A keresés eredménye 326 találat
- A mentelmi bizottság egyhangú döntéssel Kocsis Máté mentelmi jogának fenntartását javasolj... (MJelen) A testület egyhangúlag foglalt állást Kocsis Máté mentelmi jogának fenntartása mellett.
- „Kedves …” - lehet igényes munkát igénytelenül megszerezni? (HRportal) Egy álláskereső AI-val írta meg a motivációs levelét, de véletlenül úgy küldte el, hogy a cég neve helyén csak egy üres sablonszöveg maradt. A baki pillanatok alatt nagy vitát indított a LinkedInen arról, van-e m
- Freund Tamás és Pósfai Mihály levelet írt az ELTE rektorának: Az MTA a szükséges feltétele... (hvg.hu) A két vezető levelében megerősítette a köztestület korábbi állásfoglalását az elcsatolt kutatóhálózat, ezen belül az ELTE-hez került kutatóközpontok visszafogadásáról.
- Egyszerűen nincs ember ezekre a munkákra Magyarországon (HRportal) 2025-ben éves szinten a GKI Gazdaságkutató Zrt. adatai szerint is mintegy 350-550 ezer közötti munkaerőigény jelenhetett meg a magyar munkaügyi és állásközvetítő rendszerekben, melyeknek csak mintegy 60%-át sikerül
- Putyin nem lesz boldog: Ukrajna cirkálórakétákkal vágott oda egy fontos orosz központnak (MNemzet) Kijev: Az orosz erők ukrajnai állásai nem tekinthetők biztonságosnak.
- Publicus: Orbán Viktor „feltámadását” a többség már nem tartja reálisnak (Economx) A Publicus Intézet felmérése szerint a magyarok háromnegyede nem tartja reálisnak Orbán Viktor politikai visszatérését, és általánosságban is erős a szkepticizmus a Fidesz esetleges talpra állásával k ...
- Netanjahu szerint Izraelnek fokoznia kell a Hezbollah elleni csapásokat (Telex) Izrael újabb állásokat támadott Kelet-Libanonban.
- Donald Trump összezavarta Európát (Infostart) A NATO vezetése üdvözölte Washington váratlan hátraarcát, hogy ötezer katonát vezényel Lengyelországba. Előzőleg ugyanis ezzel ellenkező döntésről szóltak a hírek. A változó álláspontok összezavarták a sz
- Magyar Péter minisztere védelmére kelt, kiosztotta és maffiózóknak nevezte Orbánékat (Economx) Miután Orbán Viktorék verbálisan nekiestek Orbán Anitának, nem maradt el a tiszás kormányfő karcos válasza sem. A megszólított tárcavezető is megvédte álláspontját.
- Az F1-es pontverseny állása a Kanadai Nagydíj után (F1világ) Vasárnapi, montreali győzelme után 43 pontra növelte előnyét a világbajnoki összetettben Kimi Antonelli, miután csapattársa, George Russell egy technikai probléma miatt kiesett a Kanadai Nagydíjon.
- Valóságos gazdasági kataklizma, ami Németországban történik: új felmérés bizonyítja, több ... (VG) Egyre nehezebb lesz a németeknek állást találni.
- Így írd meg az önéletrajzodat, hogy behívjanak interjúzni (Dívány) Az első benyomás egy új állásra jelentkezésnél gyakran már az önéletrajznál eldől. A pályázó ilyenkor nemcsak a szakmai múltját mutatja meg, hanem azt is, hogyan gondolkodik saját magáról, mennyire tudja kiemel
- 7 csillagjegy, aki a nyáron végre kimondja azt, amit eddig nem mert (Bien - h) A bolygók állásai hozzájárulnak ahhoz, hogy néhányunk merészebben és határozottabban kezdjen el kommunikálni.
- Gulyás Gergely a kegyelmi ügyről: Balog Zoltán helytelenül járt el, de sosem fogom megtaga... (Estiharsona) Gulyás Gergely legfrissebb állásfoglalása szerint a nyilvánosságra hozott iratok igazolják, hogy a kormánynak nem volt köze a kegyelmi döntéshez. A miniszter leszögezte, hogy Balog Zoltán hibája ellenére sem tagadja
- Az F1-es világbajnoki pontversenyek állása a Kanadai Nagydíj után (Formula) Antonelli elhúzott Russelltől, Hamilton felzárkózott, változások a top 10-ben: így állnak az F1-es vb-tabellák a szezon ötödik futamát követően.
- Hont András: „Fideszesebb voltam a fideszesnél” (Blikk.) Hont András az Indexnek adott interjúban arról beszélt, hogy szerinte nem ő változott meg politikailag az elmúlt években, hanem a Fidesz közeledett azokhoz az álláspontokhoz, amelyeket ő régóta képvisel.
