A keresés eredménye 704 találat
- Magára hagyta három- és ötéves kisfiát egy országút mentén egy francia nő Portugáliában (Telex) A gyermekek eltűnését már tíz nappal korábban jelentették, a hatóságok őrizetbe vették az anyát és élettársát.
- Szépnek szép, de nem hatol mélyre – így fogadták Nemes László új filmjét Cannes-ban (Mandiner) Külcsín tekintetében első osztályú, de többet vártak tőle – a francia ellenállás egyik legnagyobb hőséről szóló Moulintól nem estek hanyatt a kritikusok.
- Az országút mellett hagyta magukra óvodáskorú gyerekeit egy francia nő Portugáliában (hvg.hu) A Lisszabontól délre megtalált gyerekek eltűnését apjuk tíz napja jelentette Franciaországban. Anyjukat továbbra is keresik a hatóságok.
- Fucsovicsra korábbi Grand Slam-döntős vár, Bondár újra találkozik ukrán riválisával a Rola... (Index - s) Sorsoltak a vasárnap kezdődő francia nyílt teniszbajnokságra.
- Fejenként több mint 80 millió forintos kártérítést kapnak a 2009-es Air France-katasztrófa... (444.hu) A gyártót és a légitársaságot is bűnösnek találta a francia bíróság. A járatnak négy magyar utasa is volt.
- Bondár Anna pikáns fókuszban, Sinner egy esetben vághat vissza Djokovicsnak a Roland Garro... (MNemzet) Elkészítették a francia nyílt teniszbajnokság főtáblájának sorsolását.
- Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet a Rei... (BorsOnline) A nemzetközi vörös szőnyeg egyik legizgalmasabb és legragyogóbb jelensége volt a májusi eseményen a hazai tehetség. A jelenleg Franciaországban élő többszörös nemzetközi díjas színésznőt, Goztola Lorent Kristi
- Franciaországban ötéves mélyponton a termőterület, mégis jön a cseresznyedömping (Agroinform) Felkészültek a magyar termelők?
- Változás Novak Đokovic edzői stábjában a Garros előtt (Sport365) „Üdvözöllek barátom, csapattársam és most már edzőm… Viktor Troicki” – írta közösségi oldalán a szerbek volt világelsője, aki a vasárnap kezdődő francia... Read More... A Változás Novak Đokovic edzői
- The Times-kommentár: A paranoid stílus megfertőzte a geopolitikát, Trump, Putyin és Hszi s... (hvg.hu) A Visegrádi Négyek mellett jöjjenek a Schönbrunni Hatok. Európának össze kell kapnia magát, különben csak kiszolgáltatott szemlélő lesz a nagyhatalmak küzdelmében. A franciáknál fatalista a hangulat, Le Penék mia
- Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék (ProfitLine) Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi sz
- Nagy a baj Párizsban, mélyrepülésben a gazdaság (Portfólió) A májusi flash beszerzési menedzserindex (BMI) adatai éles kettősséget rajzoltak ki az eurozóna két motorja között: Franciaországban mindhárom mutató mélyrepülésbe kezdett és messze elmaradt a várakozásoktól, mi
- Alpine: Megvan, miért szenvedett Gasly Miamiban (F1világ) Az Alpine alapos vizsgálatot indított Pierre Gasly miami formahanyatlása után, miután a francia versenyző a szezon első három fordulójához képest látványosan kevésbé érezte magát magabiztosnak az A526-os volánja
- A sima francia lejárt lemez: Íme 10 színes manikűr, amire a stílusos nők esküsznek a követ... (InStyle) A sima fehér francia már lejért lemez. Mutatjuk az év legvadítóbb, színes körömtrendjeit, amik egyszerre stílusosak és elegánsak!
- Küszöbön a búcsú? Konaté még mindig nem hosszabbított a Liverpoollal (Sport365) Ibrahima Konaté jövője továbbra is bizonytalan: a francia védő még mindig nem írta alá új szerződését a Liverpoollal, miközben jelenlegi megállapodása a... Read More... A Küszöbön a búcsú? Konaté még mindig
- 80 millió eurós bombaigazolás: az Arsenal lecsapna a PSG sztárjára (Sportposzt) Mikel Arteta már dolgozik az üzleten, a francia szélső megszerzése prioritássá vált.
- Megrongálták a magyar kultúra egyik legfontosabb külföldi jelképét, barbár pusztítás Franc... (Promotions) A felháborító eset Strasbourgban történt.
