A keresés eredménye 984 találat
- Vigyázz. Komolyan megbetegíthet a csomagolt saláta. (Agroinform) Vigyázz rá, hogy milyen módon fogyasztod az előre csomagolt salátát!
- Áder János volt testőre szerint bárki lehet célpont – A magyar védett személyek védelmét i... (Propeller) A Világgazdaság felkereste Áder János korábbi köztársasági elnök védelméért felelős testőrség vezetőjét, hogy megtudják, mi történhet most Szlovákiában a Robert Fico elleni merénylet után. Komoly veszélyre
- „A kicsiny dolgokban nagy és nem kicsiny semmiben” – meghalt Alice Munro (Wmn) „Alice Munro, miután túlélt egy komoly szívműtétet és egy daganatos betegséget, tíz éven át felejtette el önmagát és a világot, úgy élt, mint egyik legszebb novellájának, az Oda-vissza címűnek Alzheimer-kór
- Komoly intézkedéseket von maga után a Robert Fico elleni merénylet (Növekedés) A Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen szerdán elkövetett lőfegyveres merényletre reagálva megerősítik a pozsonyi parlament és képviselőinek védelmét - jelentette a törvényhozás kommunikációs irodájára hiv
- Gálvölgyi János rosszul lett, Pintér Béla ugrott be a helyére: ez a hír jött a színész áll... (Blikk) Betegség miatt Pintér Béla ugrott be Gálvölgyi János helyett a hétfő esti Marshal Fifty-Six előadásán - egyelőre nem tudni, hogy komolyabb betegség áll-e a háttérben, de annyi már biztos: a színész jobban van.
- Nagyon rossz hírt kapott a magyar válogatott ellenfele a foci-Eb előtt (Origo - sp) Komoly kihívással kell szembenéznie a szövetségi kapitánynak.
- Akár vakságot is okozhat, ha nem jutsz hozzá ehhez a vitaminhoz, és a szervezeted nem állí... (Femcafe) Az A-vitamint vagy élelmiszer formájában, vagy étrend-kiegészítőkkel pótolnunk kell, különben nagy baj lehet a vége. Komolyan kell venni, ha felmerülnek a hiánya miatt kialakuló tünetek.
- Tömegek járnak Szlovákiába vásárolni, és nemcsak benzinért (VG) A magyarok elkezdtek költeni, csak nem Magyarországon, ami komoly problémát okozhat a költségvetés számára is.
- ByeAlex mindenkit megdöbbentett ezzel a lépéssel (NLC) Igazán komoly összeggel segít az énekes, a jótékonyságot pedig annyira komolyan gondolja, hogy már meg is hirdette következő akcióját.
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba (Prohardver) Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
- Új korszak indul a magyar triatlonban (Origo - sp) Komoly reményekkel várhatjuk a párizsi olimpiát, miközben az amatőrökre is nagyobb hangsúlyt fektet a szövetség.
- Milyen rendszer is fut a gépén? Most muszáj lesz átállni, végleg kivezeti a Windows 10 egy... (hvg - th) Csak egy maradhat: heteken belül már csak a Windows 10 egyetlen verziója lesz támogatott, az összes többi kiadás kezét elengedi a Microsoft. Aki nem vált, az komoly biztonsági veszélyt kockáztathat.
- A postások igen, a tanárok már nem közfeladatot ellátó személyek – Ez szivárgott ki egy bí... (Propeller) A közfeladatot ellátó személyek ellen elkövetett bűncselekmények komolyabb büntetéssel sújthatók. A tanárok január óta kikerültek ebből a védett körből, de benne maradtak például a postások, katonák, jegyviz
- Komolyan befenyítette Nagy Márton a kereskedőket: Máris történt valami egészen „meglepő” (Nyugatifény) Pénteken a pénztárcánk is örül az üzemanyagáraknak. A Komolyan befenyítette Nagy Márton a kereskedőket: Máris történt valami egészen „meglepő” bejegyzés először Nyugati Fény-én jelent meg.
- Új frissítés érkezett: amíg nem telepíted, veszélyben van a géped (Dívány) Komoly hibát orvosol a frissítés.
