A keresés eredménye 962 találat
- A múltat el nem törölni: „a válság elhárítását követően” távozik a teniszszövetség éléről ... (Mandiner) Nem sportvezetőként vállalta a feladatot.
- Kisrepülő ütközött a siklóernyősnek, átszakította az ernyőjét (Propeller) Összeütközött egy kisrepülő és egy siklóernyős nő Ausztriában, csodával határos módon a 44 éves sportoló túlélte a balesetet. Minderről felvétel is készült Észak-Ausztriában, az ütközés következtében a
- Sportesemények pünkösdkor (Hír TV) Evezőverseny, nemzetközi körrepülés vagy éppen országos salakmotoros verseny. A múlt század első felében számos felvétel készült fontos pünkösdi sporteseményekről.
- A foci-vb magyar származású játékosa döntötte el a portugál kupadöntőt – videó (Origo) A védő másodosztályú csapata óriási meglepetésre legyűrte a Sportingot.
- Magyar–amerikai hokicsata és osztályozók – sport a tévében (Infostart) Kosárlabda, lósport, baseball és tenisz is szerepel a hétfői élő kínálatban.
- Amikor a csapat nem igazán csapat (Demokrata) Egressy Zoltán Komáromban látható 4×100 című tragikomédiája nem pusztán a sportról szól: a versenyzők, a női váltó tagjai együttműködését a köztük feszülő szakmai és magánéleti ellentétek nehezítik,
- Pünkösd hétfőjére ezt ígérik a sporttelevíziók (Sport365) május 25., hétfő: M4 Sport 13.30: Labdarúgás, Európa-bajnokság, U17, csoportkör, Horvátország-Belgium 19.00: Kosárlabda, férfi NB I, döntő, 4. mérkőzés, Falco-Vulcano Energia KC... Read More... A Pünkösd hétfő
- Ráfizetéses lehet a BL-döntő Budapest számára (MNarancs) A világ egyik legfontosabb sporteseménye a Bajnokok Ligája-döntő, amelyet az UEFA szervez sajátos leosztásban: a terheket mindig a rendező ország, azaz idén Magyarország viseli, a haszon az európai fociszövetségé.
- Így írta ki magát egy neves újságíró a szakmából (Médiapiac) Ismét a mesterséges intelligencia miatt került kellemetlen helyzetbe a Sports Illustrated. Az ikonikus sportmárka törölte egy újságíró teljes cikkarchívumát, miután felmerült a gyanú, hogy egyik írása mesterséges
- Kubai transzvesztitákról jelentetett meg cikket a Tisza Párt frissen kinevezett sportért f... (Mandiner) Kálnoki Kis Attila korábban az erotikus tartalmakkal is foglalkozó CKM magazin főszerkesztőjeként dolgozott.
- Kós Hubert egyetemi csapatánál folytatja az úszást Jackl Vivien (MHírlap) Tanulmányait és sportpályafutását is ott folytatja a jövőben
- Újabb Milák-parádé Monacóban, egyik kedvenc versenyszámában nyert aranyat az olimpiai bajn... (Index - s) A 26 éves sportoló mellett Zombori Gábor is diadalmaskodni tudott versenyszámában.
- Stella figyelmeztet: mindenki veszíthet, ha elbuknak a 2027-es F1-es módosítások (F1világ) Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint a Forma-1 egészének kárára válhat, ha a gyártók megakadályozzák a 2027-re tervezett erőforrás-szabálymódosításokat, melyek célja, hogy a sportág eltávolodjon a jele
- Sportigazgató a Vasas-feljutás után: stabil NB II-es büdzséből kellene az élvonalban marad... (Infostart) Tradíciói miatt a labdarúgó NB I-ben van a Vasas helye, amely három év után jutott vissza az első osztályba és amelynek a bennmaradás lesz a célja 2027-2027-ben – erről beszélt az InfoRádiónak a klub sportigazgat
- Szoboszlai miatt áll a bál Liverpoolban; csillagászati összegért vinnék a magyar futballsz... (Metropol) Ezek voltak a Metropol legolvasottabb sportcikkei a héten.
- Álompár a magyar sportban; Liu Shaolin Sándor újra megszólalt (BorsOnline) Egy helyen a Bors legolvasottabb sportcikkei. Liu Shaolin Sándor mellett Egerszegi Krisztina és egy bimbózó szerelem is a kedvenc témák között van.
