A keresés eredménye 524 találat
- Elsőként vett részt a magyar civil felsőoktatásból a NATO kiberbiztonsági jogi képzésén a ... (DigHungary) A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai művelettervezés a nemzetközi jogban” című kurzusát idén májusban. Dr. Kelemen Roland, a győri Széchenyi Istv
- Milliókat utalt magának a diákmunkások béréből egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársa M... (MJelen) A nő 2022 és 2023 között olyan diákok adatait is rögzítette a rendszerben, akik korábban ugyan dolgoztak az iskolaszövetkezetnél, de az adott időszakban már nem álltak munkaviszonyban. A munkavállalók bankszámlasz
- További műtétek várnak a Debreceni Egyetem robbanásának sérültjére (MNemzet) A páciens állapota stabil.
- Megszólalt a Debreceni Egyetem a robbanás sérültjének állapotáról (Mandiner) Az eset körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van.
- Súlyos bajt okozhat, ha ásványvízzel veszed be a gyógyszert (HáziPatika) Bizonyos ásvány- és gyógyvizek meggyengíthetik a gyógyszerek védőbevonatát, ami miatt azok veszíthetnek a hatékonyságukból – derül ki a Semmelweis Egyetem legújabb kutatásából.
- Így derítheted ki, ólomszennyezett-e a csapvíz az otthonodban (Femcafe) Ólomszennyezést mutattak ki az ivóvízben a Budapesti Corvinus Egyetem. Mik a jelei, ha esetleg nálad is szennyezett a víz otthon?
- A Debreceni Egyetem közleményt adott ki a keddi robbanás sérültjének állapotáról (Index) Testének csaknem felén súlyos égési sérüléseket szenvedett.
- A szeretetnek nincs mérőszáma (Civishír) Egyetemista önkéntesek visznek mosolyt a debreceni kórházba.
- Bács Zoltán: sokat elértünk, de van még hova fejlődni (Civishír) A Debreceni Egyetem nemzetközi elismertségre törekszik - mondta az új rektor.
- Egy friss kutatás teljesen átírja, amit a fogszuvasodásról eddig tudtunk (Sassy) Egy új kutatás szerint a fogszuvasodásért felelős baktériumok nem elsősorban a szülőktől, hanem a gyerekközösségekben terjednek. Az Alabamai Egyetem adatai szerint a vizsgált gyerekek 72 százaléka hordozott olyan k
- Megdöbbentő dolog derült ki egyes ásvány- és gyógyvizekről: ilyenkor jobb, ha nem iszod ők... (Femina) Fontos dologra világít rá a Semmelweis Egyetem legújabb kutatása.
- Ólmot mutattak ki a Corvinus ivóvizében – lezárták a hálózatot, vérvételt ajánlanak a hall... (10perc.hu) A Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri főépületében hét mérési ponton haladta meg az ólomkoncentráció az egészségügyi határértéket – a csapvíz fogyasztása nem ajánlott.
- Meloni: jól teljesít az olasz gazdaság (Növekedés) Az olaszok egyetemes pesszimizmusa ellenére a gazdasági mutatók szerint az ország jól teljesít - hangoztatta Giorgia Meloni miniszterelnök a Confcommercio kereskedelmi konföderáció gyűlésén.
- Ólomszennyezett ivóvizet találtak a Corvinus főépületében (MJelen) Több vízvételi ponton a határérték feletti ólomkoncentrációt mértek, ezért az egyetem nem javasolja a csapvíz fogyasztását, és vérvizsgálatot biztosít a hallgatóknak és dolgozóknak.
- Ólomszennyezett a Corvinus főépületének ivóvize, az egyetem vérvizsgálatot biztosít (Népszava) A szükséges óvintézkedéseket megtették.
- Virtuális valóság a gyermekkórházban: vérvétel és gyógytorna stressz nélkül (10perc.hu) A Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján és a szombathelyi Markusovszky kórházban VR-technológiával csökkentik a kórházi beavatkozások okozta fájdalmat és szorongást.
- Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióel... (Infostart) Hogy Magyarország hozzáférhessen az uniós pénzekhez, hatalmas, 110 oldalas törvényjavaslat-csomagot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek. Magyar Péter miniszterelnök hangsúlyozta: csak korrupcióellenes intézke
- Ólmot mutattak ki az ivóvízben a Corvinuson: ezeket az intézkedéseket vezette be az egyete... (Pénzc.) Ólomszennyezést mutattak ki a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri főépületének ivóvizében, ezért a csapvíz fogyasztása jelenleg nem ajánlott.
- Ólommal szennyezett a Corvinus főépületében a csapvíz (Refresher) A Telex értesült arról, hogy az egyetem főépületében kivitelezési munkálatokat folytattak, és a vízminőség-ellenőrzés során több vízfelvételi ponton is megállapították, hogy a vezetékes ivóvíz ólomszennye
- Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert – mutatjuk, mire érdemes figyelni (Blikk.) Egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt károsíthatják a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ami jelentősen csökkentheti ezek hatékonyságát – derült ki a Semmelweis Egyetem gyóg
- Ólomszennyezést találtak a Corvinus főépületének ivóvizében (444.hu) Az egyetem korlátozásokat vezetett be, és vérvizsgálatot ajánlott a hallgatóknak és a dolgozóknak.
- Ólomszennyezést mutattak ki a Corvinuson (Portfólió) Jelentős ólomszennyezést mutattak ki a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének ivóvízhálózatában, így az épületben jelenleg nem fogyasztható a csapvíz. Az intézmény azonnali óvintézkedéseket vezetett be, ball
- Az orvosok szerint nem jó ötlet ásványvízzel bevenni a gyógyszereket (24 - td) A Semmelweis Egyetem új kutatása szerint nagyon fontos, hogy megfelelő folyadékkal kísérjük le a gyógyszereket.
- Alapkőletétellel indult a Semmelweis Egyetem új beruházása (Hír TV) Az új épület várhatóan négy és félezer ember számára jelent majd új környezetet.
- Ólomszennyezett a Corvinus főépületének ivóvize, az egyetem vérvizsgálatot ajánlott fel a ... (Telex) A szennyezést az épület felújítása közben vették észre, egyelőre ballonos ivóvizet adnak a diákoknak és munkatársaknak.
- Megoldódott a rejtély: Így utazott 700 kilométert Stonehenge hat tonnás köve a célig - újr... (Blikk.) Egy új tanulmány, amelyet a Curtin Egyetem kutatói vezettek, új megvilágításba helyezi Stonehenge egyik legnagyobb rejtélyét: hogyan került egy hatalmas, hat tonnás homokkő, az úgynevezett oltárkő a híres emlékmű
- Így olvassák az agyat a gépek: Guan Cuntai az agy-számítógép interfészek jövőjéről (HellóSajtó) Guan Cuntai professzor, a Nanyang Műszaki Egyetem kutatója az agy-számítógép interfészek (BCI) jövőjéről beszélt az AI Symposium 2026 konferencián. A BCI-technológia klinikai alkalmazásai, mint a rehabilitáció és
- Robbanás történt az egyik nagy magyar egyetemen: egy ember súlyosan megsérült (Kiskegyed) Itt vannak a részletek.
- Előálltak vele a kovid-oltás után! A Moderna bejelentése mindenkit megdöbbent (Kiskegyed) Az Oxfordi Egyetem és a Moderna gyógyszergyártó egy mRNS-alapú vakcinát fejlesztett ki, ami a vastagbél- és petefészekrák magas kockázatával élő betegek számára nyújthat védelmet - írja a Pénzcentrum. Az mRNS-4
- Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag" (Kontroll.hu) Büntetendővé válik a vagyonnyilatkozat szándékos meghamisítása, az Integritás Hatóság állami vezetők elmozdítását kezdeményezheti, a nem egyetemeket fenntartó kekvák pedig megszűnnek. Száztíz oldalnyi törvé
- Magyar Péter még egyszer beszélni fog Sulyok Tamással (Klubrádió) A nem egyetemi kekvák vagyona augusztus 31-ig visszakerül az államhoz, az egyetemieké 2027 augusztus 31-ig - mondta a miniszterelnök az ATV-ben.
