új milliárdosnak, akik az idei világbajnokságon is pályára lépne
- A tudomány az ideológia szolgálóleánya (Mandiner) A Magyar Tudományos Akadémia elutasította annak a meghatározását, hogy mi a tudomány. Az igazság utáni világ a tudományt is utolérte.
- Antonelli mérnöke: Kimi azért gyors, mert élvezi (Formula) Peter Bonnington hosszabban beszélt versenyzőjéről annak újabb parádés pole-pozíciója után, és elárulta, a fiatal olasz teljesítménye még őt is meglepi. Ugyanakkor már a debütálása előtt biztos volt benne, hog
- A megengedett 50 helyett 129 km/órával száguldozott, közel 500 ezer forintra büntették az ... (Telex) Az autós az egyike volt annak a 805 gyorshajtónak, akit két hét alatt bemértek a rendőrök a XXI. kerületben.
- Ennek köszönheti, hogy ma fizetést kap: pénz helyett más is járhat a munkáért – az első bé... (VG) Több mint háromszáz éve annak, hogy Londonban kiállították a világ első ismert fizetési csekkjét.
- A 2000-es évek vígjáték királynője volt: 49 évesen bombasztikusan nézett ki a vörös szőnye... (Femina ) A 2000-es évek kedvenc vígjátékszínésznője, Anna Faris ma is ragyogóan néz ki.
- A barokk Bogár, ami Porsche (Totalcar) Annak idején a Speedster volt a legolcsóbb a 356-os Porschék között, ma ő a legdrágább. Miközben egy tető nélküli, lapos Bogárnak tűnik, szép állapotban bőven többet ér százmilliónál.
- Brüsszel olcsóbb villamos energiával ösztönözné a zöld átállást (Növekedés) Az EU azt tervezi, hogy az áram adójának és díjának csökkentésével mérsékelje az energiaszámlákat annak érdekében, hogy a fosszilis energiahordozóktól a megújuló energiafelhasználás felé terelje a gazdaságot
- Itt van Trump új ötlete, az amerikai állam beszállhat az AI-óriáscégekbe (Portfólió) Donald Trump újabb szokatlan ötletet vetett fel az amerikai mesterségesintelligencia-ipar jövőjével kapcsolatban. Az amerikai elnök szerint érdemes megvizsgálni annak lehetőségét, hogy az amerikai állam vagy akár kö
- „Bárki is jön majd szembe, azt szeretnénk szétszedni” – Albek Anna az ETO-nak is üzent a B... (Blikk) A francia Metz HB teljesítménye nagyon összeállt, támadása és védekezése is jól működött, Albek Anna szerint ennek köszönheti, hogy a román CSM Bucuresti 32-27-es legyőzésével sikerült döntőbe jutnia a női k
- A kommentmező különös virágai – Gyűjtés a Facebookról 201. (Demokrata) „Hazahoztuk az Európai Uniós (sic!) pénzeket! […] A mai siker nem jöhetett volna el… Donáth Annanak és Cseh Katalinnak a munkája nélkül. Az ő kitartó, következetes tevékenységüknek köszönhető, hogy az Unió
- Meseszép esküvő: Anna hercegnő fia ápolónőt vett feleségül (BorsOnline) Az egész királyi család részt vett az esküvőn, melynek keretein belül Anna hercegnő fia, Peter Phillips feleségül vette Harriet Sperlinget.
- Albek Annáék parádés játékkal jutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe Budapesten (Blikk) Megvan az első döntős a női kézilabda-Bajnokok Ligájában: az MVM Dome-ban zajló négyes finálé első összecsapásán a francia Metz és a román CSM Bucuresti csapott össze, és a csata az előbbi 32-27-es sikerét hoz
- Összegyűlt a királyi család: Anna hercegnő fia ma megházasodik (Ripost) Még András herceg lányai is megjelentek.
- Nemet mondott a műtétre Rubint Réka – A fél tüdejének eltávolítása mellett a hangidegeket ... (Life.hu) Közel négy éve küzd a rákkal a háromgyerekes édesanya. Rubint Réka elmondta, az operáció lehetősége is felmerült, de annak olyan súlyos következményei lehettek volna, hogy nem vállalta.
- Rengeteg magyar küzd ezzel az alattomos függőséggel, 3 dolog, amit tehetsz ellene (Naphíre) Nagyon könnyű rákapni, letenni annál nehezebb – de van kiút a függőségből!
- Kritika: A Backrooms az a része a lényünknek, ahová már nem ér el a lelkünk (Port.hu) A YouTuberből filmessé avanzsálódott Kane Parsons filmje szerint senkinek nem lesz akkora egzisztenciális válsága, mint annak, aki bent ragad egy félreprogramozott Windows 95-ös képernyővédőben. Kik vagyunk mi, hogy v
- Magyar Péter bukása annál is csúnyább lesz, mint ahogy korábban gondoltam (Mandiner) Talán minden eddigi vezető bukásánál csúnyább.
- Kényszeres gyűjtögetés, avagy a messie-szindróma (Webbeteg) A „messie-szindróma” (a német „Messie-Syndrom” szóhasználatból eredt) nem a tudományos, hanem a laikus elnevezése annak a jelenségnek, amikor valaki extrém mértékben halmoz fel tárgyakat, és képtelen azoktól
- Kibukott a súlyos titok: Amerika majdnem elvesztette a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordoz... (Portfólió) A CNN értesülései szerint a USS Gerald R. Ford atommeghajtású repülőgép-hordozón idén márciusban, az Irán elleni hadműveletek idején keletkezett tűz lényegesen súlyosabb volt annál, mint amit az amerikai haditeng
- Odasétált a rendőr autójához és felgyújtotta – képen az eredmény (Infostart) A Budakörnyéki Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt indítványozza annak férfinak a letartóztatását, aki a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt egy parkoló személygépkocsit gyújtott fel.
- Fúrt kutak bejelentése: súlyos büntetés is járhat annak, aki elmulasztja (Origo) Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a fúrt kutakról, illetve azok megfelelő karbantartásáról.
- A szerelők fogják a fejüket: ha ezt a hibát elköveted a mosogatógéppel, semmit nem fog tis... (Rúzs Online) Nincs annál bosszantóbb, mint amikor a mosogatógépből kivett tányérokon ott marad a szennyeződés. Néhány egyszerű szokással nemcsak tökéletesen tiszták lesznek az edényeid, de a gép élettartamát is megnövelhet
- Az életminőség növelése modern hajkezelésekkel (Contextus) Az egészségügy talán kevésbé ismert, de annál érdekesebb területe a hajkezelésekben rejlik. Tudta, hogy a...
- Anna Faris megint felveszi a nyuszifarkat – Közel 20 év után folytatnák a legendás vígjáté... (BorsOnline) Anna Faris elszólta magát, folytatást kap egykori filmje?
- A McLaren egyértelművé tette: nincs hely Verstappennek (F1világ) A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy a wokingi istálló Max Verstappen szerződtetésén dolgozna, miközben a holland világbajnok jövője továbbra is az egyik legfontosabb b
2026.06.07
2026.06.06
2026.06.05