A keresés eredménye 578 találat
- Szijjártó Péter: hiába hazudnak, Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik (Mandiner) „Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is korábban megállapította” – emlékeztetett a miniszter.
- Szijjártó Péter: Hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldoza... (Híradó) „Hiába tagadják, Ukrajnában erőszakos sorozás zajlik, és ennek magyar halálos áldozata is van, akármit is állítanak az ukrán hatóságok” – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazda
- Előretörtek az oroszok (Demokrata) Az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni.
- A finn elnök nagyon félti Ukrajnát az amerikaiaktól (Demokrata) „Nem hagyhatjuk Ukrajnát és Volodimirt egyedül ezekkel az emberekkel.”
- Ebből baj lesz: Orbán után a belga miniszterelnök is megszólalt a befagyasztott orosz vagy... (Nyugatifény) A belga miniszterelnök szerint illúzió, hogy Oroszország veszít Ukrajnában. A Ebből baj lesz: Orbán után a belga miniszterelnök is megszólalt a befagyasztott orosz vagyonról bejegyzés először Nyugati Fény-én jelen
- Pattanásig feszült a helyzet az orosz vagyonelkobzással kapcsolatban (Economx) Megszólalt a belgiumi Euroclear pénzintézet vezérigazgatója arról, hogy mi történne, ha elkoboznák az orosz vagyont, és Ukrajna finanszírozására használnák fel. Szerinte egy ilyen döntés jelentős jogi kockázatok
- Az orosz hadsereg nem hátrál, újabb donyecki települést foglaltak el (Híradó) A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadás
- Amerika nekiment Európa nagy tervének: ez súlyos helyzetbe hozhatja Ukrajnát (Portfólió) Az Egyesült Államok több uniós országnál lobbizott a befagyasztott orosz központi banki eszközök Ukrajna támogatására történő felhasználása ellen, miközben az EU egy 90 milliárd eurós hitelt tervez nyújtani Ki
- Bernard Guetta: Most az EU és Ukrajna áll szemben az Egyesült Államokkal és Oroszországgal (MNarancs) Új felállás alakult ki az ukrajnai háborúban: Trump és Putyin álma az, hogy megegyezzenek az európaiak rovására, és hogy az országaik visszanyerjék a hidegháború vége óta elvesztett domináns szuperhatalmi státu
- Úgy tűnik, Putyin bekészített még néhány méregerős feketelevest – Washington készülhet a t... (Mandiner) Az ukrajnai békét célzó tárgyalások újabb körében Kijev puhíthatott az amerikai béketerv számára fájó pontjain – ezt viszont Oroszország utasíthatja el, folytatva a háborút saját céljai teljes eléréséért
- Elegük lett: kemény üzenetet küldött az uniós ország – „túl messzire mentünk Ukrajna támog... (Mandiner) Nemcsak anyagilag mentek messzire Ukrajna támogatásában. Retorikailag is – fogalmazott a védelmi miniszter.
- Európa fokozatosan fordul el Ukrajnától (MHírlap) Bezárulnak az ajtók
- Újabb orosz zsarolás: Putyin háborút ígér, ha Ukrajna nem enged (ACNews) Putyin újra fenyegeti Ukrajnát a Donbasz miatt, miközben Európa attól tart, hogy az amerikai béketerv engedményeket tenne Oroszországnak. A Újabb orosz zsarolás: Putyin háborút ígér, ha Ukrajna nem enged bejegyzés e
- Hatalmasat nőtt az EU élelmiszerimportja (Agroinform) Az Európai Unió több milliárdos többlettel zárta az élelmiszer-kereskedelmet – csakhogy az alapanyagok egyre nagyobb arányban Ukrajnából és Brazíliából érkeznek.
- Orbán Viktor: Nincs új a nap alatt - Videó (Ripost) Brüsszel és Ukrajna egymást mentegetik.
- Brüsszel és Ukrajna egymást mentegetik a korrupciós ügyekben (Metropol) Úszik a korrupcióban az Európai Unió.
- Orbán Viktor: Brüsszel és Ukrajna egymást mentegetik a korrupciós ügyekben (BorsOnline) Orbán Viktor szerint kék kezet mos a maximum, amit várhatunk.
