A keresés eredménye 1352 találat
- Megvan az első Pest megyei település, ahol korlátozzák a szabad beköltözést (Nyugatifény) Kis magyar abszurd. A Megvan az első Pest megyei település, ahol korlátozzák a szabad beköltözést bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Amerikai vodka-diplomácia: így szabadultak a belarusz foglyok (Ripost) "Néhány feles után gördülékeny lett a tárgyalás."
- Döntést hoztak a rettegett bolti sorozatgyilkos ügyében (Blikk) Jelentős döntést hozott a bíróság Erdélyi Nándor ügyében, aki az 1990-es évek végén sorozatgyilkosságával rettegésben tartotta a fővárosi bolti eladókat. Bár idén esedékessé vált volna feltételes szabadlá
- Alig szabadult a börtönből, Kiss László máris azon méltatlankodik, hogy nyáron is dolgozni... (MNemzet) A börtönben nem pihent eleget.
- Karácsony Gergely bajban van, de ennek örül (Infostart) Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá - közölte Karácsony Gergely a Pride kapcsán.
- Visszatérne a Szigetre a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kneecap kitiltása után (Mandiner) „Az antiszemita, uszító tartalmak nem tartoznak a véleménynyilvánítás szabadságának körébe” – szögezte le a formáció vezetője korábban.
- Az olasz jobboldali pártok szerint leépíti a hagyományos családmodellt az alkotmánybíróság... (Hír TV) Mostantól a kettes számú anya is igénybe veheti az apáknak járó szülési szabadságot Olaszországban.
- Szabadulni akart a fegyházból a rettegett magyar sorozatgyilkos (MNemzet) Erdélyi Nándor 1998 elején Budapesten hajtott végre brutális gyilkosság-sorozatot, négy eladót ölt meg, mindössze pár tízezer forintért.
- Orbán Viktor Tusnádfürdőről jelentkezett, már készül a szombati beszéd (Híradó) Szombaton tartja előadását a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diákfesztiválon Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő csütörtökön közösségi oldalán közölte, hogy már elkezdett dolgozni előadásán,
- Ma is folytatódik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor + videó (Hír TV) A helyszínről Szabó Réka tudósította a HírTV-t.
- A One Magyarország megszünteti az együttműködést Majkával a fejbelövéses jelenet miatt (444.hu) Támogatják az alkotói szabadságot, egy határig.
- Nagy István az európai gazdák jövőjéről: a teljes ellehetetlenülés veszélye fenyeget (Infostart.) Az Európai Unió új agrárköltségvetésének tervezetét bírálta a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Nagy István magyar agrárminiszter és Tánczos Barna román miniszterelnök-helyettes.
- Most már tényleg sokan félhetnek, hogy elveszítik a munkájukat (Ellenszél) Bevetésre kész az új kolléga, aki nem kér fizetést és sosem megy szabadságra – Itt az tovább »
- Ha ez az ára, hogy kiálltunk a szabadságért, még büszke is vagyok rá – reagált a Pride mia... (Telex) A Főváros sajtóosztálya a Telexnek megerősítette, hogy behívták kihallgatásra a főpolgármestert a Pride ügyében.
- Mikor veszélyes a kánikulában sportolni? E felett ne menj ki edzeni. (Bien) Nemcsak élvezetes lehet a szabadban futni vagy biciklizni, hanem egyfajta mentális szabadság is rejlik benne. De mikor jelenthet közvetlen veszélyt ránk nézve a forróság, különösen, ha az egészségünk védelmében sz
- Kemény kritikát kapott az EU Kína miatt (MHírlap) Nem szabadna „geopolitikai tinédzsernek” lennie Kínával szemben
- Tragikus állatsors: 500 ezer kutya és 3 millió macska sosem talál otthonra Magyarországon,... (Blikk) Elszomorító és döbbenetes számok: félmillió kutya és 3 millió macska soha életében nem talál gazdára Magyarországon. Azon túl, hogy egy állatkedvelőnek már ebbe a ténybe is beleszakad a szíve, nem szabad elfele
- Közel kétezer olyan palackot váltott vissza egy baranyai pár, amiket vissza sem lehetett v... (24.hu) A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
- „Ne, ugyan már, Péter!” – Nem győzte meg Szijjártó Péter a CNN riporterét a magyarországi ... (SzMo.hu) A külügyminiszter szerint Magyarországon a szerelem teljesen szabad, de szerinte vannak határok a nyilvános viselkedésben.
