A keresés eredménye 1666 találat
- Növényvédelmi előrejelzés: Gyorsuló érés, csontszáraz talaj, erősödő kártevőhelyzet (Agroinform) A csapadékszegény, változékony időjárás komoly kihívásokat okoz a szántóföldi és ültetvényes kultúrákban. A növények fejlődését vízhiány, kártevők és betegségek veszélyeztetik.
- Milák Kristóf egymaga elfoglalta a teljes dobogót, van egy komoly bökkenő (MNemzet) Monaco után Franciaországban versenyzett olimpiai bajnok úszónk.
- Komoly ígéretet tett az oktatási miniszter az iskoláknak (Economx) Visszaadhatják a tantestületek véleményezési jogát az iskolaigazgatói kinevezéseknél – közölte Lannert Judit.
- Súlyos figyelmeztetés érkezett, hamarosan elszállhat az olaj ára (Portfólió) Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg az ExxonMobil vezetése az olajpiac helyzetéről. A vállalat szerint a közel-keleti konfliktus miatt néhány héten belül történelmi mélypontra süllyedhetnek a globális olajkészle
- Éjszaka történik a legtöbb baj: ezért nem szabad soha a kulcsot a zárban hagyni belülről (Femcafe) Sokan úgy érzik, nagyobb biztonságban vannak, ha lefekvés előtt belülről benne hagyják a kulcsot a zárban, a szakértők szerint azonban ez a szokás komoly veszélyeket rejthet magában, különösen éjszaka.
- Milliós büntetést kaphat, aki nem tartja be ezt a tilalmat: péntektől az egész országban é... (Femina) Szigorú büntetést kaphat, aki nem veszi komolyan.
- Milák Kristóf egymaga elfoglalta a teljes dobogót, van egy komoly bökkenő (MNemzet) Monaco után Franciaországban versenyzett olimpiai bajnok úszónk.
- A 80-as évek óta legendás magyar énekes: 77 évesen komoly fájdalmakkal küzd (Femina ) Deák Bill Gyula komoly fizikai fájdalmakkal küzd, de ez nem tartja vissza attól, hogy továbbra is a zenének éljen.
- Rendkívüli helyzet. Komoly hír a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről (Kiskegyed) Nagyon komoly, ami történik.
- A fél világ retteg egy 25 éves lány mosolyától – Elmesélte nekünk, hogy csinálta (NLC) Mindössze két hete mutatták be Amerikában a Megszállottság című horrort, a filmszakma már arról sutyorog, hogy a főszerepet játszó Inde Navarette komoly Oscar-esélyes. A filmet, ami megmutatja, mennyire félelmetes a
- A McLaren saját motorépítésbe kezdene, de megvannak a feltételei (MotorSp) A brit istálló elégedett a Mercedes erőforrásaival, egy költséghatékonyabb motorszabályzat esetén azonban komolyan fontolóra vennék a saját fejlesztést.
- Sokan elkövetik ezt a súlyos hibát a parkolásnál 2026-ban: percek alatt kész a baj, komoly... (Pénzc.) Hiába marad el egyelőre a tartós kánikula, a hétvégi napsütésben így is percek alatt veszélyesen felforrósodhatnak a parkoló autók.
- Egy apró hiba miatt is megbukhat az autó: erre figyeljen műszaki előtt (Blikk.) Sok autós hajlamos az utolsó pillanatig halogatni a műszaki vizsgát, pedig egyetlen apró hiba is komoly költségeket és kellemetlenségeket okozhat. Egy lejárt műszaki nemcsak több tízezer forintos bírságot jelenthet,
- Hogyan ismerjük fel a nárcisztikus személyiséget? A pszichológus szerint tegyünk fel neki ... (Blikk.) A nárcisztikus személyiségzavar nem egyszerűen túlzott önszeretet, hanem egy komoly mentális zavar. Dr. Julia Shaw német–kanadai kriminálpszichológus szerint azonban van egy meglepően egyszerű kérdés, amely segíth
- Használt autót vennél? Egy apró sérülés is óriási bajt jelezhet a szakértők szerint (Kiskegyed) Rengetegen csak a kilométerórát és a külsőt nézik használt autó vásárlásakor, pedig a szakértők szerint egyetlen apró sérülés vagy gyanús részlet is komoly problémákra utalhat. Sok vevő csak később döbben
- Komoly veszélybe került Neymar vb-je (Infostart) Vádlisérülése miatt Neymar kihagyja a brazil labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzéseit és veszélybe került, hogy a világbajnokság csoportkörének nyitófordulójában pályára lépjen.
- A férj sötét titka döntötte romba a tökéletesnek hitt házasságot: a szerelmet mély undor v... (Life.hu) Egy közösségi fórumon osztotta meg megrázó történetét az a férjezett nő, akit a közelmúlt eseményei komolyan elgondolkodtattak azon, hogy elhagyja a férjét.
