A keresés eredménye 3147 találat
- Teljes káosszal kezdi a nyarat Románia – az RMDSZ keskeny pallón egyensúlyoz (Mandiner) Lassan egy hónapja tart az aktuális román kormányválság. A távolban felsejlik egy AUR dominálta parlament réme, ráadásul azt sem tudni még, hogy az RMDSZ Budapesttől mit remélhet.
- Belesétált Toroczkai Magyar Péter csapdájába – Demokrata-kör extra Bencsik Andrással (Demokrata) Csapda vagy közös érdek a Mi Hazánknak adott elnöki poszt? Műsorunkban beszéltünk arról is, mi történhet, ha Zelenszkij Budapestre jön, és bezárkóznak Magyar Péterrel egy szobába.
- Továbbra is egyeztetés alatt áll a Magyar Péter–Volodimir Zelenszkij-találkozó (Blikk.) Bár hétfőre tervezték Magyar Péter miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök budapesti találkozóját, úgy tűnik, ezt végül elhalasztják. A Külügyminisztérium közlése szerint folyamatosan zajlanak az e
- A Real Madridot is szomorította már a Honvéd új vezetőedzője (Blikk) Az olasz Maurizio Jacobaccit nevezték ki a labdarúgó élvonalba feljutott Budapest Honvéd vezetőedzőjévé. A szakember nagy nemzetközi rutinnal érkezik a piros-feketékhez. Játékosként még a Real Madridnak is lőtt g
- Újabb nagy fordulatot hozott a kormányváltás a fővárosban, bár még nem lehet hátradőlni (Economx) Kezdetét vette péntek este az idei Budapest Pride Közösségi Fesztivál, amely a szervezők szerint a politikai gyűlöletkeltéssel szembeni védekezés helyett most már a szabadságot ünnepelheti. Bár még ko ...
- 80 millió autó osztozik 30 ezer közterületi parkolón, a forgalom halad (Telex) Vannak előnyei a városi mélygarázsoknak, csak nem úgy, ahogyan Budapesten csinálják. Érdemes körülnézni Japánban és Svájcban.
- Budapesti konditeremben bukkant fel Hollywood egyik legsármosabb színésze (Rúzs Online) Érdemes nyitott szemmel járniuk a rajongóknak.
- Elmaradhat Zelenszkij és Magyar Péter találkozója, pedig már megvolt a nagy áttörés (Economx) Friss sajtóértesülések szerint hétfőre tervezték a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő budapesti találkozóját, ám a tárgyalást végül elhalasztották.
- Elhalasztották Magyar Péter és Zelenszkij budapesti találkozóját (ATV) Eredetileg hétfőn találkozott volna Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij, de sajtóinformációk szerint elhalasztották.
- Hatalmas razziát tartott a budapesti rendőrség: 183 embert fogtak el az akcióban (MNemzet) Ágyneműtartóból rángatták elő a top 50-es bűnözőt.
- Újabb észak-amerikai nagyvárosba repülhetünk közvetlenül Budapestről (MNemzet) A járat október végéig heti öt alkalommal közlekedik.
- A budapesti zsidóság megmentője – Koszorús Ferenc (Demokrata) Dr. Hencz Péter, e-mail
- A rajongók sokkot kaptak: koncert közben lett rosszul a magyar énekesnő, újra kellett éles... (Ripost) Feszültséggel teli percek játszódtak le a Budapest Parkban.
- Könyvhét – Több mint 200 stand, 100 program és 540 új kötet várja a közönséget Budapesten (Librarius) A 97. Ünnepi Könyvhét 204 standon 540 frissen megjelent kötettel és összesen 104 programmal várja az érdeklődőket június 11. és 14. között.
- Elhalasztották Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij budapesti találkozóját (Index) Hétfőn egyeztetett volna a magyar kormányfő és az ukrán elnök.
- A Metz várhat az ETO-ra a Bajnokok Ligája budapesti döntőjében (Index - s) A címvédő győrieknek ehhez azonban el kell jutni odáig: az ő elődöntőjük 18 órakor kezdődik.
- Halasztják Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozóját (hvg.hu) A HVG értesülései szerint hétfőre tervezték Magyar Péter miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő budapesti találkozóját, ám a tárgyalást végül elhalasztották.
