A keresés eredménye 2998 találat
- Centiken múlt: kisrepülő zuhant az arizonai autópályára (InstyleMen) Egy hazafelé tartó család találta magát szembe a hirtelen ereszkedő géppel. Alig tudták elkerülni az ütközést.
- Autósok figyelem: megvan a döntés a 10 évnél idősebb kocsikról (ProfitLine) Hónapokig tartó bizonytalanság után most végre tisztábban látszik, mire számíthatnak azok az autósok, akik 10 évnél idősebb járművel járnak.
- Sokkoló nyugdíjcsapda: hiába dolgoztál, nem biztos, hogy beszámít a nyugdíjba (ProfitLine) Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki dolgozott, akkor az az idő automatikusan beleszámít majd a nyugdíjába. A törvényi szabályozás azonban ennél jóval szigorúbb és részletesebb. A szolgálati idő egyik legfontosabb
- Nem mindennapi jelenet zajlott egy magasvasúton, órákra megbénult a forgalom (Vezess) Egy 70 éves nő Seattle-ben (USA) a navigációra hivatkozva hajtott fel autójával a városi gyorsvasútpályára. De vajon milyen GPS lehetett, ami ezt javasolta?
- Alonso szerint olyan hibája van az autónak, ami miatt jó eséllyel a falban fognak kikötni (MotorSp) Fernando Alonso szerint az Aston Martin váltóhibája Monacóban akár a versenyzést is ellehetetlenítheti.
- Lassú a Wi-Fi? Lehet, hogy ez a 7 hétköznapi tárgy gyengíti a jelet az otthonodban (Kiskegyed) Sokan automatikusan a szolgáltatót hibáztatják, amikor akadozik az internet vagy lassan töltődnek be az oldalak.
- Elszállt remények (Hír TV) Magyarország máris elveszített egy 71 milliárd forint értékű, 2300 munkahelyet garantáló MG-autógyárat.
- Airsoft pisztollyal lőtt járókelőkre egy 20 éves férfi Hatvan belvárosában (hvg.hu) A fiatal a barátaival kocsikázott, és két gyalogosra is rálőtt az autóból.
- Kivonul Magyarországról a Sameday, eltűnnek az Easybox automaták (444.hu) A román anyavállalat el akarta adni a magyar cégét egy osztrák vevőnek, de az Orbán-kormány blokkolta az üzletet.
- Recseg-ropog a NER propagandacézárának cégbirodalma (Kontroll.hu) Csoportos létszámcsökkentést jelentett be a NER propagandapápájának, Balásy Gyulának egyik cége, a Visual Europe Group. A cég szerint a döntés nem azt jelenti, hogy a közel 200 dolgozót automatikusan elküldik. A ra
- A filléres trükk, amivel örökre megszabadulhatsz az autódat és kertedet ellepő nyestektől (Kiskegyed) Pár egyszerű lépés és eltűnnek a nyestek az otthonod körül!
- Halálos baleset történt, nem hiszed el, kit hibáztat sofőr (Metropol) Frontálisan karambolozott a két autó.
- GTA VI: a játék, ami már megjelenés előtt letarolta a magyar piacot (DigHungary) Kétségtelen, hogy a novemberre tervezett Grand Theft Auto VI (GTA VI) című videojáték a szórakoztatóipar egyik, ha nem a legnagyobb megjelenése lesz. Bár még fél évet várni kell rá, a marketingkampánya pedig nyáro
- Sokk: kivonul Magyarországról az eMAG csomagszállítója, eltűnhetnek az Easybox automaták (VG) A eMAG csoporthoz tartozó Sameday kivonul a magyar piacról. A döntés nyomán megszűnhet a több mint ezer automatából álló Easybox-hálózat.
- Végleg kivonul a magyar piacról a Sameday: több ezer Easybox automatát szerelnek le (Ellenszél) Végleg kivonul a magyar piacról a Sameday: több ezer Easybox automatát szerelnek le. Komoly átalakulás előtt tovább »
- Nem fért bele az anyja a mozis székekbe, ezért feltalálta az autósmozit (Totalcar) Az autósmozi megoldás volt egy specifikus problémára, ám végül annyira népszerű lett, hogy komplett iparágat húztak fel rá. Később a technika fejlődése miatt a háttérbe szorult, viszont még mindig él a sajátos
- Kevesebbet fizethet a biztosító, ha így próbálsz az autódon spórolni (Dívány) Fent hagyni nyárra a téli gumikat jó ötletnek tűnhet spórolás miatt, azonban baleset esetén kellemetlen meglepetés érheti az autósokat. A Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint a biztosító vizsgálhatja az abroncsok
- Hetek óta fosztogatnak egy autót Hajdúhadháznál (Civishír) Korábban balesetet szenvedett, az árokban landolt.