- Szijjártó szerint a Pride bebizonyította, hogy szabad a szerelem Magyarországon (10perc.hu) Szijjártó Péter a CNN-en azt mondta: a Pride bizonyítja, hogy a szerelem szabad Magyarországon.
- Bevetésre kész a munkáltatók álma: az új kollégája nem kér fizetést és a szabadságot sem i... (Economx) A mesterséges intelligencia fejlődése új szintre lépett az MI-ügynökök megjelenésével, amelyek már nemcsak válaszolnak a kérdéseinkre, hanem önállóan végrehajtanak komplex feladatokat is. Az OpenAI által nemrég
- Mindenki lehet véleményvezér (Tények.hu) A politikai kommunikáció és a közösségi média átalakulását, valamint ennek előnyeit és hátrányait vitatták meg a tusványosi szabadegyetem panelbeszélgetésén, amelyen a közéleti kultúráról volt szó.
- Szijjártó Péter: Magyarországon teljesen szabad a szerelem (Index - kf) A külügyminiszter a CNN-nek adott interjút.
- A Pride-ról is magyarázkodnia kellett Szijjártó Péternek a CNN-ben (Kontroll.hu) Személyes kérdést kapott a CNN műsorvezetőjétől Szijjártó Péter a melegjogokkal kapcsolatban. Richard Quest egy ponton hangosan felnevette, amikor a magyar külügyminiszter azt mondta, a szerelem teljesen szabad Magyaro
- „Ugyan már! Miért mondja ezt?” – válaszolta Szijjártó Péter a CNN műsorvezetője, Richard Q... (Népszava) A külügyminiszter ugyanis úgy véli, a Pride és az, ami körülötte történt egyértelműen bebizonyította, hogy a szerelem teljesen szabad Magyarországon.
- Vége a bürokráciának, szabad kezet kap a német hadsereg a fegyverbeszerzésben - utat nyito... (VG) A kormány már jóváhagyta a törvénytervezetet. Gyorsítják és megkönnyítik a fegyverbeszerzés folyamatát, utat nyitva a korrupciónak.
- Vilmos herceg hatalmas bejelentést tett: a nyári szabadságát is meg kellett szakítania a r... (Glamour) Vilmos herceg nem hagyja cserben a Lionessest: vasárnap Svájcba utazik, hogy a helyszínen szurkoljon az angol női válogatottnak az Eb-döntőben. A lépés meglepte a rajongókat, hiszen a herceg éppen a családjával nyaral
- Szijjártó a CNN-nek: A Pride bizonyította, hogy a szerelem teljesen szabad Magyarországon (hvg.hu) Az amerikai hírcsatorna nyíltan meleg újságírója azt kérdezte a magyar minisztertől, hogy megbírságolnák vagy letartóztatnák-e őket, ha a férjével kézen fogva sétálnának Budapesten.
- Róka Réka melletti kiállásra szólította fel Magyar Pétert az ismert tiszás aktivista – a p... (Mandiner) A Tisza Párt elnöke válaszában számon kérte a szabad sajtó képviselőit azért, mert az ő fórumairól nem tudósítanak olyan mértékben, mint a Lázárinfókról.
- Igazságügyi árszakértővel vizsgálja meg Lázár minisztériuma a Mészáros Lőrinc-féle vasúti ... (24.hu) A Szabad Európa cikke szerint több alvállalkozót máig nem fizettek ki rendesen a beruházáson.
- Ezekben a tengerekben terjed a húsevő, Vibrio-baktérium: így nem szabad vízbe menni (Pénzc.) A tengervíz hőmérsékletének emelkedésével várhatóan más partvidékekre is kiterjed majd a baktérium jelenléte.
- Lázár János felmondta a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó konzorcium vasúti szerződés... (SzMo.hu) A milliárdokból készülő vasúti rendszer kivitelezése során komoly hibákra bukkantak. Egyes berendezések csak kívülről voltak felszerelve, belül viszont teljesen üresek voltak – értesült a Szabad Európa.
- Jó hírt kapott a magyar kormány – Milliárdos uniós hitelt hagytak jóvá (Portfólió) Az Európai Befektetési Bank (EIB) jóváhagyta a magyar kormány egymilliárd eurós hitelkérelmét, amelyet tavaly szeptemberben nyújtottak be vasúti fejlesztések finanszírozására - tudta meg a Szabad Európa.