- Ez a mediterrán falu sokkal hangulatosabb, mint a nagyvárosok (Kulturzone) A Francia Riviéra egyik legkülönlegesebb települése Èze, egy hegytetőre épült középkori falu Délkelet-Franciaországban, Nizza és Monaco között. A hely nem a nyüzsgő városi életéről híres, hanem a látványos
- Tanulhatnánk tőlük: így védik a franciák a gazdákat (Agroinform) Franciaországban érzékelik a gazdatársadalom türelemvesztését, ezért gyorsított jogalkotással törvényt készítettek elő a termelők védelmében.
- Dua Lipa dekoltázsa láttán azonnal zavarba jössz, nem takargatja a testét az énekesnő (Glamour) Dua Lipa egy vadító fotósorozattal lobbantotta lángra az Instagramot. A világhírű énekesnő a dél-franciaországi luxusüdülése során készült pillanatokat osztotta meg követőivel, köztük egy rendkívül merész r
- Meccs közben a pályán tolta le bokáig a gatyáját a botrányhős teniszező – videó (Blikk) Elképesztő jelenet borzolta a kedélyeket a hamburgi ATP-tenisztornán. Corentin Moutet úgy vezette le dühét egy elvesztett labdamenet után, hogy a pályán letolta a nadrágját. A francia játékosnak nem ez az első botr
- Francia sztárfellépő és Stranger Things buli is vár a Dunakanyar összművészeti fesztiváljá... (BorsOnline) Francia sanzonba csomagolt new wave, lüktető holland funk-elektronika és a Stranger Things világát megidéző buli a VéNégy Fesztiválon.
- Kétségek övezik Macron kinevezést: lezajlott a leendő francia jegybankelnök meghallgatása (Portfólió) Emmanuel Moulin, Emmanuel Macron francia elnök jelöltje a francia jegybank élére, szerdai parlamenti meghallgatásán biztosította a szenátorokat arról, hogy képes lesz függetlenül irányítani az intézményt.
- Nemes László: „A zsarnokság idején mindenkinek oldalt kell választania” (Librarius) Nemes László új filmje, a Moulin nem a holokauszt közvetlen borzalmait mutatja be, hanem a náci megszállás alatt álló Franciaországot.
- Közlekedési káosz lehet Budapesten – a kormány is készül a BL-döntőre (Blikk) Az idei labdarúgó Bajnokok Ligája döntőnek Budapest ad otthont. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy hány szurkoló kíséri el a magyar fővárosba az angol Arsenalt és a francia PSG-t, de az biztos, hogy régen látot
- Meglépték azt, amire a hidegháború óta nem volt példa: állig felfegyverzett hadihajókkal k... (Portfólió) Svédország hivatalosan is a francia Naval Group FDI-fregattját választotta új, Luleå-osztályú hadihajóprogramjához. A négy fregattból álló, mintegy 5 milliárd dolláros beszerzés a hidegháború óta a legnagyobb s
- Javultak a PSG-sztár esélyei a BL-döntőre (Sport365) Aggodalom söpört végig a francia élcsapat háza táján, miután Ousmane Dembélé megsérült a szezon utolsó Ligue 1-mérkőzésén a Paris FC ellen. A... Read More... A Javultak a PSG-sztár esélyei a BL-döntőre bejegyz
- Óriási ugrás előtt az európai űripar – Ilyen lesz a kontinens első űrhajója (Üzletem) Aktívan üzemelő űrhajó jelenleg csak Kínának és az USA-nak áll rendelkezésére. Erre a szűk piacra robbanhat be az európai űripar – egy francia és egy német gyártó jóvoltából.
- Macron házasságáról rántotta le a leplet egy új könyv, meglepő dolgok derültek ki (Mandiner) Bennfentes beszámolók és volt tanácsadók állításai alapján mutatja be a francia first lady és az államfő közötti különös viszonyt egy friss kötet.
- Hígtrágyával zárták el egy finomító kapuját a francia gazdák (Agroinform) A megállíthatatlanul növekvő üzemanyagárak miatt dühös francia termelők nemrég drasztikus lépésre szánták el magukat.
- Országot vált a Premier League csillaga, portugálként lesz ott a világbajnokságon (Sportposzt) Komoly veszteség ez Franciaország számára.
- Kirúghatja Ocont a Haas a Forma-1-es szezon alatt (Propeller) Futótűzként terjedt el a médiában, hogy nem biztos Esteban Ocon ülése a Haasnál, és az amerikai istálló akár már az idei szezon vége előtt menesztheti a francia pilótáját. Ami így nem igaz. Tény, hogy Ocon tava
- Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré (Dívány) Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré at
- Veszélybe került az aranylabdás sztárfocista budapesti BL-döntője (Origo) A párizsi klub közleményben reagált a francia támadó sérülésére.