- Egykori momentumos tanácsadó lett Ruff Bálinték államtitkára, több médiamunkás szerepet ka... (Economx) Korábbi főszerkesztők, újságírók is államtitkári megbízatást kaptak az új kormány körül: a médiaszakemberek a kommunikáció, a sport és a közlekedés területén folytatják pályafutásukat.
- Kiderült a Stonehenge titka: döbbenetes, amire a kutatók rájöttek (BorsOnline) Tényleg ez lehetett Nagy-Britannia első sportstadionja?
- Robbie Keane után újabb távozó a Fradinál? Kitálalt a válogatott focista (Metropol) Lehet, hogy a sportigazgató sem maradhat?
- Fehérjemánia mindenhol: tényleg szükségünk van ennyire sok proteinre? (RTL.hu) Ma már nemcsak a sportolók számolják a fehérjét: protein kávé, protein fagyi és magas fehérjetartalmú snackek lepik el a boltokat és a közösségi médiát. A fehérje néhány év alatt egyszerű tápanyagból életm
- Szabad a verseny az oroszoknak (146.hu) Az Európai Torna Szövetség (European Gymnastics) végrehajtó bizottsága feloldott minden korlátozást az orosz és fehérorosz sportolók részvételére vonatkozóan a szervezet égisze alatt zajló versenyeken. Erről...
- Aggódott a magyar öttusa, most államtitkárrá nevezték ki az exvilágbajnok sportolót (Népszava) A 24.hu egy korábbi munkatársa ugyancsak államtitkári kinevezést kapott.
- Új csapatban a Fradi csatára; Szoboszlai máris elbúcsúzott (Ripost) Egy helyen a Ripost legolvasottabb sportcikkei.
- Ilyen még nem történt a magyar sportéletben (Infostart) A Phoenix-MT Fót története során először feljutott a férfi kosárlabda NB I A-csoportjába.
- Államtitkár lett Kustánczi Norbert, a 24.hu egykori főszerkesztője és Kálnoki Kis Attila, ... (Media1) A Tisza-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustánczi Norbertet, a 24.hu egykori főszerkesztőjét és Kálnoki Kis Attilát, a lap sport rovatának egykori főmunkatá
- Kálnoki Kis Attilát nevezték ki a sportállamtitkárság élére (Index - s) Bár sokáig Kulcsár Krisztián számított az esélyesnek a pozícióra, az elmúlt egy hétben már sejteni lehetett az új befutót.
- Sportkvíz: Mennyire ismeri Szoboszlai Dominikot? (Mandiner) Mit tud a legismertebb magyarról?
- Kálnoki-Kis Attila az új sportállamtitkár, Nagy Ervin is örülhet - itt az államtitkárok li... (Infostart) Államtitkári kinevezést kapott Kálnoki-Kis Attila, a 24.hu eddigi főmunkatársa a május 24-én megjelent Magyar Közlönyben közzétett köztársasági elnöki határozat értelmében. Az ötvenötödik évében járó, öt
- Kinevezték az új sportért felelős államtitkárt (MNemzet) A kormány több új államtitkár kinevezését is ismertette, köztük a sportterület új vezetőjét.
- Meghalt a magyar bajnok labdarúgó (Infostart) Életének 84. évében elhunyt Glaser József, a Győri Vasas ETO saját nevelésű labdarúgója, aki tagja volt a klub 1963 őszén bajnoki címet nyert történelmi együttesének – tájékoztatta a Kisalföldet a sportoló
- Megvan, ki lesz a sportért felelős államtitkár (Origo) A korábbi öttusázó világbajnokot kérték fel a feladatra.
- Kálnoki Kis Attila lesz az új sportállamtitkár (SzMo.hu) A 24.hu főmunkatársát kérte fel Pósfai Gábor belügyminiszter a sportügyekkel foglalkozó szakállamtitkári posztra. A sportirányítás ezzel a Belügyminisztérium hatáskörébe került.