- „Senki se vegye komolyan a tippemet." - Harsányi Levente a világ legrosszabb fogadójának t... (BorsOnline) Harsányi Levente azt üzente, senki se hallgasson rá a fogadások kapcsán.
- Lecsap az EU a kínaiakra, már tesztelik Ursula von der Leyenék fegyverét – ha bejön, bármi... (VG) Brüsszel olyan fegyvernemet választott, ami komoly fenyegetést jelenthet Hszi Csin-ping európai ambícióira.
- A reggeli csúcsban egyedül toltam le az Andrássyról a lerobbant autómat, a taxis és a közt... (Totalcar) A lehető legrosszabb helyen és a legrosszabbkor kezdett el sztrájkolni a 20 éves Focusom: a reggeli csúcsban, Budapesten. Ez komoly lavinát indított el: a többi autós, egy taxis és egy közteres is kicsit feljebb vitte a
- Nagyon komoly gondban a Népszava újság (Tudás.hu)
- Orbán Viktor elköszönt a kirúgott TEK-vezértől (Kontroll.hu) „Hajdu tábornok fantasztikus munkát végzett. A TEK nélkül ma Magyarország nem lehetne Európa legbiztonságosabb országa. Eltávolítása komoly kockázat és nagy veszteség a magyar rendvédelem számára. A most kezdő
- Elfogyott a munkaerő: nagy bajban a magyar mezőgazdaság (Economx.) Komoly kihívásokkal néz szembe idén nyáron a magyar mezőgazdaság: miközben a gazdálkodók a betakarítási szezonra készülnek, továbbra sem látszik egyértelműen, hogy ki végzi majd el a legfontosabb idén ...
- Elvehetik az autót is, brutális büntetések várják a gyorshajtókat Boszniában (Propeller) Több hibát követnek el a sofőrök nyáron, ezért a rendőrök is jobban odafigyelnek rájuk. Komoly szigorítás lépett életbe Bosznia-Hercegovina útjain: a vakmerő sofőrök mostantól nemcsak horrorbírságra számítha
- Több százmilliós tartozásról beszél a Mediaworks, veszélyben a 153 éves Népszava (Médiapiac) Komoly bajba került a 153 éves Népszava: a Mediaworks és a Medialog-DMHM Zrt. azonnali hatállyal felmondta a lap nyomdai és terjesztési szerződését. A döntés miatt a pénteki lapszám sem jelenhet meg.
- Orbán Viktor komoly kockázatra figyelmeztet a TEK lefejezése után (Demokrata) A TEK nélkül ma Magyarország nem lehetne Európa legbiztonságosabb országa – állapította meg Orbán Viktor.
- Válságba került a Népszava: felmondta a terjesztést a Mediaworks (Médiapiac) Komoly veszélybe került a Népszava működése, miután az újságot nyomtató és terjesztő, a Mediaworks tulajdonában álló vállalat azonnali hatállyal felmondta a lappal kötött szerződését. A döntés miatt már a
- Komoly akció indult az MNB-ügyben: több helyszínen jelentek meg a nyomozók (Economx) Itt az újabb fordulat. Bővebb tájékoztatást a péntekre meghirdetett háttérbeszélgetésen adnak majd a sajtó számára.
- Megkongatták a vészharangot: durván elszálltak a költségek, komoly veszély fenyegeti a rep... (Pénzcentrum) A közel-keleti háború és az elszálló üzemanyagárak megtörték a légi közlekedés lendületét.
- Az orvos elárulta a trükköt: így tűnik el a szúnyogcsípés után a viszketés néhány másodper... (Kiskegyed) A nyári kánikula és a fülledt, párás esték beköszöntével menetrendszerűen megérkeznek a vérszomjas szúnyogok is. Bár a csípésük nem okoz komolyabb egészségügyi veszélyt, az utána jelentkező lüktető bőrp
- Rendkívüli kamionstopot vezet be a kormány az UEFA Bajnokok Ligája-döntő miatt (Index) Komoly közlekedési terheléssel számolnak a fő tranzitútvonalakon.
- Foci-vb és ebolajárvány: ekkora a fertőzés továbbterjedésének veszélye (Dívány) A hamarosan kezdődő, kibővített, 48 csapatos észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt komoly egészségügyi aggodalmakat vet fel a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában tomboló ebolajárvány.
- Orbán Viktor úgy látja, a TEK vezetőjének eltávolítása komoly kockázat (Hírklikk) A Terrorelhárítási Központ (TEK) vezetőjének, Hajdu Jánosnak az eltávolítása komoly kockázat és nagy veszteség a magyar rendvédelem számára - közölte a Fidesz elnöke csütörtökön a Facebook-oldalán.