- Komoly összeghez juthatnak a vállalkozások, most a budapestiek is (Tudás.hu) A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (Ginop Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a váll
- Lemaradtál az Nvidiáról? Ezek a cégek is nyertesei lehetnek az AI-forradalomnak (Portfólió) Ha mesterséges intelligencia, akkor sok befektetőnek egyből az Nvidia jut eszébe - nem véletlenül. Az Nvidia AI-chipjeit használják a világ legnagyobb adatközpontjaiban, azonban ezeknek a működtetése nagyon komoly ene
- Aggódnak a magyar felvásárlások miatt Litvániában (Népszava) Az OTP és a MET-csoport terjeszkedik, ami az Orbán-kormány oroszbarátsága miatt komoly aggodalmakat kelt a balti országban. (Gazdaság)
- Ha lejár autója műszakija, lehet hogy hetekig nem tudja majd használni (Mfor) Komoly várakozásba is belefuthat, aki nyáron műszakiztatná le autóját.
- Komoly megállapodás jött létre a dubaji központú MENA Fintech Szövetséggel (CompWorld) A magyar delegáció részeként a kecskeméti Neumann János Egyetem is jelen volt; új, globális irodájukat nyitották meg a térségben.
- Szorul a hurok a Boeing körül: komoly árat fizethetnek ezekért a repülőgép-katasztrófákért (Pénzc.) Az amerikai Igazságügyi Minisztérium fontolgatja a Boeing vállalat büntetőjogi felelősségre vonását.
- Visszanyal a fagyi - ennyivel lesz drágább idén egy gombóc (Mfor) Még komolyabb érvágás lehet egy családi fagyizás, mint tavaly.
- Komoly, ami kiderült az éjszakai mesterséges fényekről: ilyen hatással van a szervezetünkr... (Blikk Rúzs) Az éjszakai mesterséges fénynek való kitettség növeli a mentális zavarok és más egészségügyi problémák kockázatát.
- Puccs készült Jordániában (MHírlap) Komoly terveket szőttek Amman ellen
- Éktelen sikoltozásba kezdett Ryan Reynolds és Blake Lively kislánya apja népszerű alakítás... (Life.hu) Ryan Reynolds és Blake Lively gyermekei számos előnyt élvezhetnek amiatt, hogy a szüleik világhírű hollywoodi színészek, de ennek bizony megvannak az árnyoldalai is. Nemrég komoly ijedtséget okozott a színész egyik
- Itt a szétvert részvénypiac, amin most jöhet a fordulat (Portfólió) Az évek óta szenvedő kínai részvénypiac az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett. Az internetes szektor részvényei komoly ellenállásokat törnek át, míg az átfogó gazdaságélénkítő intézkedések és az USA-
- Magyar Péter jelöltje megcsapolta volna a BKV-t (Demokrata) Ordas Eszter komoly GVH-bírságot kapott.
- A pedagógusok többé nem közfeladatot ellátó személyek (168.hu) A közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények komolyabb büntetést vonnak maguk után. Ha a pedagógusok már nem tartoznak ebbe a körbe, ezt a minősítő kö
- Ilyen tünetekkel jár a ministroke. Rövid ideig tart, de nagyon veszélyes (EgészségKz) A stroke előszobája az átmeneti agyi keringészavar, ami ugyanolyan tünetekkel jár, mint a stroke, de ezek néhány perc múlva, legkésőbb 24 órán belül megszűnnek, viszont komoly baj lehet belőle.
- Magyar Péter jelöltje megcsapolta volna a BKV-t (MNemzet) Ordas Eszter komoly GVH-bírságot kapott.
- Christina Applegate: "a vécén ülve döbbentem rá, rémisztő, ahogy kinézek" (Life.hu) Fiatalkori étkezési zavaráról beszélt a beteg színésznő. Christina Applegate először beszélt arról, hogy milyen komoly problémával is küzdött.
- Komoly döntéseket hozott Sipos Tomi az életéről (BorsOnline) Az Irigy Hónaljmirigy énekese idén kerek születésnapot ünnepelt, ennek apropóján sok mindent újragondolt az életében. Sipos Tomi beszélt arról, hogy miért kattant rá a TikTokra és mi az, amit megbánt.
- Sejteni lehetett, de most beigazolódott. Ezért tűntek el Krausz Gábor oldaláról a Mikes An... (Kiskegyed) Komoly az ok.
