A keresés eredménye 1534 találat
- Forsthoffer Ágnes tapsot kapott első parlamenti megjelenésekor: Így jelent meg először köz... (Contextus) Forsthoffer Ágnes első megjelenése a köztársasági elnöki páholyban rövid volt, mégis látványosan jelezte, hogy az államfői átmenet a Parlament mindennapjainak közepére került.
- Bóka János a Fidesz új parlamenti frakcióvezetője (GlobálHír) A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja egyhangúlag választotta meg Bóka Jánost frakcióvezetőnek a pártelnök javaslatára.
- "Habemus Bókam." - Orbán javaslatára egyhangúlag Bóka Jánost választották a Fidesz frakció... (Hírklikk) Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
- Megvan a Fidesz új parlamenti frakcióvezetője (Demokrata) Orbán Viktor bejelentette, ki vezeti a Fidesz parlamenti frakcióját.
- Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője (MHírlap) Orbán Viktor pártelnök javasolta a posztra
- Ezekről döntött a parlament: Jön a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás a rászorulókn... (SzMo.hu) Az adómentes és végrehajtás alól mentes juttatást több százezer család kapja meg külön igénylés nélkül, állami nyilvántartások alapján. Arról is döntöttek, hogy létrejön a Független Közmédia Testület, e
- Bóka János az új Fidesz-frakcióvezető (Infostart) Így döntött a legnagyobb ellenzéki párt parlamenti képviselőcsoportja. Orbán Viktor pártelnök javasolta a posztra.
- Parlamenti hiányzás: így büntetik a képviselőket Európában és Amerikában – frissítve (GlobálHír) A parlamenti hiányzás következményei országonként jelentősen eltérnek: a pénzügyi szankcióktól a mandátumvesztésig terjed a skála.
- Orbán Viktor most jelentette be a Fidesz új parlamenti vezetőjét, ő Gulyás Gergely utódja:... (VG)
- Elfogadta a parlament a 100 ezres iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, megszületet... (444.hu) Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.
- Megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatás bevezetését (Klubrádió) Több százezer gyerek családja részesülhet benne.
- Megszavazták a százezer forintos iskolakezdési támogatást (MagyarHang) Döntött a parlament az új közmédia alapjainak lefektetéséről is.
- Megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatás bevezetését, döntöttek az új közmédia a... (Telex) A közlekedésszervezési reformokról szóló szavazást viszont elhalasztották.
- Önök megtámadták a köztársasági elnököt – Vita a parlamentben Nándorfehérvárról és a Tisza... (hvg.hu) Kinek a nevét nem veheti szájára a Tisza? Miért nem lesz legitim az ellenzék szerint Sulyok Tamás utódja? Hogy védi magát támadások kereszttüzében a kormánypárt? Videó a parlament keddi ülésnapjáról.
- Hogy lesz így új köztársasági elnök? A Tisza felsülése után titkolják a pártok, ki lehetne... (Blikk.) Miután Polgár Judit korábbi sakknagymester jelezte, hogy nem fogadja el a köztársasági elnöki felkérést, a parlamenti pártok nagyon óvatos üzemmódra kapcsoltak. Bár mindenhol forognak már az új nevek, a Tisza Párt
- Kiakadt a KDNP-s képviselő: Ha még egyszer így beszél velem a miniszterelnök, felállok és ... (SzMo.hu) Juhász Hajnalka a keddi parlamenti ülésen jelentette ki, hogy a jövőben nem tűri el a miniszterelnök személyeskedő stílusát. A kereszténydemokraták frakcióvezető-helyettese szerint Magyar Péter többek között far
- Juhász Hajnalka kiakadt Magyar Péter stílusán: „Ha még egyszer így beszél, kimegyek a tere... (Twice) Kemény kijelentést tett Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese a keddi parlamenti ülés alatt. A politikus azt mondta, ha Magyar Péter még egyszer olyan hangnemben beszél vele és képviselőtársaival, mint aho
- Döntött a parlament az iskolakezdési támogatásról: időpontokról és adózásról is szó volt (Kiskegyed) Az iskolakezdés sok család számára nemcsak az új tanév izgalmát jelenti, hanem komoly anyagi terhet is.
- Vége lehet a légitársaságok egyik legbosszantóbb gyakorlatának: fontos változás jön a repü... (Pénzcentrum) Az Európai Parlament és a Tanács is jóváhagyta azt a júniusi megállapodást, amely megerősíti a légi utasok jogait a járatok fennakadása esetén.