- Pedagógusokat díjaztak a Debreceni Egyetemen (Civishír) A világ gyorsan változik, de van, ami elengedhetetlen.
- Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett (Metropol) Nagyon nagy a baj, friss hírek érkeztek.
- Megszólalt a Zeneakadémia Almási-Tóth András azonnali távozásáról (Index - k) Olyan szabályszegések történtek, amelyeket az egyetem nem tolerál.
- Súlyos égési sérüléseket okozott egy elektromos robbanás a Debreceni Egyetemen (ATV) Az elektromos robbanás a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében történt, a folyamat egy szerelés alatt lévő transzformátoregységben ment végbe.
- Robbanás volt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyosan megsérült (168.hu) A Debreceni Egyetem egyik épületében történt robbanás után az egész épületegységben megszűnt az áramellátás, egy ember súlyosan megsérült.
- Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett (MHírlap) A kivitelező cég egyik dolgozója súlyos égési sérüléseket szenvedett
- Robbanás történt a Debreceni Egyetemen (MJelen) Egy ember súlyos égési sérülést szenvedett.
- Lángok csaptak fel a Debreceni Egyetemen: egy ember súlyos sérüléseket szenvedett (Demokrata) A baleset során ugyanakkor a kivitelező cég egyik dolgozója súlyos égési sérüléseket szenvedett, őt kórházba vitték. Állapota jelenleg stabil.
- Súlyosan megégett egy férfi a Debreceni egyetemi robbanásban (Infostart) Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután – közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.
- Friss hírek érkeztek a debreceni egyetemen történt robbanás kapcsán: egy embert kórházba s... (BorsOnline) Súlyos égési sérüléseket szenvedett az áldozat.
- Új fejlemény a Debreceni Egyetemen történt robbanásról: Súlyos égési sérüléseket szenvedet... (Ripost) Sokan aggódtak érte.
- Megsérült egy munkás a Debreceni Egyetem felújítása közben (MagyarHang) Egy tervezett áramszünettel járó munka során elektromos zárlat miatt „robbanásszerű ívkisülés” történt.
- Rendkívüli: Robbanás történt a Debrecen Egyetemen, egy ember súlyosan megsérült (Nyugatifény) Az egyetem kémiai épületében történt meg a baj. A Rendkívüli: Robbanás történt a Debrecen Egyetemen, egy ember súlyosan megsérült bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Elektromos robbanás volt a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében, egy ember súlyos égési sér... (24.hu) II. és III. fokú súlyos égési sérüléseket szenvedett a dolgozó.
- Súlyosan megsérült egy munkás a Debreceni Egyetemen történt robbanásban (MNemzet) A férfi másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
- Kigyulladt egy transzformátorszekrény a Debreceni Egyetemen, egy dolgozó súlyos égési sérü... (Telex) A Kémiai Épület felújítása során történt a baleset, a dolgozót I-III. fokú súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
- Robbanás volt a Debreceni Egyetem egyik épületében (Népszava) Egyelőre nem tudni, történt-e személyi sérülés.
- Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, a Kémiai Épületben - Ez derült ki a sérültről (Blikk.) Robbanás történt a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében, miközben felújítási munkálatokat végeztek. Az egyetem Neptun-rendszerén keresztül kiküldött értesítés szerint a balesetet egy szerelés alatt lévő trans
- Robbanás a Debreceni Egyetemen: egy teljes épületet kellett lezárni, mindenkit hazaküldtek (SzMo.hu) Elektromos robbanás történt a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében egy transzformátor felújítása közben. Egyelőre nem tudni, hogy megsérült-e valaki, és az áramellátás helyreállításáról sincs információ.
2026.06.10
2026.06.09