A keresés eredménye 321 találat
- Idén is töretlen élénkülés várható a termőföldpiacon (Növekedés) Tavaly 38%-kal több tranzakció keretében 25%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9%-os drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon. Egy hektár, 2010-ben vásárolt term
- Rákapcsolt a Magyar Telekom, több mint 16 milliárd forintért vett saját részvényeket (Portfólió) A jelenleg futó sajátrészvény-vásárlási program eddigi legnagyobb tranzakcióját hajtotta tegnap végre a Magyar Telekom, miután több mint 16 milliárd forintért vette részvényeit.
- Olyat tett a taxis, amiből brutális baleset lett - videó (Tények.hu) Piroson akart átszáguldani a taxis, belerohant a szabályosan közlekedő autóba, brutális balesetet vett fel egy fedélzeti kamera Budapesten a Mester utca – Máriássy utca kereszteződésében vasárnap délután.
- Jakab Péter: nekem estek a tiszások (Propeller) Jakab Péter, a Nép Pártján politikai mozgalom vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök ismét "meghamisította a múltat", amikor vasárnapi beszédében arra utalt, hogy ő küldte haza a szovjeteket, és a mai fiatalo
- Lassan indul a nyár a Zaránál – Az Inditex elmaradt a várakozásoktól (Tőzsdefórum) A nyári vásárlások gyenge rajtjával és a vámkockázatok felerősödésével indította az évet az Inditex. A Zara tulajdonosának első negyedéves árbevétele és nyári forgalma elmaradt a várakozásoktól, miközben a
- Vasárnap 9-kor már zúg a fűnyíró? Akár 200 ezret is fizethetsz, ha rajtakapnak (Ripost) A fűnyíró használata sok helyen feszültséget okoz.
- Ma napi rutin, régen közösségi élmény volt – fotókon, hogy vásároltunk régen (Metropol) Időutazás a 50-es 60-as évekbe.
- Figyelmeztetés. Ha ilyen üzenetet kapsz, azonnal töröld. (Hitelfórum) Figyelmeztetés! Ha ilyen üzenetet kapsz, azonnal töröld! Fontos! Ha ilyen hangüzenetet kapsz, azonnal töröld! A legújabb módszere a csalóknak a hangüzenet: marketplaces vásárlást imitálnak, hogy A Figyelmeztetés! H
- MÁV: A magyar vasútnak sikerült tartósan kilendülnie a menetrendszerűségi mélypontjáról (SzMo.hu) A MÁV riportja szerint májusban áprilishoz képest kisebb, a tavalyi év azonos időszakához - azaz 2024 májusához - képest már jelentősebb mértékben, 4 százalékkal nőtt a vonatok pontossága.
- Több vonat járt pontosan májusban – a MÁV szerint már látszik a fejlesztések hatása (ProfitLine) Bár haváriahelyzetektől májusban sem volt mentes a vasúti közlekedés, a tavalyi év azonos időszakához képest érdemben javítani tudott a MÁV a pontossági mutatókon - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Face
- Nyíregyháza: rémisztő eset történt a piacon, szerencsére a közelben volt egy mentős (Propeller) Rendkívüli életmentés történt vasárnap délelőtt a nyíregyházi piacon, ahol egy férfi váratlanul összeesett, minden előzetes rosszullét vagy panasz nélkül. A helyszínen tartózkodó árusok és vásárlók azonna
- Hogyan kaphatsz hitelt vályogházra? Lakáshitel és támogatások vályogból épült ingatlanokra (BiztDöntés) Vályogház vásárlásához vagy felújításához is igényelhetsz lakáshitelt és támogatásokat, speciális feltételekkel. Tudd meg, mire figyel a bank!
- Győrből jön, és menő lett a vadonatúj Audi Q3 (Player) Úgy tűnik, hogy az Audinál nem felejtették el, hogyan kell olyan autókat készíteni, amik miatt a vásárlók mindig is szerették az Audit. Ingolstadtban jártunk, hogy megnézzük a Q3 harmadik generációját, ami a nagyo
- Halálos villámcsapás 2300 méteren – túrázók vesztették életüket Ausztriában (ATV) Vasárnap villámcsapás végzett három hegyi túrázóval Ausztriában – közölte a rendőrség hétfőn.
