A keresés eredménye 928 találat
- Bódog Tamás beszólása a Fradinak üzenetértékű az ETO elleni aranyrangadóra (MNemzet) Ezt most megúszta a Győr a nyíregyháziak edzője szerint, és továbbra is az élen áll az FTC előtt.
- Szívmelengető üzenetet kapott Floridából a baloldal túléléséért dolgozó Dobrev Klára (Nyugatifény) Floridából is drukkolnak nekünk – írta. A Szívmelengető üzenetet kapott Floridából a baloldal túléléséért dolgozó Dobrev Klára bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Ezt jelenti a pszichológus szerint, ha szeretsz pajzán üzeneteket küldeni a párodnak (NLC) Ma már bármikor érkezhetnek izgató mondatok, forró képek vagy arcpirító hangüzenetek a telefonodra. A pszichológus szerint ilyen, aki rányom a küldés gombra.
- Galambos Lajos elszólta magát: élő adásban árulta el, miért nem jár hozzá villanyszerelő -... (Blikk) Galambos Lajos és Stana Alexandra produkciója nemcsak szórakoztatta a nézőket, hanem a zenész múltját is megidézte, amelyet a zsűri sem hagyott szó nélkül. A TV2 népszerű műsorában, A Nagy Duett 8. évadában a mu
- Erős üzenet jött Dobó István városából, elegük lett a látszólagos igazságból (Index - k) Új koszak szemtanúi vagyunk.
- Üzenet a múltból: 1892-ben írt palackpostát találtak, ez állt benne (NLC) Egy skót világítótorony felújítása során bukkantak rá mérnökök egy tökéletes állapotban lévő palackpostára, amit több mint 130 éve rejtettek el.
- Exkluzív interjú Jurij Basmet világhírű brácsással, aki még Mick Jaggerrel is a klasszikus... (MNemzet) A Grammy-díjas művész április 7-én lép fel az Operaházban.
- Gyilkosság áldozata lett a közkedvelt zenész (Ripost) A férfira a munkahelyén támadtak rá.
- Évekig fogságban tartotta a lemezkiadója, egy hadüzenettel felérő lemezzel vágott vissza (Telex) A Raye néven alkotó Rachel Keen a kortárs popzene különutasa, aki Hans Zimmerrel és a soulpápa Al Greennel az oldalán bizonyítja, hogy egy 17 dalos monstrummal is le lehet tarolni a slágerlistákat.
- Geszti Péter megint átlépte a határt: a határmenti terrorkísérlet kapcsán is megpróbált „h... (Mandiner) Nem kizárt, hogy ezúttal csúnyán mellényúlt a kormánykritikus zenész.
- Galambos Lajos élő adásban vallotta be: ezért nem jár hozzá villanyszerelő (BorsOnline) Galambos Lajos és Stana Alexandra produkciója megidézte a zenész múltját. Ezt persze a zsűri sem hagyhatta szó nélkül.
- Donald Trump húsvéti üzenete Iránnak: "Nyissátok meg azt a kib*szott szorost!" (Blikk.) Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnöke húsvét alkalmából meglepően éles hangvételű üzenetet tett közzé a Truth Social közösségi platformon, amelyben Iránnak üzent. A keresztény világ legfontosa
- „Száz évig fogok élni” – megható üzenetet küldött a rajongóinak Rubint Réka (Blikk) Rubint Réka, az ország egyik legismertebb fitneszedzője, közel négy éve küzd egy ritka és súlyos betegséggel, a rosszindulatú lágyrész daganattal, amely a rosszindulatú daganatok mindössze 1%-át teszi ki. A TV2 Nap
- Húsvéti üzenettel fordult a hívekhez Erdő Péter (ATV) Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor. A súlyos betegségéből lábadozó bíboro
- A nemzeti oldal ikonikus szereplői állnak ki a Fidesz mellett (Mandiner) A Budaházy testvérek mellett a kormány melletti kiállást szorgalmazza Petrás János, a Kárpátia zenekar énekese, Borbály Zsolt Attila író, de a Fidesz mellett tette le a voksát Bogár László közgazdász, Sneider Ta
- Trump durva üzenetben fenyegette meg Iránt: „Nyissátok meg azt a rohadt szorosot, őrült ga... (Twice) Donald Trump újabb, rendkívül éles hangvételű üzenettel fordult Irán felé, amelyben nemcsak fenyegetéseket fogalmazott meg, hanem konkrét katonai következmények lehetőségét is felvázolta. Az amerikai elnök vasár
- Meghalt a telefonját nyomkodó, zenét hallgató fiú, aki a HÉV elé lépett (MNemzet) Napokig küzdött az életéért az intenzíven.