- Komoly bajba került a Temu: rekord bírságot kapott a nyakába (Economx) 200 millió eurós bírságot szabott ki az Európai Bizottság a Temu kínai webáruházra, mert a brüsszeli testület szerint a vállalat nem kezelte megfelelően a platformján megjelenő illegális és hamis term ...
- Nacionalista ukrán vezető miatt kérette be Luxemburg moszkvai nagykövetét az orosz külügym... (Mandiner) Az Ukrán Nacionalisták Szervezete egykori prominense ennyi év után is komoly politikai viharokat kavar.
- Nyugdíjreform előtt állhat Magyarország, ezek lehetnek a legsürgősebb lépések (Rúzs Online) Egy friss összegzés alapján komoly kérdések kerültek újra elő a magyar nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
- Áramütés veszélye miatt kell visszahívni a debreceni BMW iX3 egyes példányait (Autópro) Alig indult el a BMW új korszakát jelképező iX3 gyártása Debrecenben, a vállalat máris visszahívást indított néhány autó miatt. A probléma elsőre technikai részletnek tűnhet, valójában azonban komoly biztonság
- Orbán Viktor szerint komoly kockázat a TEK vezetőjének eltávolítása (MHírlap) A Fidesz elnöke úgy véli, Hajdu János tábornok fantasztikus munkát végzett
- Eszenyi Enikő bocsánatot kért, de valami mégsem hagy nyugodni (Wmn) Eszenyi Enikő bocsánatkérése szükségszerű, de az időzítés komoly aggályokat vethet fel többekben.
- Június elején megbénulhat Portugália, a magyar utazók nyaralása is veszélybe kerülhet (Drive) Komoly fennakadásokra számíthatnak azok, akik június elején Portugáliába utaznak: június 3-án országos sztrájk zavarhatja meg a légi, vasúti és városi közlekedést. A munkabeszüntetés miatt több száz repülőj
- Orbán Viktor: Komoly kockázat és nagy veszteség Hajdu János menesztése (SzMo.hu) Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a Terrorelhárítási Központ vezetőjének felmentésére. A volt kormányfő szerint Hajdu János nélkül Magyarország nem lenne Európa egyik legbiztonságosabb országa.
- Molnár Áron: „A Fideszt leváltottuk, de a NER-t még nem” (Kontroll.hu) „Most jön ki belőlem a feszkó” – jellemezte aktuális mentális és lelki állapotát Molnár Áron Oszkó Péter podcast műsorában, mely még azelőtt készült, hogy a politikai aktivistaként is komoly szerepet váll
- Ezt rengeteg magyar elrontja utazásnál, pedig komoly pénzek múlhatnak rajta (Dívány) A magyarok többsége idén is tervez nyaralni, és egyre nagyobb figyelmet fordítanak az utazás pénzügyi részleteire – derül ki a Visa és az MBH Bank friss kutatásából. Miközben a belföldi turizmus stabil maradt, 30
- Egy autó árának ötszörösét kaszinózta el két hónap alatt az Ázsia Expressz sztárja (NLC) Vini azt is elárulta, hogyan szippantotta be a szerencsejáték világa, és milyen komoly egészségügyi problémája volt.
- Nagy bajba kerülhetnek a babaváró hitelesek: heteken belül milliókat fizethetnek (Kiskegyed) Komoly anyagi teher szakadhat azoknak a magyar házaspároknak a nyakába, akik 2019 és 2021 között vették fel a legfeljebb 10 millió forintos babaváró hitelt, ám azóta sem született gyermekük.
- Orbán Viktor kiakadt Magyar Péter döntésén: ez komoly kockázat és nagy veszteség (Economx) Orbán Viktor szerint komoly veszteséget jelent a magyar rendvédelemnek Hajdu János felmentése a Terrorelhárítási Központ éléről.
- Válság ide vagy oda, a Suzuki megint megcsinálta (Blikk.) Miközben az európai autóipar továbbra is komoly kihívásokkal küzd, az esztergomi Suzuki gyár 2025-ben is bizonyította, hogy stabil működéssel, folyamatos fejlesztésekkel és népszerű modellekkel továbbra is megker
- Ezért veszélyes a szemdörzsölés (24 - td) Komoly fertőzéseket kockáztatnak azok, akik gyakran dörzsölik a szemüket, állítja több szakértő.
- Robert Pattinson új filmjének már az előzetese is alaposan igénybe veszi a nézőt (Player) Komoly médiatörténeti témát boncolgat az A24 új mozija, melyben Robert Pattinson az NBC hírhedt, To Catch a Predator című realityjének házigazdáját, Chris Hansent formálja meg.
- Orbán Viktor: Komoly kockázatot jelent a TEK vezetőjének az eltávolítása (Demokrata) „A TEK nélkül ma Magyarország nem lehetne Európa legbiztonságosabb országa.”
2026.05.29
2026.05.28