- MOB-főtitkár: a párizsinál is nagyobb lehet a magyar csapat Los Angelesben (Infostart) Bő két év múlva rendezik a Los Angeles-i olimpiát, a MOB azonban már öt-hat éve elkezdte a szakmai felkészülést. Fábián László az InfoRádióban elmondta: a következő hetekben egyeztetnek a sportági szakszövets
- Gasztronómia, sport és kézművesség Bécs ingyenes fesztiválján (Roadster) Bécs ingyenes fesztiválja visszatér
- Elszabadult a pokol a selejtezőn – Tömegverekedés tört ki a stadionban, rengetegen meghalt... (Blikk) A sporttörténelem legsúlyosabb stadioni katasztrófája pontosan 62 évvel ezelőtt történt a perui fővárosban. Több mint 300 ember vesztette életét azon a végzetes a napon, de a teljes történetet még ma sem tudhatju
- Turistabusznak csapódott egy száguldó sportautó – 48 utas volt a buszon (Liner) Egy gyorshajtó Corvette frontálisan ütközött egy 48 utast szállító turistabusszal Monterey közelében.
- Sportkvíz: Mennyire ismeri a futball-világbajnokságok történelmét? (Mandiner) Hangolódjunk a nemsokára rajtoló tornára!
- Ronaldo az első, de Messit lenyomta egy bokszoló a legjobban kereső sportolók listáján (Player) A Forbes kijött a legjobban kereső sportolókat ismertető listájával. Az első helyen nincs változás.
- Ezrek mentek el Bereczki Zoltán 50. születésnapjára szombaton - Szinetár Dóra is ott volt (Blikk.) Jubileumi koncerttel ünnepelte 50. születésnapját Bereczki Zoltán szombaton este a Papp László Budapest Sportarénában. Az ország egyik legismertebb musicalsztárja több mint három évtizedes pályafutását idézte fel
- Hivatalosan nem vizsgálták, de a versenybírók megnézték Russell és Antonelli incidensét (F1világ) Röviden megvizsgálták ugyan George Russell és Kimi Antonelli kanadai összecsapásait a Forma-1-es Kanadai Nagydíj sportfelügyelői, hivatalos vizsgálatot azonban nem tartottak indokoltnak a két incidens miatt.
- Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója (MHírlap) Messi is milliárdos lett
- Továbbra sincs sportállamtitkár, a belügyminiszter határozott üzenetet küldött a magyar sp... (MNemzet) Pósfai Gábor a versenysport szereplőit is igyekezett megnyugtatni.
- Röpködnek a milliárdok: Cristiano Ronaldo mesés bevételét Lionel Messi is irigykedve nézi (Blikk) A szaúdi al-Nasszr futballistája, Cristiano Ronaldo vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak listáját a Forbes magazinnál. A portugál elképesztő éves bevételét Lionel Messi meg sem közelíti. A toplistán még
- Továbbra sincs sportállamtitkár, a belügyminiszter határozott üzenetet küldött a magyar sp... (MNemzet) Pósfai Gábor a versenysport szereplőit is igyekezett megnyugtatni.
- A Liverpool döntött Alisson jövőjéről – megszólalt a kapushoz közeli forrás (Sport365) A La Gazzetta dello Sport szerint a brazil kapus akár utolsó mérkőzésére is készülhetett volna a Liverpool színeiben a Brentford elleni találkozón.... Read More... A A Liverpool döntött Alisson jövőjéről – megsz
- Megalázták a vb-n szereplő magyar válogatottat: „Magyarország és a hoki? Inkább a pálinka” (Blikk) A magyar férfi jégkorong-válogatott a világbajnokság negyedik mérkőzésén 6-2-re kikapott Németországtól a zürichi csoportban pénteken. A mérkőzés másnapján az egyik legnagyobb német sportlap lenéző cikket kö
- Madonna és Jane Fonda is imádták, mégsem tudja a fél világ, mikor lett divat a leggings (Glamour) A leggingnsek ma már rengeteg formáját ismerjük. Viseljük sportoláshoz, a hétköznapokban ha egy kényelmes megjelenést választunk, vagy éppen aláöltözetnek. És a leggings mellett cicanadrágnak is gyakran nevezzük.
- Az Aréna névadójánál nincsen eredményesebb szereplője a magyar BEK/BL-történelemnek (Infostart) A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a korábbiakban felvázolta, miből nő
- Az Aranycsapat legendás focistájának fia is részt vesz a pünkösdi összecsapáson (Propeller) Ifjabb Buzánszky Jenő is ott lesz vasárnap a balatonszemesi Pünkösdi All Star Tornán. Az Aranycsapat legendás hátvédjének fia szerint az ilyen vidéki futballünnepek ma már sokkal többről szólnak egyszerű sportesem
- Sportkvíz: Mennyire ismeri a magyar jégkorong-válogatottat? (Mandiner) Töltse ki kvízünket!
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23