- Komoly gondot is jelezhet. Ezek lehetnek az okai annak, ha folyton éhesnek érzed magad (Blikk Rúzs) Valószínűleg mindenki számára ismerős érzés az éhség jelei: korog a gyomrod, remegsz, netán szédülsz.
- Kína lenne az utolsó mentsvár Magyarország számára? (Portfólió) Húsz év után látogatott Magyarországra kínai elnök-pártfőtitkár, így Hszi Csin-ping múlt heti budapesti útja mindenképpen komoly diplomáciai sikert jelentett. Az esemény rangját tovább emelte, hogy a népköztár
- Leolvad a szádról a mosoly – ennyibe fog kerülni a fagyi idén (Forbes) Megszenvedte a fagylalt az elmúlt évek inflációs hullámait, most pedig, miután mind az energia-, mind a tej-tojás-cukor árak konszolidálódni látszanak egy új vészmadár tűnt fel a láthatáron. Most komoly? Ez idén
- Nem vették komolyan Veronika fejfájását az orvosok: életét vesztette a fiatal anyuka (Ripost) A 38 éves Veronika hiába mondta el panaszait az orvosoknak.
- A NAV legújabb gyakorlata - a transzferárazás audit (ProfitLine) A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érd
- Arcátlan trükkökkel hálóznak be a csalók: észrevétlenül eshetsz áldozatul (Dívány) Komoly veszélyekre figyelmeztet a rendőrség.
- Elviheti a lottóötöst Orbán Viktor dél-amerikai barátja? (Priv.bankár) Hatalmas kincs rejlik az argentin föld alatt, az új elnök külföldi tőkét bevonva pörgetné fel a termelést olyan szintre, hogy a világpiacon is komoly játékost csináljon országából. Vannak azért akadályok is a na
- Izgulhatnak a cégek a NAV legújabb gyakorlata miatt (PiacProfit) A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érd
- Éjszakai izzadás: van, amikor ezzel a tünettel jelez a tumor (EgészségKz) Reggelre leverte a víz? Az éjszakai izzadás hátterében komoly betegségek is állhatnak.
- Vetést tett tönkre a napvihar (ITbusiness) Az erős napviharok, amelyek az elmúlt napokban világszerte elkápráztatták a „szerencsés” helyen lakókat, komoly problémákat okoztak az Egyesült Államokban. Méghozzá ott, ahol elsőre nem is gondoltuk volna: a mez
- Alabamában már börtön jár a laboratóriumi húsokért (InstyleMen) Mind a gyártásuk, mind a forgalmazásuk törvénybe ütközik, elég komolyan büntetik.
- Hosszabb távon komoly negatív következményei lehetnek annak, ha sokat ül a gyerek (Liner) A gyerekkori sok ülés a szív megnagyobbodásához vezet, ami növeli a szív-és érrendszeri betegségek és az ezzel kapcsolatos halálozás kockázatát.
- Richard Gere elhagyja Hollywoodot: ide költözik a családjával (Life.hu) Richard Gere komoly döntésre szánta el magát: családjával elhagyja Amerikát és Spanyolországba költözik.
- Ez a véleménye a magyar nőknek az állami és a magán egészségügyi ellátásról (EgészségKz) A nők gyakrabban vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, mint a férfiak, pedig 60 százalékuknak komoly anyagi terhet jelent a számlák kifizetése
- Komoly világsztárok dicsérik szembe a magyar zenészt (Infostart) Egy központi gondolatra épül Leslie Madoki zenekarának új albuma. Több zenei nagyágyú is véleményt formált az albumról.
- Súlyos: több százmilliót sikkasztottak a gyermekek védelmére hivatkozva (Propeller) Komoly ügybe tenyerelt Hadházy Ákos, aki szerint óriási összegeket loptak és sikkasztottak. Egy birtokomba került belső jelentés alapján néhány szórólap nyomtatására egy egész nyomdát bérelt ki és 19 dolgozót
- Csúnyán megütötték a kínai óriást (Portfólió) Komoly mínuszban vannak az Alibaba részvényei, miután a vállalat profitja jelentősen visszaesett a negyedik negyedévben - írja a CNBC.
2024.05.15
2024.05.14