A keresés eredménye 89 találat
- Új adó jön – Sok embert érint, mélyen a zsebbe kell majd nyúlni (Kiskegyed) Az Európai Bizottság 2024. július 16-án mutatta be a 2028-tól induló 7 éves költségvetési időszakra vonatkozó pénzügyi keretrendszerét. A több mint 2 milliárd eurós keret célja, hogy egy hatékonyabb, önállób
- Több járat menetrendje módosul hétfőtől (MHírlap) Budapest, Újszász, Szolnok és Békéscsaba között több vonat indulása megváltozik
- Reagált a Mészáros Csoport a Hatvanpusztánál levideózott antilopokra (Klubrádió) Azt írták, a vonatkozó kormányrendelet alapján az említett területre "ezen meghatározású állatok tartására kértünk és kaptunk engedélyt". Ezen állatok vadászatára pedig nem kerülhet sor, tették hozzá.
- Sarolta hercegnő jövője megpecsételődött: egy titkos dokumentum szerint már döntöttek róla (Femcafe) Bár Sarolta még csak 10 éves, már most olyan kérdések foglalkoztatják a nyilvánosságot, amelyek a felnőtt éveire vonatkoznak. Egy szigorúan bizalmas dokumentum alapján úgy tűnik, a királyi család máris eldöntöt
- Figyelem, karbantartás miatt módosul a vasúti menetrend ezen a forgalmas vonalon (Blikk) Hétfőtől augusztus 17-ig jelentős menetrendváltozásokra kell számítani a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon, mivel pályakarbantartási munkálatok zajlanak. Több vonat közlekedése szünetel, számos járatot
- “Vánszorognak a vonatok, sír a sín…” – dalban bírálja az Orbán-kormányt a DK csepeli jelöl... (Naphíre) Csepel egyik legégetőbb problémájára, a Gubacsi híd ügyére hívja fel a figyelmet Vadai Attila kampánydala, miközben a csepeliek egyre türelmetlenebbek a fejlesztések halogatása miatt.
- Ha Budapest és Szolnok között ingázik, nem biztos, hogy a vasút lesz a befutó (hvg.hu) Két héten keresztül pályakarbantartást végez a MÁV, több vonat nem fog közlekedni.
- Újraindult a vonatforgalom Nagyvárad és a magyar határ között (Civishír) Egyelőre óránként 50 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.
- Megerősítette a Milorad Dodik elleni ítéletet a boszniai fellebbviteli bíróság (MHírlap) A büntetőtörvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította
- Mégsem lép most életbe az amerikai–uniós vámmegállapodás – összeomlik az egyezség? (Infostart) Washingtoni kormányforrások szerint az eredeti ütemterv ellenére augusztus elsejétől mégsem lépnek életbe azok az amerikai vámok, amelyeket Donald Trump több tucat ország ellen kezdeményezett. Ez vonatkozik az EU-val
- Százhatvannal is hasíthatnak majd a vonatok egy romániai vonalon (Mfor) Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a román állami vasúttársaság (CFR) pénteken.
- Szabotőrök bénították meg a német vonatközlekedést – Egyszerű, de hatásos technikát alkalm... (Portfólió) Csütörtökön, majd pénteken is azonos típusú gyújtószerkezettel okozott tüzet a vasúti jelzőrendszer kábelalagútjában egy eddig ismeretlennek számító aktivistacsoport a nyugat-németországi Düsseldorfot Duisburg
- Fontos kiskaput talált a Barcelona a La Liga szabályzatában (Sport365) A Barcelona kihasznál egy olyan szabályt, amely lehetővé teszi a meglévő játékosok szerződésének meghosszabbítását anélkül, hogy az új igazolásokra vonatkozó amortizációs korlátozások... Read More... A Fonto
- Csak néhány csapat készült fejlesztésekkel a Magyar Nagydíjra (F1világ) Bár a szezon első felében a legtöbb Forma-1-es csapat több hullámban is érkezett fejlesztési csomagokkal, a Magyar Nagydíjra csak néhány istálló jelentett be újabb aerodinamikai vagy hűtésre vonatkozó módosítás
- Vége a román rezsicsökkentésnek: irtózatosan elszálltak a villanyszámlák (Mandiner) Most kapják kezükhöz az emberek a friss számlákat, amelyekre már nem vonatkozott a júliusban kivezetett ársapka. A VaasaETT finn kutatóközpont adatai szerint egyetlen hónap alatt 76 százalékkal emelkedett az áram dí
- Lecsapott Kanadára Trump (Klubrádió) Megemelte 35 százalékra a Kanadára vonatkozó amerikai vámtarifát Donald Trump. Az elnök friss rendelete már hatályba is lépett. A Fehér Ház közlése szerint az Egyesült Államok–Mexikó–Kanada megállapodás alá
- A szakemberek felszippantását is szigorúan vizsgálná az EU versenyhatósága (BitPort) Az összeolvadási szabályok megkerülésére tett kísérletként értékelik a big tech vállalatok úgynevezett acqui-hire ügyleteit és a célpontok kulcsfontosságú alkalmazottaira vonatkozó megállapodásait is.