- Tiltakoznak az ukránok egy orosz származású zongoraművész magyarországi koncertjei miatt (MagyarHang) Az ukrán követség azt nehezményezi, hogy a zongoraművész többször is fellépett Oroszországban Ukrajna teljes körű orosz inváziója előtt és után.
- Egészen furcsa térképet villantott az ukrán vezérkar a frontról: itt valami nagyon nem sti... (Portfólió) Az orosz milbloggerek szúrták ki, hogy az ukrán vezérkar egy meglehetősen furcsa térképet posztolt az ukrajnai frontvonal állásáról.
- A belga kormányfő szerint az orosz vagyon elkobzása közönséges lopás lenne (Index - kf) Bart De Wever úgy véli, hogy mese és illúzió, ha valaki azt hiszi, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában.
- Besokallt és kitálalt az uniós ország: zárják a csapokat – „messzire mentünk Ukrajna támog... (VG) Ukrajna sokkal kevesebb pénzre számíthat Dániától az elkövetkező években. Másoknak többet kell adniuk, mondja a dán kormány.
- Mi történt? Gulyás Gergely bejelentette, hogy mikor lehet béke Ukrajnában (Nyugatifény) Ausztriát is félti a gazdasági összeomlástól. A Mi történt? Gulyás Gergely bejelentette, hogy mikor lehet béke Ukrajnában (+fotók) bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Újabb pofon Von der Leyenéknek: az USA nem akarja, hogy az Unió Ukrajna javára felhasználj... (Mandiner) Mint ismert, Oroszország a befagyasztott vagyonok lefoglalására irányuló uniós terveket lopásnak tekinti, és a legkeményebb válaszlépéseket helyezte kilátásba.
- Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazd... (Tények.hu) 3700 milliárd forinttal több adót szednének be a vállalkozásoktól, hogy finanszírozzák a háborút, Ukrajnát – jelentette ki Palóc André a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője közösségi oldalán pénteken.
- Elárulta a Rheinmetall vezére, mi lenne a céggel, ha jön az ukrajnai béke (Portfólió) A Rheinmetall vezetője szerint a béke Ukrajnában nem rengetné meg a vállalat üzletét, mivel a cég fő bevétele továbbra is a NATO-megrendelésekhez kötődik, és a következő években rekordnövekedésre számít a vé
- Putyin Delhiben: Modi békét sürget Ukrajnában, miközben milliárdos üzletek születnek (MNemzet) India világossá tette: „Nem semleges, hanem a béke mellett áll”.
- Az olaszok már nem akarnak fegyvert küldeni Ukrajnába (Makronóm) Olaszország jelezte, hogy – noha továbbra is támogatja Ukrajnát – nem tartja jó ötletnek újabb amerikai fegyverek küldését, amíg a béketárgyalásokra esély van. Ezzel egyrészt kihúzza magát a Kijev ellátásá
- Orbán Viktor a Tisza adóprogramjáról: „Alá van írva, én láttam” (10perc.hu) Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszélt az ukrajnai háborúról, az uniós vitákról és a Tisza Párt állítólagos adóprogramjáról.
- Nem verték agyon Sebestyén Józsefet az ukrajnai nyomozás szerint (Mfor) Betegségben halt meg.
- Orbán Viktor: Ami történik Ukrajnában, az történik Brüsszelben is (Demokrata) Brüsszel nehéz helyzetben van, mert az ő háza is ég – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádióban.
- Újabb botrány Ukrajnában: folytatódik a korrupciós hullám, ezúttal egy képviselő bukott le (MNemzet) Nincs megállás.
- Titkos paktumot köthetett Trump és Putyin (Hír TV) Emmanuel Macron francia elnök állítólag árulással vádolja Donald Trumpot, amiért az elnök titkos paktumot köthetett Putyinnal Ukrajna területi kérdésében.
- Macron: az Egyesült Államok „elárulhatja” Ukrajnát (Kontroll.hu) A francia elnök arra figyelmeztetett, hogy Washington elárulhatja Kijevet, derült ki egy Spiegel által megszerzett átiratból, amelyben európai vezetők beszélgetnek arról, hogyan is lehetne megvédeni Ukrajnát.
