A keresés eredménye 150 találat
- Lemondott elnöki posztjáról Lázár János (Infostart) Bejelentette lemondását Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke.
- Lemondott a teniszszövetség elnöke, Lázár János (10perc.hu) Bejelentette lemondását Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke.
- Tisza-kormány: megvannak az államtitkárok, lemondott Lázár János (Portfólió) Lényegében felállt mára a Magyar Péter vezette Tisza-kormány államtitkári gárdája, pünkösdhétfőn pedig kiderült, hogy lemondott Lázár János a teniszszövetség elnöki tisztségéről.
- Lázár János lemond a teniszszövetség elnöki posztjáról (Telex) A fideszes politikus 2020 óta vezette a Magyar Tenisz Szövetséget.
- Lázár János lemond a Magyar Tenisz Szövetség elnöki posztjáról (Index - s) „Amit vállaltam, elvégeztem” – írta levelében az 51 éves politikus.
- Lázár János lemond a teniszszövetség elnöki posztjáról (MagyarHang) Szerva ott.
- Magyar–amerikai hokicsata és osztályozók – sport a tévében (Infostart) Kosárlabda, lósport, baseball és tenisz is szerepel a hétfői élő kínálatban.
- Miért egy pilótáról nevezték el a világ egyik leghíresebb teniszbajnokságát? (Player) Elkezdődött az egyetlen salakpályás Grand Slam-torna, a Roland Garros. Ki volt Roland Garros? Miért nevezték el róla az egyik legfontosabb teniszbajnokságot? Hogyan kaphatta egy világhírű verseny egy olyan emberről a n
- Az ukrán teniszező a mérkőzése előtt tudta meg, hogy rakétatámadás érte a szüleit (Blikk) A világranglista-15. Marta Kostyuk papíron egyértelmű esélyesként lépett pályára Oksana Selekhmetevával (88.) szemben a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros első fordulójában. A 23 éves ukrán tehetség s
- Rakéta csapódott be a szülei háza mellett, sírva nyert meccset az ukrán teniszcsillag (SzMo.hu) Marta Kosztyuk a Roland Garros első fordulójában aratott győzelme után, a pályán adott interjúban fakadt sírva. A kijevi játékos elmondta, a mérkőzés reggelén egy rakétatámadás történt a szülei otthonának kö
- Szülei háza mellett csapódott be egy rakéta, élete egyik legnehezebb meccsét nyerte az ukr... (Index - s) „Ha az a rakéta kicsit arrébb csapódik be, reggelre nincs anyám és testvérem.”
- Három szettben vereséget szenvedett Marozsán Fábián a Roland Garros nyitókörében (Index - s) Több mint kétszer annyi ki nem kényszerített hibát ütött a magyar teniszező, mint riválisa.
- Nem ő volt a leghangosabb, mégis ő kereste a legtöbbet (Economx) Húsz Grand Slam-trófea, több mint százmillió dollárnyi versenydíj és egy közel egymilliárd dollárra becsült vagyon – Roger Federer nem pusztán a tenisztörténelem egyik legsikeresebb játékosa, hanem a ...
- Az utolsó pillanatban visszalépett a Roland Garrostól a legjobb francia teniszező (Index - s) Tavaly hátfájdalmakkal miatt adta fel meccsét Párizsban, most el sem indulhat...
- Rabati tenisztorna – 61 percig tartott Udvardy elődöntője (Sport365) A világranglista 68. helyezettje kis híján magyar ellenfelet kapott a négy között, de csütörtökön az ötödikként rangsorolt Bondár Anna kikapott Kalinyinától, így... Read More... A Rabati tenisztorna – 61 percig
- Felfoghatatlan veszteség: 55 évesen meghalt a világ egyik legismertebb sportújságírója (Kiskegyed) Megdöbbent a sportvilág: 55 éves korában elhunyt Howard Fendrich, aki évtizedeken át tudósított a legnagyobb tenisztornákról és olimpiákról. Kollégái és világhírű sportolók is megrendülten búcsúznak tőle.
- Udvardy a négy között a Rabati tenisztornán (MHírlap) Az elődöntőben akár magyar "házirangadó" is lehet
- Fucsovicsra korábbi Grand Slam-döntős vár, Bondár újra találkozik ukrán riválisával a Rola... (Index - s) Sorsoltak a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságra.
