A keresés eredménye 819 találat
- A HungaroControl vezetője szerint ekkor üthet be a kerozinválság (Mfor) Július környékére kiderülhet, tovább mélyül-e a légi közlekedés válsága a HungaroControl vezérigazgatója, Turi Ferenc szerint. Elmondta azt is, hogy a mesterséges intelligencia szerinte kiváltja-e majd a légiforg
- Fontos közleményt adott ki a Mol a légi közlekedésről (Infostart) A sajtóban megjelent, a légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekkel kapcsolatban a Mol hangsúlyozza: a hazai repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan.
- Megszólalt a MOL a Liszt Ferenc repülőtér kerozin-ellátásáról (Portfólió) A közel-keleti konfliktus miatt globális kerozinhiány és áremelkedés sújtja a légi közlekedést, amely világszerte már több ezer járat törléséhez vezetett. A Mol tájékoztatása szerint azonban a magyarországi re
- Már a biztosítók is figyelhetik, hogyan vezetünk (Autópro) A modern autók már nem egyszerű közlekedési eszközök, hanem folyamatosan adatot gyűjtő számítógépek. A gyártók pontosan láthatják, merre járunk, hogyan vezetünk, milyen zenét hallgatunk, de egyes rendszerek mé
- Lázár János távozik a „morálisan megújult teniszszövetség”éléről (Kontroll.hu) A volt közlekedési miniszter a távozásáról egy levélben tájékoztatta a Magyar Tenisz Szövetség elnökségét és az alapszervezeteket. Lázár János elnöksége éveiben elképesztő mennyiségi közpénz folyt el pél
- Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról (Tények.hu) Erről levélben tájékoztatta az elnökséget és az alapszervezeteket a volt közlekedési miniszter.
- Súlyos a helyzet a Pilisnél – mentőhelikoptert is küldtek, jönnek a részletek (Liner) A 4-es főút pilisi szakaszán súlyos közlekedési baleset történt hétfő délelőtt, ami miatt teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
- Hatalmas baleset történt a 85-ös főúton, szirénázva érkeztek a helyszínre az egységek (Kiskegyed) Súlyos közlekedési baleset történt a 85-ös számú főúton Győr-Moson-Sopron vármegyében. Egy mezőgazdasági vontató és egy teherautó ütközött össze Kóny közelében, a rendőrség a teljes útszakaszt lezárta
- Fennakadások a MÁV-nál: Hegyi Zsolt komoly korlátozásokat jelentett be a közlekedésben (Nyugatifény) Ez nem lesz egyszerű. A Fennakadások a MÁV-nál: Hegyi Zsolt komoly korlátozásokat jelentett be a közlekedésben bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Mondtak egy számot, hogy hol tart a Flórián téri felüljáró felújítása (Infostart) Folyamatosan halad a Flórián téri felüljárók rekonstrukciója, a projekt műszaki készültsége már meghaladta a 70 százalékot. A Budapesti Közlekedési Központ beruházásában zajló munkálatok jelenlegi üteme szer
- Fontos bejelentést tett az új Kresz-ről Vitézy Dávid (Totalcar) A Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere bejelentette, kinek a feladata lesz, hogy a továbbiakban gondoskodjon az új Kresz előkészítéséről.
- Záporoztak a bírságok a buszsávok miatt (Infostart) A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK.
- Lassíts, óvoda. – szülők védik a gyalogosokat a száguldó autóktól Csobánkán (Wmn) Csobánkán évek óta megoldatlan a gyalogosok biztonságos közlekedése: az önkormányzat a Magyar Közúttól várja a megoldást, a Magyar Közút közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva hárít. Közben a szülők megunt
- Államtitkárainak feladatait ismertette a közlekedési miniszter (ProfitLine) Ismertette a most megnevezett két új államtitkárának feladatait a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
- Rohamosan terjednek az önvezető járművek – így alakítja át a mesterséges intelligencia a k... (Infostart) A HUN-REN Sztaki Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumában a veszélyhelyzeteket felismerő intelligens közlekedési rendszereket fejlesztenek.