- Eltűnik Magyarországról a népszerű csomagautomata-hálózat, ez vár most a vásárlókra (Pénzc.) Néhány hónapon belül eltűnhetnek az országból az Easybox automaták, miután a román tulajdonos a kivonulás mellett döntött.
- Kiakadtak a dolgozók – sztrájk készül egy magyarországi autóipari gyárban (Mfor) A pécsi telephelyen szüntetik be a munkát.
- Ezt jelenti, ha délután 3 és 4 között rád tör a farkasétvágy, pedig nemrég ettél (Glamour) Mindannyian ismerjük azt a nehéz kora délutáni időszakot, amikor az energiaszintünk hirtelen a mélybe zuhan, a koncentrációnk cserben hagy, miközben indokolatlan farkaséhség tör ránk. Ilyenkor a legtöbben automatiku
- Rémálommá vált a kirándulás: medve támadt az autósra, könnyen tragédia lehetett volna a vé... (BorsOnline) A vérfagyasztó jeleneteket egy autós videóra is vette.
- 2026. július 1.: eltűnnek a parkolóautomaták Budapestről. De ki ellenőrzi majd a fizetést? (ProfitLine) Még idén nyáron, ha minden a tervek szerint alakul, búcsút inthetünk a budapesti parkolóautomatáknak. Nem kell majd apróért kutakodni, nem kell rohanni vissza, mert lejár az idő, nem kell a gép előtt sorban állni. A
- Fernando Alonso aggódik, hogy a falba fog csapódni Monacóban (Origo) A kétszeres világbajnok szerint baleset lesz a vége, ha az Aston Martin nem oldja meg az autók hibáját.
- Minden, amit az EU akkumulátor-útleveléről tudni kell (Autópro) Mi van egy elektromos autó akkumulátorában? Honnan származik a benne lévő lítium? Mennyi szén-dioxid-kibocsátással készült? Javítható-e, újrahasznosítható-e, és mi történik vele, amikor már nem kerül vissza e
- Hazánk mellett Spanyolország lesz a kínai autóipar másik európai hídfőállása (Telex) Bár korábban felröppent, hogy az MG márkát is birtokló SAIC Motor Magyarországon építene gyárat, végül a spanyolországi Galícia tartományt választotta.
- 5 léneyges különbség az amerikai és európai autók között (Liner) Az amerikai és európai autók méretben, technikában és szabályozásban is alapvetően eltérnek egymástól.
- Zalatnay Sarolta így állt fel a nulláról – Döbbenetes adósságcsapdák a hazai sztárvilágban (Blikk) Bár sokan hajlamosak azt hinni, hogy a hazai hírességek élete kizárólag a luxusról, a pesti éjszakáról és a gondtalanságról szól, a valóság sokszor ennél jóval árnyaltabb. A márkás ruhák és a drága autók m
- Porszívó után autót is gyártana ez a kínai márka (Totalcar) A kínai Dreame egyelőre eladott autó nélkül, de hatalmas ambícióval szeretné meghódítani Ausztráliát.
- Egy korszakot határoztak meg nálunk ezek a Skodák (Vezess) Egy történelmi korszakot kísértek végig a farmotoros Skodák, amelyekkel a magyar autósok is megtanultak együtt élni a XX. században.
- Köztel ötödével nőtt a használtautó-behozatal az első öt hónapban (Portfólió) Jelentős megnőtt január-májusban a magyar rendszámot kapott importált használt autók száma, míg az új autók regisztrációinál nagyjából fele akkora éves növekedést látunk. A szakértők szerint az erősödő fo
- Visszatért a növekedés útjára a BYD (Autópro) Nyolc hónapnyi csökkenő tendencia után májusban több autót adott el a BYD, mint egy évvel korábban. Igaz, jobban leírja a helyzetet, ha stagnálásról beszélünk, alig van különbség a két hónap között.
- Teljes a káosz a IX. kerületben: három autó karambolozott a belvárosban (Ripost) Jobb, ha kerülsz, forgalomkorlátozás van a Soroksári úton.
- Végleg kivonul Magyarországról az egyik népszerű csomagküldő és automata-hálózat (Portfólió) Kivonul a magyar piacról a román eMAG csoporthoz tartozó Sameday csomagszállító cég, miután az előző kormány megakadályozta a vállalat hazai üzletágának felvásárlását. A döntés következtében a társaság el
- Célba vette az európai autópiacot a BYD-rivális kínai autógyártó, társbérletbe megy a Niss... (VG) A Chery már a második gyártóbázisát létesíti Európában.