- Bondár Anna pikáns fókuszban, Sinner egy esetben vághat vissza Djokovicsnak a Roland Garro... (MNemzet) Elkészítették a francia nyílt teniszbajnokság főtáblájának sorsolását.
- Nagy bejelentést tett a Roland Garros előtt Novak Djokovics (Blikk) Egykori játékostársa, Viktor Troicki (képünkön balra) irányítja a jövőben a 24-szeres Grand Slam-győztes teniszező, Novak Djokovic edzői stábját. A szerb sztár tavaly májusban fejezte be a közös munkát Andy Mur
- Novak Djokovics kinevezte régi-új edzőjét, újabb sikereket érnének el közösen (MNemzet) A Roland Garros előtt változtatott az edzői stábján a szerb teniszező.
- Így spórolnak energiát a Forma–1 és a tenisz sztárjai a legújabb agytréninggel (IgényesFfi) A felesleges stressz kiszűrésével az agy kevesebb üzemanyagot fogyaszt, ez a golyóálló fókusz pedig egyszerű gyakorlatokkal a karrierben és az edzések során is kamatoztatható.
- Bondár is a legjobb nyolc között (MHírlap) A rabati salakpályás női tenisztornán történt
- Sinner rohamtempóban írhatja át a tenisz történelemkönyvét (Sport365) Az olasz klasszis az Indian Wells-i torna óta magasabb sebességi fokozatba kapcsolt: zsinórban öt Masters 1000-es tornát nyert meg, amivel újabb csodálatos... Read More... A Sinner rohamtempóban írhatja át a tenisz tört
- Meccs közben a pályán tolta le bokáig a gatyáját a botrányhős teniszező – videó (Blikk) Elképesztő jelenet borzolta a kedélyeket a hamburgi ATP-tenisztornán. Corentin Moutet úgy vezette le dühét egy elvesztett labdamenet után, hogy a pályán letolta a nadrágját. A francia játékosnak nem ez az első botr
- A korábbi világelső Carlos Alcaraz a wimbledoni tenisztornán sem léphet pályára (Index - s) Jól halad felépülése, de szüksége van még időre.
- Ha a kutyája imádja a teniszlabdákat, rossz híreink vannak önnek (Blikk.) A labdaimádó kutyák története elsőre akár egy vidám, hétköznapi jelenségnek is tűnhetne. A négylábúak ugyanis gyakran egészen különleges tehetséggel rendelkeznek: bárhol képesek kiszagolni egy teniszlabdát, l
- Rubint Rella dögös teniszszettben villantotta meg tökéletes alakját (Metropol) Az ismert influenszer és fitneszedző nyaralásáról posztolt.
- Szomorú bejelentést tett Carlos Alcaraz (Blikk) Carlos Alcaraz nem csak a Roland Garrosról, hanem a wimbledoni tornáról is lemarad. A csuklósérülése miatt harcképtelen spanyol teniszcsillag kénytelen lesz kihagyni a füves pályás szezont. Mindezt az X-oldalán jelent
- Carlos Alcaraz szörnyű hírt közölt a wimbledoni tenisztorna előtt (Origo) A spanyol klasszis tavasszal szenvedett csuklósérülést.
- Alcaraz Wimbledont is kihagyja (444.hu) A világranglista második helyén lévő spanyol teniszező a csuklósérüléséből lábadozik.
- Valkusz Máté így élte meg, hogy nem ő nyerte az Exatlont: üzent a győztes Koplányi Gáborna... (Blikk) Valkusz Máté a második helyen végzett az Exatlon Hungary ötödik évadában, így ő lett a férfi kategória ezüstérmese. A mút hét vasárnap lezajlott döntőben a Bajnokok csapatát erősítő teniszező 2-0-ás arány
- Valkusz Máté így élte meg, hogy nem ő nyerte az Exatlont: üzent a győztes Koplányi Gáborna... (Blikk) Valkusz Máté a második helyen végzett az Exatlon Hungary ötödik évadában, így ő lett a férfi kategória ezüstérmese. A mút hét vasárnap lezajlott döntőben a Bajnokok csapatát erősítő teniszező 2-0-ás arány
- Meztelenkedéssel vezette le a dühét a pályán a botrányhős teniszező – videó (Origo) Újabb botrányos jelenet borzolja a kedélyeket a teniszvilágban.