- A mesterséges intelligencia elkezdte elvenni az állásokat, 600 embert rúgtak ki (Promotions) A General Motors 600 IT-alkalmazottat bocsátott el és AI-szakértőket vesz fel. A trend globális – és a magyar munkaerőpiacot is eléri. Mit tehetsz?
- Marozsánnak egyéniben vasárnapig tartott a Roland Garros (Sport365) A bő egyórás első szettben a világranglistán 52. Marozsán 1:0-nál elvette ellenfele adogatását, de 4:2-es állásnál elvesztette a sajátját. A nyitó szakasz... Read More... A Marozsánnak egyéniben vasárnapig tarto
- Melegh Noémi Napsugár: Úgy éreztem, még nem tartok ott a gyászomban, mint amit éppen fotóz... (Kultúra.hu) Stabil közgazdász állását hagyta ott, hogy Belgiumból hazatérve a nulláról kezdjen új karrierbe fotóriporterként. Az emberközpontú dokumentarista irány érdekli: Melegh Noémi Napsugár a Hemző Károly- és meganny
- Óriási adatvédelmi botrány rázta meg a Metát (IgényesFfi) Több mint ezer ember állása szűnhet meg, miután a Meta megszakította együttműködését a kenyai Sama céggel az okosszemüvegek körüli adatvédelmi vádak nyomán.
- Napi horoszkóp 2026. május 24.: véget érhet a balszerencse időszaka, egy csillagjegy előtt... (Twice) Különösen erős energiákat hoz 2026. május 24-e, és több csillagjegy számára is váratlan fordulatokat tartogat. A csillagok állása szerint egyesek végre fellélegezhetnek egy hosszú, nehéz időszak után, míg máso
- Heti horoszkóp: az Ikreknek eljött az ideje az életmódváltásnak,a Rák szerelmes napokra s... (Blikk.) A nyári időszak kapujában a csillagok állása mindannyiunk számára tartogat sorsfordító üzeneteket, legyen szó a szívügyekről, a szakmai kihívásokról vagy éppen a testi-lelki egyensúlyunk megőrzéséről. Miköz
- Sakkfeladvány: Csak óvatosan, a nagy túlerő is veszélyes (Telex) A kegyelemdöfés bevitele egyszerűnek tűnik ebben az állásban, mégsem az.
- Ez a járandósága annak, aki elveszíti az állását - íme minden fontos információ és teendő. (BorsOnline) Mit és hová kell benyújtani, ha valaki elveszíti a munkáját?
- Sütő Enikő elárulta, mi volt az első munkahelye: ilyen állás ma már nem is létezik! (168.hu) Sütő Enikő modellről sokan tudják, hogy jogot végzett, de a legelső munkahelye nem a joghoz kötődik, hanem egy olyan intézmény volt, amiről a mai fiatalok talán már azt sem tudják, micsoda.
- Az F1-es vb-pontversenyek állása a Kanadai Nagydíj sprintje után (Formula) Russell 18 egységnyire megközelítette Antonellit, más változás egyelőre nem igazán történt a vasárnapi nagydíj előtt.
- Veszélyes betegség ütötte fel a fejét Bács-Kiskunban – nincs rá gyógymód (ACNews) Egy Bács-Kiskun vármegyei lótartó telepen kimutatták a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV), amely egy súlyos, vírusos megbetegedés, és jelenlegi tudományos álláspont szerint nincs ellene sem védőoltás, sem gy
- Moszkva szerint kollégiumba, Kijev szerint orosz parancsnoki állásba csapódtak az ukrán dr... (Telex) Oroszország szerint 16 halottja van a pénteki ukrán akciónak az oroszok által megszállt Luhanszk megyében.
- A Kína pókhálójába került Trump borítaná a korábbi amerikai álláspontot Tajvan ügyében (hvg.hu) Magát Donald Trumppal, országát pedig az USA-val azonos hatalmi kategóriába tartozónak mutatta Pekingben vendéglátóként Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő, aki a világ értésére adta, hogy Tajvanért a ka
- Az RTL folytatja a politikai hergelést (Demokrata) Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője éles hangvételű állásfoglalásában reagált az RTL Híradó tegnapi tudósítására.
- Telegraph: a kormányváltás miatt érte támadás Kárpátalját (Demokrata) Az előző kormány következetesen békepárti álláspontot képviselt.
- Új elvi állásfoglalás készül az MTA-n: olyasmit terveznek, ami minden földhasználót érinte... (Agroinform) A vízgazdálkodási szemlélet átalakítása elkerülhetetlenné vált.
