A keresés eredménye 753 találat
- Ahogy Magyar Péter Sulyok Tamással viselkedik, az politikai huliganizmus, véli a volt alko... (MNemzet) Az illemszabályokon túl az Alaptörvényben is benne van, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
- Három spanyol alkotás küzd egyszerre az Arany Pálmáért (Index - k) Marokkói sivatag, árva nő és egy rendező drámája versenyez a díjért.
- Mini alkotások gerillaszobrásza, Kolodko Mihály meghódította a világot - Galéria (Ripost) A gerillaszobrászat úttörője a 48. születésnapját ünnepli.
- Poszter helyett: Kondor Attila (Kultúra.hu) Kondor Attila Velence III. című festménye jelenleg a Resident Art Láthatatlan város című kiállításán látható. Az alkotó saját Itália-élményei mellett az európai művészettörténet toposzait és közös emléke
- Mohács – Világok Harca: nagyszabású új dokumentumfilm készült a mohácsi csatáról az 500. é... (SzMo.hu) Színészekkel leforgatott filmszerű jelenetekből, 3D-s animációkból, a téma legismertebb magyar és nemzetközi szakértőivel készített interjúkból áll össze az alkotás, ami bemutatja a tudomány legújabb eredmény
- Lancia hangulatú műalkotás ezer lőerős V8-cal az új Kimera K39 (Totalcar) Újabb csodálatos restomod hangulatú autóval rukkolt elő az olasz Kimera, de ezúttal saját motor helyett egy neves gyártóét vették át.
- Váratlan helyről kapott kritikát a Tisza Párt előrehozott választási terve (Mandiner) „Az, hogy az új parlamenti többség kedvezőnek láthatja a pillanatot a helyi hatalom megszerzésére, nem lehet alkotmányos indok a helyben megválasztott vezetők mandátumának megszüntetésére” – húzta alá a TASZ
- Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek: A magyaroknak most liberális kormányuk lett és nemzeti el... (BorsOnline) Ellenzéki munkánk elrugaszkodási pontja, hogy ez Magyarország elmúlt száz évének legsikeresebb korszaka volt, a magyar polgárosodás legsikeresebb tizenhat éve. Keresztény, nemzeti alkotmány, teljes foglalkoztatás, me
- Örömünnepet kap Bródy János a Szigeten (Infostart) Hat órán át Bródy János dalai fognak szólni a nagyszínpadról az idei Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 9-én. A 80 éves alkotóhoz köthető dalokból mintegy félszáz hazai előadó, zenekar fog játs
- Mick Jagger fülig szerelmes 44 évvel fiatalabb barátnőjébe: Melanie párját ritkító szépség (Femcafe) Mick Jagger és szerelme, a gyönyörű Melanie 2014 óta alkotnak egy pár, és még mindig ugyanúgy bolondulnak egymásért, mint kapcsolatuk kezdetén.
- Márkás nyerőgépek a casino kínálatában: filmek, zenekarok és tévésorozatok ihlette címek (ProfitLine) A márkás nyerőgépek az online kaszinó-világ egyik legfelkapottabb szegmensét alkotják 2026-ban is. Ezek a címek filmekből, rockzenekarokból vagy népszerű tévésorozatokból merítenek, a licenctulajdonosok pedig szor
- Varga Judit otthonába bejutott a kamera, így él és alkot az egykori igazságügyi miniszter (Promotions) Elképesztő látványt nyújt Varga Judit szerelemprojektje.
- Kétszer gyorsabban melegszik a Föld, mint gondoltuk, és ez mindenkinek fájni fog (Agroinform) A legutóbbi, 2021-ben megjelent IPCC-jelentés óta eltelt évek nem írták át a klímaváltozásról alkotott tudományos képet, hanem megerősítették azt — jóval kedvezőtlenebb számokkal.