- Jannik Sinner első teniszezőként teljesítette a tökéletes tavaszi szezont (444.hu) Bár nem indult jól az éve, az olasz játékos márciustól megállíthatatlanul játszott. Öt Masters-tornát nyert egymás után, hazai versenyén pedig több rekordot is megdöntött. A Roland Garrosra toronymagas esélyesk
- Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán (MHírlap) A férfiaknál továbbra is Marozsán áll a legelőkelőbb helyen
- Piros Zsombor elvesztette a döntőt a zágrábi challenger-tenisztornán (Index - s) Jan Choinski túl nagy falatnak bizonyult.
- Piros Zsombor a döntőig bírta az idegörlő tornát (MHírlap) A magyar teniszező a fináléban vesztett Zágrábban
- Piros Zsombor döntős a zágrábi challenger-tenisztornán (Index - s) Egy hónapja Madridban nyert hasonló kategóriájú versenyt.
- A sztárteniszezőnő Amélie Mauresmo elvált feleségétől, akit zaklatásért börtönre ítéltek (Blikk) Két Grand Slam-győzelem, világelsőség, olimpiai érem, sportvezetői karrier – Amélie Mauresmo éveken át a francia tenisz egyik legnagyobb csillaga volt. Nemcsak a pályán vívta meg a csatáit: magánélete, nyílt com
- Komoly, amit az Exatlon All Stars győztese üzent Valkusz Máténak (Metropol) Palik László szerint a műsor döntő hetében szárnyakat növesztett a világbajnok teniszező, a csütörtöki adásban elsőként jutott a férfiak Top 3-as mezőnyébe. Valkusz Máté teljesítményére az Exatlon All Stars
- Udvardy Panna szerint kényszer szülte megoldás, hogy ukrán teniszezővel indul a Roland Gar... (Index - s) Az egyéni rangsorban 68. Olijnyikova februárban nem fogott kezet Bondár Annával.
- Udvardy Panna elárulta, miért állt össze a magyar teniszezőt megalázó Olijnyikovával (Blikk) Jövő vasárnap kezdődik az idei év második Grand Slam-tornája, a Roland Garros, amelyet természetesen a magyar teniszrajongók is izgatottan várnak. Udvardy Panna párosbeli szereplésére biztosan fokozott figyelem hárul
- Az orosz teniszsztár teljesen összeomlott, súlyos depresszióba zuhant (Origo) Megrázó vallomást tett a 28 éves játékos.
- Magyar csapattársa lesz a Bondár Annát gyalázó ukrán teniszezőnek (Origo) Pikáns történet a Roland Garros előtt.
- A Bondár Annát megalázó ukrán teniszezővel állt össze Udvardy Panna (Blikk) Olekszandra Olijnyikovával indul párosban a Roland Garroson Udvardy Panna. A döntést azt teszi pikánssá, hogy az ukrán teniszező februárban nem volt hajlandó kezet fogni Bondár Annával a mérkőzésük után. A párizs
- Magyarral állt össze az ukrán teniszező, aki nem fogott kezet Bondár Annával (Mandiner) Párosban öt magyar szerepelhet a rangos tornán.
- Noszály Sándor Djokovicot is visszautasítaná: nem lehet többé teniszedző a mentális állapo... (Blikk) Noszály Sándor, az egykori világklasszis teniszező és A Nagy Ő című műsor korábbi sztárja, őszintén beszélt arról, miért nem térhet vissza a teniszedzői pályára. A sportoló mentális betegségei, köztük a bi
- Magyar teniszező áll össze a Bondár Annát megalázó ukrán Olijnyikovával (MNemzet) Pikáns bejelentés a Roland Garrosra, ahol Udvardy Panna párosban indul együtt az ukrán teniszezővel.
- Megrázó vallomás: „Súlyos trigger az én állapotomban...” – Nem lehet többé teniszedző Nosz... (BorsOnline) Noszály Sándor betegsége miatt nem lehet többé teniszedző.
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23
2026.05.22
2026.05.21
2026.05.20
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.17
2026.05.16
2026.05.15
2026.05.14