- 1. Elképesztő szabálysértések a Veszprém megyei rendőrség videóján (Autószektor) „Még mindig vannak olyan járművezetők, akik nem tartják be a közlekedési szabályokat” – írták a videó mellé, amihez csak azt lehet hozzátenni, hogy érzésre egyre többen vannak az ilyen sofőrök. Van, aki pir
- 2. Megérkezett a legolcsóbb BYD, és nagyobb, mint valaha (Totalcar) Hatalmasat nőtt a BYD Seagull, és a külseje is sokat finomodott.
- 3. Elárulta az útkezelő, hogy mikor érdemes elindulni Budapestről a Balatonra (Autószektor) Az M7 autópálya, a nyári időszakban erősen terhelt, kifejezetten a hétvégi csúcsidőszakokban. Most grafikonná formálta az MKIF a vakáció első hétvégéjének forgalmi adatait. Az ábrán narancssárgával jelölték
- 4. Hármas ütközés után három kilométeres dugó az M7-esen (Autószektor) Összeütközött három személygépkocsi az M7-es autópályán, a Letenye felé haladó oldalon, Martonvásár térségében, a 30-as kilométerszelvénynél. Az autókban összesen tizenhárman utaztak. Az érdi hivatásos és
- 5. Már az utakon vannak a jövő gumijai, de van egy nagy hátrányuk (Totalcar) Úgy is gyerekcipőben jár még a Bridgestone levegő nélküli technológiája, hogy a japánok 2008 óta dolgoznak rajta.
- 6. Milliókat kérnek ezért a Trabantért (Vezess) Ritka, frissen restaurált Trabant 601 Special bukkant fel a használt autós hirdetések között. Ráadásul még díjnyertes is.
- 7. A Lamborghini beletaposott a gázba Belgiumban (Autószektor) Fotók: Lamborghini Az új bemutatóterem Belgium északi-tengeri partján megerősíti a Lamborghini jelenlétét az országban, csatlakozva a meglévő brüsszeli és antwerpeni telephelyekhez. Az Automobili Lamborghini bejelent
- 8. Az elektromos MG 07 hatótávja 650 kilométer lesz (Autószektor) A fastback kialakítású szedán egy új műszaki platformot vezet be a gyártónál, amelynek alapadatait már a kínai Ipari és Informatikai Minisztériumnál is regisztrálták. A kínai szaksajtó szerint az MG 07 egyszerre
- 9. Ahol 24 millió Ft csak az engedély, hogy lehessen autód (Vezess) Szingapúrban mindig is eszetlenül költséges volt az autótartás, de a Covid óta a díjakaz egekbe emelkedtek, és nem látni a drágulás végét.
- 10. Alonso kíméletlenül beleállt az új Formula–1-be: Ehhez már pilótatehetség sem kell (Player) A Formula–1 2026-os szabálymódosításai továbbra is komoly vitákat szülnek a paddockban, Fernando Alonso (ismét) kifakadt.
- 11. Mit tippelsz, hány ittas pilótát kaptak el Borsodban? (Totalcar) A rendőrség egy hét leforgása alatt több ittas, illetve bódult sofőrt szűrt ki a forgalomból.
- 12. A Nürburgringen futamgyőzelmet aratott Kiss Norbi (Vezess) A gyorsasági kamion Európa-bajnokság hétvégi versenyének első futamán rajt-cél győzelmet aratott, a második futamon épp csak lemaradt a dobogóról Kiss Norbi, a Révész Racing versenyzője.
- 13. Magyar autósoknak készült étlap: tuti nem kérsz majd repetát (Vezess) A Hajdú‑Bihar vármegyei rendőrség gondosan összeállított étlapot készített az autósoknak. A jóllakottság élménye erősen megkérdőjelezhető.
- 14. Rendőrautó előtt csinált ostobaságot a biciklis (Vezess) Piros volt, ő mégis ment. A rendőrség friss felvétele jól mutatja, miért életveszélyes és drága mulatság fittyet hányni a jelzőlámpára.
- 15. Hajtóvadászat: elfogták a férfit, aki elgázolt egy rendőrt, majd elmenekült (Totalcar) Óriási erőkkel keresték: a kutatásban a rendőrökön túl polgárőrök és civilek is segítettek.
- 16. Mi jár 347 százalékos sebességtúllépésért? (Totalcar) Csoda, hogy nem akadt ki a traffipax a berlini rendőrségnél, miközben a BMW-snek a 30-as tábla csak útszéli dísz volt.
- 17. Autós mesevilág Berlin közepén A Berlin Classic Remise, amit nem úszol meg pár óránál keve... (TheZone) Berlin Németország legkevésbé összeautózott nagyvárosa, a legfrissebb számolások szerint itt ezer lakosra mindössze 334 autó jut, miközben a a németországi átlagérték 590. Ennek ellenére azt mondom, egy rendes au
- 18. Maximális biztonságot kínál a debreceni BMW, szenvednek az európaiak Kínában – ez történt ... (Autópro) Ötcsillagos minősítést kapott a BMW iX3, közben akár a BMW, akár más európai gyártó számain jól látszik, hogy baj van Kínában. Összefoglaltuk, mi történt a héten a járműiparban, a kiemelésekre kattintva bőv
- 19. Miért ilyen drága a nyilvános töltés? (VillanyAutó) A DC töltés prémium szolgáltatásnak minősül?
- 20. Ilyen szép kínai autó ritkán készül: Európában is bemutatkozott a Denza Z (VillanyAutó) Három változatban is árulni fogják.
- 21. Mit szólna hozzá, ha egy robot vetné be az ágyát? (Autópro) Egy lépéssel közelebb kerültek a robotok ahhoz, hogy valóban hasznos segítséget nyújtsanak az otthonokban. Az amerikai Weave Robotics bemutatta Isaac 1 nevű háztartási robotját, amely már nemcsak ruhát hajtogat, hane
- 22. Magyarország legolcsóbb új autói egymás ellen (Totalcar) Németes robusztusság áll szemben egy jobban felszerelt, erősebb motorú, de sprődebb konkurenssel. Videós összehasonlító következik!
- 23. Veteránok, versenyautók és egy kör a Hungaroringen, amit sose felejtünk (Totalcar) Lepörgött a 2026-os Hungaroring Classic, ahol ezúttal is temérdek fantasztikus veteránt tekinthettünk meg közelről. A délceg kiállású, öreg különlegességek látványát nagyszerűen kiegészítette, hogy a Hungaror
- 24. Drasztikus lépéssel vetne véget az EU a gyorshajtásnak? (VillanyAutó) Egy brit lap keltett nemrég riadalmat, de állítólag nincs miért aggódni.
- 25. PET-palackokból készülhetnek akkumulátorok (Autópro) Autopro Weekend - A PET-palackok az elektromos autók akkumulátorainak egyik fontos alapanyagához járulhatnak hozzá. Egy friss kutatás szerint anód alapanyagként lehetne használni a műanyagpalackokból előállított anya
- 26. E-Clutch-szerű kuplunggal szorongatná a Hondát a Benda (Totalcar) Nem csak az E-Clutch-hoz hasonló automata kuplunggal, hanem 47 helyett 54 lóerővel támad jövőre a Benda Chinchilla 500.
- 27. Forradalmi ötlet: PET-palackból készítenék a jövő akkumulátorát (VillanyAutó) Ha ez laboratóriumon kívül is működne, az két globális problémára is megoldást adna.
- 28. Tehetek télit és nyárit vegyesen az összkerekes autómra? (Totalcar) Koptassam a téli szettet nyáron vagy inkább szereljek fel tengelyenként más gumikat?