- Vitézy Dávid ismertette új államtitkárai feladatait (10perc.hu) Vitézy Dávid közlekedési miniszter ismertette két új államtitkára feladatait: Barna Zsolt a közúti közlekedést, Szemerey Samu az építészeti beruházásokat irányítja.
- Szigorú buszsáv-ellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, több tucat büntetés születet... (ATV) A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.h
- Pünkösd után két nagy vágányfelújítási munkába is belekezd a MÁV (Telex) Pécs és Nyíregyháza felé is pótlóbuszos közlekedésre kell majd számítani.
- Vitézy az új államtitkárai feladatairól: Szigorúbb fellépés a gyorshajtókkal szemben, élhe... (hvg.hu) A közlekedési és beruházási miniszter két új államtitkárát és feladataikat mutatta be.
- Új államtitkár felel az építésügyért és a közúti közlekedésért (MNemzet) Folytatódik az új Kresz kidolgozása.
- Centiken múlt, hogy a furgon elüsse a biciklist (Vezess) Kis híján tettlegességig fajult egy közlekedési konfliktus nemrég Budapesten. Az esetet egy személyautó fedélzeti kamerája rögzítette.
- Gázolás bénítja meg a balatoni közlekedést (Propeller) A dél-balatoni vasútvonalon késésekre és pótlóbuszokra kell készülni. Jelentős fennakadások alakultak ki vasárnap a dél-balatoni vasútvonalon, miután a Budapestről Keszthelyre tartó Balaton InterCity Balatonszeme
- Vitézy Dávid bemutatta államtitkárait: az új Kresz előkészítése is gazdára talált (Blikk.) Vitézy Dávid nyilvánosságra hozta, kik lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkárai, és azt is részletesen ismertette, milyen feladatok várnak rájuk az új kormányzati ciklusban.
- Egykori momentumos tanácsadó lett Ruff Bálinték államtitkára, több médiamunkás szerepet ka... (Economx) Korábbi főszerkesztők, újságírók is államtitkári megbízatást kaptak az új kormány körül: a médiaszakemberek a kommunikáció, a sport és a közlekedés területén folytatják pályafutásukat.
- Durva balhét vett fel a kamera Budapesten: hajszálon múlt a gázolás (Economx) Durva közlekedési konfliktust rögzített egy autó kamerája Budapesten: egy biciklis és egy furgonos került összetűzésbe a Margit híd budai hídfőjénél.
- Gázolt a vonat, fennakadások várhatók a Balaton déli partjánál (Index) Az érintett szakaszon csak korlátozások mellett zajlik a közlekedés.
- A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban (ProfitLine) A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.h
- Felére csökkent a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma Budapesten (Autószektor) 2026. május 22-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Közlekedési Központ a Balázs Mór Konferenciát, amely az elmúlt években a fővárosi közlekedés egyik fontos szakmai találkozóhelyévé vált. Az i
- Vitézy Dávid bemutatta új államtitkárát (Népszava) Többek közt dolgozott már az új Közlekedési Múzeum építészeti vezetőjeként is.
- Szemtől szemben találkozott Jézussal, miközben 18 napig „halott volt” (Hellomagyar) Hátborzongatóan pontos személyleírást adott Jézusról a férfi, aki egy közlekedési balesetet követően hosszú ideig kómában feküdt.
- Sirály Katalin lesz Vitézy minisztériumának államtitkára (10perc.hu) Vitézy Dávid közlekedési miniszter Dr. Sirály Katalin ügyvédet kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának. A jogász nemzetközi infrastrukturális beruházásokban szerzett tapasztalatot.
- Akár október után is megmaradhat a Budapestre most visszatért repülőjárat (Infostart) Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter az elsőként landoló Philadelphia-Budapest járat landolása kapcsán hangsúlyozta, mennyire fontos feladat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötött pályás megk
- 3 rejtett trauma, ami egy életre elveheti a kedved a repüléstől (Glamour) Statisztikák, filmek, videók, vizsgálatok - sok minden alátámasztotta már, hogy a repülés a világ legbiztonságosabb közlekedési formája, mégis, ez sok embernek egyáltalán nem elég. Rengetegen félnek attól, hogy
- Megnevezték Vitézy Dávid közigazgatási államtitkárát (Economx) A közlekedési és beruházási miniszter Sirály Katalin jogászt kérte fel a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkárának.
