A keresés eredménye 323 találat
- Elhiszi Alföldi Róbertről a színházi abúzusról szóló vádakat? (Blikk) A múlthéten Eszenyi Enikő után alföldi Róbert neve is előkerült azon rendezők, színidirektorok között, akikről súlyos, lesújtó véleményt mondtak többen is a színházi világban. Eszenyi mellett Alföldit is kom
- Súlyos baleset a színházban: vegyszer marta szét Peller Károly arcát (SzMo.hu) A színész a Shrek című musical előadása közben sérült meg, mert a maszkját egy maró vegyszerrel tisztították. A fájdalom ellenére végigjátszotta az előadást.
- Az égbolt színházai (Csillagászat) Planetáriumi cikksorozatunkban rácsodálkoztunk a prágai csodára, vagyis az ottani planetáriumra, lelkesedtünk a száz éve megnyitott jénai planetáriumért, és szomorkodtunk a népligeti Planetárium jelenlegi helyzete m
- Súlyos baleset: vegyszer marta szét Peller Károly arcát előadás közben – videó (Blikk) Peller Károly színész a Ridikül című műsorban mesélt egy súlyos balesetéről, amelynek nyomai még mindig láthatók az arcán. A sérülést egy színházi darab során viselt maszk okozta, amelyet vegyszerrel tisztíto
- Színházi projektbe kezd a Ford (Mark&Média) Stratégiai partnerségre lép a Ford Magyarország és a Thália Színház, az együttműködés jegyében a Ford két új személyautó modelljével – egy öntöltő hibrid Kuga és egy tisztán elektromos Puma Gen-E – tart
- „K*rvára fogsz hiányozni” – így búcsúztatták el a visszavonuló Csuja Imrét (Blikk) Csuja Imre már korábban bejelentette, hogy visszavonul a rendszeres színpadi munkától, a Kertész utcai Shaxespeare-mosó című előadás végén pedig el is köszönt az Örkény Színház társulatától és közönségét
- A rendező szerint Vidnyánszky és tettestársai terrorista módszerekkel rombolták le a SZFE-... (Index - k) Nyílt üzenetet írt Janisch Attila a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának.
- Botrányok, hullámok, dobbanások a 2025/2026-os színházi évadban (Port.hu) Lassan véget ér a 2025/26-os színházi szezon. Megnéztük, milyen ügyek borzolták a kedélyeket. Van köztük olyan, amely nagy sikert ért el, de olyan is, amely sokáig kilátástalannak tűnt.
- Színházi vita: többen megszólaltak Alföldi módszereiről is (Klubrádió) Molnár Áron kijelentései után több színész is megerősítette a rendezővel kapcsolatos kritikákat, miközben a szakma egy része rendszerszintű megoldást sürget.
- Olyan ember szólal meg a színházakról, aki ezt ritkán teszi, sok minden kiderülhet (Index - k) Van mit megbeszélni.
- A Telex nekiment a Tisza Pártnak: nincs társadalmi egyeztetés, nem tartják be az ígéreteik... (Mandiner) Az ellenzék szerint az Országgyűlés munkája a közösségi médiára hangszerelt politikai színházzá vált.
- Torokszorító pillanatok: Kálloy Molnár Péter családjának adta az összes pénzt Pokorny Lia (Rúzs Online) Nemes gesztus a színházi díjátadón.
- Határokat dönt le a Baltazár Színház új előadása (Librarius) Közvetlen európai uniós támogatásból valósult meg a Baltazár Színház vezetésével létrejött nemzetközi együttműködés.
- Befejezte pályafutását Csuja Imre, lezárult egy nagyon hosszú korszak (Rúzs Online) Nehéz döntést hozott meg Csuja Imre. A Jászai Mari-díjas színész több mint négy évtizedes pályafutás után úgy határozott, visszavonul a színházi munkától. A közönség kedvence megható őszinteséggel beszélt
- Eszenyi Enikő rendezését végleg kiveszik a műsorból (Librarius) A Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő rendezését kiveszi a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen a 2026/27-es műsorából.
- Egykori színház lett a világ legszebb könyvesboltja (Roadster) Az épület eredetileg 1919-ben nyitotta meg kapuit színházként, ahol a kor legnépszerűbb tangóművészei léptek fel. Később mozivá alakították, majd 2000-ben könyvesboltként született újjá.
- Eszenyi Enikő után Alföldi Róbert következik? Egyre többen szólalnak meg a színházi bántal... (Rúzs Online) Komoly visszhangot váltottak ki a színházi világban azok a kijelentések, amelyeket Molnár Áron tett Alföldi Róbertről egy internetes műsorban. A színész szerint a rendező munkamódszerei több esetben megalázóak vo
- A korrupt kisszerűségről szóló mesével zárja le az Orbán-rendszert Vidnyánszky Attila (MagyarHang) Miközben a hazai színházi szcéna a túlélésért küzdött, a Nemzeti direktorának projektjét bőkezűen támogatta az állam.