- A franciák csaknem fele már a radikális jobboldalt támogatja, elég egyértelmű választ adta... (Mandiner) Le Penék mögött minden eddiginél szélesebb és sokszínűbb támogató tömeg gyülekezik.
- Az adatközpontok terjeszkedése társadalmi konfliktusokat vált ki Franciaországban (SG) Helyi közösségek és környezetvédő szervezetek próbálják megállítani a beruházásokat.
- A német hírszerzés egy francia MI vállalatot választott a Palantir helyett (SG) A német belső hírszerzés európai szoftvert választott. Az ArgonOS rendszer bevezetése fontos lépés lehet Európa digitális önállósága felé.
- Bemutatták Cannes-ban Nemes Jeles László új filmjét, a Moulint (Kulturzone) A 79. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be az Oscar-díjas Nemes Jeles László legújabb filmje, a Moulint, mely Jean Moulin francia ellenállóról szól. A film várhatóan 2026 őszén kerül a magyar mozi
- Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles László legújabb filmjét (Refresher) Az Oscar-díjas rendezőnek ez lesz az első francia nyelvű filmje.
- „Tökéletes anyuka volt” – A legfájdalmasabb pillanat: Cooky megszólalt édesanyja haláláról (BorsOnline) A francia lemezlovas sajnálatos hírt közölt közösségi oldalán, mivel édesanyja 89 évesen elhunyt. Cooky lapunknak azt is elárulta, mikor tartják a temetést.
- Láthatatlan rákkeltő lapul az alapvető élelmiszereinkben: az uniós szigorításra még éveket... (Pénzc.) A francia egészségügyi hatóság tavaly márciusban közzétett jelentéséből kiderült, hogy a kadmium nevű rákkeltő nehézfém veszélyes mértékben halmozódik fel az európai talajokban.
- Elfogatóparancs jöhet Elon Musk ellen? Franciaországban vizsgálják az X platform működését (BorsOnline) Nagy bajba kerülhet Elon Musk, ha nem jelenik meg.
- Franciaországban lecsaphatnak a rendőrök Elon Muskra – ez a milliárdos bűne (Blikk.) Elon Musk, az X közösségi platform tulajdonosa ellen elfogatóparancsot adhatnak ki Franciaországban, amennyiben vádat emelnek ellene, és legközelebb sem tesz eleget a bírósági idézéseknek – közölte Laure Beccau p
- Emmanuel Macron, Európa felpofozott furcsa csődöre + videó (MNemzet) A francia elnök arcán csattan már pofon, volt már része kínos ölelésben, és kicsit túl szívélyesben is.
- A francia bíróság elfogatóparancsot adhat ki Elon Musk ellen (Index - kf) Az X-oldal ellen 2025 januárjában indítottak vizsgálatot.
- Tagadja a többszörös nemi erőszakkal kapcsolatos vádakat Patrick Bruel francia énekes szín... (444.hu) Közleményében úgy fogalmazott, soha nem kényszerített egy nőt sem, majd azt mondta, „ha bárkinek is fájdalmat okoztam, őszintén sajnálom”.
- Tíz percig tapsolták Cannes-ban a magyar rendezőt (Infostart) Több mint tíz percig tartó tapssal jutalmazta a vasárnapi díszbemutatón Nemes László első francia nyelvű filmjét, a Moulin című alkotást a 79. cannes-i fesztivál közönsége.
- Botrány a pályán: feltépték a széket a nézők, azzal dobálták a rendőröket (Propeller) Botrányos körülmények között ért véget a francia labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójának Nantes-Toulouse mérkőzése, amelyet a játékvezető a 22. percben félbeszakított a hazai ultrák viselkedése miatt. A 17.
- Cannes - Nagyon jól fogadta a fesztiválközönség Nemes László filmjét (Alon.hu) Több mint tíz percig tartó tapssal jutalmazta a vasárnapi díszbemutatón Nemes László első francia nyelvű filmjét, a Moulin című alkotást a 79. cannes-i fesztivál közönsége.
- Ez volt a legnagyobb dróntámadás Moszkva ellen, új szintre léphet Ukrajna védelme - Háború... (Portfólió) Az Egyesült Államok hagyta lejárni az orosz olajszállítmányokra vonatkozó ideiglenes szankciós mentességet, ami újabb feszültséget hozhat az amúgy is szűkös globális olajpiacon. Közben Zelenszkij szerint Franciaor
2026.05.21
2026.05.20
2026.05.19
2026.05.18
2026.05.17