- Albek Annáék parádés játékkal jutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe Budapesten (Blikk) Megvan az első döntős a női kézilabda-Bajnokok Ligájában: az MVM Dome-ban zajló négyes finálé első összecsapásán a francia Metz és a román CSM Bucuresti csapott össze, és a csata az előbbi 32-27-es sikerét hoz
- Miért „büntette” francia edzője Vámos Petrát a történelmi budapesti győzelem alatt? (MNemzet) Elsőként a francia Metz jutott be a női kézilabda BL döntőjébe az MVM Dome-ban.
- Miért „büntette” francia edzője Vámos Petrát a történelmi budapesti győzelem alatt? (MNemzet) Elsőként a francia Metz jutott be a női kézilabda BL döntőjébe az MVM Dome-ban.
- Újraindult a közvetlen Budapest-Toronto járat, a legolcsóbb retúrjegy 250 ezer forint (Telex) A jelenleg elérhető jegyárak viszonylag borsosak, a légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti.
- Rövid időn belül itt a második közvetlen járat Budapestről Észak-Amerikába (Növekedés) A Budapest-Philadelphia járat indítása után Toronto a második közvetlen észak-amerikai úti cél Budapestről a nyári menetrendben. A járat október 24-ig üzemel, kezdetben heti négy, majd jövő hónaptól - júliusban
- „A családtagokat átengedtük a kordonon, akik felfutottak hozzá” – Újabb megrázó részletek ... (BorsOnline) Újra kellett éleszteni a Loophia együttes énekesnőjét.
- Helyszíni fotókon a budapesti villamosbaleset – nagy volt a csattanás (Liner) A péntek délutáni órákban közlekedési baleset történt Budapest Xviii. kerületében, az Üllői úton, ahol egy személygépkocsi és egy villamos ütközött össze.
- Kézilabdamámor két napon át – Darts és csocsó is szórakoztatta a budapesti BL-döntő szurko... (Blikk.) Elözönlötték a fővárosi MVM Dome környékét a kézilabda szerelmesei: a hét végén rendezik a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének találkozóit. A francia Brest és Metz mellett a bukaresti CSM és a Győri Audi
- A kormány teljes mellszélességgel kiáll a pride mellett (Hír TV) Budapest első embere már ki is tűzte a szivárványos zászlót a budapesti Városházára.
- Honvéd: saját nevelésű tehetség hosszabbított, kulcsember távozhat (NB1) Újabb saját nevelésű játékos jövője vált biztossá a Budapest Honvédnál. A klub pénteken jelentette be, hogy Dúzs Gellért meghosszabbította szerződését, […] A Honvéd: saját nevelésű tehetség hosszabbított
- Verekedés lett volna a vége: elköltöztek a főváros kedvenc idős szurikátái, de már meg is ... (Blikk.) A Budapesti Állatkert nemrégiben három idős szurikátától, Bizsutól, Wadadisától és Furahától búcsúzott el. Bár minden állat egyformán fontos számukra, az állatkert egyik fő feladata a tenyésztési programok t
- Fillérekből be lehet utazni Gran Canaria szigetét, egy okos turista sosem hagyná ki ezeket... (Glamour) Télen és nyáron is tökéletes úticél a Budapestről szűk hat óra alatt elérhető paradicsom, Gran Canaria, amiről sokak fejében él az a tévképzet, hogy csak a tengerpartjai miatt érdemel említést. A valóság ett
- Heti négy járattal nyit a Toronto-Budapest vonal (Infostart) A Budapest és Toronto között közlekedő új közvetlen légi járat indulása azt jelzi, hogy új szintre emelkedtek Magyarország és Észak-Amerika közlekedési kapcsolatai – mondta Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és B
- Szintet léptünk Kanadával, ami tízezrek számára jelenthet könnyebbséget (Economx) Budapest és Toronto között szombattól új, közvetlen légi járat működik, amivel új szintre emelkedtek Magyarország és Észak-Amerika közlekedési kapcsolatai. A tervezett fejlesztések sorában kiemelten s ...
- Légijárat indul Budapest és Toronto között (MHírlap) Tárkányi Zsolt kifejtette: Budapest és Magyarország iránt növekvő érdeklődés a repülőtér teljesítményében is megmutatkozik
- Mától könnyebb eljutni magyarként Kanadába (Priv.bankár) Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto közvetlen járata.