- Befejezi színházi pályafutását Csuja Imre: 40 év szereplés után ezért döntött így (Femina ) Csuja Imre 65 évesen ezért döntött a visszavonulás mellett.
- Eszenyi Enikő után Alföldi Róbertet feszíti keresztre a szakma? Megszólalnak a sztárok az ... (Blikk) Felkorbácsolták az indulatokat a művészberkekben azok a kijelentések, amiket Molnár Áron tett Alföldi Róbertről. A színész a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora YouTube-csatorna csütörtöki adásában a színházi
- Hatalmas botrány a színházi világban: Molnár Áronék kőkeményen nekimentek Alföldi Róbertne... (Contextus) Újabb súlyos botrány rázta meg a hazai színházi világot, miután ismert színészek a korábbi ügyek...
- Színház költözik a hajdúhadházi nyárba (Civishír) Hét előadás, ismert művészek és több ingyenes program várja a közönséget a Hadházi Szabadtérin.
- Ilyen lesz a Pécsi Nyári Színház (Kulturzone) Tíz produkciót – vígjátékokat, bábelőadásokat és zenés játékokat – láthat a Pécsi Nyári Színház közönsége július 10. és 28. között – tájékoztatta a rendezvényt szervező társaság ügyvezetője cs
- Stratégiai együttműködésbe kezd a Ford Magyarország és a Thália Színház (Autószektor) Az együttműködés túlmutat a klasszikus támogatói szerepkörön. Egy olyan közös értékrenden alapul, amelyben a hagyományok tisztelete, a folyamatos fejlődés, az innováció és a felejthetetlen élmények nyújtása
- Kultúra, szabadon – elindította 2026-os évadát a Városmajori Szabadtéri Színpad (Rúzs Online) A „Kultúra, szabadon.” mottó jegyében hirdette meg 2026-os nyári évadát a Városmajori Szabadtéri Színpad. Az idei programban a prózai színház, a koncertszínház, a tánc, a stand-up, a családi előadások és a k
- Csuja Imre nehéz döntést hozott: nem akarja, hogy a nézők a hanyatlását lássák a színpadon (Sassy) A 66. születésnapja előtt álló Csuja Imre a fizikai megterhelés miatt szünetelteti a színházi munkát.
- Eszenyi Enikőt kiutálták Debrecenből (ACNews) A társulat tiltakozása után a debreceni Csokonai Nemzeti Színház levette műsoráról Eszenyi Enikő tervezett rendezését. A Eszenyi Enikőt kiutálták Debrecenből bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
- Eszenyi Enikő botránya nem csitul: nemkívánatos személy lett Debrecenben (Femina ) Eszenyi Enikő rendezését leszedték a debreceni Csokonai Nemzeti Színház műsoráról.
- Túlélni mindent – Monodrámákról Bíró Krisztával és Zeck Juliannával (Népszava) Két színésznő, két író, két monodráma. Az Örkény Színházban bemutatott Ostromdresszben a nő túléli a háborút, a zsidóüldözést, mert hajtja az életben maradás vágya és a rábízott gyerekek iránti felelő
- Nagy Ervin despotának nevezte Vidnyánszky Attilát (MNemzet) A színészből lett kultúráért felelős államtitkár szerint a Nemzeti Színház a megosztottságot erősítette.
- Fodor Zsóka elárulta, mit gondol valójában Magdi anyusról (Blikk) Fodor Zsóka, a magyar színházi élet egyik ikonikus alakja nemrég ünnepelte a 84. születésnapját, és bár hat évtizede áll színpadon, a közönség többsége mégis a Barátok közt című sorozat Magdi anyusaként em
- Nagy Ervin keményen beleállt Vidnyánszky Attilába, szerinte a kulturális szektor teljhatal... (Index - k) Szerinte a Nemzeti Színház igazgatóját a bosszúvágy hajtotta.