- Vitézy Dávid bejelentette: Dr. Sirály Katalin lesz a Közlekedési és Beruházási Minisztériu... (Blikk.) Vitézy Dávid bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkári posztjára. A miniszter közösségi oldalán ismertette a döntést, és részletesen
- Vitézy Dávid megnézte azt a bécsi utcát, ahol Lázár János egykor az uszító videóját forgat... (Népszava) Az új közlekedési miniszter beszámolója alapján lenne mit tanulni az osztrák fővárostól.
- Két volt miniszter, Lázár János és Nagy Márton írta alá a költségvetés azon részét, amiből... (Kontroll.hu) Lázár János, korábbi építési és közlekedési miniszter, valamint Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter is aláírta az idei költségvetés azon fejezeteit, amelyekből a jelenlegi információk szerint összesen 2
- Magyar és román rendőrök közösen vigyáznak a csíksomlyói zarándokokra (Mandiner) Magyar rendőrök érkeztek Hargita megyébe, hogy román kollégáikkal közösen segítsék a csíksomlyói pünkösdi búcsú biztosítását. A hétvégén a zarándokok útba igazításában, a közlekedés segítésében és
- Egymásra mutogatnak a miniszterek a leplezetlen trükkök százai miatt (Economx) A közlekedési és beruházási miniszter súlyos költségvetési trükközésre bukkant, amelyet még az Orbán-kormánytól örökölt meg a tárca.
- Leállították a vonatközlekedést Szerbiában, szombat este ismét tüntetés lesz (hvg.hu) A vasúti közlekedést az utóbbi másfél évben többször is akkor állították le, amikor ellenzéki tiltakozást szerveztek a fővárosban.
- Hídmosás a Rákóczi hídon – így változik a közlekedés (Metropol) Környezetkímélő tisztítószerrel dolgoznak
- Megvan a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkára (Portfólió) Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy Dr. Sirály Katalint kérte fel a tárca közigazgatási államtitkárának.
- Kikerült a netre a felvétel, amin Lázár János elmondja Balog szerepét a kegyelmi ügyben (Blikk.) Lázár János korábban éles kritikával illette Novák Katalin volt köztársasági elnököt a kegyelmi ügy miatt. Az építési és közlekedési tárca korábbi vezetője a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendé
- Vitézy Dávid: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk (MHírlap) 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást egyszerűen nem tüntettek fel az idei büdzsében!
- Vitézy Dávid megnevezte az egyik legfontosabb emberét a minisztériumban (Index) A miniszter a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közigazgatási államtitkárát mutatta be.
- Minden vonat leállt Szerbiában, megint akkor, amikor tüntetnének Belgrádban (Klubrádió) Szombat hajnalban határozatlan időre leállt minden szerbiai vonat közlekedése. Nem az első eset, hogy a hatalom ellen tiltakozók nagygyűlésekor áll le a vasút.
- Vitézy: 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel a büdzsében (Klubrádió) Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk – írja a közlekedési és beruházási miniszter.
- Leállt Szerbiában a vasúti közlekedés (Népszava) Feltehetően nem függetlenül attól, hogy a diákok ismét tüntetést szerveznek a Vučić-rezsim ellen.
- Vitézy Dávid: 286 milliárdos csalásra bukkantunk, ekkora közlekedési kiadást egyszerűen ne... (SzMo.hu) Vitézy Dávid közlekedési miniszter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az átadás-átvétel során fedezet nélküli közlekedési kiadásokat találtak. A hiányzó összeg három nagy projekthez, köztük a Budapest
- Vitézy: Súlyos költségvetési trükközésre bukkantunk (24.hu) 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntettek fel az idei büdzsében.
2026.05.25
2026.05.24
2026.05.23