- Munka otthonról, gyerek mellett: így hangolom össze a nyári szünet napjait (Bien) Szabadúszóként sokan irigyelnek a rugalmasságom miatt – és igazuk is van. Nem kell reggel hétre beérnem sehová, nem szólnak rám, ha napközben tartok egy szünetet, és technikailag akár a játszótérről is válaszo
- A szabadulás mestere: Weisz Erik életének története, aki Harry Houdini néven vált világsze... (InStyle) Harry Houdini minden idők egyik leghíresebb illuzionistája volt, akit életében is sok legenda vett körül. Magyar származása pedig csak jóval halála után derült ki.
- Láthatatlan gyilkos pusztít Európában (Portfólió) Európa-szerte egyre nagyobb problémát jelent a hőség a szabadtéri munkát végzők számára, ami már halálos áldozatot is követelt. A szakszervezetek szigorúbb szabályozásokat sürgetnek a munkavállalók védelme é
- Szijjártó arról beszélt a CNN-en, hogy a Pride egyértelműen bebizonyította, a szerelem tel... (Telex) A minisztert arról is kérdezték, letartóztathatnak-e egy meleg párt, amiért megfogják egymás kezét az utcán. Szijjártó nem is értette miért kérdeznek ilyet.
- A CNN újságírója Szijjártónak: Miniszter úr, én és a férjem kéz a kézben állunk Budapesten... (24.hu) A külügyminiszter szerint a szerelem teljesen szabad Magyarországon.
- Szegycsonttörésem van, tényleg nem szabad előrehajolni? Az orvos válaszol (EgészségKz) Csak hason tudok aludni, de az AI erősen tilt ettől.
- „Néha keményebben szeretem” – Jennifer Lopez zavarbaejtően sokat árult el vágyairól legutó... (SzMo.hu) Az amerikai szupersztár csütörtökön ünnepli 56. születésnapját, és közeli ismerősei szerint arra készül, hogy szabadjára engedje női energiáját egy új albummal, amelyet szakítása ihletett Ben Affleckkel.
- Orbán eget rengető bejelentésre készül? (ATV) Donald Trump kudarcáról és az oroszok felelősségéről beszélt a háború kapcsán a 34. Bálványosi Szabadegyetem megnyitóján Németh Zsolt. Orbán Viktor szombaton szólal fel a rendezvényen - Németh Zsolt szerint ege
- Fehér Krisztiánon röhög az internet, rettentő kínos, hogy jelent meg: „Mint aki most szaba... (Ripost) Kellemetlen videó kering az RTL botrányhőséről.
- Szórakoztató vizes játékok gyerekeknek a nyári szünet forró napjaira (Otthonok) A meleg nyári napokon a legnagyobb sikere a szabadtéri vizes programoknak van. Persze a legjobb ilyenkor vízparton vagy strandon tölteni az időt, és egy hatalmasat csobbanni. De ha nincs a közeletekben fürdési lehetőség
- Napi horoszkóp: a Kos konfrontálódik a főnökével, a Bika nehezen szabadul a nyűgös feladat... (Rúzs Online - h) És rád mit mértek a bolygók?
- Több kárt tehet, mint hasznot - A mosógép újraindításának rejtett kockázatai (MHírlap) Ezért nem szabad mosás után azonnal újraindítani a gépet
- Orbán Balázs: A neoliberiális világrendnek vége van (MHírlap) A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján történt
- A Tisza Párt mindent bevet a sajtószabadság ellen: Róka Réka megfenyegette a Mandinert (Mandiner) Az egykori pornószínésznő kitörölné a múltat.
- Magyar Nemzet podcast: Rapid délutáni friss – Dél-Amerikából szeretettel + videó (Hír TV) Titkos rajongók a tengerentúlról, egyre csak nő Magyar Péter furcsa videójának „ismertsége”, megy a „lájkvadászat” az algoritmus segítségével. Közben megnyílt a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amelyb
- „Az emberek éheznek arra, hogy ne nézzék őket segghülyének” – kemény véleményt fogalmazott... (Blikk) Tóth Máté, a Tibi Atya nevű oldal egyik alapítója szintén ott van a tusványosi szabadegyetemen, ahol lapunknak nyilatkozott. Többek között arról kérdeztük, miért érkezett a fesztiválra, hogyan látja a politikai k
- Erik Menendez kórházba került – Veszélyben a szabadlábra helyezés (Metropol) Erik Menendez súlyos egészségügyi problémával küzd.
2025.07.24
2025.07.23