- Köllő Babett zokogásban tört ki, teljesen kikészült: „Nem azt mondom, hogy ideg-összeroppa... (Blikk) Köllő Babett az utóbbi időszakban rendkívül elfoglalt életet él, hiszen nemcsak színházi szerepeit viszi tovább, hanem az X-Faktor új évadának műsorvezetőjeként is bemutatkozik Ember Márk oldalán. Az RTL kamerá
- Hatalmas elismerésben részesült Bodrogi Gyula és Balázs Andi – Videón a szívmelengető pill... (Blikk) Balázs Andi és Bodrogi Gyula a Karinthy Színház Nagymester című vígjátékában játszanak együtt. A szerdai előadás után nagy meglepetés érte őket, amikor megkapták a színház Örökös Tagjainak járó kitüntet
- Film, színház, muzsika: Magyar Péter és Belmondo (Infostart) A profi (Le Professionnel) Jean-Paul Belmondo talán legismertebb filmje, Magyarországon is sokan szeretik. Zenéje legenda, Ennio Morricone szerezte. Magyar Péter ezzel a zenével, és az ikonikus francia filmsztárral illusztr
- A mi kis falunk sztárja súlyos betegséggel küzd: színpadra sem tudott állni (Blikk) Egy váratlan betegség miatt kénytelen volt lemondani fellépését Ágoston Katalin, aki a Vígszínházban megrendezett jótékonysági gálán lépett volna színpadra. Az esemény célja a színházi háttérdolgozók támog
- Mint várható volt, beindult az önkéntes kápók mimózaterrorja (Mandiner) Az meg különösen fölháborító, hogy egy csepűrágó nekiáll érzékenykedni színházi viszonyok miatt.
- Molnár Áron Alföldi Róbertről: „Összeszorul a torkom, mert visszaemlékszem arra, hogyan al... (NLC) A színházi megalázások és kritizált rendezői munkamódszerek adták a témát a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora csatorna új adásában. Lengyel Tamás, Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra beszélgetése közben
- Hamarosan indul az Országos Színházi Találkozó, teljes a zsűri névsora (Kultúra.hu) Június 15. és 21. között Debrecen lesz a magyar színházi élet fővárosa. A Csokonai Nemzeti Színház ad otthont a 2026-os Országos Színházi Találkozónak (OSZT), amely egy héten át a legkiemelkedőbb magyar színhá
- Végleg törölte Eszenyi Enikő rendezését a debreceni színház (SzMo.hu) A Csokonai Nemzeti Színház igazgatója bejelentette, hogy a Primadonnák című darab lekerül a műsorról. A döntést a munkahelyi légkör védelmével indokolta, a felelősséget pedig egyedül magára vállalta.
- Végleg törölte Eszenyi rendezését a Csokonai színház (Klubrádió) A biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva.
- Molnár Áron állítja, Alföldi és Zsótér is megalázza a színészeket: "Hányszor lett kim... (Blikk) A Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora YouTube-csatorna legutóbbi adásában a színházi világban tapasztalható hatalmi visszaélések kerültek terítékre, különös tekintettel Eszenyi Enikő és más ismert rendezők, p
- Nagy Ervin Vidnyánszky Attiláról: A kulturális szektor teljhatalmú despotája volt, akit a ... (SzMo.hu) A kultúráért felelős államtitkár szerint a Nemzeti Színház igazgatójának tevékenysége az uszításról és a megosztásról szólt. Saját politikai szerepvállalásának céljairól is beszélt: kijelentette, hogy „
- Molnár Áron: Nemcsak Eszenyi bánik megalázóan a színészekkel, hanem Alföldi Róbert és Zsót... (Twice) Ismét a színházi közegben tapasztalható visszaélések kerültek a figyelem középpontjába. A témáról a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora című podcast legutóbbi adásában beszélgetett Lengyel Tamás, Rainer-Mics
- Rudolf Péter: a színház látszólag ellene van a kornak, de éppen ettől örök (Infostart) A teátrum most záruló és következő idényéről is beszélt Rudolf Péter színész, rendező, a Vígszínház ügyvezető igazgatója. Elárulta, mit ír a mesterséges intelligencia egy „lajhár” nevében, s azt is, mi
- A ledarálás után (Népszava) Lehet-e egy aznapi hírből estére kész színházi előadás? A Freedomban kedd este ismét bebizonyosodott, hogy lehet. Darvasi László és Tasnádi István huszonnégy óra alatt írt új darabot, amelyet két színészcsapat
- Eszenyi Enikő bocsánatkérése ellenére a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója rendkívüli dön... (MNemzet) „Színházunk biztonságos munkakörnyezetének megőrzése érdekében a mai nappal végleges döntést hozok” – írta hivatalos közleményében Vadász Dániel.
- Hivatalosan is törölte Eszenyi Enikő tervezett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Szí... (Index - k) A művésznő bocsánatkérése nem hatotta meg a közvéleményt.
- Döntött a Csokonai Nemzeti Színház: Eszenyi Enikőnek nincs helye náluk (BorsOnline) Eszenyi Enikő darabját ne is keresse a közönség.
- Végleg törölte a debreceni színház Eszenyi Enikő rendezését (444.hu) A Primadonnák című produkció előkészületeit május 23-án függesztették fel a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva a Csokonai színházban.
2026.06.08
2026.06.07
2026.06.06
2026.06.05
2026.06.04