- Kutatók állítják, megtalálták a náci aranyvonatot (24) Hatalmas föld alatti járatokat azonosítottak, amelyek szerintünk három második világháborús vonatkocsit rejtenek.
- Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal. (Civishír) A modern Flirt-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
- Gázolt a vonat Nagydorognál (Tények.hu) Mentők siettek a helyszínre.
- Ebben a pillanatban jött: Elgázolt egy embert a vonat Magyarországon (Kiskegyed) Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogyan került a sérült a sínekre.
- Megjelentek a részletszabályok, újabb információk derültek ki az Otthon Start programról (Népszava) Közzétették a fix 3 százalékos kamatú kedvezményes lakáshitelprogramra vonatkozó szabályokat a Magyar Közlönyben.
- Zuhan az Amazon részvénye (Portfólió) A tegnapi tőzsdezárást követően közzétette gyorsjelentését az Amazon: bár a vállalat harmadik negyedévre vonatkozó előrejelzése meghaladta a piaci várakozásokat, de felhőszolgáltatása, az AWS nem teljesített a
- Vonat gázolt el egy embert Nagydorognál, de túlélte a balesetet (Híradó) A Sárbogárdról 4.07-kor Bajára indult személyvonat (8310) Nagydorog közelében elütött egy embert – közölte a Mávinform pénteken a Facebook-oldalán.
- Meglepte a szakértőket a Apple (Portfólió) Összességében jól sikerült az Apple gyorsjelentése, de ami ennél is fontosabb: a vállalat a vártnál jobb bevételi előrejelzést adott a szeptemberben záruló negyedévre vonatkozóan, annak ellenére, hogy Tim Cook ve
- Elgázolt egy embert a vonat Nagydorog közelében (Blikk) Elgázolt a vonat egy embert péntek hajnalban Nagydorog külterületén, a településhez közeli vasúti átjáróban. Az áldozatot a helyszíni stabilizálás után kórházba szállították. A MÁV pótlóbuszokat indított
- Utasokkal teli vagonok szakadtak le a Konstancára tartó vonatról menet közben (Hír TV) A Nagyváradról Konstancára tartó éjszakai vonat két utolsó kocsija menet közben levált, miközben utasok is tartózkodtak bennük – írja a Maszol.
- Gázolt a vonat Baja felé - túlélhette az érintett (Infostart) A baleseti helyszínelés miatt Vajta és Nagydorog között pótlóbuszok járnak.
- Embert gázolt a vonat (MNemzet) A Sárbogárdról Bajára induló személyvonat Nagydorog közelében elütött egy embert.
- Ebben a pillanatban jött: súlyos vonatbaleset történt Magyarországon (Kiskegyed) Tűzoltók segítettek a mentésben.
- Elgázolt egy embert a vonat Nagydorog közelében (hvg.hu) Baleseti helyszínelés miatt az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek.
- Mentők és tűzoltók mindenütt: gázolt a vonat Nagydorog és Bikács között (Ripost) Hordágyon vitték ki a sebesültet.
- Trump friss vámbejelentése: 92 országot érint, bezuhantak a tőzsdék, álla bál (Pénzc.) Donald Trump amerikai elnök új kereskedelempolitikát jelentett be, amely 92 országra vonatkozó vámemeléseket tartalmaz.