- Szerepcsere: az MLS után hamarosan az MLSZ-ben is bizonyíthat Németh Krisztián (Blikk) Az egykor az MLS-ben (észak-amerikai labdarúgóliga) bizonyító Németh Krisztián a jövőben az MLSZ-ben alkothat maradandót – írta szellemesen közleményében a honi labdarúgó-szövetség. A pályafutása csúcsán az
- Erre az alkotmánymódosításra minél előbb szükség van (Ellenszél) Erre az alkotmánymódosításra minél előbb szükség van. Miközben a hazai közéletben ismét terítékre került az Alaptörvény tovább »
- Németh Krisztián a visszavonulása után új szerepkörben bizonyíthat (NB1) Németh Krisztián július elsején kezdi meg munkáját a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Az MLSZ-ben alkothat maradandót a támadó, aki elsősorban a […] A Németh Krisztián a visszavonulása után új szerepkörben bizo
- Amerikában is zajos siker Enyedi Ildikó Csendes barátja (Infostart) Teltházas vetítésekkel kezdődött meg a napokban az Egyesült Államokban Enyedi Ildikó Csendes barát című, a velencei filmfesztiválon hat díjat elnyert alkotásának korlátozott forgalmazása – számolt be róla a De
- Ez az a festmény, amit Tanács Zoltán visszaad a Szépművészetinek (Telex - k) A székely festőiskola egyik legjelentősebb alkotójaként számontartott Nagy Imre 1944-ben készített olajképe kerül vissza a minisztérium épületéből a Magyar Nemzeti Galéria–Szépművészeti Múzeum 19–21. száza
- Megható iskolai videók lepték el a netet - gyerekek és tanárok alkottak együtt (Femcafe) Az elmúlt napokban sorra jelentek meg azok a videók a közösségi médiában, amelyeken iskolai osztályok és gyerekkórusok együtt énekelnek, nevetnek, táncolnak, néha kicsit félénken, néha teljes önfeledtséggel, de
- Vasarely 120: valósággal életre kelnek az alkotások a művész emlékére nyílt legnagyobb mag... (SzMo.hu) A 120 éves Szépművészeti Múzeum retrospektív tárlattal tiszteleg a 120 éve született Vásárhelyi Viktor előtt. A kiállítás időrendben vezeti végig a látogatót Vasarely pályáján, miközben az egyszerű, monokr
- 5 hónappal első gyermekük érkezése után szakított a híres sztárpár (BorsOnline) Pete Davidson és Elsie Hewitt már nem alkotnak egy párt.
- Németh Balázs szerint Magyar Péter miatt tönkrement a Feszty-körkép (168.hu) A Németh Balázs újabb politikai botrányt próbált kirobbantani, ezúttal a Feszty-körkép körül. A fideszes képviselő szerint a Tisza-kormány sajtótájékoztatója kárt okozhatott az alkotásban.
- Megható iskolai videók lepték el a netet – gyerekek és tanárok alkottak együtt a SPAR proj... (444.hu) Az elmúlt napokban sorra jelentek meg azok a videók a közösségi médiában, amelyeken iskolai osztályok és gyerekkórusok együtt énekelnek, nevetnek, táncolnak, néha kicsit félénken, néha teljes önfeledtséggel, de
- Sulyok Tamás elmozdítása csak napok vagy hetek kérdése a döntés megszületése után - mondja... (SzMo.hu) Épp a Fidesz által hozott szabályoknak köszönhető, hogy most nem tudják megvédeni az általuk kinevezett embereket Stanicz Péter alkotmányjogász szerint. Ugyanis törvénybe iktatták, hogy az Alkotmánybíróság tarta
- Ezzel készülnek idén a Friss Hús szervezői (Mark&Média) A világ legfontosabb filmes seregszemléiről, köztük Cannes-ból, Velencéből, Locarnóból és a Berlinaléról érkező alkotásokkal várja a közönséget a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál idei nemzet
- Kiderült az igazság: Ezért nem randizott egymással Olivia Newton-John és John Travolta (Ripost) Évtizedek óta találgatják, hogy miért nem alkottak egy párt.
- Bródy-dalokkal jön a Sziget mínusz egyedik napja (Mark&Média) Hat órán át Bródy János dalai fognak szólni a nagyszínpadról az idei Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 9-én. A 80 éves alkotóhoz köthető dalokból mintegy félszáz hazai előadó, zenekar fog játs
- „Egy jó producer ott van a rendező mellett, gyakorlatilag a legszorosabb munkatársa” (Népszava) Két olyan diákfilm is bekerült az idei cannes-i La Cinef versenyprogramjába, amelyek producere Gálosi Dóra. A londoni National Film and Television Schoolban frissen diplomázott alkotóval a szakma fejlődési lehetőségeir
- Emblematikus és nemrégiben felbukkant műalkotásokkal ünnepel az idén százéves szentendrei ... (MNemzet) Grandiózus kiállítás nyílik a MűvészetMalomban.
- Kiara Lorddal vigasztalódhat Stohl András (Propeller) Beigazolódott, amit az ország nagyobbik fele gondolt A Nagy Ő című műsorában győztes Kiss Krisztáról: Stohl András egy percig sem gondolta komolyan, hogy ők valaha is egy igazi párt alkotnak. Ez csak játék volt, ami
- Sorozatok, amiket kár volt folytatni, mert kiábrándítóan feleslegesek lettek (Glamour) Annyival szebb lenne a világ, ha az alábbi sorozatok megmaradhattak volna azoknak a csodás alkotásoknak, amik egyetlen évadjukkal voltak…De ehelyett sajnos áldozatokká váltak a kapitalizmus oltárán. Rakita Vivien filmk
- 10 növénypár, amit érdemes egymás mellé ültetni tavasszal: vegyszer nélkül tűnnek el a kár... (Hóvége) A kertben és a konyhában is jó párost alkotnak.