- Súlyosan bántalmazta kéthetes gyermekét az anya, az apa tette ennél rosszabb (Naphíre) Megrázta, leszorította, a kiságyba dobta: életveszélybe került egy kéthetes csecsemő Vas vármegyében, miután saját anyja napokon át bántalmazta. Az apa mindezt tétlenül nézte végig – most mindkettőjüket bír
- Rázta, dobálta kisbabáját a kegyetlen vasi anya – maradandó károkat okozott a gyerek... (ATV) Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz a Vas Vármegyei Főügyészség az ellen a nő ellen, aki életveszélyes sérüléseket okozott kéthetes gyermekének. A gyermek apját is felelősségre vonják, mivel az ügy
- Kéthetes gyermekét bántalmazta egy anya – Életveszélyes állapotba került a csecsemő (Propeller) Az asszony többször annyira megrázta gyermekét, hogy a csecsemő életveszélyes állapotba került. Fotó: 123rf.com A Vas Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az asszony 2024 áprilisában a két hetes gyerm
- Védelmi csomagot vásárolna az ukrán államfő (MHírlap) Az amerikai elnökkel készül tárgyalni
- Június 17-én történt (Kultúra.hu) „Ha nem fizetnének, csak enni adnának, akkor is ezt csinálnám” – mondta az 1953-ban ezen a napon született Pongor Ildikó prímabalerina, aki olyan világsztárokkal táncolt, mint Vlagyimir Vasziljev, George Balanchine
- Ez Zelenszkij terve a G7-csúcsra: fegyverek és szankciók (MHírlap) Az ukrán elnök a G7-csúcstalálkozó margóján amerikai fegyverek vásárlásáról kíván tárgyalni Donald Trumppal
- Lakhatási válságot okozott a túlturizmus, megint utcára vonultak Dél-Európában (VG) Több ezer ember vonult utcára vasárnap Dél-Európa városaiban.
- Szörnyű tragédia rázta meg Ausztriát: villámcsapás okozta több ember halálát a hegyekben (Pénzc.) Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában.
- Javuló pontosság a vasútnál: a MÁV szerint kezd beérni a pályafelújítás és a járműcsere (VG) A pozitív adatokat azonban árnyalja, hogy a pünkösdi hosszú hétvége zavarai még nem szerepelnek a statisztikában.
- MÁV: a magyar vasútnak sikerült tartósan kilendülnie a menetrendszerűségi mélypontjáról (24.hu) A májusi adatokra óhatatlanul árnyékot vet a júniusi pünkösdi hosszú hétvége.
- Influenszer-had készül? Képzésükbe még pénzt is fektet a Fox (Médiapiac) Influenszer-képző kampuszba invesztál a FOX. Az amerikai televíziós társaság egy kimondottan tartalomgyártóknak teret adó stúdióban vásárol tulajdonrészt.
- Pórul járt minden Tesla-vásárló (Portfólió) A használt Tesla modellek értéke jelentősen csökkent az elmúlt évben, a márka négy modellje is a legnagyobb értékvesztést elszenvedő autók listájának élén szerepel - közölte a Jalopnik.
- A Real Madrid ötszörös BL-győztes legendája lehet a magyar válogatott focista csapatának t... (Origo - sp) Egy amerikai konzorciumon keresztül vásárolna meg a klubot.
- Szakíró: Lando Norrisnak nem lesz esélye a vb-címre, ha így folytatja (Infostart.) A McLaren brit pilótája túlságosan görcsösen akarja a sikert, sokszor kapkod, és ezért folyamatosan olyan óriási hibákat követ el, mint a vasárnapi Kanadai Nagydíjon – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Mot
- “Nem szokványos hibasorozat” Nagyon furcsa dolog történt a vízhálózattal a Balaton-parton (ATV) Vonyarcvashegyen vasárnap éjjel elhárították a regionális vízvezeték meghibásodását, és megkezdték az ivóvízhálózat újratöltését a Gyenesdiást és Keszthelyt is érintő vízellátási zavar után – olvasha
- Pokróc kemény belépő egy gálameccsen – földbe döngölte női ellenfelét az olasz védőlegenda (Sport365) Keménykedés A vasárnap rendezett jótékonysági Soccer Aid gálamérkőzésen a Leonardo Bonuccival a soraiban felálló World XI 5–4-re legyőzte Angliát az Old Traffordon.... Read More... A Pokróc kemény belépő egy g
- Bruce Willis lánya szívszorító üzenetet írt apjának (ACNews) Apák napja idén különösen fájdalmas volt Bruce Willis családja számára. A legendás színész lánya, Rumer Willis vasárnap egy mélyen megható posztban emlékezett meg édesapjáról, akinek romló egészségi állapot
- Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy Vác környékén dolgozó tanárt, elrendelték a letartó... (Népszava) Elhagyatott vasútállomásra csalta áldozatát, majd később szexuális tartalmú képeket küldözgettek egymásnak.