- Elgázolt egy embert a vonat Nagydorognál (24.hu) Vajta és Nagydorog között pótlóbuszok járnak.
- Most jött: súlyos vonatbaleset történt Magyarországon, mentők és tűzoltók mindenütt (BorsOnline) A tűzoltók vitték ki hordágyon a mentőkhöz az elgázolt személyt.
- Menet közben vesztette el utasokkal tele két vagonját a Konstancára tartó vonat (MNemzet) Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját a Nagyváradról Konstancára tartó régióközi éjszakai vonat.
- Meglepő adatok érkeztek a magyar hitelpiacról (Economx) Kiadta legfrissebb, június hónapra vonatkozó adatait a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A friss adatok alapján elmondható, hogy bár májushoz képest történt némi visszaesés, összességében a nyár első hónapjában is szé
- Az európai borokra és más szeszes italokra is 15 százalékos importvám vonatkozik majd (Hír TV) Bár idővel érkezhet könnyítés, uniós tisztségviselők nem számítanak azonnali változásra. Az európai borok és szeszek ügyéről ősszel folytatódhatnak a tárgyalások.
- Trump és Sheinbaum megállapodtak: 90 napos vámhosszabbítás Mexikóval (VG) Donald Trump és Claudia Sheinbaum megegyezett a Mexikóra vonatkozó kereskedelmi megállapodás 90 napos meghosszabbításáról. Ezalatt további tárgyalásokat folytatnak egy új, hosszabb távú kereskedelmi megállapodás a
- Méregdrága lehet a cigaretta, de van egy komoly gond (Mfor) A napokban megjelent hírek szerint a dohánytermékek ára 50 százalékkal megugorhat, ha életbe lépne az EU drasztikus adóemelésre vonatkozó terve. Ugyanakkor ez sok kérdőjelet felvet, hiszen a tagállamok sem támogatj
- Megszavazták: Washington közel egymilliárd dolláros katonai csomagot küldhet Ukrajnának (Portfólió) Az amerikai szenátus költségvetési bizottsága közel egymilliárd dolláros katonai segélycsomagot hagyott jóvá Ukrajna számára a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó védelmi költségvetés részeként - adta hírül a
- Döbbenetes káosz a vasúton: menet közben szakadt le két utasokkal teli vagon, a vonat pedi... (Naphíre) Egészen elképesztő vasúti incidens történt Romániában: két utasokkal teli vagont veszített el menet közben egy éjszakai vonat.
- Menet közben elhagyta utasait egy Nagyváradról induló vonat (Infostart) A több mint 17 órás menetidejű vonat négyórás késéssel tudta folytatni útját, majd Craiován biztonsági okokból a teljes vagont kicserélték. Személyi sérülés nem történt.
- Egy év alatt közel 3 millióval lett olcsóbb a Tesla Model 3 (ProfitLine) Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatai
- A legvadabb rémálom és 4 órás késés lett a vonatútból, ez nem a vasút éve (Promotions) Akadnak problémák a vonatokkal a Kárpát-medencében.
- Menet közben veszítette el két, utasokkal teli vagonját a vonat - merész lépésre vállalkoz... (Femcafe) Elvesztette menet közben két utolsó, utasokkal teli vagonját Romániában a Nagyváradról Konstancára tartó IRN 1922-as jelzésű régióközi éjszakai vonat.
- Többet netezhetünk külföldön (ProfitLine) A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt feladata a mobilpiaci verseny alakulásának nyomon követése, különös tekintettel az előfizetéses csomagok változásaira. Az idei év első fél évére vonatkoz
- Alaposan megugrott a Richter szuperkészítményének értékesítése az USA-ban (Portfólió) A Richter amerikai partnere, az AbbVie megemelte 2025-ös profitelőrejelzését, miután a második negyedéves eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, viszont hazai vonatkozásból azt érdemes kiemelni a jelent
- Az NMHH megbüntette a közmédia szolgáltatóit (Mfor) Nem tartották be a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó szabályokat.
- Elvesztette utasokkal teli két vagonját egy személyszállító vonat Romániában (Index - kf) A mozdonyvezető visszafordult a vagonokért, majd négyórás késéssel folytatta útját.
2025.08.01
2025.07.31