- Autót bérelsz a nyaraláson? Ha ezt a lépést kihagyod, százezreket is bukhatsz (Bien) Az autóbérlés kényelmes megoldás lehet a nyaralás alatt, de egy apró mulasztás komoly problémákat okozhat. A szakértők szerint a dokumentáció kulcsfontosságú a viták elkerülése érdekében.
- Brutális baleset: tehervonattal ütközött egy autó Egerben (BorsOnline) Közel volt a tragédia. Szörnyű baleset történt Egerben.
- Új autóipari óriás vetheti meg a lábát Szlovákiában (Autópro) A Hyundai-csoporthoz tartozó Hyundai Wia szlovákiai leányvállalata több mint 400 új munkahely létrehozását tervezi Turócszentmártonban, ahol elektromos járművekhez és hajtásláncokhoz kapcsolódó alkatrészek gyár
- Durva baleset Egerben: letolta a sínekről az autót a tehervonat (Ripost) Mozdony sodorta le a pályáról az autót Egerben. A tehervonat letarolta az autó hátulját.
- Javaslatot készít a Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi összeférhetetlenségi helyzetek re... (Népszava) A szervezet vezetője szerint az egészségügy helyzete olyan, mint amikor egyszerre kellene egy autót szerelni és menni is vele.
- Brutális baleset történt az M5-ös autópályán, óriási a torlódás (Kiskegyed) Nehézkesen indult a csütörtök reggel az M5-ös autópályán közlekedők számára, miután Örkény közelében összeütközött egy kamion és két személyautó a Szeged irányába vezető oldalon.
- Elbukhatják a kártérítést a magyar autósok: veszélyes csapdába sétál bele rengeteg tulaj, ... (Pénzc.) Bár sok autós spórolásból vagy kényelemből nyáron is fent hagyja a téli abroncsokat, ez a döntés nemcsak a biztonságot veszélyezteti.
- Újra a Tesla az élen a globális elektromos járműeladásban (Autószektor) A globális piac 13 százaléka esett a Teslára az idei első három hónapban, meghaladta a kínai BYD Auto 11 százalékos és az ugyancsak kínai Geely 10 százalékos részesedését. A BYD 2024 utolsó negyedéve óta folyam
- Hilarion metropolita-ügy: Brazíliába helyezik át a kábítószer-ügybe keveredett egyházi vez... (Infostart) Két brazil kisváros templomába helyezi át Kirill pátriárka Hilarion metropolitát, miután a cseh rendőrség kokaint talált az ortodox egyházi vezető autójában. A mostanra kegyvesztetté vált püspök sok kritikát ka
- Alonso ülésproblémáján dolgozott az Aston Martin Monaco előtt (Formula) A Kanadai Nagydíjon történt korai kiesés után az Aston Martin már Monaco előtt több módosítást is végrehajtott Fernando Alonso autóján, hogy megoldja az ülésproblémákat.
- Az autóipar új királycsinálója lehet a Huawei (Autópro) Néhány évvel ezelőtt még kevesen gondolták volna, hogy a Huawei egyszer az autóipar egyik legfontosabb szereplőjévé válhat. A kínai vállalat nem épített gyárakat, nem vásárolt autómárkákat, és hivatalosan ma
- Ketyeg a nyugdíjbomba: A GDP 100 százalékát is átlépheti a magyar államadósság a reformok ... (Pénzc.) Bár a Bizottság országspecifikus ajánlásainak be nem tartása önmagában nem von maga után automatikus szankciókat, Magyarország jelenleg is túlzottdeficit-eljárás alatt áll.
- Magyar Péter a Der Spiegelnek: Magyarországot túszul ejtette a Fidesz, az előző rezsim báb... (hvg.hu) Magyar Péter legyőzte az autokratikus uralkodót, Orbán Viktort, aki 16 éven át volt hatalmon egyfolytában. A Spiegelnek adott interjúban elmagyarázza, hogyan sikerült meggyőznie a magyarokat. És hogyan kívánja megtis
- Motor és autó ütközött az M1-esen, mentők érkeztek a helyszínre (Ripost) Karambol Budapest felé. Motorossal ütközött egy autó.
- Hétéves rekordon a használt autók behozatala (Hírklikk) Immár negyedik hónapja stabilan 12 ezer felett alakul a havonta importált használt autók száma, amire utoljára hét éve volt példa - közölte a DataHouse adatai alapján az MTI-vel a JóAutók.hu.
2026.06.05
2026.06.04