- Ebbe a hetvenes évekbeli irodaházba költözik Vitézy minisztériuma (ATV) Nem marad az Alkotmány utcában az újonnan felálló közlekedési tárca. Az új Közlekedési és Beruházási Minisztérium a XI. kerületi egykori Mol-székházba költözik át. A döntés hátterében az áll, hogy az eddi
- Magashegyi Underground duó a Szigligeti Alkotóház udvarán (Kultúra.hu)
- A Schneider Electric is hozzájárul az ipari cégek digitális átalakulását felpörgető kezdem... (DigHungary) A Schneider Electric is részt vesz a „Lighthouse Operating System” (Lighthouse OS) elnevezésű keretrendszer fejlesztésében a Világgazdasági Fórum, a gyártók, a tanácsadócégek és a technológiai partnerek alkotta,
- Lebonyolították a kormányzati átadás-átvétel utolsó körét a minisztériumok (MHírlap) A Miniszterelnökség új címe az Alkotmány utca lesz
- Magyar Péter bejelentései a kormányzati átadás-átvételt követően (Blikk.) Lezárult a kormányzati átadás-átvéte. A Miniszterelnökség az Alkotmány utcába, a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium épületébe költözik. Magyar Péter az egyeztetések után sajtótájékoztatót tar
- "Valahol dolgozni kell" – Kiderült, hová költözik be Vitézy Dávid minisztériuma (Blikk.) Költözni kényszerült az Építési és Közlekedési Minisztérium az Alkotmány utcából, Vitézy Dávidék pedig nem válogattak sokat. Kiderült, hogy a Mol egykori, Október huszonharmadika utcai székházát veszik birto
- Magyar Péter hajthatatlan: Ha Sulyok Tamás nem mond le, módosítják az alaptörvényt (NLC) A miniszterelnök Ópusztaszeren, a Feszty-körképpel a háttérben tartott sajtótájékoztatót a Tisza-adminisztráció első kormányüléséről. Két lépésben módosítják az alkotmányt.
- A Magashegyi Underground duó koncertezik a Szigligeti Alkotóház udvarán (Kultúra.hu) Különleges szabadtéri akusztikus koncertélményt ígér június 18-án a Szigligeti Alkotóház udvarán a Magashegyi Underground énekes-producer multiinstrumentalista duója.
- Az Alkotmány is módosítaná Magyar Péter, hogy hivatalából kikényszerítse Sulyok Tamást (Hír TV) Semmibe vették Sulyok Tamást a miniszterek kinevezési ceremóniáján.
- Elkezdődött az átadás-átvétel, Orbán Viktor és a leköszönő kormány tagjai is megérkeztek (Blikk.) A Magyar Péter miniszterelnök vezetésével megalakult új kormány szerdán megtartotta első ülését, csütörtökön pedig elérkezett az átadás-átvétel ideje. A Miniszterelnökség az Alkotmány utcában, a korábbi É
- Vitézy Dávid minisztériuma a XI. kerületbe költözik (hvg.hu) Hirtelen kellett nekik helyet találni, miután az Alkotmány utcából kifúrta őket a Miniszterelnökség.
- „Talán másképp lesz ezután. Végül is ők minket szolgálnak, nem kell nekik márványberakásos... (Index) Vitézy Dávid, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vezetője is az Alkotmány utcából posztolt, így valószínű, hogy ő is ott fog dolgozni.
- Ezerötszáz milliárdos Patyomkin-díszletet hagy hátra az Orbán-rendszer a Tisza-kormánynak (Economx) Magyar Péter nem költözik be a Karmelitába, a kormányzati központ az Alkotmány utcába kerül. Vitézy Dávid szerint a Hauszmann-program valójában nem műemlékvédelemről, hanem méregdrága irodaépítésről s ...
- Béndek Ábris: Magyarországon nem rendszerváltás zajlik, hanem alkotmányozó pillanat (24.hu) A közhangulat az állam és a polgárok közötti szerződés, tehát az alkotmány újraírásáért kiált, ezt pedig Sulyok Tamás ugyanúgy képtelen képviselni, ahogy az előző alkotmány fölött sem volt képes őrködni
- „Kiderült, hogy a férjemnek van egy eltitkolt gyermeke – amikor megtudtam, teljesen elvesz... (Life.hu) Szívszorító történet került ki egy internetes fórumra. Egy 33 éves nő férjéről kiderült, hogy van egy eltitkolt gyermeke, akivel egy titkos kis családot alkotnak.
- Kudarc Karácsony Gergelyéknek: az Alkotmánybíróságon eldőlt, törvénysértően korlátozta a f... (Mandiner) Az ügy visszakerül a Kúriára, amely várhatóan kénytelen lesz megsemmisíteni a reklámokat szigorúbban korlátozó fővárosi önkormányzati rendeletet – írta a Magyar Nemzet.
- Az Orbán-kormány nem engedte bemutatni: Kitálalt a rendező a filmről, amit 14 éve rejteget... (Ellenszél) A lyukas zászló a valaha volt legsikeresebb magyar dokumentumfilm az 1956-os forradalomról. Az alkotást az egész tovább »
- Megható videók – gyerekek és tanárok alkottak a SPAR projektjében (Telex) Az elmúlt napokban sorra jelentek meg azok a videók a közösségi médiában, amelyeken iskolai osztályok és gyerekkórusok együtt énekelnek, nevetnek, táncolnak.
2026.05.16
2026.05.15
2026.05.14