- Alekszandar Vucsics szerint a gázvezetéknél elhelyezett robbanószerrel valaki politikai üz... (Index - kf) A szerb elnök tudja milyen csoport áll a tett mögött.
- Egy ártatlannak tűnő üzenet percek alatt kiürítheti a bankszámlánkat (Origo) A támadók ma már a pszichológiát is bevetik.
- 80 éves lett Bródy János: A magyar könnyűzene lírai hangja, aki generációk gondolatait for... (SzMo.hu) Fiatalon mérnöknek készült, de hamar a zene felé fordult. Lázadó, ironikus hangvétele és társadalomkritikus dalszövegei miatt a hatalommal is szembekerült. Idén áprilisban tartja meg a magyar zenei ikon utolsó konce
- Donald Trump „húsvéti üzenete” Iránnak: Nyissátok meg azt a kibaszott szorost, ti őrültek,... (SzMo.hu) Az amerikai elnök a Truth Socialön fenyegette meg Teheránt a Hormuzi-szoros blokádja miatt. Az iráni hadsereg korábban elutasította a 48 órás ultimátumot, ostobának nevezve a fenyegetést.
- Trump húsvéti üzenete: „Nyissátok meg a kib... szorost.″ (Economx) Az amerikaiak republikánus elnöke a keresztény világ legfontosabb ünnepén példátlanul kiakadt Iránra és sosem látott csapást ígért.
- Legközelebbi barátai kiállnak a pokol bugyraiból visszatérő T. Danny mellett (Origo) Mihályfi Luca és Hegyes Berci régóta ismerik a zenészt, végigkövették a nehéz időket is.
- Megszólalt a híres zenész: életmentő műtétre van szüksége (BorsOnline) James Bourne a betegsége miatt szállt ki turnéjukból.
- Magyar Péter kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak a gázvezeték ügye kapcsán (Twice) Feszült politikai hangulatban reagált a szerb-magyar határ közelében történt incidensre Magyar Péter, aki nyilvános bejegyzésben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vonja be őt a rendkívüli dönté
- Kiszivárogtak Harry herceg titkos éjszakai üzenetei: cukorfalatnak szólította az ismeretle... (BorsOnline) Előkerültek Harry herceg pikáns üzenetei.
- Elkészült a világ leggazdagabb zenészeinek listája, volt bűnöző az élen (PiacProfit) Száguld a zeneipar.
- Élő szimfonikus zenekarral csendülnek fel Elton John klasszikusai a Margitszigeti Színházb... (MNemzet) A teátrum egész napos programmal készül a gyereknapra.
- Leó pápa húsvéti üzenete a világ vezetőinek: Tegyék le, akiknél fegyver van! (SzMo.hu) A katolikus egyházfő a Szent Péter téren mondott húsvéti Urbi et Orbi áldás során intézett felszólítást a hatalmon lévőkhöz. A pápa a nagyhét alatt is a béke fontosságát hangsúlyozta, és Isten előtti felel
- Hollywoodi sztárok szuperkoncertje a Zeneakadémián (Blikk) Ritka pillanatnak lehettek tanúi azok, akik a Keller András vezette Concerto Budapest koncertjén a Liszt Akadémián figyelmesebben körbenéztek a nézőtéren: a közönség soraiban ugyanis hollywoodi sztárok is feltűntek.
- Üzenetben fordult a katolikus hívőkhöz a súlyos betegségből felépülő Erdő Péter (Népszava) Húsvét az egész életünket mássá teszi - mondta a bíboros.