- Jámbor András: az emberek félnek a bizonytalantól (Klubrádió) A volt országgyűlési képviselő szerint a migrációs paktum elleni budapesti tüntetés résztvevőit politikai manipuláció és félelemkeltés mozgósította.
- Hamarosan találkoznak egymással? (Hír TV) Budapesten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel.
- Hosszú idő után indul újra egy fontos járat Budapest és Toronto között (Mfor) Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto közvetlen járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a k
- „Új szintre emelkedtek Magyarország és Észak-Amerika közlekedési kapcsolatai” (MagyarHang) A most újrainduló, Toronto és Budapest között közlekedő járat október 24-ig üzemel, kezdetben heti négy, majd jövő hónaptól heti öt alkalommal.
- Jámbor András a pénteki tüntetőkről: A Hatvanpusztán kávézgató volt miniszterelnök és band... (SzMo.hu) A volt képviselő a migrációs paktum elleni budapesti tüntetésre reagált. Mint írta, ő nem tekinti ellenségnek a demonstrálókat, inkább a „félelemkufárokra” haragszik, „akik még mindig a gyűlöletből akarnak
- Vadállatot láttak a Duna partján Budapesten: videóra is vették (Dívány) Két hódot videóztak le Budapest belvárosában, a Szabadság híd magasságában, a pesti oldalon. Az állatok nyugodtan úsztak egymás mellett a Dunában, sőt egy pillanatra úgy tűnhetett, mintha „puszilkodnának”.
- Újra van közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között (24.hu) Októberig hetente ötször közlekedik.
- Budapesten kétszer annyi kátyút javítottak ki, mint tavaly (Hírklikk) A Budapest Közút január és június között a kisebb kiterjedésű, balesetveszélyt jelentő úthibák megszüntetése mellett 43 471 kátyút javított ki - közölte a társaság pénteken az MTI megkeresésére.
- Tippeljen, mennyi kátyút javítottak ki idén Budapesten (Origo) A kátyúzásra szánt forrást kimerítették.
- "A család egy idő után már megszokja, hogy mindent hozzád kell igazítani" - Szem... (Blikk) Örömteli heteket él meg Szemerey Zsófi, a java pedig csak most jön. A magyar válogatott kézilabdakapus nevelőegyesületével, a Győri Audi ETO-val a magyar bajnoki cím és a kupa-győzelem után Budapesten a Bajnokok Lig
- Szombattól újra utazhatunk közvetlenül Budapestről Kanadába (Index - g) A koronavírus kitörése óta először van erre lehetőség.
- Szivárványos zászló lobog a Városházán: Budapest is üdvözli a Pride hónapot (Refresher) Ahogy minden évben, idén is kikerült a szivárványos zászló a budapesti Városházára a Pride hónap alkalmából. Budapest így ünnepli a szeretetet, a szabadságot és a sokszínűséget, és üzeni: mindenki azt szereth
- Újra kellett éleszteni az énekesnőt, mert összeesett a színpadon, elmaradt a koncert a Bud... (Sassy) A zenekar reagált a péntek este történtekre. Rosszul lett ugyanis az első szám lejátszása után a Loophia énekesnője, Szolnoki Zsófia Sára a koncerten.
- Nyilvánosságra hoznák a Budapest–Belgrád vasút minden dokumentumát (MHírlap) Vitézy Dávid szerint a közbeszerzés és a pénzügyi háttér részleteit is megismerhetné a közvélemény
- Ezekben a kerületekben több mint 1300 sofőrt mértek be (Index) Léptek a budapesti rendőrök.
- A Loophia énekesnője rosszul lett a Budapest Parkban, elmaradt az Elefánt koncertje is (Refresher) A Loophia énekesnőjét, Szolnoki Zsófia Sárát újra kellett éleszteni a Budapest Parkban, miután rosszul lett a zenekar koncertjén. Az Elefánt koncertjét a történtek miatt elhalasztották.
- Tétre, helyre, befutóra: a magyar lóversenyzés Kincsemtől Overdose-ig (Kultúra.hu) A Bíborszín című regényt jegyző Alice Walker szerint a lovak szebbé teszik a tájat. Hát még a lóversenypályák – tehetjük hozzá. A budapesti lóversenypálya főtribünjét például az Andrássy úton is számos p
2026.06.06