- Így spórolj pénzt, ha külföldön fizetsz (Haszon) Külföldön 4–14 százalék közötti különbség is lehet ugyanannak a vásárlásnak a forintban számított végösszegében. Mi az oka a különbségnek? Hogyan a legkedvezőbb fizetni és mit kerüljünk? Néhány tanács
- Úgy tűnik, már beszélni sem tud a nagybeteg Bruce Willis – szívszorító sorokkal köszöntött... (Blikk) Megható sorokat osztott meg Bruce Willis lánya, Rumer az Instagram-oldalán vasárnap, apák napja alkalmából. A 36 éves színésznő több gyermekkori fotót tett közzé közösségi oldalán a nagybeteg színészlegendáva
- Értékteremtő vásárlás: Szoboszlai Dominikék megtalálták a segítségnyújtás kreatív módját (Sportal) Rendhagyó megoldással, a szurkolók bevonásával támogatja a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját a Telekom és Szoboszlai Dominik: a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya által dedikált, négy ruha
- Trump fokozza a kitoloncolásokat a demokrata városokban (Priv.bankár) Az amerikai elnök vasárnap utasította a szövetségi bevándorlási tisztviselőket, hogy kezeljék prioritásként a demokraták által vezetett városokból történő kitoloncolásokat, miután Los Angelesben és más nagyob
- Gázkérdésben együtt vétózott Magyarország és Szlovákia (Priv.bankár) Az Európai Unió energiaminisztereinek hétfői tanácsán a magyar külügyminiszter nem hagyta jóvá az orosz energiahordozók vásárlási tilalmának kiterjesztésére irányuló tervet
- Magyarország Szlovákiával együtt vétózott (Mfor) A magyar külügyminiszter arról számolt be, hogy hétfőn az Európai Unió energiaminiszteri tanácsán nem hagyta jóvá az orosz energiahordozók vásárlási tilalmának kiterjesztésére irányuló tervet.
- Húzós csokoládé-drágulás jön a magyar boltokban: necces a helyzet, ez fájni fog a vásárlók... (Pénzc.) A világ csokoládéfogyasztása évről évre nő, miközben a kakaótermesztés egyre bizonytalanabb. De honnan jön a kakaó? Mennyire csokiéhes Európa? Melyik csokoládé ma sláger? Mutatjuk!
- Járvány egy vas vármegyei üdülőben: több tucat betegről ír a népegészségügyi központ (Twn) Hányás, hasmenés, fejfájás, szédülés, hidegrázás, láz - ezek a leggyakoribb tünetek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) szerint.
- Vasárnaptól életbe lépett az új, szigorított drogellenes törvény + videó (Hír TV) A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kiemelte: súlyos büntetésre és teljes vagyonelkobzásra számíthatnak a drogterjesztők.
- Amerikában ezért hajítja el a Z generáció az okostelefont, hogy „butafonra” cserélje (Sassy) A mára elavultnak számító Blackberry, amit annak idején üzletemberek vásároltak és használtak előszeretettel, most új életre kel a Z generáció kezei között.
- Közkedvelt tésztát vontak ki a boltok polcairól (BorsOnline) Veszelyes élelmiszer került a vásárlók kezébe.
- Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan a Von der Leyen-Zelenszkij-terv átnyomása (Demokrata) Brüsszel állítólag már jövő év elejétől meg akarja tiltani az olcsó orosz földgáz vásárlását.
- Autós rémálom a 86-oson (Infostart) Több órára teljes szélességében lezárták a 86-os főutat Balogunyom és Kisunyom között Vas vármegyében – közölte honlapján a rendőrség.
- Hétköznapi hősök: vásárlók mentettek életet a nyíregyházi piacon (HáziPatika) Minden előzetes panasz nélkül esett össze egy férfi, aki életét a piacon vásárlóknak és egy szabadnapos mentősnek köszönheti.
- Az utánozhatatlan álomdöntő nyomában (PiacProfit) Bizonyára sokáig emlegetik még a teniszrajongók a Carlos Alcaraz és Jannik Sinner által a párizsi Roland Garros-on alig egy hete megvívott álomdöntőt. Így volt ezzel a vasárnap megrendezett Tisztelt Ász! társasági
- Ötvenkettedszer is Tisztelt Ász! (Priv.bankár) Bizonyára sokáig emlegetik még a teniszrajongók a Carlos Alcaraz és Jannik Sinner által a párizsi Roland Garros-on alig egy hete megvívott álomdöntőt. Így volt ezzel a vasárnap megrendezett Tisztelt Ász! társasági
- Hamilton összetört, miután elütött egy mormotát a Kanadai Nagydíjon (MotorSp) A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton megdöbbent, miután vasárnap a Kanadai Nagydíjon elütött egy mormotát. Az incidens a verseny 12. körében történt, és jelentős károkat okozott Hamilton Ferrari-jének
- Buktak az „ál-lajosmizsei eprek” – komoly bírságokat hozott az országos ellenőrzés (Agroinform) Minden tizedik ellenőrzött szamócatétellel probléma volt – a vásárlók bizalmának védelme a cél.
2025.06.17
2025.06.16