- Négyszeresére nőne a gázszámla, 900 forintos benzin jöhet – a Tisza Párt mégis megszavazta... (Mandiner) Kiderült a feketeleves: Brüsszel új klímaadója évi 575 ezer forintos plusz terhet rakna minden magyar családra, csak hogy legyen pénz Ukrajnára. A Századvég felmérése szerint még Magyar Péter szavazóinak többsége
- Putyin mindenképpen meg akarja szerezni Donbaszt: „Vagy elhagyják az ukrán csapatok, vagy.... (Blikk.) Vlagyimir Putyin orosz elnök egyértelműen kijelentette, hogy szeretnék elfoglalni az Ukrajna keleti régiójában fekvő Donbaszt. Két lehetőséget adott: vagy maguktól vonulnak ki az ukrán csapatok a régióból, vagy er
- Trump bejelentette: Ukrajna lesz a következő, ahol Amerika békét teremt (Portfólió) Donald Trump amerikai elnök szerint az ukrajnai konfliktus végül megoldódik, és az Egyesült Államok "nagyon keményen dolgozik" a béke elérésén - írta a TASzSz.
- Az Egyesült Államok elárulhatja Ukrajnát – figyelmeztetett Macron (MagyarHang) Kiszivárgott egy dokumentum, amely a francia és az ukrán elnök, valamint számos további európai vezető közötti telefonos tárgyalás leiratát tartalmazza.
- Megszólalt Trump jobbkeze: csalódás az ukrajnai helyzet, de hamarosan jöhet a fordulat (Portfólió) J. D. Vance amerikai alelnök hosszan beszélgetett arról, hogy a beiktatása óta eltelt időszakban milyen eredményeket lát, illetve milyen frusztrációk érték. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is megszólalt –
- Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül oro... (Portfólió) Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az er
- Ukrajna drámai helyzetben: véget ért a csúcstalálkozó Zelenszkij és Trump emberei között (MNemzet) Az ország sorsa a napokban dőlhet el.
- A háborúhoz kell (Népszava) Ukrajnában épp megtizedeli Zelenszkij udvartartását egy korrupciós ügy, amelynek Magyarországon éppen csak a lényegéről nem esik szó: arról, hogy az ukrán hatalomhoz közeli közvetítő kereskedők tették zsebre a
- Az ukrajnai háború teljesen átrendezi a világ földgázpiacát (PiacProfit) Az amerikai földgázárak október vége óta meredeken emelkednek, amit a rekord LNG-export, a mesterséges intelligencia adatközpontjainak növekvő villamosenergia-igénye és a szezonális fűtési kereslet táplál.
- Elkeserítő év előtt áll Ukrajna (MHírlap) Több embert és több területet fognak elveszíteni
- Putyin gigainterjúban fejtegette, hogy szerinte a Nyugat sodorta háborúba Ukrajnát (Telex) Az India Today-nek adott interjúban ismét felmerült az örök élet kérdése, és Putyin elmondta, hogy nem „az ukrajnai fejlemények miatt” hagyta ki a G8-csúcsokat.
- A balti államfők szkeptikusan nyilatkoztak a béketárgyalásokról (MHírlap) Ukrajna részvétele nélkül nem lehet döntést hozni
- Gulyás Gergely: reális közelségben van az ukrajnai béke (Vasárnap) Amióta az Egyesült Államokban elnökváltás történt és Donald Trump az amerikai elnök, reális közelségben van a béke Ukrajnában – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sülysápon. Guly
- Gulyás Gergely: reális közelségben van az ukrajnai béke (MHírlap) Kiemelte, hogy a háború egy globális ügy, amelytől Közép-Európa szenved a legjobban
- Reális közelségbe került az ukrajnai béke (Demokrata) Az ukrajnai háború kezdete óta soha olyan reális esélye nem volt a konfliktus lezárásának, mint most – mondta Gulyás Gergely.
- Kiszivárgott az EU legfőbb vezetőinek titkos telefonhívása: ezt gondolják valójában Zelens... (VG) A Der Spiegel kiszivárogtatott egy európai vezetők közötti telefonkonferenciát. Emmanuel Macron szerint fennáll a veszélye, hogy Washington területi engedményekre kényszeríti Ukrajnát, míg Alexander Stubb és Mark Ru
- Hihetetlen összeg: Rogán Antal kiszámolta, mennyi pénzt kellene Magyarországnak befizetnie... (VG) A miniszter szerint a családtámogatások a baloldali megszorítások között választunk 2026-ban.
2025.12.05
2025.12.04