- Betegágyából küldött húsvéti üzenetet Erdő Péter (Kontroll.hu) Húsvét hajnalán hangüzenetben szólt a hívekhez Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, aki súlyos betegségéből lábadozik. Üzenetét az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye a Kardinális YouTube-csatornán
- Zenész haverján akart bosszút állni, tévedésből az apját ütötte el (Propeller) Bíróság elé citálják a Turnstile egykori gitárosát, Brady Ebertet, amiért szándékosan elütötte egykori kollégája édesapját. Igaz, a gitáros nem őt, hanem a fiát, Brendan Yates akarta megleckéztetni. De emiatt
- „A menny már nincs távol” – húsvéti üzenet a Bazilikából (MNemzet) Keressétek azt, ami odafönt van – mondta Mohos Gábor segédpüspök húsvétvasárnap.
- Pataky Attila szerint Krúbi régen egy cellában végezte volna félholtra verve (Index ) A zenész szerint most igazi szabadság és demokrácia van Magyarországon.
- Erdő Péter bíboros húsvéti üzenete a híveknek a Prímási Palotából (Hír TV) Erdő Péter: A húsvét titkát el kell mondanunk a világnak!
- Hangüzenetet küldött a súlyos betegségéből lábadozó Erdő Péter (Infostart) Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak – hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
- Húsvét alkalmából küldött üzenetet Orbán Viktor (Tények.hu) A miniszterelnök minden magyarnak boldog feltámadást kívánt.
- Erdő Péter bíboros a betegségéből lábadozva küldte el húsvéti üzenetét (Telex) „Maga Jézus az, aki nekünk erőt ad, aki bennünket mindannyiunkat szeret” – üzente az érsek a híveknek.
- Hangüzenetet küldött a betegségéből lábadozó Erdő Péter húsvét alkalmából (MNemzet) A bíboros szerint a húsvét segít, hogy boldogok legyünk.
- Volt zenésztársán akart bosszút állni, de az édesapját gázolta el (MNemzet) A zenész viselkedése már korábban is egyre fenyegetőbbé vált, hetek óta zaklatta őket.
- Erdő Péter bíboros hangüzenetben köszöntötte híveit: Föltámadt Krisztus, testvérek nagy ün... (Ripost) Az idei húsvéti szertartásokon nem tudott részt venni.
- Régen az árulót a társadalom kiközösítette, manapság isteníti és ünnepli (Demokrata) Miért nem került fel az új lemezükre a Magyar Péterről szóló dal? Miért baj, ha a zenészek pártpolitizálnak a színpadon? Nyerges Attilával beszélgettünk.
- Egymilliárd dolláros üzlet lett a leghagyományosabb zenehallgatás (Economx) 19 éve megszakítás nélkül nőnek a vinyl-lemez eladások az Egyesült Államokban, tavaly majdnem meglett a 47 millió darabos eladás.
- Húsvét alkalmából küldött üzenetet Orbán Viktor (MNemzet) A kormányfő az ünnepnapon sem pihen.
- „Ami ma Magyarországon van, az maga a szabadság és a demokrácia” – Pataky Attilával beszél... (NLC) Teljességet érzett, amikor megkapta a Kossuth-díjat, de számára a közönség kitartó szeretete a legfontosabb. 10-15 éve érzi úgy, hogy neki nemcsak zenélnie, hanem szolgálnia kell. Bár megtehetné, nem akar leállni,
- Kőkemény üzenet a Fidesznek? – Magyar nyelvű online rádiót indított az ukrán külügy (Médiapiac) Az ukrán külügy egy nap 24 órájában hallgatható, magyar nyelvű online rádiót indított, hogy egységesen reagáljon az Ukrajnáról szóló – szerintük félrevezető – kijelentésekre, és közvetlenül juttassa el
- Rejtélyes üzenet maradt a 4 milliós Kossuth-levélben: egyetlen szó miatt vakarják a fejüke... (Promotions) A sosem látott levél most kelt el egy licit során, de több kérdés is felmerült a tartalmával kapcsolatban.
- Energiaválság, háborús fenyegetés és húsvéti üzenet (MNemzet) Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.
- 22 év után adott újra koncertet a V-Tech - Galéria az MVM Dome-ból (Blikk) 22 év után újra összeállt a V-Tech, és egy felejthetetlen koncerttel tért vissza a magyar zenei életbe. A ’90-es és 2000-es évek ikonikus fiúduója, Kefir és Szamóca, az MVM Dome színpadán idézte meg a múltat, m
2026.04.06
2026.04.05
2026.04.04