- Óriási blama a tévé élő adásában: véletlenül mást ültettek a szakértő helyett a stúdióba! (Blikk.) Guy Goma 2006 májusában egy egyszerű állásinterjúra érkezett a BBC londoni székházába, de néhány perccel később már a híradó stúdiójában találta magát, mert összetévesztették a az élő adásba interjúra
- Kajdi Csaba megrázó őszinteséggel vallott: „A magánélet lett ennek az ára” (Twice) Bár sokan szentül hiszik, hogy az életben megkaphatnak mindent, a valóság mégis gyakrabban mutatja azt, hogy a sors bizony kiegyenlíti a mérleget. Kajdi Csaba Cyla is erről fejti ki álláspontját a Krizsó Szilviával f
- Az irániak szerint nem jelenthető ki, hogy közel a megegyezés Amerikával (Portfólió) Az iráni külügyminisztérium szóvivője a Taszním hírügynökségnek nyilatkozva óvatosan fogalmazott az atomprogramról folyó tárgyalások állásáról. Jelezte, hogy a megállapodás egyelőre nincs karnyújtásnyira.
- Macron állást foglalt a francia rabszolgatörvény ügyében, de a jóvátételről még nem döntöt... (MNemzet) Miért maradt hatályban a Fekete Törvénykönyv 1848 után?
- Kiderült, nyomoz-e a NAV az NKA-botrány ügyében, milliárdos kifizetések lehetnek érintette... (Forbes) Az adóhatóság sajtómegkeresésre árulta el álláspontját a magyar közéletet a kampány hajrájában megrázó botrány kapcsán.
- Beszólt az EU-nak a korábbi szerb miniszterelnök (Mandiner) Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke szerint az EU bővítéssel kapcsolatos álláspontja igazságtalan.
- Magyar Péter elmondta, mikor csatlakozhat Ukrajna az Európai Unióhoz (Index - kf) Migránsügyben is állást foglalt a kormányfő.
- Pénzeső és váratlan gazdagság: ennek a 3 csillagjegynek hatalmas vagyont küldenek a csilla... (Kiskegyed) Bár az elmúlt időszakban sokan érezhették úgy, hogy a pénz sokkal gyorsabban kifolyik a keze közül, a csillagok állása szerint a pénzügyi pangásnak végleg leáldozott.
- Egyre több nyugdíjas szegődik el iskolaőrnek – vajon miért? (VG) Tisztességes fizetést és bónuszokat is kínál ez az állás.
- Mit árul el rólad, ahogyan sorban álláskor viselkedsz? (NLC) Türelmetlen vagy nyugodt? Beszélgetsz vagy hallgatsz? A pszichológusok szerint a sorban állás közbeni viselkedés sokat elárul rólad.
- „A professzorom segített állást találni, én pedig azzal háláltam meg, hogy lefeküdtem a fe... (Life.hu) Bevallotta, hogy titkos viszonyt folytat a felettesével, aki ráadásul a volt professzorának a felesége. A férfit elképesztő lelkiismeret-furdalás gyötri azóta.
- Új „kollégát” alkalmazhat a BRFK (MHírlap) Az ugróhadnagy szolgálatba állása egyenlőre kérdéses
- Valósággá vált a rémálom, kiszivárgott a levél: 8000 dolgozó kerül utcára, kiküldték a vég... (VG) A leépítés a vállalat mintegy 10 százalékát, körülbelül 8000 állást érint.
- Zelenszkij „komoly következményekkel” fenyegeti Fehéroroszországot, ha az belekeveredik az... (Twice) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna megerősíti fegyveres erőinek állásait az északi Csernyihiv–Kijev tengely mentén, a Fehéroroszország határánál, miután olyan hírszerzési információkat
- Donald Tusk: Magyar Péterrel együtt fogunk dolgozni egy közös álláspont kialakításán Ukraj... (Hír TV) A sajtótájékoztatón Donald Tusk elmondta, Ukrajna érdekelt az uniós csatlakozási tárgyalások felgyorsításában.
- Megszavazta az ENSZ: határozott fellépés kell a klímaváltozás ellen (hvg.hu) Többhónapos vita után az ENSZ Közgyűlése szerdán elfogadta a Nemzetközi Bíróság (ICJ) nem kötelező érvényű állásfoglalását, amely felhívta a figyelmet az államok klímaváltozással kapcsolatos jogi köteleze
- Fico most biztos nem örül: súlyos kritikát kapott a szlovák kormány az EP-től – szób... (ATV) Az Európai Parlament szerdán elfogadott állásfoglalásában több területen is bírálta a szlovák kormány intézkedéseit. Az EP-képviselők szerint romlik a jogállamiság, a sajtószabadság és az alapvető jogok helyz
- Soron kívül előléptetik, de meg is fenyítik Pálinkás Szilvesztert (Mfor) Új állást is kap Ruszin-Szendi Romulusztól.
2026.05.26
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23
2026.05.22
2026.05.21