- A Tisza parlamenti frakciójának még nincs új államfőjelöltje (Demokrata) A képviselőcsoport a héten többször is össze fog ülni egyeztetni.
- Bekapcsolva maradt Magyar Péter mikrofonja: ezt az utasítást adta a képviselőknek (Economx) A miniszterelnök rövid, határozott utasítással fordult a Tisza képviselőihez a parlamenti ülés szünetében, miközben nem tudta, hogy a mikrofonja bekapcsolva maradt.
- „Itt a teljes sajtó, szigorúan két mondat” – Bekapcsolva maradt Magyar Péter mikrofonja (SzMo.hu) Magyar Péter miniszterelnök a parlament keddi ülésén, egy technikai szünetben adott instrukciókat a Tisza Párt frakciójának. A Telex által kiszúrt felvételen hallható, ahogy rövid nyilatkozatokat kér kollégáitól
- Parlament: Négyszázezer gyermek kap iskolakezdési támogatást szeptembertől (GlobálHír) A parlament egyhangúlag fogadta el az iskolakezdési támogatás bevezetését, amely 400 ezer gyermek családjának nyújt segítséget a tanévkezdéshez.
- „Jó kezdet, fél siker” – Ragnar Almqvist, Írország budapesti nagykövete a magyar kormányvá... (hvg.hu) „Svéd a nevem, de ír a neveltetésem”, mondja családi hátteréről a diplomata, akit mélyen megérintett a sükösdi tamburazenekar fellépése az új parlament alakulóülésén. Nagyon örült, hogy ismét az Országgy
- Ezer rubeles bírságokkal szívatja a reménybeli képviselőjelölteket a Putyin-rezsim, már es... (Népszava) Semmit sem bíz a véletlenre Vlagyimir Putyin megtorló gépezete a szeptember 20-i parlamenti választás előtt. A kormányzó elnöki párt támogatottságát megtépázta a háborús fáradtság és az ukrán dróntámadás
- Azonnali bejelentéssel jelentkezett Magyar Péter miniszterelnök (Liner) Újabb fontos parlamenti döntésről számolt be közösségi oldalán Magyar Péter.
- A parlament egyhangúlag megszavazta az iskolakezdési támogatást (10perc.) A parlament ellenszavazat nélkül elfogadta a Tisza gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásáról szóló javaslatát.
- Behallatszott egy mikrofonba ahogy Magyar Péter azt mondja: Itt a teljes sajtó, szigorúan ... (Telex) A miniszterelnök a parlamenti technikai szünetben odalépett a tiszás képviselőkhöz, és megkérte őket, hogy csak röviden nyilatkozzanak a sajtónak.
- Nőként bántották a Parlamentben – Juhász Hajnalka megszólalt az őt ért megjegyzésekről (Blikk.) Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese a keddi parlamenti ülés után állt a sajtó rendelkezésére, miután a Parlament plenáris ülésén több alkalommal összecsapott Magyar Péterrel. A vita során a miniszte
- Alekosz is beszállt a küzdelembe, a Fidesz volt kormánybiztosa kinevezné köztársasági elnö... (Promotions) Gyopáros Alpár megtalálta a tökéletes jelöltet Magyar Péterék számára, Alekosz azonnal reagált a parlamenti képviselőre.
- Kimegyek a parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – kiakadt a KDNP megsértet... (hvg.hu) Ha a miniszterelnök még egyszer úgy beszél a parlamentben, ahogy kedden, nőként és politikusként fel fog állni, és kimegy a teremből – mondta Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese, aki az Országgyűlés
- Juhász Hajnalka: „Ha még egyszer így beszél, kimegyek a parlamentből” – lemondásra szólíto... (Mandiner) A KDNP szerint megdöbbentő, hogy Magyar Péter miniszterelnök minden parlamenti ülésen gyalázatos példát mutat a saját frakciójának, a Juhász Hajnalkát nőiességében megalázó Hatala-Orosz Csabát pedig lemondásra
- A parlamenti közbeszéd kultúrájáról és a kölcsönös tiszteletről beszélt a házelnök (GlobálHír) A parlamenti napirend előtti felszólalásban a házelnök a közbeszéd minőségének javítására és a megértésre hívta fel a figyelmet. A felszólalás szerint a közösségépítés alapja az egymás iránti tisztelet.
- Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter: szerinte államcsőd szélén volt Magyarország máju... (VG) A miniszterelnök döbbenetes kijelentést tett a parlament mai vitájában. Magyar Péter szerint májusban államcsőd szélén volt Magyarország.
- Megint elszabadultak az indulatok a parlamentben (Klubrádió) Az új házelnök szerint a közszereplőknek többet kell tűrniük.
- Iskolakezdési támogatás: az adózásáról is volt szó a parlamentben (Infostart) Megkezdődött az Országgyűlésben az iskolakezdési támogatásról szóló szabályozás összevont vitája. Augusztus 24-ig érkezik az iskolakezdési támogatás első, ötvenezer forintos részlete. Adómentes lesz, és kiv
- Orbán Viktor hazatért, ezt csinálja az elkövetkező pár napban (Demokrata) Orbán Viktor hétfőn hazatért, és már ma egyeztet a Fidesz elnökségével, valamint a parlamenti frakcióval.
- Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál bet... (Index) Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.
- Bojkottálta a Fidesz és a KDNP Forsthoffer Ágnes felszólalását (Hír TV) Bóka János úgy fogalmazott, hogy a Parlamentben folytatódik a színjáték.
- Így változott Magyar Péter kommunikációja a befulladt elnökjelölés után (Hír TV) A sakknagymester döntése után Magyar Péter a parlamentben a Fidesz-KDNP képviselőit tette felelőssé a történtekért.
- Tízmillió forintra büntették a Szerencsejáték Zrt.-t a parlamenti választás hetén érkező t... (Népszava) A nyertesek megnyugodhatnak, mert a vizsgálat szerint mindegyik sorsolás jogszerű voltak. A büntetés azért jár, mert az állami cég eltért a hivatalos eljárásrendtől, ám az a hatósági álláspont, hogy ez a számhú
- Tőzsdei machináció gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az ügyben, amelynek Hadházy Ákos szeri... (Népszava) A volt parlamenti képviselő a múlt hónapban tett feljelentést, és azon csodálkozik, hogy az ügyletet mindenben rendben találó ősfideszes Varga Mihály, miért maradhat a helyén MNB-elnökként.
- Szűcs Gábor szembesítette Magyar Pétert, mit csinált 2023-ban (Demokrata) Szűcs Gábor személyes érintettség okán kért szót a parlamentben.
- Szerdán Orbán Viktor bejelenti, Gulyás Gergely után ki lesz a Fidesz új parlamenti frakció... (Népszava) Valószínűleg Bóka János.
- Balla György: Észérv nulla, ocsmány személyeskedés végig (Hír TV) Személyes érintettség okán kért és kapott szót Balla György a parlamentben.
- Orbán készül, pedig Havasi szerint nem túl érdekesek a Fidesz személyi kérdései, ha közben... (hvg.hu) Orbán Viktor irányításával ma dönt a Fidesz országos elnöksége és a frakció arról, ki üljön be listáról a Parlamentbe Szijjártó Péter helyére és Bóka János is megkaphatja a frakcióvezetői posztot. Mindez a
- Magyar Péter történelmi példákkal üzent: sorsfordító évet ígért (Economx) Nándorfehérvár, Mohács és 1956 példáján keresztül beszélt Magyarország jövőjéről a miniszterelnök a parlamentben. Magyar Péter szerint eljött az idő a változásra, és 2026 olyan fordulópont lehet, amel ...
- Ma dönthet a parlament a százezer forintos iskolakezdési támogatásról (MJelen) A rendkívüli ülés második napján az új közmédiarendszerről, uniós forrásokat érintő törvénymódosításokról és a 2026-os költségvetés változásairól is tárgyalnak a képviselők.
- Magyar Péter a parlamentben is bocsána-tot kért, majd vitát kezdeményezett Orbán Viktorral... (SzMo.hu) A kormányfő szerint több százmillió forintba kerül az adófizetőknek a tusványosi esemény, és szerinte ott nincs is „valódi vita”. Magyar Péter azt is elmondta, hogy kész kiállni egy nyilvános vitára Orbán Vik
- Forsthoffer Ágnes összefogásra szólította fel a jelenlévőkét első parlamenti beszédében - ... (10perc.) Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfő első parlamenti beszédében összefogásra és egymásra való odafigyelésre kérte a társadalmat.
2026.07.21